Sziasztok. Először is bocsánat a késésért, de tegnap nem voltam valami jó állapotban. Mindegy nem is ez a lényeg. Meghoztam a folytatást, bár szerintem nem lett a legjobb, de most ennyire futotta. Köszönöm a több mint 10.000 oldalmegtekintést és a visszajelzéseket. Nem is fecsegnék tovább, jó olvasást. :))
-Jó reggelt, Édesem. - éreztem Ya Ou ujjait az arcomon.
-Jó reggelt. - nyitottam ki a szemem és mosolygós, kissé álmos arcával találtam szemben magam.
-Hogy aludtál?
-Melletted csak jól lehet. - válaszoltam, mire magához húzott és egy apró csókot lehelt a számra.
-Keljünk fel, mert ma sok dolgunk lesz! - bújt ki a takaró alól és felült.
-Micsoda? - néztem Rá kíváncsian.
-Először is, összepakolunk néhány cuccot, mert két napot Óváron leszünk, aztán bemegyünk a fősulira, elintézzük, amit kell, utána pedig megyünk anyáékhoz. - sorolta a mai teendőinket.
-Jól van. - sóhajtottam, majd én is kimásztam az ágyból. Szedtem ki néhány ruhadarabot a szekrényből és egy közepes méretű táskába dobáltam őket.
-Kimész egy kicsit? Szeretnék felöltözni. - néztem Rá.
-Persze. Addig én is összekapom magam. - puszilt homlokon és elhagyta a szobámat. A kiválasztott ruháimat felvettem és rendbe szedtem a hajam. Ezt követően a fürdőben próbáltam elviselhető kinézetet varázsolni magamnak. Villámgyorsan elkészültünk, bepakoltunk a kocsiba és el is indultunk. Csendesen telt el az iskoláig az út, így hamar oda is értünk. Kiszálltunk és a nagy épület felé vettük az irányt. A portán eligazítottak minket és egy hosszú folyosón keresztül egy terem felé közeledtünk, az ajtóban viszont megtorpantam.
-Mi a baj? - emelte rám sötét íriszeit.
-Félek. - motyogtam.
-De mitől? Minden rendben lesz. - fogta kezei közé az arcom és lágyan megcsókolt. Szorosan összefontam ujjainkat és benyitottunk. Két 40 körüli nő és két hasonló életkorú férfi ült egy asztalnál. Illedelmesen köszöntünk és kissé bátortalanul ugyan, de odamentem hozzájuk.
-Szóval Ön lenne Szentesi Hanna. - nézett rám egy rövid, vörös hajú, kedvesnek tűnő hölgy.
-Igen. - bólintottam.
-Nos, nem sűrűn csinálunk ilyet, de az önéletrajza és a videója nagyon felkeltette az érdeklődésünket. Mi több, ösztöndíjon is elgondolkodtunk. - mondta a mellette ülő kissé őszes hajú férfi, mire teljesen elképedtem.
-Ezt el sem hiszem! - dadogtam.
-Azt szeretnénk kérni, hogy ha már itt van, akkor mutasson valamit a tudásából és ez alapján fogjuk meghozni a döntésünket.
-Rendben. - helyeseltem és odaadtam Ya Ou-nak a telefonom és mondtam, hogy a kettes számot indítsa el. Ezután kissé félénken, de felmentem a kisebb méretű színpadra. A négy ember tekintete rám tapadt, barátom pedig elindította a zenét. Vettem egy mély levegőt és testemet elragadta a zene ritmusa és mindent kizárva végigtáncoltam a dalt. Amint az utolsó dallam is elhallgatott, rögtön a közönségemre néztem, akik egymáshoz hajolva sutyorogtak. Szélsebesen elhagytam az emelvényt és visszamentem az asztalhoz, Ya Ou pedig biztatóan rám mosolygott.
-Azt kell, hogy mondjam Hanna, hogy Ön rendkívül tehetséges táncos. - dicsért meg az egyikük.
-Köszönöm szépen.
-Még át kell beszélnünk, hogy mi legyen, de még a mai nap folyamán értesíteni fogjuk.
-Rendben. Viszont látásra. - köszöntünk, majd kéz a kézben elhagytuk a termet. Kint az ajtó előtt kifújtam az eddig benntartott levegőt és szorosan megöleltem a mellettem álló fiút.
-Nagyon ügyes voltál. Büszke vagyok rád! - zárt a karjai közé és a hajamba puszilt.
-Még most is remegek. - engedtem el és reszkető kezemre néztem.
-Most már nincs miért izgulnod. Biztos vagyok benne, hogy fel fognak venni. - szorította meg biztatásképp a kezem.
-Köszönöm. Nélküled nem ment volna. - nyomtam egy puszit az arcára.
-Mondtam már, hogy ne hálálkodj! De most már menjünk, mert várnak az otthoniak. - csúsztatta kezét a derekamra és a kocsihoz igyekeztünk. Beültünk, majd folytattuk tovább az utunkat. Egész idő alatt a telefonom szorongattam és vártam, hogy végre megszólaljon, de csak hallgatott.
-Életem, nyugi! Nem sokára úgy is hívni fognak. - simított végig a lábamon, majd tovább kémlelte az utat. Egy bő órán keresztül még utaztunk, néha-néha váltottunk egy-két szót, de viszonylag csendben voltunk. Végül megálltunk egy gyönyörű kertes ház kapuja előtt. Ya Ou kivette a kulcsot, majd mindketten kiszálltunk és kihorgásztuk a cuccainkat. Kicsit félénken követtem barátomat, hisz már hosszú hónapok óta nem láttam a szüleit. A kulcsait használva bejutottunk a kapun, majd a bejárati ajtón is.
-Hahó! Megjöttünk! - kiabált, miközben becsukta az ajtót. Zajt hallottunk a bal oldali ajtó mögül, majd Bálint rontott ki rajta és a nyakunkba ugrott.
-Végre! - ölelt meg szorosan.
-Anyáék? - nézett Rá Ya Ou.
-Konyhában. Gyertek. - letettük a táskánkat és követtük a legkisebb Feng-et. Amint beléptünk az ajtón, megpillantottam a fiúk gyönyörű anyukáját, aki az ebéddel szorgoskodott, apukájuk pedig az asztalt terítette meg.
-Sziasztok. - köszönt hangosan Ya Ou.
-Csókolom. - tettem így én is, mire felénk fordultak.
-Hát sziasztok! Olyan régen láttunk már titeket. Hanna, te pedig kész nővé cseperedtél! - néztek végig mosolyogva rajtam majd szorosan megöleltek.
-Ez csak a látszat. Ugyanolyan gyerek, mint volt. - röhögött Ya Ou.
-Na, te csak maradj csendben! - szóltam Rá.
-Meséljetek, mi van veletek? - ültettek le minket az asztalhoz és kíváncsian várták a válaszunkat.
-Igazából nem történt velünk semmi érdekes.
-Összejöttek! - bökte ki Bálint, mire kikerekedett szemekkel néztek ránk.
-Ez igaz? - kérdezte az anyukája, mire bólintottunk. - Én mindig is tudtam, hogy titeket egymásnak teremtettek! - mondta büszkén, amin elmosolyodtam és kicsit zavarba is jöttem.
-Végre egy rendes lány! De aztán vigyázz Rá! - mutatott Ya Ou-ra az apukája.
-Mindig vigyázok. - nézett rám fülig érő szájjal.
-Kész az ebéd. Együnk. - elhelyezkedtünk az asztalnál és mindenki szedett magának a finom levesből és jó étvágyat kívánva, enni kezdtünk. Imádom az anyukája főztjét. Régen is Istenien főzött és ez mostanra sem változott semmit. Miután befejeztük, segítettem elpakolni és kimentünk a nappaliba.
-Ya Ou, gondolom a szobádban alszotok. - nézett a fiúra az anyukája, mire bólintott.
-Gyere, vigyük fel a cuccainkat. - fogta meg a kezem és táskánkkal együtt az emeletre mentünk. Ahogy beléptünk, egyből szétnéztem és egy lassú 360 fokos fordulatot tettem a tengelyem körül.
-Hűűű. - jártattam végig a szemem a helyiség minden egyes pontján. Az egész olyan Ya Ou-s volt.
-Mi az? - nézett rám.
-Semmi. Csak annyira látszik, hogy ez a te szobád volt.
-Egyedi az biztos. - huppant le az ágyra és az ölébe húzott. Homlokom az övének támasztottam és mindkét kezemmel végigsimítottam puha arcán. Ujjait végighúzta oldalamon, majd ajkait lassan az enyémekhez érintette és puhán megcsókolt.
-Csak megsúgom, hogy Rajtad kívül még egyetlen lány sem járt ebben a szobában.
-Na persze. És ezt most higgyem is el? - kérdeztem homlok ráncolva.
-Igen, mert így van!
-Akkor megtisztelve érzem magam Feng Úr, hogy beengedett a birodalmába. - néztem Rá mosolyogva.
-Nagyon humoros kedvében van, Szentesi Kisasszony! - puszilt nyakamba.
-Neked hány gitárod van? - pillantottam a sarokban lévő hangszerre.
-Ez a régi. De itt hagytam arra az esetre, ha itthon rám jönne a zenélhetnék.
-Akkor énekelsz nekem? - néztem Rá boci szemekkel.
-Tudok én neked ellenállni? - mosolyodott el, majd kimásztam az öléből, Ő pedig elment a gitárért, majd velem szemben helyezkedett el, én pedig kíváncsian vártam, hogy mit fog énekelni. Már az első dallamnál tudtam. hogy a Scream lesz az, hisz nagyon jól tudja, hogy az a kedvencem. Irigylésre méltó, varázslatos hangjával énekelte a sorokat, közben pedig végig egymás szemébe néztünk. Mosolyogva néztem, ahogy minden egyes pillanatát élvezi az éneklésnek és bevallom kissé elszomorodtam, mikor vége lett.
-Még mindig imádom. - szólaltam meg.
-Én meg téged. - tette le a hangszert az ágy mellé és magához ölelt. Egy kopogás törte meg a csendet, majd Bálint dugta be az orrát az ajtón.
-El jöttök kutyát sétáltatni? - nézett ránk kérlelve.
-Menjünk. Úgy sem ismerem még a környéket. - mondtam, majd felálltunk és lementünk. Szóltunk a szüleiknek, hogy hová megyünk, majd megkerestük a kutyust, aki egyből letámadta Ya Ou-t és össze-vissza nyalta az egész fiút. Velem is barátkozni kezdett, a fiúk pedig rátették a pórázt és elindultunk. Lassan sétáltunk a város utcáin, közben pedig millió dologról beszélgettünk. Egy rendezett és tiszta parkhoz érkeztünk, ahol rajtunk kívül még jó néhányan élvezték a friss nyári levegő pihentető hatását. Bálint átadta nekem egy kicsit a pórázt, így én vezettem a kutyát, vagyis néha inkább ő engem. Egyszer csak elment mellettünk egy szintén kutyát sétáltató srác, a felügyeletem alatt lévő állat pedig megbolondult és magával rántva engem is, őrült rohanásba kezdett. Nem akartam elengedni, nehogy elszökjön, de nem sokáig bírtam már tartani. A fiúk persze rákiabáltak, hogy álljon meg és futottak utánunk, de a kutyus mit sem törődve velük, szaladt tovább. Hirtelen azonban egy pocsolyába léptem és megcsúsztam. Szerintem mondanom sem kell, hogy mi történt. Természetesen Hanna elterült és fülig sarasan díszelgett a tócsa közepén. A fiúk azonnal hozzám siettek, de ahelyett, hogy segítettek volna, udvariasan kinevettek.
-Örülök, hogy ilyen jól szórakoztok, de ha meguntátok, igazán segíthetnétek! - néztem Rájuk mérgesen.
-Jól áll a barna. - röhögött Ya Ou.
-Feri, ha nem húzol ki ebből a trutyiból, nem leszünk jóban!
-Jól van már! - nyújtotta felém a kezét és mielőtt felhúzott volna, Ő is megcsúszott és hasonlóképpen végezte mint én. Bálint már a hasát fogta a röhögéstől, közben pedig a tettes is visszatért és mindkettőnket körbenyaldosott. Kínomban már én is csak nevettem, majd nagy nehezen feltápászkodtunk.
-Ennyit a békés kutyasétáltatásról! - fogta meg Ya Ou erősen a pórázt és nyakig sarasan elindultunk visszafelé. A mellettünk elhaladó járókelők igencsak idiótán néztek ránk, néhányan el is mosolyodtak rajtunk. Bő fél óra alatt visszaérkeztünk, a rosszcsont ebet a helyére vittük, majd bementünk.
-Hát veletek meg mi történt? - néztek ránk meglepődve a fiúk szülei.
-Volt egy kis vitánk a kutyával. - szólt Ya Ou.
-Fürödjetek meg, aztán gyertek le! Van süti. - mondta az anyukája, majd felmentünk. Kiszedtem a táskámból néhány tiszta ruhát és a fürdőbe indultam volna, ha tudtam volna, hogy hol van.
-Ya Ou, merre van a fürdő? - néztem Rá.
-Várj egy picit. Mindjárt megmutatom. - kutakodott Ő is a cuccai között. - Gyere! - fogta meg a kezem és elhagyva a szobát a szomszéd helyiségbe mentünk. Leraktam a ruhaneműket a szárítóra és értetlenül néztem a velem szemben álló fiúra.
-Kimennél? - szóltam Rá.
-Ne már!
-De már!
-Légyszí! Ígérem, nem nézek oda! - kérlelt.
-Na persze! Te meg pont az a fajta vagy!
-Hagy maradjak már! A barátnőm vagy. Egyszer úgyis látni foglak ruha nélkül.
-De nem ma! - mondtam határozottan. - Kifelé! - szóltam Rá ismét, mire lehajtott fejjel kikullogott az ajtón. Gyorsan levettem a piszkos ruhákat magamról és a kellemesen meleg víz alatt alaposan megmosakodtam. Törölközés után felöltöztem és visszamentem a szobába.
-Mehetsz. - néztem az ágyon ülő fiúra, aki felpattant és magamra hagyott. Hirtelen eszembe jutott, hogy bent hagytam a piszkos ruháimat a szárítón, ezért visszamentem értük. Lassan benyitottam, Ya Ou-n pedig már csak egy szál alsónadrág volt.
-Manó, te mit csinálsz itt? - nézett rám.
-Itt hagytam a ruháimat.
-Persze. Nekem ki kell mennem, de te nyugodtan bámulhatsz, igaz?
-Jó. Már itt sem vagyok. - mentem volna ki, de visszahúzott.
-Azt nem mondtam, hogy menj el. - vigyorgott és közelebb lépett hozzám. - Még zuhanyozhatunk együtt. - pillantott rám pimaszul és apró csókokat nyomott a nyakamra.
-Majd legközelebb. - simítottam végig mellkasán, majd ott hagytam.
-Szavadon foglak. - szólt utánam, majd a szobájában vártam Rá. Épp, hogy beértem, telefonom azonnal zenélni kezdett. Félve emeltem fel a készüléket, végül felvettem.
-Haló. - szóltam bele.
-Szentesi Hanna?
-Igen, én vagyok.
-A főiskoláról hívom Önt. A kollégáimmal átbeszéltük a helyzetet és arra jutottunk, hogy nagy hiba lenne egy ilyen tehetséges táncost elszalasztani. - mondta egy női hang, mire hatalmas mosoly ült ki arcomra.
-Ez azt jelenti, hogy felvettek?
-Igen, azt. Hétfőn reggel 9-kor várjuk. - mondta, mikor Ya Ou belépett a szobába.
-Rendben. Köszönöm, viszhall. - nyomtam ki, majd az ágyra dobtam a mobilt és azonnal barátom nyakába ugrottam.
-Hééé! Mi történt? - tartott erősen én pedig szorosan kapaszkodtam.
-Felvettek! - közöltem boldogan, mire letett és nagy mosollyal nézett rám.
-Én mondtam, hogy sikerülni fog. - szólalt meg, én pedig azonnal megcsókoltam. Ajkaink finoman ízlelgették egymást, minél több érzelmet átadva a másiknak. Kezeim nyaka köré csavarodtak, övéi pedig fenekemen siklottak végig, majd finoman belemarkolt. Lassan elszakadtunk egymástól és hozzá bújtam.
-Nagyon szeretlek. - néztem csillogó szemeibe.
-Én is téged, Manó. - puszilt homlokon. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy ennél tökéletesebb életet nem is kívánhatnék magamnak.
2014. október 31., péntek
2014. október 23., csütörtök
14. rész
Sziasztok. Meghoztam az újabb fejezetet.Kérlek nézzétek el az esetleges helyesírási hibákat, mert támadt egy kis vitám a billentyűzettel. Jó olvasást és várom a véleményeket. :)
Hanna szemszöge:
A nap eddigi része tökéletesen telt és szerintem ez továbbra is így fog alakulni. Továbbra sem közölték velem, hogy hová megyünk, de nem is faggatóztam. Amit Ya Ou mondott nekem a bobpályán, azt amíg élek, nem felejtem el. Soha egyetlen ember sem mondott még nekem ehhez hasonlót és ezt hallva, csak még jobban bebizonyosodtam arról, hogy mennyire is szeretem. Egymás kezét szorongatva ültünk az autóban és néztünk ki az ablakon. Pont a Duna mellett haladtunk el és csodálatos volt a kilátás. Néhány perccel később a folyó mellett állította le Bence a motort és mind kiszálltunk. Jó néhány hajó volt kikötve és pont az egyikhez közeledtünk. Kezdtem sejteni, hogy mire készülnek, de inkább csendben lépkedtem barátom mellett. A többiek előttünk mentek, mi pedig szorosan utánuk. Egy fehér nagy méretű hajóhoz érkeztünk és Szikiéket követve felmentünk. Ya Ou udvariasan segített felmenni a lépcsőn és a fedélzetre jutottunk. Rajtunk kívül még jó néhányan tartózkodtak odafenn. Egy kör alakú asztalnál foglaltunk helyet és nem sokkal később beindult a motor. Egyre jobban távolodtunk a parttól és birtokba vettük a hosszú folyót.
-De csendes vagy, Hanna! - nézett rám a velem szemben ülő Bence.
-Igazából szóhoz sem jutok.
-Szóval tetszik. - mosolygott Ya Ou.
-Nagyon. - néztem vidám arcára. A srácok feldobtak egy témát, amiből persze ismét a munkájuk kerekedett ki. Nagyon jó érzés volt hallgatni, hogy másokkal ellentétben, Ők igenis élvezik azt, amit csinálnak és munka szó hallatán nem komorság, hanem mosoly ül ki arcukra. Elképesztően büszke vagyok Rájuk, hogy alig egy év alatt ennyi mindent elértek és lassan már a nagy lemezük is nyilvánosságra kerül, ami biztos vagyok benne,hogy óriási siker lesz. Teljes mértékben átérzem a Wayerek helyzetét. Azt hiszem, én is büszkén mondhatom magam Wayernek, hisz a kezdetektől fogva szeretem Őket és azt, amit csinálnak. Hogy a puszta jelenlétükkel boldoggá tesznek több ezer embert, nem is beszélve arról, hogy mi történik, mikor énekelni kezdenek. A végtelen szeretetükkel egy családdá kovácsolták a rajongóikat, akik mindenben támogatják őket. Persze a legjobb családokban is akadnak kisebb-nagyobb veszekedések, de olyankor ott teremnek és segítenek megoldani a problémákat. Azt hiszem Náluk jobb embereket nem is kívánhatnánk magunknak.
Mély gondolataimon elmosolyodtam, Ya Ou pedig kicsit furán nézett rám, mivel amiről beszéltek, nem igazán volt vicces. Elengedtem a kezét, majd egy picit ott hagytam Őket és a korláthoz mentem. Csak csodáltam a vizet és a város szépségeit. Nagyon megnyugtató érzés volt a vízen ringatózni és kizárni a zord hétköznapokat. Kis idő múlva két erős kar fonódott hátulról a derekam köré, gazdája pedig egy puszit nyomott a nyakamra.
-Miért jöttél el? - suttogta fülembe.
-Csak a tájat akartam megnézni. Olyan szép. - fordultam szembe Vele.
-Nálad nem szebb. - simított végig arcomon, majd puha ajkaival egy finom csókot lehelt számra. Automatikusan hozzá bújtam, Ő pedig védelmező karjaiba zárt. Víz közelben nem volt túl meleg és a szél is végigsiklott testemen, hidegrázást kiáltva belőlem, amit nyilván Ya Ou is észrevett, mert még szorosabban ölelt magához. Mélyen beszívtam bódító illatát, majd egy apró puszit nyomtam nyakára. Újra egymás szemébe néztük és hosszú percekig fürkésztem csillogó íriszeit. Nem tudom mi fogott meg benne, de akárhányszor találkozik a tekintetünk, mindig elveszek különleges sötét szemeiben.
-Otthon még vár Rád egy meglepi. - mosolyodott el.
-Ez után a nap után? El fogsz kényeztetni. - simítottam végig izmos felsőtestén.
-Neked a legjobb jár. - puszilt homlokon.
-Nagyon szeretlek. - mondtam halkan.
-Én is téged, Manó. - hajolt közelebb hozzám és ismét puhán megcsókolt. Ez viszont sokkal hosszabbra és szenvedélyesebbre sikerült, mint az előző. Ajkaink érzékien falták egymást, kezei pedig fenekemre csúsztak, míg enyéim tökéletesen beállított hajában kószáltak. Nyelvünk lassú csatát vívott, testünk pedig kezdett egyre jobban felforrósodni. Zihálva váltunk el egymástól és válla fölött átláttam a többiekre. Bence és Panni épp Titanicosat játszott, amin felkuncogtam.
-Mi az? - nézett rám értetlenül
-Fordulj meg. - mondtam, mire így tett és Ő is elnevette magát.
-Bolondok. - fordult vissza hozzám. A korlátnak támaszkodva néztük tovább a kilátást, a Dunakanyar pedig egyszerűen meseszép volt. Ujjait összefonta az enyémekkel, majd visszaültünk a többiekhez.
-Nagyon dúl a szerelem. - váltogatta köztünk a tekintetét Benny.
-Jobb, mintha kínlódnának. - szólt Zsófi.
-Na és ki mit csinál a héten? - kérdezte Sziki.
-Miért? - csodálkoztam.
-Mert kaptunk egy hét szabadságot. - közölte velem Ya Ou.
- Köszi, hogy szólsz.
-Most mondom. Amúgy arra gondoltam, hogy lemehetnénk Óvárra egy pár napot. Anyáék már hiányolnak, öcsém pedig folyton a fülemet rágja, hogy mikor viszlek már el. - nézett rám. Tény, hogy rég találkoztam már a szüleivel és persze Bálintot is jó lenne látni.
-Ha nem zavarok, akkor felőlem mehetünk. - mondtam.
-Már miért zavarnál? Komolyan, néha olyan butaságokat tudsz mondani! - karolt át.
-Bence? - néztünk Rá.
-Szerintem kirándulós, országjárós napjaink lesznek.
-Nekünk is. - nézett Sziki Zsófira. Nem sokára visszaérkeztünk a partra, ahonnan elindultunk. Leállt a motor, majd szép lassan mindenki elhagyta a vízi járművet. Megkerestük az autót, amivel éreztünk és elfoglaltuk helyeinket, majd hazaindultunk. Csendben utaztunk, Ya Ou pedig úgy láttam elálmosodott, mivel hozzám bújt és behunyt szemekkel élvezte az utat. Ujjaimmal finoman arcát simogattam, közben pedig az ablakon kémleltem az elsuhanó fákat és épületeket. Röpke egy óra alatt vissza is értünk Pestre. Bence megállt az utcánk előtt, én pedig próbáltam felkelteni Ya Ou-t.
-Ébresztő! - nyomtam egy puszit az arcára. Nyújtózott egyet, majd elköszöntünk mindenkitől és elhagytuk a járművet. Megvártuk, míg elmennek, majd átsétáltunk a túloldalra.Bementünk és megvártuk a liftet, ami pillanatok alatt a 3. emeletre juttatott minket. Fent kinyitottuk az ajtót és bementünk. Ya Ou egyből levágódott a kanapéra, miután megszabadult a lábbelijétől. Én is lehámoztam magamról fehér tornacipőmet, majd csatlakoztam hozzá.
-Idejössz? - ütögette meg combját, jelezve, hogy üljek az ölébe. Nem kellett kétszer mondania, az ölébe másztam és kissé fáradt arcára néztem.
-Álmos vagy? - simogattam meg barna bőrét,mire bólintott és magához ölelt. - Akkor fürödjünk meg és feküdjünk le. - mondtam, mire elmosolyodott.
-Együtt gondoltad a fürdést, igaz? - nézett rám vigyorogva.
-Felejtsd el!
-Most miért?
-Azért, mert azt mondtam! - másztam le Róla és a fürdőbe indultam. Bezártam az ajtót, majd megszabadultam piszkos ruháimtól és a csap megnyitása után beálltam a kellemesen meleg víz alá. Igyekeztem gyorsan elkészülni, mert Ya Ou-t ismerve, képes elaludni ülve a kanapén. Ahogy kész lettem, magam köré csavartam egy törölközőt és elhagytam a helyiséget. A kanapén ülő fiú egyből felpattant, amint meglátott. Egy puszit nyomott a homlokomra, majd Ő is birtokba vette a fürdőt. Addig bementem a szobámba és felöltöztem. Megigazítottam az ágyamat és bebújtam a takaró alá, mikor kinyílt az ajtó és Ya Ou lépett be rajta egy szál alsónadrággal fedett, tökéletesen kidolgozott testével.
-Hát Te? - nézett rám csodálkozva. - Nem alszol velem?
-Mindig Veled alszok. Most aludj Te itt.- néztem Rá a takaró mögül.
-Ahogy akarod. - jött közelebb, majd bebújt mellém és magához ölelt. Lekapcsoltam a villanyt és jó éjt kívánva egymásnak, hamar el is aludtunk.
Reggel kivételesen én ébredtem fel hamarabb. Ya Ou pedig még szorosan engem ölelve, az igazak álmát aludta. Egy darabig csak néztem, ahogy alszik, majd megpróbáltam kimászni karjai közül, de sikerült felébresztenem.
- Jó reggelt, Szépségem.-nézett rám hunyorogva.
-Jó reggelt, hétalvó. - fordultam szembe Vele.
-Attól még nem vagyok hétalvó, mert most az egyszer te keltél fel előbb!
-De az vagy. - piszkáltam tovább. Egy darabig még lustálkodtunk, aztán nagy nehezen felkeltünk és kivonultunk a konyhába. Egyikünknek sem volt kedve reggelit készíteni, úgyhogy beértük müzlivel is. Kényelmesen megettük a finomságot, majd leültünk a tv elé. Épp az egyik kedvenc mesém ment, ezért nézni szerettem volna. Igen, hiába múltam el már 20 éves is, még mindig szeretem a rajzfilmeket. Tekintetem a képernyőre tapadt, de Ya Ou-t úgy látszik nem igazán kötötte le a mese, mert folyamatosan engem piszkált.
-Csak egyszer hagynál nyugodtan tvz-ni! - néztem Rá, de csak vigyorgott.
-Olyan nem lesz. - csúszott közelebb hozzám és apró puszikat hagyott arcomon és nyakamon is.
-Te már kora reggel nem bírsz magaddal?
-Ilyen gyönyörű lány mellett ne csodálkozz! - lehelt egy apró csókot számra.
-Akkor majd én megnevellek. - nevettem el magam.
-Sok sikert. De előre szólok, hogy nem fog sikerülni. - nézett a szemembe, majd hirtelen ajkait az enyémekre tapasztotta és először lágyan, majd egyre mohóbban csókolt. Lábaim az ölében kötöttek ki, kezeim pedig nyaka körül fontam össze. Nyelvünk egyből megtalálta az összhangot és egészen levegőnk elfogyásáig kényeztették egymást. Fülig belezúgtam ebbe a fiúba, de nem szeretnék semmit sem elsietni Vele. Kicsit még engedtem a csábításnak, de mikor ujjai már a pólóm alá tévedtek, megszakítottam szenvedélyes csókcsatánkat és eltoltam magamtól.
-Ez még korai lenne. - néztem Rá.
-Ne haragudj, csak nehéz ellenállni. - kért bocsánatot.
-Nem haragszom. - nyomtam egy puszit arcára és hozzá bújtam. Csendesen néztük tovább a tv-t, ujjaim pedig fedetlen felsőtestén rosszalkodtak.
-Babám, én próbálom visszafogni magam, de így csak megnehezíted a dolgot!
-Sajnálom. - hagytam abba simogatását, Ő pedig összekulcsolta ujjainkat.
-Úúú, tényleg! Tegnap elfelejtettem odaadni a meglepidet. - szólalt meg hirtelen, majd felkelt mellőlem és eltűnt a szobájában. Két perccel később egy nagy méretű, fehér borítékkal a kezében tért vissza hozzám.
-Remélem örülni fogsz neki. - nyújtotta át.
-Mi van benne? - kérdeztem kíváncsian.
-Nyisd ki és megtudod. - mosolyodott el. Gyorsan kibontottam a borítékot és kivettem a tartalmát. Egy kisebb köteg papír volt benne, amit azonnal olvasni kezdtem, amint a kezembe került. Elképedve futtattam végig a szemem a sorokon, a végét pedig már tátott szájjal olvastam. Soha senkinek nem beszéltem erről az álmomról, még Ya Ou-nak sem, erre Ő mégis megvalósította. Amióta az eszemet tudom, a Táncművészeti Főiskolára szerettem volna járni, de soha nem mertem jelentkezni, mert közel sem tartom magam olyan jó táncosnak, mint akik oda járnak. Erre most tessék! Itt tartom a kezemben a felvételi papírokat és ezt mind Ya Ou-nak köszönhetem.
-Úristen! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ugrottam a kanapén keresztül a nyakába és a lehető legszorosabban öleltem magamhoz.
-Azért nem hittem volna, hogy ennyire örülni fogsz. - nevetett és lassan letett.
-De honnan tudtad? Vagy hogy intézted el? - kérdezősködtem.
-Honnan tudtam? Jobban ismerlek, mint a tenyeremet, Manó! És bátorkodtam megnézni a gépeden néhány fellépésed és az önéletrajzoddal együtt elküldtem a sulinak. Viszont szeretnének élőben is megnézni.
-Úristen! Még mindig nem fogom fel! Soha nem fogom tudni meghálálni. - néztem Rá boldogan.
-Nekem annyi bőven elég, hogy velem vagy. - fogta meg a kezem és magához húzott. A kezemben lévő papírokat az asztalra tettem és minden figyelmem Ya Ou-nak szenteltem.
-Szeretlek. - néztem mélybarna szemeibe és lassan összeértek ajkaink. Gyengéden kezdtük ízlelgetni
egymást és egyre szenvedélyesebbé bonyolódott a helyzet. Kezei derekam köré csavarodtak, majd lassan a fenekemre csúsztatta őket. Enyéim egy darabig mellkasán tétlenkedtek, majd végigsimítva a csupasz bőrfelületen, nyaka köré fontam ujjaim. Finoman a combom alá nyúlt és megemelt, jelezve, hogy ugorjak. így is tetem és dereka körül fontam össze lábaim. Erős karjaival stabilan tartott, majd elindult velem a szobája felé. Óvatosan lefektetett az ágyra, fölém mászott és folytattuk tovább egyre forróbb csókcsatánkat. Minél többet adtunk egymásnak, annál többre vágytunk mindketten. Kissé túlzásba estünk, de még nem itt és nem most volt itt az ideje. Épp meg akartam szakítani, de Ő megelőzött.
-Ne haragudj! Megint elszaladt velem a ló. - mászott le rólam és hevesen lélegezve mellém feküdt.
-Azért engem se kellett kényszeríteni. - pusziltam arcon.
-Holnap akkor bemegyünk a suliba, azután pedig megyünk a szüleimhez, rendben? - nézett rám.
-Jól van. Ya Ou? - pillantottam Rá.
-Igen?
-Köszönöm.- mondtam, mire szélesen elmosolyodott.
-Nincs mit megköszönnöd, Manó. - ölelt magához. Csendben feküdtem a karjai közt és csak azon gondolkodtam, hogy mivel érdemeltem ki, hogy egy ilyen csodálatos ember van mellettem. Annyi mindent tett már értem, hogy amíg élek, nem tudom meghálálni Neki. Ő az egyetlen ember, akiért érdemes élnem és bele sem erek gondolni, hogy mi lenne velem Nélküle.
Hanna szemszöge:
-De csendes vagy, Hanna! - nézett rám a velem szemben ülő Bence.
-Igazából szóhoz sem jutok.
-Szóval tetszik. - mosolygott Ya Ou.
-Nagyon. - néztem vidám arcára. A srácok feldobtak egy témát, amiből persze ismét a munkájuk kerekedett ki. Nagyon jó érzés volt hallgatni, hogy másokkal ellentétben, Ők igenis élvezik azt, amit csinálnak és munka szó hallatán nem komorság, hanem mosoly ül ki arcukra. Elképesztően büszke vagyok Rájuk, hogy alig egy év alatt ennyi mindent elértek és lassan már a nagy lemezük is nyilvánosságra kerül, ami biztos vagyok benne,hogy óriási siker lesz. Teljes mértékben átérzem a Wayerek helyzetét. Azt hiszem, én is büszkén mondhatom magam Wayernek, hisz a kezdetektől fogva szeretem Őket és azt, amit csinálnak. Hogy a puszta jelenlétükkel boldoggá tesznek több ezer embert, nem is beszélve arról, hogy mi történik, mikor énekelni kezdenek. A végtelen szeretetükkel egy családdá kovácsolták a rajongóikat, akik mindenben támogatják őket. Persze a legjobb családokban is akadnak kisebb-nagyobb veszekedések, de olyankor ott teremnek és segítenek megoldani a problémákat. Azt hiszem Náluk jobb embereket nem is kívánhatnánk magunknak.
Mély gondolataimon elmosolyodtam, Ya Ou pedig kicsit furán nézett rám, mivel amiről beszéltek, nem igazán volt vicces. Elengedtem a kezét, majd egy picit ott hagytam Őket és a korláthoz mentem. Csak csodáltam a vizet és a város szépségeit. Nagyon megnyugtató érzés volt a vízen ringatózni és kizárni a zord hétköznapokat. Kis idő múlva két erős kar fonódott hátulról a derekam köré, gazdája pedig egy puszit nyomott a nyakamra.
-Miért jöttél el? - suttogta fülembe.
-Csak a tájat akartam megnézni. Olyan szép. - fordultam szembe Vele.
-Nálad nem szebb. - simított végig arcomon, majd puha ajkaival egy finom csókot lehelt számra. Automatikusan hozzá bújtam, Ő pedig védelmező karjaiba zárt. Víz közelben nem volt túl meleg és a szél is végigsiklott testemen, hidegrázást kiáltva belőlem, amit nyilván Ya Ou is észrevett, mert még szorosabban ölelt magához. Mélyen beszívtam bódító illatát, majd egy apró puszit nyomtam nyakára. Újra egymás szemébe néztük és hosszú percekig fürkésztem csillogó íriszeit. Nem tudom mi fogott meg benne, de akárhányszor találkozik a tekintetünk, mindig elveszek különleges sötét szemeiben.
-Otthon még vár Rád egy meglepi. - mosolyodott el.
-Ez után a nap után? El fogsz kényeztetni. - simítottam végig izmos felsőtestén.
-Neked a legjobb jár. - puszilt homlokon.
-Nagyon szeretlek. - mondtam halkan.
-Én is téged, Manó. - hajolt közelebb hozzám és ismét puhán megcsókolt. Ez viszont sokkal hosszabbra és szenvedélyesebbre sikerült, mint az előző. Ajkaink érzékien falták egymást, kezei pedig fenekemre csúsztak, míg enyéim tökéletesen beállított hajában kószáltak. Nyelvünk lassú csatát vívott, testünk pedig kezdett egyre jobban felforrósodni. Zihálva váltunk el egymástól és válla fölött átláttam a többiekre. Bence és Panni épp Titanicosat játszott, amin felkuncogtam.
-Mi az? - nézett rám értetlenül
-Fordulj meg. - mondtam, mire így tett és Ő is elnevette magát.
-Bolondok. - fordult vissza hozzám. A korlátnak támaszkodva néztük tovább a kilátást, a Dunakanyar pedig egyszerűen meseszép volt. Ujjait összefonta az enyémekkel, majd visszaültünk a többiekhez.
-Nagyon dúl a szerelem. - váltogatta köztünk a tekintetét Benny.
-Jobb, mintha kínlódnának. - szólt Zsófi.
-Na és ki mit csinál a héten? - kérdezte Sziki.
-Miért? - csodálkoztam.
-Mert kaptunk egy hét szabadságot. - közölte velem Ya Ou.
- Köszi, hogy szólsz.
-Most mondom. Amúgy arra gondoltam, hogy lemehetnénk Óvárra egy pár napot. Anyáék már hiányolnak, öcsém pedig folyton a fülemet rágja, hogy mikor viszlek már el. - nézett rám. Tény, hogy rég találkoztam már a szüleivel és persze Bálintot is jó lenne látni.
-Ha nem zavarok, akkor felőlem mehetünk. - mondtam.
-Már miért zavarnál? Komolyan, néha olyan butaságokat tudsz mondani! - karolt át.
-Bence? - néztünk Rá.
-Szerintem kirándulós, országjárós napjaink lesznek.
-Nekünk is. - nézett Sziki Zsófira. Nem sokára visszaérkeztünk a partra, ahonnan elindultunk. Leállt a motor, majd szép lassan mindenki elhagyta a vízi járművet. Megkerestük az autót, amivel éreztünk és elfoglaltuk helyeinket, majd hazaindultunk. Csendben utaztunk, Ya Ou pedig úgy láttam elálmosodott, mivel hozzám bújt és behunyt szemekkel élvezte az utat. Ujjaimmal finoman arcát simogattam, közben pedig az ablakon kémleltem az elsuhanó fákat és épületeket. Röpke egy óra alatt vissza is értünk Pestre. Bence megállt az utcánk előtt, én pedig próbáltam felkelteni Ya Ou-t.
-Ébresztő! - nyomtam egy puszit az arcára. Nyújtózott egyet, majd elköszöntünk mindenkitől és elhagytuk a járművet. Megvártuk, míg elmennek, majd átsétáltunk a túloldalra.Bementünk és megvártuk a liftet, ami pillanatok alatt a 3. emeletre juttatott minket. Fent kinyitottuk az ajtót és bementünk. Ya Ou egyből levágódott a kanapéra, miután megszabadult a lábbelijétől. Én is lehámoztam magamról fehér tornacipőmet, majd csatlakoztam hozzá.
-Idejössz? - ütögette meg combját, jelezve, hogy üljek az ölébe. Nem kellett kétszer mondania, az ölébe másztam és kissé fáradt arcára néztem.
-Álmos vagy? - simogattam meg barna bőrét,mire bólintott és magához ölelt. - Akkor fürödjünk meg és feküdjünk le. - mondtam, mire elmosolyodott.
-Együtt gondoltad a fürdést, igaz? - nézett rám vigyorogva.
-Felejtsd el!
-Most miért?
-Azért, mert azt mondtam! - másztam le Róla és a fürdőbe indultam. Bezártam az ajtót, majd megszabadultam piszkos ruháimtól és a csap megnyitása után beálltam a kellemesen meleg víz alá. Igyekeztem gyorsan elkészülni, mert Ya Ou-t ismerve, képes elaludni ülve a kanapén. Ahogy kész lettem, magam köré csavartam egy törölközőt és elhagytam a helyiséget. A kanapén ülő fiú egyből felpattant, amint meglátott. Egy puszit nyomott a homlokomra, majd Ő is birtokba vette a fürdőt. Addig bementem a szobámba és felöltöztem. Megigazítottam az ágyamat és bebújtam a takaró alá, mikor kinyílt az ajtó és Ya Ou lépett be rajta egy szál alsónadrággal fedett, tökéletesen kidolgozott testével.
-Hát Te? - nézett rám csodálkozva. - Nem alszol velem?
-Mindig Veled alszok. Most aludj Te itt.- néztem Rá a takaró mögül.
-Ahogy akarod. - jött közelebb, majd bebújt mellém és magához ölelt. Lekapcsoltam a villanyt és jó éjt kívánva egymásnak, hamar el is aludtunk.
Reggel kivételesen én ébredtem fel hamarabb. Ya Ou pedig még szorosan engem ölelve, az igazak álmát aludta. Egy darabig csak néztem, ahogy alszik, majd megpróbáltam kimászni karjai közül, de sikerült felébresztenem.
- Jó reggelt, Szépségem.-nézett rám hunyorogva.
-Jó reggelt, hétalvó. - fordultam szembe Vele.
-Attól még nem vagyok hétalvó, mert most az egyszer te keltél fel előbb!
-De az vagy. - piszkáltam tovább. Egy darabig még lustálkodtunk, aztán nagy nehezen felkeltünk és kivonultunk a konyhába. Egyikünknek sem volt kedve reggelit készíteni, úgyhogy beértük müzlivel is. Kényelmesen megettük a finomságot, majd leültünk a tv elé. Épp az egyik kedvenc mesém ment, ezért nézni szerettem volna. Igen, hiába múltam el már 20 éves is, még mindig szeretem a rajzfilmeket. Tekintetem a képernyőre tapadt, de Ya Ou-t úgy látszik nem igazán kötötte le a mese, mert folyamatosan engem piszkált.
-Csak egyszer hagynál nyugodtan tvz-ni! - néztem Rá, de csak vigyorgott.
-Olyan nem lesz. - csúszott közelebb hozzám és apró puszikat hagyott arcomon és nyakamon is.
-Te már kora reggel nem bírsz magaddal?
-Ilyen gyönyörű lány mellett ne csodálkozz! - lehelt egy apró csókot számra.
-Akkor majd én megnevellek. - nevettem el magam.
-Sok sikert. De előre szólok, hogy nem fog sikerülni. - nézett a szemembe, majd hirtelen ajkait az enyémekre tapasztotta és először lágyan, majd egyre mohóbban csókolt. Lábaim az ölében kötöttek ki, kezeim pedig nyaka körül fontam össze. Nyelvünk egyből megtalálta az összhangot és egészen levegőnk elfogyásáig kényeztették egymást. Fülig belezúgtam ebbe a fiúba, de nem szeretnék semmit sem elsietni Vele. Kicsit még engedtem a csábításnak, de mikor ujjai már a pólóm alá tévedtek, megszakítottam szenvedélyes csókcsatánkat és eltoltam magamtól.
-Ez még korai lenne. - néztem Rá.
-Ne haragudj, csak nehéz ellenállni. - kért bocsánatot.
-Nem haragszom. - nyomtam egy puszit arcára és hozzá bújtam. Csendesen néztük tovább a tv-t, ujjaim pedig fedetlen felsőtestén rosszalkodtak.
-Babám, én próbálom visszafogni magam, de így csak megnehezíted a dolgot!
-Sajnálom. - hagytam abba simogatását, Ő pedig összekulcsolta ujjainkat.
-Úúú, tényleg! Tegnap elfelejtettem odaadni a meglepidet. - szólalt meg hirtelen, majd felkelt mellőlem és eltűnt a szobájában. Két perccel később egy nagy méretű, fehér borítékkal a kezében tért vissza hozzám.
-Remélem örülni fogsz neki. - nyújtotta át.
-Mi van benne? - kérdeztem kíváncsian.
-Nyisd ki és megtudod. - mosolyodott el. Gyorsan kibontottam a borítékot és kivettem a tartalmát. Egy kisebb köteg papír volt benne, amit azonnal olvasni kezdtem, amint a kezembe került. Elképedve futtattam végig a szemem a sorokon, a végét pedig már tátott szájjal olvastam. Soha senkinek nem beszéltem erről az álmomról, még Ya Ou-nak sem, erre Ő mégis megvalósította. Amióta az eszemet tudom, a Táncművészeti Főiskolára szerettem volna járni, de soha nem mertem jelentkezni, mert közel sem tartom magam olyan jó táncosnak, mint akik oda járnak. Erre most tessék! Itt tartom a kezemben a felvételi papírokat és ezt mind Ya Ou-nak köszönhetem.
-Úristen! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ugrottam a kanapén keresztül a nyakába és a lehető legszorosabban öleltem magamhoz.
-Azért nem hittem volna, hogy ennyire örülni fogsz. - nevetett és lassan letett.
-De honnan tudtad? Vagy hogy intézted el? - kérdezősködtem.
-Honnan tudtam? Jobban ismerlek, mint a tenyeremet, Manó! És bátorkodtam megnézni a gépeden néhány fellépésed és az önéletrajzoddal együtt elküldtem a sulinak. Viszont szeretnének élőben is megnézni.
-Úristen! Még mindig nem fogom fel! Soha nem fogom tudni meghálálni. - néztem Rá boldogan.
-Nekem annyi bőven elég, hogy velem vagy. - fogta meg a kezem és magához húzott. A kezemben lévő papírokat az asztalra tettem és minden figyelmem Ya Ou-nak szenteltem.
-Szeretlek. - néztem mélybarna szemeibe és lassan összeértek ajkaink. Gyengéden kezdtük ízlelgetni
-Ne haragudj! Megint elszaladt velem a ló. - mászott le rólam és hevesen lélegezve mellém feküdt.
-Azért engem se kellett kényszeríteni. - pusziltam arcon.
-Holnap akkor bemegyünk a suliba, azután pedig megyünk a szüleimhez, rendben? - nézett rám.
-Jól van. Ya Ou? - pillantottam Rá.
-Igen?
-Köszönöm.- mondtam, mire szélesen elmosolyodott.
-Nincs mit megköszönnöd, Manó. - ölelt magához. Csendben feküdtem a karjai közt és csak azon gondolkodtam, hogy mivel érdemeltem ki, hogy egy ilyen csodálatos ember van mellettem. Annyi mindent tett már értem, hogy amíg élek, nem tudom meghálálni Neki. Ő az egyetlen ember, akiért érdemes élnem és bele sem erek gondolni, hogy mi lenne velem Nélküle.
2014. október 16., csütörtök
13. rész
Sziasztok. Meghoztam az újabb részt, bár az kell, hogy mondjam, kicsit szomorú vagyok a vélemények száma miatt. Kevés a visszajelzés, de mindenesetre folytatni fogom, hisz nem akarom cserben hagyni azokat, akik rendszeresen olvassák a történetet. Kérlek titeket, írjatok pár szót, hogy legalább tudjam, van értelme annak amit csinálok, vagy sem. Jó olvasást. :))
Ya Ou szemszöge:
Reggel az ébresztőóra éles hangja ébresztett. Manó persze átaludta ezt is, de már meg sem lepődöm rajta. Csodálatos volt a tegnapi nap és azt érzem, hogy fülig szerelmes vagyok Belé. Apró puszikkal halmoztam el arcát, hátha felébred. Féloldalasan elmosolyodott, majd kinyitotta gyönyörű szemeit és rám nézett.
-Jó reggelt. - szólt halkan.
-Neked is. - öleltem magamhoz. - Lassan fel kéne kelnünk, mert nemsokára itt lesznek a többiek. - néztem Rá.
-Jól van. - nyomott egy puszit az arcomra, majd nyújtózkodva felült. - Elárulod hová megyünk? - nézett rám aranyosan.
-Nem. Legyen meglepetés.
-Te meg a meglepetéseid. Akkor legalább azt mondd meg, hogy mit vegyek fel!
-Nők! - sóhajtottam és felkeltem. A szobájába mentem és szétnéztem a szekrényében. Egy halványkék rövidnadrágot és egy fehér felsőt vettem ki belőle és visszamentem a szobámba.
-Tessék. - nyomtam a kezébe.
-Köszönöm. Öhm... Mondjuk kimennél? - nézett rám kérdőn.
-Miért is? Ez az én szobám tudtommal. - mosolyodtam el.
-Akkor majd én kimegyek. - került volna ki, de nem hagytam.
-Nem sértődnék meg, ha előttem öltöznél fel. - suttogtam.
-Azt rögtön gondoltam. - húzta mosolyra ajkait. Kivettem kezéből az előbb odaadott ruhadarabokat és az ágyamra dobtam. Derekánál közelebb húztam magamhoz és mélyen a szemébe néztem. Füle mögé tűrtem egy kósza hajtincsét és lassan megcsókoltam. Puha ajkai hagyták, hogy az enyémek rátapadjanak és egy forró csókban forrtak össze. Mindössze egyetlen csók csattant el közöttünk, mégis szebbé varázsolta a reggelemet. Végigsimítottam mosolygós arcán, majd magára hagytam, hogy felöltözhessen. Addig a tegnap elkészített szendvicseket kivettem a hűtőből és egy táskába raktam őket. Közben Ő is kijött és elbűvölően nézett ki még kissé kócosan is.
-Gyönyörű vagy. - léptem elé és homlokon pusziltam, majd én is felöltöztem. Nem vittem túlzásba, csak egy egyszerű rövid nadrág és egy póló került testemre, majd a fürdőszobába vettem az irányt, ahol Manó fésülte hosszú tincseit. Hátulról átöleltem és nyakára nyomtam egy puszit. A tükörből láttam, hogy szélesen elmosolyodik, majd szembe fordult velem és megölelt. Magamba szívtam különleges illatát és végigsimítottam hátán. Elengedtük egymást, majd én is megfésülködtem és elhagytuk a helyiséget. Cipőnk felvétele után vállamra vettem a táskát és bezártuk az ajtót. Összekulcsoltam ujjaimat az övékkel és a lépcső segítségével lementünk. Épp akkor parkolt le Bence a ház előtt, mikor kiléptünk az ajtón. Gyors léptekkel az autóhoz mentünk és beszálltunk.
-Sziasztok. - köszöntünk egyszerre.
-Halihó. - viszonozták gesztusunkat. Leültünk egymás mellé, a nehéz táskát pedig egyel hátrébb dobtam.
-Mi a helyzet, gerlepár? - nézett ránk Bence a visszapillantóból.
-Nincs semmi. - válaszoltam.
-Összejöttetek? - fordult hátra barátnője.
-Igen. - feleltem boldogan.
-Na végre! - szólt Zsófi.
-Indulhatunk? - kérdezte sofőrünk.
-Igen. - mondtuk, majd beindította az autót és elindultunk.
-Valaki elmondaná, hogy hová megyünk? - szólalt meg mellettem az eddig csendben lévő Hanna.
-Te nem tudod? - nézett Rá meglepetten Panni.
-Nem. - válaszolta, mire kinevettük, de nem mondtuk el Neki. Lassacskán elcsendesedtünk és az utat kémleltük. Bal kezemet Manó csupasz combjára csúsztattam, mire rám emelte tekintetét.
-Szóval ezért akartad, hogy ezt a nadrágot vegyem fel. - mosolyodott el.
-Nem csak ezért. - húztam magamhoz és egy puszit nyomtam arcára.
-De édesek vagytok. - nézett ránk Zsófi. Fülig érő vigyorral megköszöntük, Hanna pedig szorosan hozzám bújt. Derekánál átkaroltam és oldalát kezdtem simogatni. Egy jó órás utazásnak néztünk elébe, de elég csendesen telt el. Amikor a szerpentinen mentünk fel, az ölemben fekvő lány felkelt és az ablakra tapasztotta tekintetét.
-Fogadjunk, hogy bobozni megyünk. - csillant fel a szeme.
-Honnan jöttél rá? - néztünk Rá.
-Onnan, hogy már voltam itt. - mosolygott.
-Ennyit a meglepiről. - mondtam.
-A kedvedért majd meglepődök, jó? - pillantott rám. Pár perccel később leparkoltunk, majd szép sorjában kiszálltunk.
-Eléggé elborult. Remélem nem lesz eső. - jegyezte meg Sziki.
-Hát azt én is. - Állt mellém Hanna. Apró kezéért nyúltam és ujjait összefontam sajátjaimmal és a pálya felé indultunk. Ahhoz képest, hogy hétköznap volt, elég sok ember megfordult erre. A pénztár, ahol a jegyeket lehetett megvenni, egy fedett helyen volt, mellette büfék, padok és asztalok helyezkedtek el.
-Jössz velem? - néztem gyönyörű barátnőmre. Bólintott egyet és a pénztárhoz mentünk. Türelmesen kivártuk a sorunkat, majd két jegyet kértem. Kifizettem őket és indultunk is tovább. Sokan várakoztak a bobokra, így mi is csatlakoztunk közéjük. Végül ránk került a sor és egy piros színű járgányt kaptunk. Én ültem elöl, Hanna pedig szorosan mögöttem. Bekötöttük magunkat, aztán pedig elindult a felvonó.
-Ya Ou, meg ne próbálj gyorsan menni! - szólt rám.
-Pedig azt terveztem.
-Akkor kiszállok!
-Már késő, Szépségem! Kapaszkodj! - mondtam, mikor felértünk és erősen nyomtam lefelé az oldalt elhelyezkedő botkormányt, amivel a sebességet lehetett szabályozni.
-Lassíts már! - ölelt át hátulról és erősen összefonta ujjait hasamnál.
-Ne félj már! - mosolyodtam el Rajta. Néha kicsit azért lassítottam, főleg, mikor oldalra dőltünk. Hanna olyan erősen szorított, hogy még a szuszt is kinyomta belőlem. Nem sokára a pálya végére értünk, ahol egyre lassultunk, végül megálltunk és kiszálltunk a bobból.
-Soha többé nem ülök be mögéd! - nézett rám morcosan.
-Ülhetsz elém is, ha gondolod. - nevettem, mire fogta magát és ott hagyott. Követtem és utunk a többiekhez vezetett.
-Mi az, Hanna? - nézett Rá Bence.
-Ez egy állat! - szólt mérgesen, de a végén elnevette magát.
-Feng Ya Ou a becsületes nevem és nem vagyok állat! - léptem mögé és átöleltem.
-De az vagy. - fordult felém.
-Olyan aranyos vagy, mikor mérgelődsz. - néztem Rá, mire egy nagyot beleboxolt a vállamba, majd váratlanul egy finom csókot lehelt ajkaimra.
-De szeretlek. - pusziltam homlokon.
-Na, ha ez a bobozás ilyen jó hatással van rátok, akkor mi is kipróbáljuk! - húzta fel Bence a barátnőjét és elmentek.
-Megyünk mi is? - nézett Zsófi Szikire.
-Naná! - fogták meg egymás kezét és Ők is elviharoztak.
-Nem vagy éhes? - kérdeztem Tőle.
-Nem. - csóválta a fejét. Leültem a padra, Ő pedig az ölembe mászott.
-Látom jól érzed magad. - néztem barna íriszeibe.
-Nagyon. Itt mindig olyan kényelmes.
-Örülök neki, de legközelebb cserélünk. - mondtam.
-Na persze. Azt lesheted! - nyújtotta ki a nyelvét, majd hozzám bújt. Annyira jó érzéssel tölt el, mikor átölelem törékeny testét. Csendben élveztük egymás közelségét egy ideig, majd Manó elengedett és kiszállt az ölemből.
-Mi a baj? - néztem Rá.
-Ott egy síró kislány. - mutatott a hátam mögé és elindult felé. Én is felálltam és követtem. Odasétáltunk az 5 év körüli, szőke, göndör hajú, szomorú lánykához és leguggoltunk elé.
-Mi a baj? - nézett Rá Hanna.
-Nem találom az anyukámat. - hüppögte.
-Jaj, szegénykém. Mi a neved?
-Barbi.
-És hol láttad utoljára?
-Azt mondta, hogy itt vár a homokozónál, de nincs itt. - törölte meg könnyes szemét.
-Gyere, visszamegyünk Veled a homokozóhoz. Anyukád is biztosan ott lesz. - fogta meg Hanna a kezét. Elkísértük a játszó gyerekekhez, de nem találtuk sehol az anyukáját. Manó bement Vele játszani, én pedig kintről csodáltam, milyen jól bánik a gyerekekkel. Annyira aranyosak voltak, hogy öröm volt nézni Őket. Fél órával később egy 30 év körüli nő csatlakozott hozzánk, a kislány pedig ott hagyva Hannát, a nő nyakába ugrott.
-Anyuci!!! - kiáltotta, mire elmosolyodtam.
-Végre megvagy. Már mindenhol kerestelek. - szólt az anya. Manó is kimászott a homokozóból és odajött hozzám, Barbi pedig visszajött és egy nagy puszit nyomott barátnőm arcára.
-Köszönöm, hogy vigyáztatok Rá. - nézett ránk hálásan az anyuka.
-Igazán nincs mit. - mosolygott Hanna. Elköszöntünk Tőlük, majd visszamentünk a padunkhoz.
-Nagyon jól bánsz a gyerekekkel. - csúsztattam kezem a derekára.
-Köszönöm. - nézett rám fülig érő szájjal.
-Úgy látszik nagyon belejöttek a srácok a bobozásba. - mondtam.
-Szerintem haza se akarnak majd jönni. - sétáltunk tovább, mikor el kezdett dörögni és eleredt az eső is.
-Menjünk innen! - nézett rám félve.
-Gyere. - markoltam meg apró kezét és a fedett helyre mentünk. Hirtelen mindenki oda menekült a viharossá fokozódott eső elől. Villámlott is rendesen, amitől Hanna néha összerezzent. Tudom, hogy nagyon fél a vihartól, de most ijedtebb volt, mint általában.
-Mi a baj? - néztem arcára.
-Félek. - motyogta, majd mellkasomba fúrta a fejét. Szorosan magamhoz öleltem és nyugtatásképp hátát simogattam. Közben előkerültek Szikiék is és csurom vizesen jöttek mellénk.
-Mi a gond? - nézett ránk Bence.
-Fél a vihartól. - válaszoltam.
-Nyugi, mindjárt elmúlik. - szólt Sziki, mire Manó felemelte a fejét és lassan elengedett.
-Elmegyünk büfézni. Kértek valamit? - kérdezte Zsófi.
-Nem, köszi. - mondtam, majd elmentek. Az eddig velem szemben álló lány fogta magát és otthagyva engem, beállt az egyik sarokba. Nem értettem mi lelte, ezért utána mentem.
-Mi a baj Babám? - néztem Rá.
-Semmi. - hajtotta le a fejét.
-Manó ismerlek.
-Nincs semmi, csak már biztosan unod, hogy folyton van valami bajom, vagy épp félek valamitől.
-Hogy mondhatsz ilyet? Miért unnálak? És különben is, nekem nagyon tetszik benned, hogy ilyen kis törékeny vagy. - emeltem fel fejét, hogy találkozzon a tekintetünk.
-Ezt komolyan mondod?
-Igen. Szeretem, mikor szorosan hozzám bújsz, mert olyankor mindig azt érzem, hogy szükséged van rám és ez nekem nagyon sokat jelent. - néztem végig ártatlan szemeibe.
-Ilyet még soha nem mondtak nekem. - mosolyodott el.
-Én sem mondtam még ilyet rajtad kívül egyetlen lánynak sem. - simogattam meg puha arcát, majd ajkaimmal közelíteni kezdtem felé
és lassan megcsókoltam. Igyekeztem visszafogni magam és inkább arra törekedtem, hogy éreztessem Vele, mennyire is szeretem. Gyengéden kényeztettük egymást, közben pedig a lehető legközelebb húztam magamhoz. Kezei nyakam körül fonódtak össze, enyéim pedig karcsú derekát ölelték védelmezően. Nyelvünk érzelmes csatát vívott egymással, szívem pedig egyre hevesebben pumpálta a vért testemben. Mindig megszűnik számomra a külvilág, mikor a közelemben van. Most is ez történt, egészen addig, míg Bencéék vissza nem értek.
-Azért ne egyétek meg egymást! - röhögtek, mire lassan elváltunk egymástól.
-Nem is Te lettél volna, ha nem szólsz be! - kapott tőlem egy szemforgatást. Ahogy elnéztem, idő közben az eső is elállt, Hanna pedig apró ujjait a kezembe csúsztatta.
-Szeretnétek még bobozni, vagy indulhatunk tovább? - nézett Ránk Sziki.
-Szerintem mehetünk. - mondtam, mire bólintottak és a kocsihoz indultunk.
-Még nem haza megyünk? - nézett rám édesen Manó.
-Nem ám. - válaszoltam. Meglepő módon nem kérdezett többet, hanem csendesen lépkedett mellettem. Beültünk az autóba, majd folytattuk tovább az utazást. Bence bekapcsolta a rádiót és néha egy-egy ismerős dalt meghallva, dalra fakadtunk, a lányok pedig kíváncsian hallgattak minket. Hannával egy pillanatra sem engedtük el egymás kezét, mikor találkozott tekintetünk, levakarhatatlan mosoly ült ki arcunkra és folyamatosan azt éreztem, hogy ennél nem is lehetne szebb az életem.
Ya Ou szemszöge:
-Jó reggelt. - szólt halkan.
-Neked is. - öleltem magamhoz. - Lassan fel kéne kelnünk, mert nemsokára itt lesznek a többiek. - néztem Rá.
-Jól van. - nyomott egy puszit az arcomra, majd nyújtózkodva felült. - Elárulod hová megyünk? - nézett rám aranyosan.
-Nem. Legyen meglepetés.
-Te meg a meglepetéseid. Akkor legalább azt mondd meg, hogy mit vegyek fel!
-Nők! - sóhajtottam és felkeltem. A szobájába mentem és szétnéztem a szekrényében. Egy halványkék rövidnadrágot és egy fehér felsőt vettem ki belőle és visszamentem a szobámba.
-Tessék. - nyomtam a kezébe.
-Köszönöm. Öhm... Mondjuk kimennél? - nézett rám kérdőn.
-Miért is? Ez az én szobám tudtommal. - mosolyodtam el.
-Akkor majd én kimegyek. - került volna ki, de nem hagytam.
-Nem sértődnék meg, ha előttem öltöznél fel. - suttogtam.
-Azt rögtön gondoltam. - húzta mosolyra ajkait. Kivettem kezéből az előbb odaadott ruhadarabokat és az ágyamra dobtam. Derekánál közelebb húztam magamhoz és mélyen a szemébe néztem. Füle mögé tűrtem egy kósza hajtincsét és lassan megcsókoltam. Puha ajkai hagyták, hogy az enyémek rátapadjanak és egy forró csókban forrtak össze. Mindössze egyetlen csók csattant el közöttünk, mégis szebbé varázsolta a reggelemet. Végigsimítottam mosolygós arcán, majd magára hagytam, hogy felöltözhessen. Addig a tegnap elkészített szendvicseket kivettem a hűtőből és egy táskába raktam őket. Közben Ő is kijött és elbűvölően nézett ki még kissé kócosan is.
-Gyönyörű vagy. - léptem elé és homlokon pusziltam, majd én is felöltöztem. Nem vittem túlzásba, csak egy egyszerű rövid nadrág és egy póló került testemre, majd a fürdőszobába vettem az irányt, ahol Manó fésülte hosszú tincseit. Hátulról átöleltem és nyakára nyomtam egy puszit. A tükörből láttam, hogy szélesen elmosolyodik, majd szembe fordult velem és megölelt. Magamba szívtam különleges illatát és végigsimítottam hátán. Elengedtük egymást, majd én is megfésülködtem és elhagytuk a helyiséget. Cipőnk felvétele után vállamra vettem a táskát és bezártuk az ajtót. Összekulcsoltam ujjaimat az övékkel és a lépcső segítségével lementünk. Épp akkor parkolt le Bence a ház előtt, mikor kiléptünk az ajtón. Gyors léptekkel az autóhoz mentünk és beszálltunk.
-Sziasztok. - köszöntünk egyszerre.
-Halihó. - viszonozták gesztusunkat. Leültünk egymás mellé, a nehéz táskát pedig egyel hátrébb dobtam.
-Mi a helyzet, gerlepár? - nézett ránk Bence a visszapillantóból.
-Nincs semmi. - válaszoltam.
-Összejöttetek? - fordult hátra barátnője.
-Igen. - feleltem boldogan.
-Na végre! - szólt Zsófi.
-Indulhatunk? - kérdezte sofőrünk.
-Igen. - mondtuk, majd beindította az autót és elindultunk.
-Valaki elmondaná, hogy hová megyünk? - szólalt meg mellettem az eddig csendben lévő Hanna.
-Te nem tudod? - nézett Rá meglepetten Panni.
-Nem. - válaszolta, mire kinevettük, de nem mondtuk el Neki. Lassacskán elcsendesedtünk és az utat kémleltük. Bal kezemet Manó csupasz combjára csúsztattam, mire rám emelte tekintetét.
-Szóval ezért akartad, hogy ezt a nadrágot vegyem fel. - mosolyodott el.
-Nem csak ezért. - húztam magamhoz és egy puszit nyomtam arcára.
-De édesek vagytok. - nézett ránk Zsófi. Fülig érő vigyorral megköszöntük, Hanna pedig szorosan hozzám bújt. Derekánál átkaroltam és oldalát kezdtem simogatni. Egy jó órás utazásnak néztünk elébe, de elég csendesen telt el. Amikor a szerpentinen mentünk fel, az ölemben fekvő lány felkelt és az ablakra tapasztotta tekintetét.
-Fogadjunk, hogy bobozni megyünk. - csillant fel a szeme.
-Honnan jöttél rá? - néztünk Rá.
-Onnan, hogy már voltam itt. - mosolygott.
-Ennyit a meglepiről. - mondtam.
-A kedvedért majd meglepődök, jó? - pillantott rám. Pár perccel később leparkoltunk, majd szép sorjában kiszálltunk.
-Eléggé elborult. Remélem nem lesz eső. - jegyezte meg Sziki.
-Hát azt én is. - Állt mellém Hanna. Apró kezéért nyúltam és ujjait összefontam sajátjaimmal és a pálya felé indultunk. Ahhoz képest, hogy hétköznap volt, elég sok ember megfordult erre. A pénztár, ahol a jegyeket lehetett megvenni, egy fedett helyen volt, mellette büfék, padok és asztalok helyezkedtek el.
-Jössz velem? - néztem gyönyörű barátnőmre. Bólintott egyet és a pénztárhoz mentünk. Türelmesen kivártuk a sorunkat, majd két jegyet kértem. Kifizettem őket és indultunk is tovább. Sokan várakoztak a bobokra, így mi is csatlakoztunk közéjük. Végül ránk került a sor és egy piros színű járgányt kaptunk. Én ültem elöl, Hanna pedig szorosan mögöttem. Bekötöttük magunkat, aztán pedig elindult a felvonó.
-Ya Ou, meg ne próbálj gyorsan menni! - szólt rám.
-Pedig azt terveztem.
-Akkor kiszállok!
-Már késő, Szépségem! Kapaszkodj! - mondtam, mikor felértünk és erősen nyomtam lefelé az oldalt elhelyezkedő botkormányt, amivel a sebességet lehetett szabályozni.
-Lassíts már! - ölelt át hátulról és erősen összefonta ujjait hasamnál.
-Ne félj már! - mosolyodtam el Rajta. Néha kicsit azért lassítottam, főleg, mikor oldalra dőltünk. Hanna olyan erősen szorított, hogy még a szuszt is kinyomta belőlem. Nem sokára a pálya végére értünk, ahol egyre lassultunk, végül megálltunk és kiszálltunk a bobból.
-Soha többé nem ülök be mögéd! - nézett rám morcosan.
-Ülhetsz elém is, ha gondolod. - nevettem, mire fogta magát és ott hagyott. Követtem és utunk a többiekhez vezetett.
-Mi az, Hanna? - nézett Rá Bence.
-Ez egy állat! - szólt mérgesen, de a végén elnevette magát.
-Feng Ya Ou a becsületes nevem és nem vagyok állat! - léptem mögé és átöleltem.
-De az vagy. - fordult felém.
-Olyan aranyos vagy, mikor mérgelődsz. - néztem Rá, mire egy nagyot beleboxolt a vállamba, majd váratlanul egy finom csókot lehelt ajkaimra.
-De szeretlek. - pusziltam homlokon.
-Na, ha ez a bobozás ilyen jó hatással van rátok, akkor mi is kipróbáljuk! - húzta fel Bence a barátnőjét és elmentek.
-Megyünk mi is? - nézett Zsófi Szikire.
-Naná! - fogták meg egymás kezét és Ők is elviharoztak.
-Nem vagy éhes? - kérdeztem Tőle.
-Nem. - csóválta a fejét. Leültem a padra, Ő pedig az ölembe mászott.
-Látom jól érzed magad. - néztem barna íriszeibe.
-Nagyon. Itt mindig olyan kényelmes.
-Örülök neki, de legközelebb cserélünk. - mondtam.
-Na persze. Azt lesheted! - nyújtotta ki a nyelvét, majd hozzám bújt. Annyira jó érzéssel tölt el, mikor átölelem törékeny testét. Csendben élveztük egymás közelségét egy ideig, majd Manó elengedett és kiszállt az ölemből.
-Mi a baj? - néztem Rá.
-Ott egy síró kislány. - mutatott a hátam mögé és elindult felé. Én is felálltam és követtem. Odasétáltunk az 5 év körüli, szőke, göndör hajú, szomorú lánykához és leguggoltunk elé.
-Mi a baj? - nézett Rá Hanna.
-Nem találom az anyukámat. - hüppögte.
-Jaj, szegénykém. Mi a neved?
-Barbi.
-És hol láttad utoljára?
-Azt mondta, hogy itt vár a homokozónál, de nincs itt. - törölte meg könnyes szemét.
-Gyere, visszamegyünk Veled a homokozóhoz. Anyukád is biztosan ott lesz. - fogta meg Hanna a kezét. Elkísértük a játszó gyerekekhez, de nem találtuk sehol az anyukáját. Manó bement Vele játszani, én pedig kintről csodáltam, milyen jól bánik a gyerekekkel. Annyira aranyosak voltak, hogy öröm volt nézni Őket. Fél órával később egy 30 év körüli nő csatlakozott hozzánk, a kislány pedig ott hagyva Hannát, a nő nyakába ugrott.
-Anyuci!!! - kiáltotta, mire elmosolyodtam.
-Végre megvagy. Már mindenhol kerestelek. - szólt az anya. Manó is kimászott a homokozóból és odajött hozzám, Barbi pedig visszajött és egy nagy puszit nyomott barátnőm arcára.
-Köszönöm, hogy vigyáztatok Rá. - nézett ránk hálásan az anyuka.
-Igazán nincs mit. - mosolygott Hanna. Elköszöntünk Tőlük, majd visszamentünk a padunkhoz.
-Nagyon jól bánsz a gyerekekkel. - csúsztattam kezem a derekára.
-Köszönöm. - nézett rám fülig érő szájjal.
-Úgy látszik nagyon belejöttek a srácok a bobozásba. - mondtam.
-Szerintem haza se akarnak majd jönni. - sétáltunk tovább, mikor el kezdett dörögni és eleredt az eső is.
-Menjünk innen! - nézett rám félve.
-Gyere. - markoltam meg apró kezét és a fedett helyre mentünk. Hirtelen mindenki oda menekült a viharossá fokozódott eső elől. Villámlott is rendesen, amitől Hanna néha összerezzent. Tudom, hogy nagyon fél a vihartól, de most ijedtebb volt, mint általában.
-Mi a baj? - néztem arcára.
-Félek. - motyogta, majd mellkasomba fúrta a fejét. Szorosan magamhoz öleltem és nyugtatásképp hátát simogattam. Közben előkerültek Szikiék is és csurom vizesen jöttek mellénk.
-Mi a gond? - nézett ránk Bence.
-Fél a vihartól. - válaszoltam.
-Nyugi, mindjárt elmúlik. - szólt Sziki, mire Manó felemelte a fejét és lassan elengedett.
-Elmegyünk büfézni. Kértek valamit? - kérdezte Zsófi.
-Nem, köszi. - mondtam, majd elmentek. Az eddig velem szemben álló lány fogta magát és otthagyva engem, beállt az egyik sarokba. Nem értettem mi lelte, ezért utána mentem.
-Mi a baj Babám? - néztem Rá.
-Semmi. - hajtotta le a fejét.
-Manó ismerlek.
-Nincs semmi, csak már biztosan unod, hogy folyton van valami bajom, vagy épp félek valamitől.
-Hogy mondhatsz ilyet? Miért unnálak? És különben is, nekem nagyon tetszik benned, hogy ilyen kis törékeny vagy. - emeltem fel fejét, hogy találkozzon a tekintetünk.
-Ezt komolyan mondod?
-Igen. Szeretem, mikor szorosan hozzám bújsz, mert olyankor mindig azt érzem, hogy szükséged van rám és ez nekem nagyon sokat jelent. - néztem végig ártatlan szemeibe.
-Ilyet még soha nem mondtak nekem. - mosolyodott el.
-Én sem mondtam még ilyet rajtad kívül egyetlen lánynak sem. - simogattam meg puha arcát, majd ajkaimmal közelíteni kezdtem felé
-Azért ne egyétek meg egymást! - röhögtek, mire lassan elváltunk egymástól.
-Nem is Te lettél volna, ha nem szólsz be! - kapott tőlem egy szemforgatást. Ahogy elnéztem, idő közben az eső is elállt, Hanna pedig apró ujjait a kezembe csúsztatta.
-Szeretnétek még bobozni, vagy indulhatunk tovább? - nézett Ránk Sziki.
-Szerintem mehetünk. - mondtam, mire bólintottak és a kocsihoz indultunk.
-Még nem haza megyünk? - nézett rám édesen Manó.
-Nem ám. - válaszoltam. Meglepő módon nem kérdezett többet, hanem csendesen lépkedett mellettem. Beültünk az autóba, majd folytattuk tovább az utazást. Bence bekapcsolta a rádiót és néha egy-egy ismerős dalt meghallva, dalra fakadtunk, a lányok pedig kíváncsian hallgattak minket. Hannával egy pillanatra sem engedtük el egymás kezét, mikor találkozott tekintetünk, levakarhatatlan mosoly ült ki arcunkra és folyamatosan azt éreztem, hogy ennél nem is lehetne szebb az életem.
2014. október 9., csütörtök
12. rész
Halihó! Megérkeztem a következő résszel, amiből minden ki kérdésre választ fogtok kapni. Kérlek szépen, hogy írjátok le a véleményeteket, még az is, akinek nem tetszett a rész. Jó olvasást kívánok és hagyjatok nyomot magatok után! :))
Ya Ou szemszöge:
Én esküszöm, hogy nem vagyok normális! Rárontok Hannára és letámadom, ahelyett, hogy nyugisan megbeszélném Vele a dolgokat. Most biztosan őrültnek néz. Ezzel a pillanatnyi elmezavarommal teljesen tönkretettem mindent. Idegesen és zavartan hagytam magára a sokktól lefagyó lányt és beviharoztam a szobámba. Bevágtam az ajtót és leültem az ágyra. Tenyerembe temettem az arcom és ekkor tudatosult bennem, hogy mit műveltem az imént. Lehet, sőt biztos, hogy oltári nagy hülyeség volt, de életem talán legszebb pillanatait köszönhettem Neki. Élveztem. Minden egyes másodpercét élveztem. Ahogy meghökkenve állt előttem, majd mégis visszacsókolt, bebizonyosított arról, hogy komolyak az érzéseim iránta. Viszont, hogy mi lesz ezután? Az csak Rajta múlik. Folyamatos gondolkodásomból az ajtó hirtelen kivágódása zökkentett ki.
-Elárulnád, hogy mi volt ez az egész? - lépett be Hanna dühösen.
-Sajnálom. - motyogtam.
-Sajnálod? Rám rontasz, megcsókolsz, aztán ott hagysz a picsába? Mi ütött beléd? - mutogatott a levegőbe beszéd közben.
-Ne haragudj, csak elborult az agyam.
-Mostanában elég sokszor előfordul. Fogalmam sincs, mi van Veled, de azt most megmondom, hogy velem nem fogsz játszani! Én nem olyan vagyok, akit csak úgy kihasználhatsz, ha épp nincs más a közelben! - beszélt idegesen, de láttam Rajta, hogy elgyengült, ugyanis néhány könnycsepp szökött ki a szeméből.
-Szerinted képes lennék Veled játszani? Komolyan azt feltételezed rólam húsz évnyi barátság után, hogy kihasználnálak? - álltam fel az ágyról.
-Akkor mégis mivel magyarázod az előbbi kis kirohanásodat? - nézett rám és itt jött el az a pillanat, mikor muszáj volt kiböknöm az igazságot.
-A francba már Hanna! Szeretlek! - hagyta el a számat az a bizonyos kilenc betűs szó, amivel most vagy mindent tönkretettem, vagy nem. Lefagyva állt előttem és pizsamáját markolászta.
-Mondj már valamit, kérlek! Ordítsd le a fejem, vagy pofozz fel! Mindegy, csak szólalj meg! - néztem arcára. Kis ideig még némán állt egy helyben, majd elém lépett és hozzám bújt. Nem tudtam mire véljem ezt, de nagyon jól esett. Erősen a karjaimba zártam és nem engedtem ki onnan. Felemelte mellkasomból a fejét és egyből a tekintetem fürkészte. Csillogó szemeiben nyugodtságot láttam, ajkai pedig mosolyra húzódtak. Örültem volna, ha megszólal végre, de a mosolyával kissé megnyugtatott. Homlokunkat összeérintettem és éreztem egyre hevesebb lélegzetvételét. Apró ujjai arcomra tévedtek és finoman végigsimították a bőrfelületet, mitől a hideg futkosott a hátamon. Nem tudtam jó döntés-e, vagy nem, de ajkaimmal lassan közelítettem az övéihez. Meg sem mozdult, csak várta, hogy mi fog történni. Végül kívánatos ajkaihoz tapasztottam a szám és lassan, mégis szenvedélyesen csókolni kezdtem. Nem húzódott el, sőt! Kezei nyakam köré csavarodtak, enyéim pedig derekánál húzták szorosabban testemhez. Ajkaink tökéletesen
egymásra találtak és mohón falták egymást, miközben nyelvem bejutásért könyörgött, amit meg is kapott és övével kezdett dallamos táncba. Egyre forróbb lett a levegő a szobában és úgy éreztem, hogy soha többé nem akarok elszakadni Tőle. Ujjai hajamban kalandoztak, kezem pedig formás fenekére csúszott és ott talált megnyugvásra. Vészesen fogyott a levegőnk, de egyre többet és többet akartam. Ahogy kezeivel végigsimított meztelen felsőtestemen, egy apró nyögés hagyta el a szám, ezzel végleg megszakítva szenvedélyes tevékenységünket. Lassan kinyitotta gyönyörű szemeit és mosolyogva nézett fel az enyémekbe. Még mindig hevesen lélegeztünk mindketten, de azt hiszem, ez érthető.
-Ez azt jelenti, hogy... - néztem Rá és próbáltam kinyögni pár szót.
-Én is szeretlek. - mélyítette tekintetét az enyémbe és lassan, kissé bátortalanul mondta ki azt a három szót, amivel a világ legboldogabb férfijává tett.
-Ezt komolyan mondod, Manó?
-Ilyennel nem szoktam viccelni.
-Fel sem tudom fogni, hogy ez tényleg igaz. Tudod milyen hosszú ideje vártam erre a pillanatra? - fogtam kezeim közé arcát.
-Hát még én. - mosolyodott el, mire egy apró csókot leheltem szájára.
-Velem alszol? - kérdeztem, mire édesen bólogatott.
-Hozom a párnámat. - nyomott egy puszit az arcomra és elviharzott. Megágyaztam és boldogan ültem le és vártam Hannára, aki egy perccel később meg is jelent, párnáját ölelgetve. Becsukta az ajtót és megállt az ágy előtt.
-Gyere már! - szóltam Rá és bemászott mellém. Elhelyezte párnáját szorosan az enyém mellett és le is feküdt. Én is így tettem és szembefordultam Vele.
-Ami tegnap történt, az... - kezdtem bele, de megszakított.
-Hagyjuk ezt, jó? Majd holnap megbeszéljük. Aludni szeretnék. - bújt hozzám.
-Jól van. - húztam magunkra a takarót és magamhoz öleltem.
-Jó éjt, Manóm. - pusziltam homlokon.
-Jó éjt, Ya Ou. - szólt halkan és lassacskán elaludtunk.
Hanna szemszöge:
Életem talán legboldogabb reggelére ébredtem. Mosolyogva néztem a mellettem alvó fiúra, aki a nyakamba szuszogott. Elég furán alakultak tegnap a dolgok és álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen vége lesz. Ahogy berontott a szobámba és hirtelen megcsókolt, konkrétan levegőt nem kaptam a döbbenettől. Viszont, ami utána történt, az maga volt a csoda. Mikor kimondta, hogy szeret, a világ legboldogabb emberének éreztem magam. Nem tudtam hirtelen mit reagálni, de az után a szenvedélyes csók, vagyis inkább csókcsata után kicsit bátrabban mondtam ki az érzéseim iránta. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ezután velünk, de sokkal könnyebb így, hogy nem kell magamban tartanom ezt a hatalmas titkot.
Nyújtóztam egyet és megpróbáltam felkelni, de egy erős kéz visszahúzott.
-Ne menj el! - morogta rekedtesen. Eleget tettem a kérésének és visszafeküdtem mellé. Fejét a mellkasomra hajtotta, kezével pedig átölelt és szorosan magához húzott.
-Mi van lustaság? - mosolyodtam el és megsimogattam puha arcát. Nyakamra nyomott egy puszit és lehunyt szemekkel szundikált tovább. Hagytam még egy kicsit aludni, de fél órával később felébredt és ásított egy hatalmasat. Mosolyogva rám nézett, majd egy puszit nyomott az arcomra.
-Manó, csinálsz nekem reggelit? - nézett rám aranyosan.
-Szóval ezért hízelegsz annyira. - mosolyodtam el.
-Légyszii!! - kérlelt tovább.
-Jól van. De nem csinálunk belőle rendszert. - keltem fel mellőle.
-Pedig nem lenne kifogásom ellene. - kacsintott rám. Egy szemforgatás után kicsoszogtam a konyhába és előszedtem a serpenyőt. Feltettem melegedni az olajat, közben pedig kihorgásztam a hűtőből a tojást. Gondoltam tükörtojás megfelelő lesz reggelire. Néhány perc alatt elkészült és egy-egy tányérra tettem őket. Az étel illatára Ya Ou is kidugta az orrát.
-Köszönöm, Manó. - puszilt hajamba és elvette az egyik tányért. Asztalhoz ültünk és csendben elfogyasztottuk a reggelinket. Bár szerintem többször nézett rám ,mint a tányérjára, de jót mosolyogtam rajta. Megüresedett tányérunkkal a mosogatóhoz szambáztunk és kivette a kezemből.
-Hagyd, majd elmosogatok.
-De cuki vagy. Akkor én addig felöltözöm. - indultam volna, de nem engedett.
-Nekem pizsamában is tökéletes vagy. Egyébként arra gondoltam, hogy ma tarthatnánk itthon egy lustálkodós napot, holnapra pedig kitaláltam valamit. - nézett rám.
-Ahogy szeretnéd. De a beszélgetést nem úszod meg!
-Jó. - mondta, én pedig hagytam mosogatni és beültem a tv elé. Váltogattam a csatornák között, végül a Vámpírnaplókra esett a választásom. Nem tudom miért, de mostanában rá vagyok kattanva a vámpíros filmekre. Nem sokkal később Ya Ou is csatlakozott hozzám és még mindig egy szál alsóban feszített mellettem. Én teljesen elmerültem a film nézésében, de azért észrevettem, hogy folyamatosan engem bámult.
-Mi olyan érdekes? - fordultam felé.
-Te. - mosolygott.
-Nagyon vicces vagy! - tértem vissza a képernyőhöz.
-Hagyd már azt a vacak filmet! - vette ki kezemből a távirányítót.
-De kis szemét vagy! Kérem vissza! - nyúltam érte, de nem adta. Sőt, ki is kapcsolta. - Kapd be akkor! - szóltam mérgesen
-Na és mit, Édesem? - vigyorgott. Nem szóltam hozzá, csak sértődést színlelve néztem magam elé. Egyre közelebb csúszott hozzám, a végén pedig már átkarolt.
-Most pukkancs lettél? - hajolt közelebb.
-Nem vagyok pukkancs, jó? - néztem Rá.
-De az vagy. - vigyorgott és egy puszit nyomott az arcomra. Magához ölelt, én pedig szorosan hozzá bújtam. - Figyelj, Manó. Ami Olivérnél történt, azt nagyon sajnálom. - kezdett bele, mire ráemeltem tekintetem.
-Mi volt Veled? - kérdeztem.
-Egyszerűen féltékeny voltam, hogy az én Hannámat egy másik férfi fogdossa. - vallotta be.
-Szóval én a te Hannád lennék? - néztem Rá mosolyogva, mire az Ő arca is felderült.
-Igen. Te az én kicsi Hannám vagy. - simogatta arcom.
-És mióta?
-Mindig is az voltál. Nézd! Amit az este mondtam, illetve tettem, azt mind komolyan gondoltam. Nagyon szeretlek és szeretném, ha a barátnőm lennél. - nézett a szemembe.
-Biztos vagy benne?
-Soha nem voltam ennél biztosabb semmiben. Akkor, leszel a barátnőm? - nézett rám csillogó szemekkel.
-Igen. Leszek a barátnőd. - feleltem boldogan. Széles mosoly kúszott arcára és ajkaival lassan közelített felém. Végül az enyémekhez érintette és lassan csókolni kezdett. Kezeim nyaka köré csavarodtak, Ő pedig derekamnál fogva az ölébe húzott. Nyelve bejutást követelt az enyémhez, amit azonnal meg is kapott. Ujjaim kócos hajában kalandoztak, övéi pedig hátamon siklottak végig amibe kissé beleborzongtam. Levegőhiányában elváltunk egymástól és szorosan átöleltük egymást. Síri csend uralta az egész lakást, csak a halk szuszogásunk hallatszott, mégis így volt minden tökéletes. Nem vágytam semmi másra, csak arra, hogy soha ne érjen véget ez a csoda. Volt néhány bonyolult kapcsolatom, de még egy fiú sem váltott ki belőlem ilyen érzéseket, mint Ya Ou. Azt hiszem, ezt nevezik őszinte szerelemnek.
-Mi ez a csend? - suttogta nyakamba.
-Semmi. Csak olyan jó itt. - néztem újra sötét íriszeibe.
-Örülök, hogy kényelmesen elhelyezkedtél az ölemben. - lehelt egy apró csókot számra.
-Talán valami nem tetszik?
-Nem mondtam egy szóval sem. - kuncogott, majd hirtelen a kanapéra fektetett és fölém hajolt.
-És most mit szeretnél? - néztem Rá kérdőn.
-Tudod Te azt! - hajolt közelebb.
-Ne legyél telhetetlen! - toltam el magamtól.
-Naaa! Ne csináld már!
-De. Most pedig mássz le rólam, vagy megint a padlón fogsz kikötni!
-Akkor Te is jössz velem.
-Nem hinném! - mondtam és mivel nem volt hajlandó leszállni rólam, beváltva ígéretemet, lelöktem a kanapéról.
-Te ezt élvezed? - nézett fel rám.
-Aha. - nevettem Rajta.
-Na jó. Most menekülj, mert ha elkaplak, véged! - fenyegetett, én pedig azonnal felpattantam. Ő is így tett és idiótán kergetőztünk a házban. Vagy negyed óráig biztos futkároztunk, mikor megszólalt a csengő. Az ajtóhoz szaladtam és nem érdekelt, hogy ki az, de kinyitottam és gyorsan mögé bújtam. Mint kiderült, Sziki és Bence voltak, akik igencsak értetlenül néztek rám.
-Mi történt Hanna? - kérdezett Sziki.
-Ya Ou üldöz. - lihegtem, mire felnevettek és az említett személy is megjelent.
-Sziasztok. - köszönt csapattársainak. - Nem jó ötlet a fiúk mögé bújni! - nézett rám.
-Látom sikerült kibékülnötök. - mosolygott Bence.
-Nagyon is. De gyertek beljebb. Manó, Veled pedig még számolunk! - emelte fel mutató ujját és próbált határozottnak látszani, de nem jött össze. Helyet foglaltunk a nappaliban, én persze jó távol ültem Ya Ou-tól.
-Akkor áll még a holnap? - kérdezte Benny.
-Persze. - helyeseltek.
-Mi lesz holnap? - érdeklődtem.
-Aki kíváncsi, hamar megöregszik. - intézték el ennyivel a választ.
-Na, mi szerintem megyünk is, mert ahogy látom, még van egy kis elintéznivalótok. - vigyorgott Sziki.
-Azért reggel időben keljetek! - pimaszkodott Bence is, majd kikísértük őket. Elköszöntek és sietősen távoztak is. Amíg Ya Ou bezárta az ajtót, megpróbáltam észrevétlenül elsuhanni mellette, de persze nem hagyott.
-Hova-hova, Kicsi lány? Most megvagy. - húzott magához.
-Egyezzünk ki egy döntetlenben, jó? - próbáltam alkudozni.
-Döntetlenben? Lelöktél a kanapéról! Másodszor! - kezdett volna csikizni.
-És, ha megadom magam? - néztem Rá boci szemekkel, mire elmosolyodott.
-Akkor talán nem kínozlak meg annyira. - hajolt nyakamhoz és millió apró csókkal záporozta a szabad bőrfelületet. Kínzó tevékenysége után ajkaink egymásra találtak és szenvedélyesen kényeztették egymást.
-Szeretlek. - suttogtam.
-Én is szeretlek. - vett ölébe és bevitt a szobájába. Óvatosan az ágyra fektetett, majd lefeküdt mellém. Egymás felé fordultunk és elvesztünk a másik tekintetében. Szavak nélkül is megértettük egymást, hisz szinte mindkettőnk élete nyitott könyv a másik számára.
Ya Ou szemszöge:
-Elárulnád, hogy mi volt ez az egész? - lépett be Hanna dühösen.
-Sajnálom. - motyogtam.
-Sajnálod? Rám rontasz, megcsókolsz, aztán ott hagysz a picsába? Mi ütött beléd? - mutogatott a levegőbe beszéd közben.
-Ne haragudj, csak elborult az agyam.
-Mostanában elég sokszor előfordul. Fogalmam sincs, mi van Veled, de azt most megmondom, hogy velem nem fogsz játszani! Én nem olyan vagyok, akit csak úgy kihasználhatsz, ha épp nincs más a közelben! - beszélt idegesen, de láttam Rajta, hogy elgyengült, ugyanis néhány könnycsepp szökött ki a szeméből.
-Szerinted képes lennék Veled játszani? Komolyan azt feltételezed rólam húsz évnyi barátság után, hogy kihasználnálak? - álltam fel az ágyról.
-Akkor mégis mivel magyarázod az előbbi kis kirohanásodat? - nézett rám és itt jött el az a pillanat, mikor muszáj volt kiböknöm az igazságot.
-A francba már Hanna! Szeretlek! - hagyta el a számat az a bizonyos kilenc betűs szó, amivel most vagy mindent tönkretettem, vagy nem. Lefagyva állt előttem és pizsamáját markolászta.
-Mondj már valamit, kérlek! Ordítsd le a fejem, vagy pofozz fel! Mindegy, csak szólalj meg! - néztem arcára. Kis ideig még némán állt egy helyben, majd elém lépett és hozzám bújt. Nem tudtam mire véljem ezt, de nagyon jól esett. Erősen a karjaimba zártam és nem engedtem ki onnan. Felemelte mellkasomból a fejét és egyből a tekintetem fürkészte. Csillogó szemeiben nyugodtságot láttam, ajkai pedig mosolyra húzódtak. Örültem volna, ha megszólal végre, de a mosolyával kissé megnyugtatott. Homlokunkat összeérintettem és éreztem egyre hevesebb lélegzetvételét. Apró ujjai arcomra tévedtek és finoman végigsimították a bőrfelületet, mitől a hideg futkosott a hátamon. Nem tudtam jó döntés-e, vagy nem, de ajkaimmal lassan közelítettem az övéihez. Meg sem mozdult, csak várta, hogy mi fog történni. Végül kívánatos ajkaihoz tapasztottam a szám és lassan, mégis szenvedélyesen csókolni kezdtem. Nem húzódott el, sőt! Kezei nyakam köré csavarodtak, enyéim pedig derekánál húzták szorosabban testemhez. Ajkaink tökéletesen
-Ez azt jelenti, hogy... - néztem Rá és próbáltam kinyögni pár szót.
-Én is szeretlek. - mélyítette tekintetét az enyémbe és lassan, kissé bátortalanul mondta ki azt a három szót, amivel a világ legboldogabb férfijává tett.
-Ezt komolyan mondod, Manó?
-Ilyennel nem szoktam viccelni.
-Fel sem tudom fogni, hogy ez tényleg igaz. Tudod milyen hosszú ideje vártam erre a pillanatra? - fogtam kezeim közé arcát.
-Hát még én. - mosolyodott el, mire egy apró csókot leheltem szájára.
-Velem alszol? - kérdeztem, mire édesen bólogatott.
-Hozom a párnámat. - nyomott egy puszit az arcomra és elviharzott. Megágyaztam és boldogan ültem le és vártam Hannára, aki egy perccel később meg is jelent, párnáját ölelgetve. Becsukta az ajtót és megállt az ágy előtt.
-Gyere már! - szóltam Rá és bemászott mellém. Elhelyezte párnáját szorosan az enyém mellett és le is feküdt. Én is így tettem és szembefordultam Vele.
-Ami tegnap történt, az... - kezdtem bele, de megszakított.
-Hagyjuk ezt, jó? Majd holnap megbeszéljük. Aludni szeretnék. - bújt hozzám.
-Jól van. - húztam magunkra a takarót és magamhoz öleltem.
-Jó éjt, Manóm. - pusziltam homlokon.
-Jó éjt, Ya Ou. - szólt halkan és lassacskán elaludtunk.
Hanna szemszöge:
Nyújtóztam egyet és megpróbáltam felkelni, de egy erős kéz visszahúzott.
-Ne menj el! - morogta rekedtesen. Eleget tettem a kérésének és visszafeküdtem mellé. Fejét a mellkasomra hajtotta, kezével pedig átölelt és szorosan magához húzott.
-Mi van lustaság? - mosolyodtam el és megsimogattam puha arcát. Nyakamra nyomott egy puszit és lehunyt szemekkel szundikált tovább. Hagytam még egy kicsit aludni, de fél órával később felébredt és ásított egy hatalmasat. Mosolyogva rám nézett, majd egy puszit nyomott az arcomra.
-Manó, csinálsz nekem reggelit? - nézett rám aranyosan.
-Szóval ezért hízelegsz annyira. - mosolyodtam el.
-Légyszii!! - kérlelt tovább.
-Jól van. De nem csinálunk belőle rendszert. - keltem fel mellőle.
-Pedig nem lenne kifogásom ellene. - kacsintott rám. Egy szemforgatás után kicsoszogtam a konyhába és előszedtem a serpenyőt. Feltettem melegedni az olajat, közben pedig kihorgásztam a hűtőből a tojást. Gondoltam tükörtojás megfelelő lesz reggelire. Néhány perc alatt elkészült és egy-egy tányérra tettem őket. Az étel illatára Ya Ou is kidugta az orrát.
-Köszönöm, Manó. - puszilt hajamba és elvette az egyik tányért. Asztalhoz ültünk és csendben elfogyasztottuk a reggelinket. Bár szerintem többször nézett rám ,mint a tányérjára, de jót mosolyogtam rajta. Megüresedett tányérunkkal a mosogatóhoz szambáztunk és kivette a kezemből.
-Hagyd, majd elmosogatok.
-De cuki vagy. Akkor én addig felöltözöm. - indultam volna, de nem engedett.
-Nekem pizsamában is tökéletes vagy. Egyébként arra gondoltam, hogy ma tarthatnánk itthon egy lustálkodós napot, holnapra pedig kitaláltam valamit. - nézett rám.
-Ahogy szeretnéd. De a beszélgetést nem úszod meg!
-Jó. - mondta, én pedig hagytam mosogatni és beültem a tv elé. Váltogattam a csatornák között, végül a Vámpírnaplókra esett a választásom. Nem tudom miért, de mostanában rá vagyok kattanva a vámpíros filmekre. Nem sokkal később Ya Ou is csatlakozott hozzám és még mindig egy szál alsóban feszített mellettem. Én teljesen elmerültem a film nézésében, de azért észrevettem, hogy folyamatosan engem bámult.
-Mi olyan érdekes? - fordultam felé.
-Te. - mosolygott.
-Nagyon vicces vagy! - tértem vissza a képernyőhöz.
-Hagyd már azt a vacak filmet! - vette ki kezemből a távirányítót.
-De kis szemét vagy! Kérem vissza! - nyúltam érte, de nem adta. Sőt, ki is kapcsolta. - Kapd be akkor! - szóltam mérgesen
-Na és mit, Édesem? - vigyorgott. Nem szóltam hozzá, csak sértődést színlelve néztem magam elé. Egyre közelebb csúszott hozzám, a végén pedig már átkarolt.
-Most pukkancs lettél? - hajolt közelebb.
-Nem vagyok pukkancs, jó? - néztem Rá.
-De az vagy. - vigyorgott és egy puszit nyomott az arcomra. Magához ölelt, én pedig szorosan hozzá bújtam. - Figyelj, Manó. Ami Olivérnél történt, azt nagyon sajnálom. - kezdett bele, mire ráemeltem tekintetem.
-Mi volt Veled? - kérdeztem.
-Egyszerűen féltékeny voltam, hogy az én Hannámat egy másik férfi fogdossa. - vallotta be.
-Szóval én a te Hannád lennék? - néztem Rá mosolyogva, mire az Ő arca is felderült.
-Igen. Te az én kicsi Hannám vagy. - simogatta arcom.
-És mióta?
-Mindig is az voltál. Nézd! Amit az este mondtam, illetve tettem, azt mind komolyan gondoltam. Nagyon szeretlek és szeretném, ha a barátnőm lennél. - nézett a szemembe.
-Biztos vagy benne?
-Soha nem voltam ennél biztosabb semmiben. Akkor, leszel a barátnőm? - nézett rám csillogó szemekkel.
-Igen. Leszek a barátnőd. - feleltem boldogan. Széles mosoly kúszott arcára és ajkaival lassan közelített felém. Végül az enyémekhez érintette és lassan csókolni kezdett. Kezeim nyaka köré csavarodtak, Ő pedig derekamnál fogva az ölébe húzott. Nyelve bejutást követelt az enyémhez, amit azonnal meg is kapott. Ujjaim kócos hajában kalandoztak, övéi pedig hátamon siklottak végig amibe kissé beleborzongtam. Levegőhiányában elváltunk egymástól és szorosan átöleltük egymást. Síri csend uralta az egész lakást, csak a halk szuszogásunk hallatszott, mégis így volt minden tökéletes. Nem vágytam semmi másra, csak arra, hogy soha ne érjen véget ez a csoda. Volt néhány bonyolult kapcsolatom, de még egy fiú sem váltott ki belőlem ilyen érzéseket, mint Ya Ou. Azt hiszem, ezt nevezik őszinte szerelemnek.
-Mi ez a csend? - suttogta nyakamba.
-Semmi. Csak olyan jó itt. - néztem újra sötét íriszeibe.
-Örülök, hogy kényelmesen elhelyezkedtél az ölemben. - lehelt egy apró csókot számra.
-Talán valami nem tetszik?
-Nem mondtam egy szóval sem. - kuncogott, majd hirtelen a kanapéra fektetett és fölém hajolt.
-És most mit szeretnél? - néztem Rá kérdőn.
-Tudod Te azt! - hajolt közelebb.
-Ne legyél telhetetlen! - toltam el magamtól.
-Naaa! Ne csináld már!
-De. Most pedig mássz le rólam, vagy megint a padlón fogsz kikötni!
-Akkor Te is jössz velem.
-Nem hinném! - mondtam és mivel nem volt hajlandó leszállni rólam, beváltva ígéretemet, lelöktem a kanapéról.
-Te ezt élvezed? - nézett fel rám.
-Aha. - nevettem Rajta.
-Na jó. Most menekülj, mert ha elkaplak, véged! - fenyegetett, én pedig azonnal felpattantam. Ő is így tett és idiótán kergetőztünk a házban. Vagy negyed óráig biztos futkároztunk, mikor megszólalt a csengő. Az ajtóhoz szaladtam és nem érdekelt, hogy ki az, de kinyitottam és gyorsan mögé bújtam. Mint kiderült, Sziki és Bence voltak, akik igencsak értetlenül néztek rám.
-Mi történt Hanna? - kérdezett Sziki.
-Ya Ou üldöz. - lihegtem, mire felnevettek és az említett személy is megjelent.
-Sziasztok. - köszönt csapattársainak. - Nem jó ötlet a fiúk mögé bújni! - nézett rám.
-Látom sikerült kibékülnötök. - mosolygott Bence.
-Nagyon is. De gyertek beljebb. Manó, Veled pedig még számolunk! - emelte fel mutató ujját és próbált határozottnak látszani, de nem jött össze. Helyet foglaltunk a nappaliban, én persze jó távol ültem Ya Ou-tól.
-Akkor áll még a holnap? - kérdezte Benny.
-Persze. - helyeseltek.
-Mi lesz holnap? - érdeklődtem.
-Aki kíváncsi, hamar megöregszik. - intézték el ennyivel a választ.
-Na, mi szerintem megyünk is, mert ahogy látom, még van egy kis elintéznivalótok. - vigyorgott Sziki.
-Azért reggel időben keljetek! - pimaszkodott Bence is, majd kikísértük őket. Elköszöntek és sietősen távoztak is. Amíg Ya Ou bezárta az ajtót, megpróbáltam észrevétlenül elsuhanni mellette, de persze nem hagyott.
-Hova-hova, Kicsi lány? Most megvagy. - húzott magához.
-Egyezzünk ki egy döntetlenben, jó? - próbáltam alkudozni.
-Döntetlenben? Lelöktél a kanapéról! Másodszor! - kezdett volna csikizni.
-És, ha megadom magam? - néztem Rá boci szemekkel, mire elmosolyodott.
-Akkor talán nem kínozlak meg annyira. - hajolt nyakamhoz és millió apró csókkal záporozta a szabad bőrfelületet. Kínzó tevékenysége után ajkaink egymásra találtak és szenvedélyesen kényeztették egymást.
-Szeretlek. - suttogtam.
-Én is szeretlek. - vett ölébe és bevitt a szobájába. Óvatosan az ágyra fektetett, majd lefeküdt mellém. Egymás felé fordultunk és elvesztünk a másik tekintetében. Szavak nélkül is megértettük egymást, hisz szinte mindkettőnk élete nyitott könyv a másik számára.
2014. október 2., csütörtök
11.rész
Sziasztok. Itt lenne a folytatás, amihez különösebben nem tudok mit hozzáfűzni. Köszönöm a 20 feliratkozót és a több mint 7000 oldalmegtekintést. Várom a véleményeket és mindenkit arra kérek, aki olvassa a blogot, hogy egy pipával legalább jelezze ezt felém. Jó olvasást, remélem tetszeni fog. :))
-Manó, várj már! - hallottam hangját mögülem.
-Mire várjak? Hogy megint megüss valakit?
-Várj meg, kérlek! Nem hagyom, hogy egyedül menj haza a sötétben! - szaladt utánam, végül mellém keveredett. - Vedd ezt fel, mert megfázol! - terítette rám pulcsiját.
-Hagyj békén! - mondtam flegmán és határozott léptekkel mentem tovább.
-Hanna! - szólt utánam, de nem válaszoltam.
-Hanna! - ismételte, mire megfordultam.
-Mi van?
-Erre kell menni! - mutatott balra. Tényleg nem tudtam merre tartunk, csak a fejem után mentem. Végül mellé léptem és hagytam, hogy Ő vezessen. Nem szóltam hozzá, mi több, Rá sem néztem. Nagyon megharagudtam Rá és nem áll szándékomban mostanában megbocsátani Neki. Végül nehézkesen hazaértünk. Ledobtam magamról a cipőt és gyorsan elmentem fürödni, majd felvettem a pizsamám.
-Manó, beszéljük meg! - várt rám az ajtó előtt.
-Fürödj meg és aludd ki magad! Látni sem akarlak! - néztem Rá megvetően és otthagyva, bementem a szobámba. Már nagyon késő volt, ezért bebújtam a takaró alá, de még elaludni nem tudtam. Folyamatosan Ya Ou járt a fejemben. Ahogy ott mindent kizárva táncoltunk egymással, a hideg futkosott a testemen és pillangók ezrei csatáztak a gyomromban. Viszont amikor hidegvérrel megütötte Márkot, nagyot csalódtam benne. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy féltékeny. Soha nem láttam még ilyennek. Fogalmam sincs, mi lelte, de Ő nem az én Ya Ou-m. Lehet, hogy csak az alkohol váltotta ki ezt belőle, de mindent arra sem lehet fogni. Nagyon kíváncsi leszek a magyarázatára. Próbáltam egy kicsit kikapcsolni és elmerülni az álmok birodalmában, ami némi kínlódás után sikerült is.
Ya Ou szemszöge:
Reggel iszonyatos fejfájással ébredtem. Felültem az ágyban és eszembe jutott, hogy mit tettem az éjszaka. Nagyon szégyellem magam és tudom, hogy ezzel a húzással rendesen megbántottam Manót. Foghatnám az egészet a piára, de nem az volt ilyen hatással rám, hanem a féltékenység. Piszkosul és visszavonhatatlanul beleszerettem ebbe a lányba és egyszerűen nem tudtam végignézni azt, hogy már férfi fogdossa. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, mert nagyon makacs és nem fog egy hamar megbocsátani, az biztos. Kikászálódtam az ágyból és először is kerestem egy fájdalomcsillapítót. Egy pohár víz segítségével bevettem, majd Manó szobájához lépkedtem. Halkan benyitottam és megpillantottam a fülig takaróba burkolt alvó lányt. Csendben az ágyához léptem és bebújtam mellé. Szorosan magamhoz öleltem és mélyen beszívtam vattacukor illatát. Egy darabig még változatlanul aludt, aztán mocorogni kezdett és felém fordult.
-Te mi a francot keresel az ágyamban? - nézett rám csodálkozva.
-Szeretnék beszélni Veled.
-Nem vagyok Rád kíváncsi, szóval menj ki! - szólt mérgesen.
-Manó, hallgass már meg!
-Jó. Mondd mit akarsz, aztán tűnés! - nézett rám.
-Csak szeretnék bocsánatot kérni az éjjel történtek miatt. Tudom, hogy nincs mentség arra, amit tettem, de nagyon megbántam.
-Ennyi?
-Bocsáss meg kérlek! - néztem Rá szomorúan.
-Gondolkodtál volna előbb. A tegnapi után már azt sem tudom, hogy ki vagy! Mert, hogy nem az én Ya Ou-m, az biztos! Most pedig menj ki, mert szeretnék felöltözni! - szólt határozottan. Nem volt más választásom, mint felállni és lehajtott fejjel kisétálni az ajtón. Éreztem, hogy így fog reagálni. Most mindent elrontottam. Nem, hogy a szerelmét nem szerzem meg, de ezzel a húzásommal még a barátságát is elveszíthetem. Fogalmam sincs, mit tehetnék annak érdekében, hogy megbocsásson. Szomorúan kullogtam be a szobámba és felöltöztem. Egy darabig magamba roskadva ültem az ágyamon, majd kimentem a nappaliba. Hanna a kanapén ült és teljesen bele volt merülve a laptopjába. Leültem mellé és bekapcsoltam a tv-t, de teljesen levegőnek nézett.
-Most akkor nem beszélünk egymással? - kérdeztem kis idő múlva, mire egy pillanatra rám emelte tekintetét, majd újra a gépnek szentelte a figyelmét. Fél órával később felállt és a konyha felé ment, én pedig rögtön utána. Nem fogom békén hagyni, amíg meg nem bocsát nekem! A hűtő felé indult, de elé álltam. Rám nézett, majd próbált kikerülni, de nem hagytam.
-Arrébb mész? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
-És ha nem? - néztem mélyen gyönyörű szemébe.
-Ya Ou, ne játssz velem!
-Na mi van? Csak szóba állsz velem?
-Arrébb állsz végre? - ismételte meg magát, mire elálltam az útjából. Kivette a hűtőből a narancslevet és érdektelenül ment vissza a pulthoz. Miután elfogyasztotta, eltűnt a szobájában, én meg újra a tv elé telepedtem. Nem sokkal később felöltözve és táskájával a kezében jelent meg. Felhúzta a cipőjét és szó nélkül az ajtó felé indult.
-Most meg hová mész? - szóltam utána.
-Dolgomra! - mondta válaszként és becsukva maga mögött az ajtót, elment itthonról. Elképzelni sem tudom, hová mehetett, hisz alig ismeri ezt a nagy várost. Nem tudtam mit csináljak, tanácsra volt szükségem, ezért felhívtam Szikit, hogy jöjjön át. Nem telt bele 10 percbe sem, de már meg is érkezett.
-Csá, Tesó! - pacsiztunk le egymással, majd a nappaliban helyet foglaltunk.
-Mi a helyzet? Feszültnek tűnsz. - nézett rám.
-Az is vagyok. Hiába minden próbálkozásom, Hanna nem akar megbocsátani. Az előbb pedig szó nélkül elviharzott. Nagyon aggódom érte, mert szinte senkit nem ismer.
-Nyugi, Zsófival van.
-Ezt meg honnan tudod? - kérdeztem.
-Onnan, hogy én vittem el Zsófit a cukrászdába.
-Hála Istennek! - hagyta el egy megkönnyebbült sóhaj a számat.
-Nem látok bele az életetekbe, de azt tanácsolom, hogy őszintén mondd el Neki, hogy mit érzel iránta.
-De mi van ha Ő nem így érez? Félek, hogy tönkremenne a barátságunk.
-Mert ezzel a veszekedéssel nem megy tönkre, igaz? Ha nem is szerelmes beléd; amit nagyon kétlek, akkor is úgy fer, hogyha őszinte vagy hozzá. Ki tudja, lehet, hogy az egész jobban alakul, mint gondolnád. Ha meg nem, akkor is elmondhatod, hogy legalább megpróbáltad. És szerintem Hanna nem az a fajta lány, aki egy életre szóló barátságot eldobna magától egy ilyen dolog miatt! - mondta el véleményét a helyzetről. Mindig tudja, hogy mit kell mondani, ezért is fordulok hozzá az ügyes-bajos szerelmi gondjaimmal. Sokkal bölcsebb és tapasztaltabb, amiért nagyon irigylem.
-Kösz, Tesó! Sokat segítettél. - öleltem meg.
-Rám mindig számíthatsz.
-Azt hiszem, ha hazajön, mindent elmondok Neki.
-Nagyon helyes. - mondta, mikor csipogni kezdett a telefonja. Kivette zsebéből és a képernyőt kémlelte. - Zsófi írt, hogy menjek érte. - közölte az üzenet tartalmát.
-Akkor kevesebb időm van, mint gondoltam.
-Higgadj le és gondold át a dolgokat! Én megyek is. - állt fel és az ajtóhoz kísértem.
-Köszönöm még egyszer a jó tanácsot.
-Nincs mit. És sok sikert. - fogtunk kezet egymással és elment. Idegesen túrtam bele sötét hajamba és mentem be a szobámba. Lövésem sincs, hogy közöljem Vele ezt a dolgot. Nem állhatok csak simán elé, hogy "Figyelj csak, beléd szerettem!" ! Jobb esetben kiröhög, vagy felpofoz. Fel-alá mászkáltam a szobában és inkább úgy döntöttem, hogy lehűtöm magam, ezért a fürdőbe vettem az irányt. Langyosra állítottam a vizet és beálltam a tusoló alá. Az agyam megállás nélkül dolgozott, miközben a vízcseppek meztelen testemet simogatták. Végül elzártam a csapot és megtörölköztem. Felvettem egy fekete boxert és elhagytam a helyiséget. Utam ismét a tv elé vezetett és epekedve vártam, hogy Hanna hazaérjen.
Hanna szemszöge:
Hatalmas feszültség uralta a lakást egész nap és egymást kerülgettük a házban. Egyszerűen nem bírtam már otthon, ezért felhívtam Zsófit, hátha van kedve egy kicsit kimozdulni. A közeli cukrászdában találkoztunk és egy-egy fagyi kehely mellett beszélgettünk.
-Kibékültetek? - keverte össze különböző ízesítésű édességét.
-Nem. Nem tudom ezt csak úgy elfelejteni. Teljesen kifordult tegnap magából.
-Azért, mert féltékeny. - mondta teljes egyszerűséggel.
-Ugyan. Miért lenne már féltékeny? - legyintettem.
-Mert szerelmes beléd. És a vak is látja, hogy Te is belé. Fogalmam sincs, miért jó Nektek, hogy egymás agyát húzzátok és szenvedtek, ahelyett, hogy boldogok lennétek. - erre a mondatára lehajtottam a fejem, hisz igaza volt.
-De már így is annyira bonyolult ez az egész, hogy egy hülye szerelmi vallomással csak még jobban összekutyulnék mindent.
-Vagy nem. - zárta le ennyivel és tovább kanalazta a fagyiját. Nagy sóhajtások közepette én is elfogyasztottam az enyém és közben Sziki is megérkezett.
-Sziasztok lányok! - csókolta meg barátnőjét, engem pedig megölelt.
-Mondjad már Hannának, hogy beszéljen Ya Ou-val, mert rám nem igazán akar hallgatni! - nézett Rá Zsófi.
-Komolyan mondom, rosszabbak vagytok, mint az óvodások! Most jövök Ya Ou-tól és Ő is csak szenved, ahogy Te, mint hogy megbeszélnétek a dolgokat. Nem értem, miért jó ez!
-Beszéltél Vele? - kérdeztem, mire bólintott. - És mit mondott?
-Nem leszek közvetítő köztetek, szóval most szépen hazamész és leülsz Vele átbeszélni a dolgokat! - utasított teljesen jogosan.
-Rendben. - sóhajtottam és felálltam.
-Hazavigyünk?
-Nem kell, köszönöm. Inkább sétálok és kiszellőztetem a fejem.
-Ahogy akarod. Egyébként Ya Ou nagyon szeret téged és soha nem bántana meg. Hibázott tegnap, de hallgasd végig és rájössz, hogy miért tette. - mondta Sziki, majd megöleltem mindkettőjüket és hazaindultam. Egész úton szüntelenül gondolkodtam. Nem értettem Sziki utolsó mondatát, de abban igaza van, hogy ez így nem mehet tovább. Viszont képtelen vagyok elé állni és a szemébe mondani, hogy mit érzek. Egyrészt, mert nagyon megalázó lenne, ha visszautasít, másrészt pedig semmi bátorságom nincs és a női büszkeségem sem engedi, hogy kezdeményezzek. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben sétáltam egészen hazáig. Inkább a lépcsőt választottam, hogy ezzel is teljen az idő, de így is hamar megérkeztem. Beléptem az ajtón és láttam, hogy Ya Ou a kanapén ülve bámulja a tv-t.
-Szia. - köszöntem, mire felém irányította a tekintetét.
-Szia. - viszonozta a köszönést, majd vissza is fordult a tv elé. Levettem magamról a cipőt és bementem a szobámba. Nem tudom miért viselkedett most ilyen hidegen, hisz reggel még Ő könyörgött a bocsánatomért. Lehet, hogy elege lett belőlem és megunta a hisztimet, mondjuk ezen nem is csodálkoznék. Megkerestem a pizsamám és inkább elmentem fürödni. Nem is vágytam másra, csak egy forró és pihentető zuhanyra. Elvonultam a képernyőt bámuló fiú mellett és a fürdőszobába mentem. Bezártam az ajtót és levettem a ruháimat. Jó melegre állítottam a vizet és alá álltam. Tusfürdővel megmostam minden testrészemet és egy darabig még hagytam, hogy a forró vízcseppek lenyugtassák az idegeimet. Miután meguntam, elzártam a csapot és törölközés után felvettem a pólóm és a rövidnadrágom. Kifésültem kócos fürtjeimet és mivel ma már nem szándékoztam vacsorázni, fogat is mostam. Ezt követően elhagytam a helyiséget és visszaigyekeztem a barlangomba. Ya Ou egy pillanatra végignézett rajtam, de nem szólt hozzám. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd feltettem tölteni a telefonom és megigazítottam az ágyamat. Ahogy végeztem ezzel, hirtelen kivágódott az ajtó és Ya Ou rontott be rajta nagy gázzal, egy szál alsónadrágban.
-Te nem tudsz...... - próbáltam befejezni a mondatot, de nem hagyta, ugyanis szempillantás alatt elém került, kezei közé fogta arcom és ajkait az enyémekhez tapasztotta. Határozottan, mégis gyengéden csókolni
kezdett. Nagyon meglepődtem a cselekedetén, de készségesen visszacsókoltam. Kezeim az első pillanattól kezdve mellkasán tétlenkedtek, de nem tudtam és nem is akartam elmozdítani onnan. A pillangók felébredtek a hasamban, szívem pedig össze-vissza kalapált. Lassan elszakadtunk egymástól és a tekintetembe mélyesztette az övét. Lefagyva álltam előtte és értetlenül néztem Rá még mindig. Kezeit lassan leemelte arcomról és hátrébb lépett egyet.
-Ne haragudj! - nézett rám bűnbánóan és lehajtott fejjel elhagyta a szobámat. Percekig álltam mozdulatlanul, lábaim a földbe gyökereztek. Mégis mi volt ez az egész? Beront a szobámba, megcsókol, majd elnézést kér és távozik! Nem értem! Nem értek én már semmit!!!
-Manó, várj már! - hallottam hangját mögülem.
-Mire várjak? Hogy megint megüss valakit?
-Várj meg, kérlek! Nem hagyom, hogy egyedül menj haza a sötétben! - szaladt utánam, végül mellém keveredett. - Vedd ezt fel, mert megfázol! - terítette rám pulcsiját.
-Hagyj békén! - mondtam flegmán és határozott léptekkel mentem tovább.
-Hanna! - szólt utánam, de nem válaszoltam.
-Hanna! - ismételte, mire megfordultam.
-Mi van?
-Erre kell menni! - mutatott balra. Tényleg nem tudtam merre tartunk, csak a fejem után mentem. Végül mellé léptem és hagytam, hogy Ő vezessen. Nem szóltam hozzá, mi több, Rá sem néztem. Nagyon megharagudtam Rá és nem áll szándékomban mostanában megbocsátani Neki. Végül nehézkesen hazaértünk. Ledobtam magamról a cipőt és gyorsan elmentem fürödni, majd felvettem a pizsamám.
-Manó, beszéljük meg! - várt rám az ajtó előtt.
-Fürödj meg és aludd ki magad! Látni sem akarlak! - néztem Rá megvetően és otthagyva, bementem a szobámba. Már nagyon késő volt, ezért bebújtam a takaró alá, de még elaludni nem tudtam. Folyamatosan Ya Ou járt a fejemben. Ahogy ott mindent kizárva táncoltunk egymással, a hideg futkosott a testemen és pillangók ezrei csatáztak a gyomromban. Viszont amikor hidegvérrel megütötte Márkot, nagyot csalódtam benne. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy féltékeny. Soha nem láttam még ilyennek. Fogalmam sincs, mi lelte, de Ő nem az én Ya Ou-m. Lehet, hogy csak az alkohol váltotta ki ezt belőle, de mindent arra sem lehet fogni. Nagyon kíváncsi leszek a magyarázatára. Próbáltam egy kicsit kikapcsolni és elmerülni az álmok birodalmában, ami némi kínlódás után sikerült is.
Ya Ou szemszöge:
-Te mi a francot keresel az ágyamban? - nézett rám csodálkozva.
-Szeretnék beszélni Veled.
-Nem vagyok Rád kíváncsi, szóval menj ki! - szólt mérgesen.
-Manó, hallgass már meg!
-Jó. Mondd mit akarsz, aztán tűnés! - nézett rám.
-Csak szeretnék bocsánatot kérni az éjjel történtek miatt. Tudom, hogy nincs mentség arra, amit tettem, de nagyon megbántam.
-Ennyi?
-Bocsáss meg kérlek! - néztem Rá szomorúan.
-Gondolkodtál volna előbb. A tegnapi után már azt sem tudom, hogy ki vagy! Mert, hogy nem az én Ya Ou-m, az biztos! Most pedig menj ki, mert szeretnék felöltözni! - szólt határozottan. Nem volt más választásom, mint felállni és lehajtott fejjel kisétálni az ajtón. Éreztem, hogy így fog reagálni. Most mindent elrontottam. Nem, hogy a szerelmét nem szerzem meg, de ezzel a húzásommal még a barátságát is elveszíthetem. Fogalmam sincs, mit tehetnék annak érdekében, hogy megbocsásson. Szomorúan kullogtam be a szobámba és felöltöztem. Egy darabig magamba roskadva ültem az ágyamon, majd kimentem a nappaliba. Hanna a kanapén ült és teljesen bele volt merülve a laptopjába. Leültem mellé és bekapcsoltam a tv-t, de teljesen levegőnek nézett.
-Most akkor nem beszélünk egymással? - kérdeztem kis idő múlva, mire egy pillanatra rám emelte tekintetét, majd újra a gépnek szentelte a figyelmét. Fél órával később felállt és a konyha felé ment, én pedig rögtön utána. Nem fogom békén hagyni, amíg meg nem bocsát nekem! A hűtő felé indult, de elé álltam. Rám nézett, majd próbált kikerülni, de nem hagytam.
-Arrébb mész? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
-És ha nem? - néztem mélyen gyönyörű szemébe.
-Ya Ou, ne játssz velem!
-Na mi van? Csak szóba állsz velem?
-Arrébb állsz végre? - ismételte meg magát, mire elálltam az útjából. Kivette a hűtőből a narancslevet és érdektelenül ment vissza a pulthoz. Miután elfogyasztotta, eltűnt a szobájában, én meg újra a tv elé telepedtem. Nem sokkal később felöltözve és táskájával a kezében jelent meg. Felhúzta a cipőjét és szó nélkül az ajtó felé indult.
-Most meg hová mész? - szóltam utána.
-Dolgomra! - mondta válaszként és becsukva maga mögött az ajtót, elment itthonról. Elképzelni sem tudom, hová mehetett, hisz alig ismeri ezt a nagy várost. Nem tudtam mit csináljak, tanácsra volt szükségem, ezért felhívtam Szikit, hogy jöjjön át. Nem telt bele 10 percbe sem, de már meg is érkezett.
-Csá, Tesó! - pacsiztunk le egymással, majd a nappaliban helyet foglaltunk.
-Mi a helyzet? Feszültnek tűnsz. - nézett rám.
-Az is vagyok. Hiába minden próbálkozásom, Hanna nem akar megbocsátani. Az előbb pedig szó nélkül elviharzott. Nagyon aggódom érte, mert szinte senkit nem ismer.
-Nyugi, Zsófival van.
-Ezt meg honnan tudod? - kérdeztem.
-Onnan, hogy én vittem el Zsófit a cukrászdába.
-Hála Istennek! - hagyta el egy megkönnyebbült sóhaj a számat.
-Nem látok bele az életetekbe, de azt tanácsolom, hogy őszintén mondd el Neki, hogy mit érzel iránta.
-De mi van ha Ő nem így érez? Félek, hogy tönkremenne a barátságunk.
-Mert ezzel a veszekedéssel nem megy tönkre, igaz? Ha nem is szerelmes beléd; amit nagyon kétlek, akkor is úgy fer, hogyha őszinte vagy hozzá. Ki tudja, lehet, hogy az egész jobban alakul, mint gondolnád. Ha meg nem, akkor is elmondhatod, hogy legalább megpróbáltad. És szerintem Hanna nem az a fajta lány, aki egy életre szóló barátságot eldobna magától egy ilyen dolog miatt! - mondta el véleményét a helyzetről. Mindig tudja, hogy mit kell mondani, ezért is fordulok hozzá az ügyes-bajos szerelmi gondjaimmal. Sokkal bölcsebb és tapasztaltabb, amiért nagyon irigylem.
-Kösz, Tesó! Sokat segítettél. - öleltem meg.
-Rám mindig számíthatsz.
-Azt hiszem, ha hazajön, mindent elmondok Neki.
-Nagyon helyes. - mondta, mikor csipogni kezdett a telefonja. Kivette zsebéből és a képernyőt kémlelte. - Zsófi írt, hogy menjek érte. - közölte az üzenet tartalmát.
-Akkor kevesebb időm van, mint gondoltam.
-Higgadj le és gondold át a dolgokat! Én megyek is. - állt fel és az ajtóhoz kísértem.
-Köszönöm még egyszer a jó tanácsot.
-Nincs mit. És sok sikert. - fogtunk kezet egymással és elment. Idegesen túrtam bele sötét hajamba és mentem be a szobámba. Lövésem sincs, hogy közöljem Vele ezt a dolgot. Nem állhatok csak simán elé, hogy "Figyelj csak, beléd szerettem!" ! Jobb esetben kiröhög, vagy felpofoz. Fel-alá mászkáltam a szobában és inkább úgy döntöttem, hogy lehűtöm magam, ezért a fürdőbe vettem az irányt. Langyosra állítottam a vizet és beálltam a tusoló alá. Az agyam megállás nélkül dolgozott, miközben a vízcseppek meztelen testemet simogatták. Végül elzártam a csapot és megtörölköztem. Felvettem egy fekete boxert és elhagytam a helyiséget. Utam ismét a tv elé vezetett és epekedve vártam, hogy Hanna hazaérjen.
Hanna szemszöge:
-Kibékültetek? - keverte össze különböző ízesítésű édességét.
-Nem. Nem tudom ezt csak úgy elfelejteni. Teljesen kifordult tegnap magából.
-Azért, mert féltékeny. - mondta teljes egyszerűséggel.
-Ugyan. Miért lenne már féltékeny? - legyintettem.
-Mert szerelmes beléd. És a vak is látja, hogy Te is belé. Fogalmam sincs, miért jó Nektek, hogy egymás agyát húzzátok és szenvedtek, ahelyett, hogy boldogok lennétek. - erre a mondatára lehajtottam a fejem, hisz igaza volt.
-De már így is annyira bonyolult ez az egész, hogy egy hülye szerelmi vallomással csak még jobban összekutyulnék mindent.
-Vagy nem. - zárta le ennyivel és tovább kanalazta a fagyiját. Nagy sóhajtások közepette én is elfogyasztottam az enyém és közben Sziki is megérkezett.
-Sziasztok lányok! - csókolta meg barátnőjét, engem pedig megölelt.
-Mondjad már Hannának, hogy beszéljen Ya Ou-val, mert rám nem igazán akar hallgatni! - nézett Rá Zsófi.
-Komolyan mondom, rosszabbak vagytok, mint az óvodások! Most jövök Ya Ou-tól és Ő is csak szenved, ahogy Te, mint hogy megbeszélnétek a dolgokat. Nem értem, miért jó ez!
-Beszéltél Vele? - kérdeztem, mire bólintott. - És mit mondott?
-Nem leszek közvetítő köztetek, szóval most szépen hazamész és leülsz Vele átbeszélni a dolgokat! - utasított teljesen jogosan.
-Rendben. - sóhajtottam és felálltam.
-Hazavigyünk?
-Nem kell, köszönöm. Inkább sétálok és kiszellőztetem a fejem.
-Ahogy akarod. Egyébként Ya Ou nagyon szeret téged és soha nem bántana meg. Hibázott tegnap, de hallgasd végig és rájössz, hogy miért tette. - mondta Sziki, majd megöleltem mindkettőjüket és hazaindultam. Egész úton szüntelenül gondolkodtam. Nem értettem Sziki utolsó mondatát, de abban igaza van, hogy ez így nem mehet tovább. Viszont képtelen vagyok elé állni és a szemébe mondani, hogy mit érzek. Egyrészt, mert nagyon megalázó lenne, ha visszautasít, másrészt pedig semmi bátorságom nincs és a női büszkeségem sem engedi, hogy kezdeményezzek. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben sétáltam egészen hazáig. Inkább a lépcsőt választottam, hogy ezzel is teljen az idő, de így is hamar megérkeztem. Beléptem az ajtón és láttam, hogy Ya Ou a kanapén ülve bámulja a tv-t.
-Szia. - köszöntem, mire felém irányította a tekintetét.
-Szia. - viszonozta a köszönést, majd vissza is fordult a tv elé. Levettem magamról a cipőt és bementem a szobámba. Nem tudom miért viselkedett most ilyen hidegen, hisz reggel még Ő könyörgött a bocsánatomért. Lehet, hogy elege lett belőlem és megunta a hisztimet, mondjuk ezen nem is csodálkoznék. Megkerestem a pizsamám és inkább elmentem fürödni. Nem is vágytam másra, csak egy forró és pihentető zuhanyra. Elvonultam a képernyőt bámuló fiú mellett és a fürdőszobába mentem. Bezártam az ajtót és levettem a ruháimat. Jó melegre állítottam a vizet és alá álltam. Tusfürdővel megmostam minden testrészemet és egy darabig még hagytam, hogy a forró vízcseppek lenyugtassák az idegeimet. Miután meguntam, elzártam a csapot és törölközés után felvettem a pólóm és a rövidnadrágom. Kifésültem kócos fürtjeimet és mivel ma már nem szándékoztam vacsorázni, fogat is mostam. Ezt követően elhagytam a helyiséget és visszaigyekeztem a barlangomba. Ya Ou egy pillanatra végignézett rajtam, de nem szólt hozzám. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd feltettem tölteni a telefonom és megigazítottam az ágyamat. Ahogy végeztem ezzel, hirtelen kivágódott az ajtó és Ya Ou rontott be rajta nagy gázzal, egy szál alsónadrágban.
-Te nem tudsz...... - próbáltam befejezni a mondatot, de nem hagyta, ugyanis szempillantás alatt elém került, kezei közé fogta arcom és ajkait az enyémekhez tapasztotta. Határozottan, mégis gyengéden csókolni
kezdett. Nagyon meglepődtem a cselekedetén, de készségesen visszacsókoltam. Kezeim az első pillanattól kezdve mellkasán tétlenkedtek, de nem tudtam és nem is akartam elmozdítani onnan. A pillangók felébredtek a hasamban, szívem pedig össze-vissza kalapált. Lassan elszakadtunk egymástól és a tekintetembe mélyesztette az övét. Lefagyva álltam előtte és értetlenül néztem Rá még mindig. Kezeit lassan leemelte arcomról és hátrébb lépett egyet.-Ne haragudj! - nézett rám bűnbánóan és lehajtott fejjel elhagyta a szobámat. Percekig álltam mozdulatlanul, lábaim a földbe gyökereztek. Mégis mi volt ez az egész? Beront a szobámba, megcsókol, majd elnézést kér és távozik! Nem értem! Nem értek én már semmit!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)