6. rész

Halihó! Meghoztam a folytatást. Nagyon köszönöm az eddigi pipákat komikat és a 12 feliratkozót. Sajnos a szünetben ez az utolsó rész. Kitartást mindenkinek a sulihoz a következő részt pedig nem tudom mikor hozom. Az órarendemtől függ az egész, de legkésőbb egy hét múlva jelentkezni fogok, bár szeretnék előbb is. Előre is bocsánat, hogy ha nem lett túl izgi a rész, de ez most így sikerült. Remélem azért tetszeni fog. Jó olvasást és kérlek komizzatok! :))

Hanna szemszöge:

Értetlenül követtem Ya Ou-t, miközben egy halom fotós üldözött minket. Váratlanul behúzott egy ajtó mögé és becsukta.

-Ya Ou, mi folyik itt? – kérdeztem volna, de az ajtóhoz nyomott és kezét a számra tapasztotta.

-Cssss! – nézett mélyen a szemembe és egyre közelebb éreztem magamhoz. Mellkasom egyre hevesebben emelkedett fel és le, a gyomrom pedig dió méretűre zsugorodott. Bal keze derekamon pihent, a másikat pedig lassan leemelte ajkaimról. Ujjaival gyengéden végigsimított arcomon, egy percre sem szakítva meg szemkontaktusunk. Soha nem éreztem még ehhez hasonlót a közelében. A hosszú percekig tartó csendet egy kattanás szerű hang törte meg, ami a zár felől hallatszott.

-Ez meg mi volt?- szólaltam meg.

-Nem tudom, de remélem nem az, amire gondolok. – húzott el az ajtóból és megpróbálta kinyitni, de hiába.  -A fenébe! Bezárták! – mondta dühösen.

-Na ne! És most mit csináljunk? – néztem Rá kérdőn.

-Felhívom a srácokat. – vette elő telefonját. – A rohadt életbe! Nincs térerő! – szólt idegesen, majd zsebre rakta készülékét.

-Hát ez remek! Most addig itt poshadunk ebbe a kis lyukba, amíg valakinek nem támad kedve takarítani?

-Most mit tudunk csinálni? Legalább az újságírók lekoptak. – mondta, én pedig a földre ültem. Nagyon kevés hely volt és sehol egy ablak, vagy egy szellőző. Nem tűröm jól a bezártságot és kezdtem magam rosszul érezni.

-Mi a baj? – ült le mellém.

-Mi van, ha nem találnak ránk és elfogy a levegőnk? Én nem akarok egy takarítószertárban meghalni!- mondtam kétségbeesetten.

-Ne butáskodj már! Nem lesz semmi baj. Mindjárt jön valaki és kiengednek. – próbált megnyugtatni.

-Nagyon remélem.- sóhajtottam, Ő pedig átkarolt és egy puszit nyomott fejem búbjára. Csendben ültünk egymás mellett és vártuk, hogy kiszabadítsanak. Időközben lejjebb csúsztam és mellkasára hajtottam a fejem. Derekamra csúsztatta a kezét és oldalamat kezdte simogatni, amitől a hideg rázott. Lehunytam a szemem és beszívtam bódító illatát. Jó ideig ülhettünk tétlenül, mikor zajt hallottunk kintről. Ya Ou felállt és dörömbölni kezdett az ajtón. Pár perc múlva pedig kattant a zár és végre kinyílt.

-Maguk mit keresnek itt? – nézett ránk furán egy takarító.

-Az mindegy. A lényeg, hogy végre valaki erre járt. – szólt Ya Ou, én pedig feltápászkodtam a földről.

-Menjünk innen, de gyorsan!- néztem Rá.

-Már itt sem vagyunk. Köszönjük, hogy épp itt akadt dolga.- hálálkodott a mellettem álló fiú és villámgyorsan elhagytuk azt a borzalmas kis helyet.

-Már azt hittem, hogy soha nem jutunk ki. – sétáltam mellette.

-Én mondtam, hogy úgyis jön valaki. Na, de vegyünk gyorsan néhány dolgot és húzzunk haza.- mondta és a kezébe vett egy kosarat. Összekapkodtuk a szükséges élelmiszereket és fizettünk, majd elpakoltunk és hazaindultunk.

-Ilyen kalandos bevásárlásban sem volt még részem. – mondtam.

-Hát nekem se. Veled egy szimpla vásárlás is egy élmény!- mosolyodott el.

-Azt hiszem én vonzom az ilyen szituációkat. De miért üldöztek ennyire azok a fotósok?- néztem Rá, miközben kinyitotta az ajtót és bementünk.

-Mert úgymond híres vagyok. És mióta megtudták, hogy szakítottam Letivel, rám vannak kattanva. – mesélte pakolás közben.

-Ezt azért nem irigylem. – ültem le a kanapéra. – Nem tudom Te hogy vagy vele, de én nagyon elfáradtam.

-Én is, nyugi.- ült le mellém és bekapcsoltuk a tv-t. Váltogattunk a csatornák között és végül az 1 perc és nyersz-nél állapodtunk meg. Épp egy keksztornyot kellett építenie a játékosnak a homlokára, de nem sikerült Neki.

-De béna. – nevetett Ya Ou.

-Mintha Neked jobban menne!

-Még szép!- hencegett.

-Hiszem, ha látom.- nevettem.

-Hát jó.- állt fel mellőlem és kiment a konyhába, majd egy csomag keksszel tért vissza.

-Most komolyan ezzel akarsz bohóckodni?- néztem Rá.

-Miért ne?- bontotta ki a zacskót.

-Hát jó. Akkor mérem az időt.- vettem elő a telefonom.

-Mehet!- mondta és elindítottam a stoppert. Hátra hajtotta a fejét és pakolgatni kezdte egymás tetejére a kekszeket. Már csak 20 másodperce volt, de még csak 5 keksz állt a homlokán.

-Még 10 másodperced van.- mondtam, mikor feltette a nyolcadikat. Az utolsó pillanatban tette fel a tizediket is, de amint elengedte, az egész leborult.

-Ennyit Rólad! – kuncogtam Rajta.

-Ne nevess ki, manó!- szólt rám, miközben összeszedte a szétgurult kekszeket.

-De annyira vicces, volt ahogy itt szerencsétlenkedtél!- röhögtem tovább.

-Igen? Viccesnek találod?- jött közelebb hozzám.

-Abszolút!- próbáltam felállni, mert tudtam, hogy készül valamire, de gyorsabb volt nálam és konkréten letepert a kanapéra. Ráült a csípőmre és lefogta a kezemet.

-Még mindig mókásnak tartod?- nézett rám, mire csak nevetve bólogattam.

-Ya Ou, szállj le rólam!

-A-a. – csóválta a fejét. Nagy nehezen sikerült megfordulnom és a rajtam elhelyezkedő fiú a földön landolt.

-Aúúú!- kiáltott fel.

-Mondtam, hogy mássz le rólam!- szóltam, mire morcosan visszaült mellém. Rám sem nézett, csak bámulta tovább a tv-t.

-Most higgyem el, hogy megharagudtál?- pillantottam Rá, de nem reagált. – Hát jó. – álltam fel és bementem a szobájába megkeresni a pizsamám, majd elmentem fürödni. Megfelelő hőmérsékletűre állítottam a vizet és tusfürdővel alaposan megmosakodtam. Miután végeztem, megtörölköztem és belebújtam a pizsimbe. Kifésültem a hajam, majd elhagytam a helyiséget. Ya Ou még mindig a tv képernyőjét kémlelte. Nem foglalkozva Vele, bementem a szobájába és megágyaztam, majd lefeküdtem. Kis idő múlva ő is bejött és turkálni kezdett a szekrényébe, majd ki is ment. Tudtam, hogy csak eljátssza a sértődöttet, de már fáradt voltam ehhez. Néhány perc múlva ismét nyílt az ajtó. Csendben lefeküdt mellém és betakarózott.

-Idejössz?- suttogta halkan, mire elmosolyodtam és odabújtam hozzá. Magához ölelt és elmerültünk az álmok világában.

    Egy békésen telt éjszaka után frissen ébredtem fel. Ya Ou már nem volt mellettem, ezért egy hatalmas nyújtózás után felkeltem és kimentem.

-Jó reggelt, Manó.- köszönt vidáman a nappaliból.

-Neked is.- léptem mellé és egy puszit nyomtam arcára. – Mész valahova?- néztem végig öltözékén.

-Igen. Tegnap elfelejtettem mondani, de ma sajnos egész nap dolgoznom kell. Készülőben van a nagy lemez és a stúdióban kell lennünk.- mondta a kicsit szomorú hírt.

-Megértem. Menj csak.

-Elleszel egyedül?- kérdezte.

-Persze.

-Sietek haza. És csináltam neked reggelit.- mutatott a konyha felé, majd megölelt és elment. Ez szuper! Egyedül maradtam. Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal, így először elfogyasztottam a fincsi reggelit, amit Ya Ou készített, majd elmosogattam. Ezt követően úgy döntöttem, hogy szétnézek a neten, hátha keresnek valahová tánctanárt. Böngészgettem a hirdetések között és találtam néhány egész jó hírű intézményt. Kicsit frissítettem az önéletrajzomon és elküldtem e-mail-be. Ezzel szinte elment az egész délelőttöm. Úgy két óra körül kitaláltam, hogy főzök Ya Ou-nak valami vacsit. Biztos éhes és fáradt lesz, ha hazajön. Ki is mentem a konyhába és előkészítettem az alapanyagokat egy spagettihez. Feltettem a darált húsos pörköltszerűséget a tűzhelyre és közben kifőztem a tésztát is. Bő másfél óra alatt elkészült, majd gondoltam felnézek egy kicsit facebook-ra. Eléggé meglepődtem, mikor betöltött a fiókom. Temérdek sok ismerősnek jelölésem és annál is több üzenetem volt, ismeretlen emberektől. Mivel nem volt semmi dolgom, ezért úgy döntöttem, megnézem őket. Viszont az első elolvasása után kétszer is átgondoltam a dolgot. Nem értettem, hogy mire ez a sok sértés, bántás és fenyegetés, amikor nem is ártottam senkinek. Természetesen az összes Ya Ou-ról szólt és a nagy részükben leribancoztak, vagy csak szimplán elküldtek a francba. Nem tudom mi van ezekkel az emberekkel. Semmi közöm hozzájuk és ok nélkül bántanak. Nem válaszoltam egyikre sem, mert nem akartam, hogy visszaéljenek ezzel. Semmit nem tudnak a Ya Ou és köztem lévő kapcsolatról és máris úgy könyvelnek el, hogy el akarom venni Tőlük. Pedig ez nem igaz! Azért nagyon szíven ütöttek ezek a nem éppen kedves mondatok. Alapból elég érzékeny típusú ember vagyok és könnyen eltörik nálam a mécses. Nos, hát most is ez történt. Tudom, hogy nem lenne szabad ilyenekkel foglalkoznom, de sajnos túlságosan is érdekel, hogy mit mondanak az emberek rólam. Idiótán pityeregtem, miközben a sok levelet olvastam, majd jobbnak láttam, ha inkább befejezem. Ki sem kapcsoltam a gépet, csak letettem az asztalra és bőgtem tovább. Egy csomag zsebkendőt az ölembe vettem és lefeküdtem a kanapéra. Miután rendesen kisírtam magam, szempilláim elnehezedtek és lassan lehunytam a szemem.

Ya Ou szemszöge:

Az egész napot a stúdióban töltöttük és megállás nélkül a dalokon dolgoztunk, immáron Olivér nélkül. Fura, hogy nem halljuk a hangját és a korgó gyomrát minden órában, de talán majd idővel hozzászokunk.

-És mi van Hannával? –érdeklődött Bence.

-Sikerült rávennem, hogy költözzön hozzám.- mondtam vidáman.

-Húúú.- szóltak egyszerre Szikivel.

-Most mi van?- néztem Rájuk értetlenül.

-Semmi. Csak a vak is látja, hogy rég nem barátság van köztetek.- mondta Sziki.

-Hát Ti hülyék vagytok! – fújtam Rájuk.

-Persze. Mi vagyunk a hülyék.

-Na jó. Inkább hazamegyek. – zártam le a beszélgetést és mivel mára végeztünk, elindultam hazafelé. Siettem, hogy Manó ne legyen sokáig egyedül és negyed óra alatt meg is érkeztem. Kinyitottam az ajtót és beléptem a csend uralta lakásba. A nappaliban megpillantottam Hanna laptopját és a kanapén észrevettem a mélyen alvó gazdáját is. A környék tele volt zsepivel és arcára nézve, úgy tűnt, mintha sírt volna. Kezembe vettem a kikapcsolatlan gépet és megláttam Manó facebookját és egy csomó üzenetet. Nem akartam kutakodni a fiókjában ,de épp meg volt nyitva egy üzenet. Amint elolvastam, egyből leesett, hogy azért néz ki ilyen szomorúnak. Nagyon dühös lettem, hogy mindenféle információ nélkül bántják Őt miattam, teljesen jogtalanul. Inkább leállítottam és eltettem a szerkentyűt, mert ha tovább olvasom, akkor biztos, hogy nem állom meg szó nélkül. Óvatosan karjaimba vettem a szunyókáló Hannát, és bevittem a szobámba. Lefektettem az ágyra, ügyelve, hogy ne ébresszem fel és betakartam, majd kimentem a konyhába. Csodálkozva pillantottam meg a tűzhelyen lévő ételt. Hihetetlen, hogy még főzött is nekem. Elővettem egy tányért és szedtem rá a tésztából és a szószból. Reszelt sajttal meghintettem és a mikróba tettem melegedni. Se perc alatt elkészült és jóízűen megettem. Istenien tud főzni. Még szakácsnak is elmehetne. Kiürült tányéromat elmostam és ezt követően elmentem zuhanyozni. Jó fél óráig folyattam magamra a vizet , majd törölközés után felvettem egy alsónadrágot és egy pólót. Fogat mostam és elhagyva a fürdőt, csendben léptem be a szobámba, ahol Manó változatlanul aludt tovább. Nem akartam már felébreszteni, majd reggel megbeszélem Vele a dolgokat. Halkan bemásztam mellé az ágyba és egy puszit nyomtam hófehér arcára. Nagyon felbosszantott ez az eset, de megpróbáltam elaludni.