14. rész

Sziasztok. Meghoztam az újabb fejezetet.Kérlek nézzétek el az esetleges helyesírási hibákat, mert támadt egy kis vitám a billentyűzettel. Jó olvasást és várom a véleményeket. :)


Hanna szemszöge:

A nap eddigi része tökéletesen telt és szerintem ez továbbra is így fog alakulni. Továbbra sem közölték velem, hogy hová megyünk, de nem is faggatóztam. Amit Ya Ou mondott nekem a bobpályán, azt amíg élek, nem felejtem el. Soha egyetlen ember sem mondott még nekem ehhez hasonlót és ezt hallva, csak még jobban bebizonyosodtam arról, hogy mennyire is szeretem. Egymás kezét szorongatva ültünk az autóban és néztünk ki az ablakon. Pont a Duna mellett haladtunk el és csodálatos volt a kilátás. Néhány perccel később a folyó mellett állította le Bence a motort és mind kiszálltunk. Jó néhány hajó volt kikötve és pont az egyikhez közeledtünk. Kezdtem sejteni, hogy mire készülnek, de inkább csendben lépkedtem barátom mellett. A többiek előttünk mentek, mi pedig szorosan utánuk. Egy fehér nagy méretű hajóhoz érkeztünk és Szikiéket követve felmentünk. Ya Ou udvariasan segített felmenni a lépcsőn és a fedélzetre jutottunk. Rajtunk kívül még jó néhányan tartózkodtak odafenn. Egy kör alakú asztalnál foglaltunk helyet és nem sokkal később beindult a motor. Egyre jobban távolodtunk a parttól és birtokba vettük a hosszú folyót.
-De csendes vagy, Hanna! - nézett rám a velem szemben ülő Bence.
-Igazából szóhoz sem jutok.
-Szóval tetszik. - mosolygott Ya Ou.
-Nagyon. - néztem vidám arcára. A srácok feldobtak egy témát, amiből persze ismét a munkájuk kerekedett ki. Nagyon jó érzés volt hallgatni, hogy másokkal ellentétben, Ők igenis élvezik azt, amit csinálnak és munka szó hallatán nem komorság, hanem mosoly ül ki arcukra. Elképesztően büszke vagyok Rájuk, hogy alig egy év alatt ennyi mindent elértek és lassan már a nagy lemezük is nyilvánosságra kerül, ami biztos vagyok benne,hogy óriási siker lesz. Teljes mértékben átérzem a Wayerek helyzetét. Azt hiszem, én is büszkén mondhatom magam Wayernek, hisz a kezdetektől fogva szeretem Őket és azt, amit csinálnak. Hogy a puszta jelenlétükkel boldoggá tesznek több ezer embert, nem is beszélve arról, hogy mi történik, mikor énekelni kezdenek. A végtelen szeretetükkel egy családdá kovácsolták a rajongóikat, akik mindenben támogatják őket. Persze a legjobb családokban is akadnak kisebb-nagyobb veszekedések, de olyankor ott teremnek és segítenek megoldani a problémákat. Azt hiszem Náluk jobb embereket nem is kívánhatnánk magunknak.
Mély gondolataimon elmosolyodtam, Ya Ou pedig kicsit furán nézett rám,  mivel amiről beszéltek, nem igazán volt vicces. Elengedtem a kezét, majd egy picit ott hagytam Őket és a korláthoz mentem. Csak csodáltam a vizet és a város szépségeit. Nagyon megnyugtató érzés volt a vízen ringatózni és kizárni a zord hétköznapokat. Kis idő múlva két erős kar fonódott hátulról a derekam köré, gazdája pedig egy puszit nyomott a nyakamra.
-Miért jöttél el? - suttogta fülembe.
-Csak a tájat akartam megnézni. Olyan szép. - fordultam szembe Vele.
-Nálad nem szebb. - simított végig arcomon, majd puha ajkaival egy finom csókot lehelt számra. Automatikusan hozzá bújtam, Ő pedig védelmező karjaiba zárt. Víz közelben nem volt túl meleg és a szél is végigsiklott testemen, hidegrázást kiáltva belőlem, amit nyilván Ya Ou is észrevett, mert még szorosabban ölelt magához. Mélyen beszívtam bódító illatát, majd egy apró puszit nyomtam nyakára. Újra egymás szemébe néztük és hosszú percekig fürkésztem csillogó íriszeit. Nem tudom mi fogott meg benne, de akárhányszor találkozik a tekintetünk, mindig elveszek különleges sötét szemeiben.
-Otthon még vár Rád egy meglepi. - mosolyodott el.
-Ez után a nap után? El fogsz kényeztetni. - simítottam végig izmos felsőtestén.
-Neked a legjobb jár. - puszilt homlokon.
-Nagyon szeretlek. - mondtam halkan.
-Én is téged, Manó. - hajolt közelebb hozzám és ismét puhán megcsókolt. Ez viszont sokkal hosszabbra és szenvedélyesebbre sikerült,  mint az előző. Ajkaink érzékien falták egymást, kezei pedig fenekemre csúsztak, míg enyéim tökéletesen beállított hajában kószáltak. Nyelvünk lassú csatát vívott, testünk pedig kezdett egyre jobban felforrósodni. Zihálva váltunk el egymástól és válla fölött átláttam a többiekre. Bence és Panni épp Titanicosat játszott, amin felkuncogtam.
-Mi az? - nézett rám értetlenül
-Fordulj meg. - mondtam, mire így tett és Ő is elnevette magát.
-Bolondok. - fordult vissza hozzám. A korlátnak támaszkodva néztük tovább a kilátást, a Dunakanyar pedig egyszerűen meseszép volt. Ujjait összefonta az enyémekkel, majd visszaültünk a többiekhez.
-Nagyon dúl a szerelem. - váltogatta köztünk a tekintetét Benny.
-Jobb, mintha kínlódnának. - szólt Zsófi.
-Na és ki mit csinál a héten? - kérdezte Sziki.
-Miért? - csodálkoztam.
-Mert kaptunk egy hét szabadságot. - közölte velem Ya Ou.
- Köszi, hogy szólsz.
-Most mondom. Amúgy arra gondoltam, hogy lemehetnénk Óvárra egy pár napot. Anyáék már hiányolnak, öcsém pedig folyton a fülemet rágja, hogy mikor viszlek már el. - nézett rám. Tény, hogy rég találkoztam már a szüleivel és persze Bálintot is jó lenne látni.
-Ha nem zavarok, akkor felőlem mehetünk. - mondtam.
-Már miért zavarnál? Komolyan, néha olyan butaságokat tudsz mondani! - karolt át.
-Bence? - néztünk Rá.
-Szerintem kirándulós, országjárós napjaink lesznek.
-Nekünk is. - nézett Sziki Zsófira. Nem sokára visszaérkeztünk a partra, ahonnan elindultunk. Leállt a motor, majd szép lassan mindenki elhagyta a vízi járművet. Megkerestük az autót, amivel éreztünk és elfoglaltuk helyeinket, majd hazaindultunk. Csendben utaztunk, Ya Ou pedig úgy láttam  elálmosodott, mivel hozzám bújt és behunyt szemekkel élvezte az utat. Ujjaimmal finoman arcát simogattam, közben pedig az ablakon kémleltem az elsuhanó fákat és épületeket. Röpke egy óra alatt vissza is értünk Pestre. Bence megállt az utcánk előtt, én pedig próbáltam felkelteni Ya Ou-t.
-Ébresztő! - nyomtam egy puszit az arcára. Nyújtózott egyet, majd elköszöntünk mindenkitől és elhagytuk a járművet. Megvártuk, míg elmennek, majd átsétáltunk a túloldalra.Bementünk és  megvártuk a liftet, ami pillanatok alatt a 3. emeletre juttatott minket. Fent kinyitottuk az ajtót és bementünk. Ya Ou egyből levágódott a kanapéra, miután megszabadult a lábbelijétől. Én is lehámoztam magamról fehér tornacipőmet, majd csatlakoztam hozzá.
-Idejössz? - ütögette meg combját, jelezve, hogy üljek az ölébe. Nem kellett kétszer mondania, az ölébe másztam és kissé fáradt arcára néztem.
-Álmos vagy? - simogattam meg barna bőrét,mire bólintott és magához ölelt. - Akkor fürödjünk meg és feküdjünk le. - mondtam, mire elmosolyodott.
-Együtt gondoltad a fürdést, igaz? - nézett rám vigyorogva.
-Felejtsd el!
-Most miért?
-Azért, mert azt mondtam! - másztam le Róla és a fürdőbe indultam. Bezártam az ajtót, majd megszabadultam piszkos ruháimtól és a csap megnyitása után beálltam a kellemesen meleg víz alá. Igyekeztem gyorsan elkészülni, mert Ya Ou-t ismerve, képes elaludni ülve a kanapén. Ahogy kész lettem, magam köré csavartam egy törölközőt és elhagytam a helyiséget. A kanapén ülő fiú egyből felpattant, amint meglátott. Egy puszit nyomott a homlokomra, majd Ő is birtokba vette a fürdőt. Addig bementem a szobámba és felöltöztem. Megigazítottam az ágyamat és bebújtam a takaró alá, mikor kinyílt az ajtó és Ya Ou lépett be rajta egy szál alsónadrággal fedett, tökéletesen kidolgozott testével.
-Hát Te? - nézett rám csodálkozva. - Nem alszol velem?
-Mindig Veled alszok. Most aludj Te itt.- néztem Rá a takaró mögül.
-Ahogy akarod. - jött közelebb, majd bebújt mellém és magához ölelt. Lekapcsoltam a villanyt és jó éjt kívánva egymásnak, hamar el is aludtunk.
    Reggel kivételesen én ébredtem fel hamarabb. Ya Ou pedig még szorosan engem ölelve, az igazak álmát aludta. Egy darabig csak néztem, ahogy alszik, majd megpróbáltam kimászni karjai közül, de sikerült felébresztenem.
- Jó reggelt, Szépségem.-nézett rám hunyorogva.
-Jó reggelt, hétalvó. - fordultam szembe Vele.
-Attól még nem vagyok hétalvó, mert  most az egyszer te keltél fel előbb!
-De az vagy. - piszkáltam tovább. Egy darabig még lustálkodtunk, aztán nagy nehezen felkeltünk és kivonultunk a konyhába. Egyikünknek sem volt kedve reggelit készíteni, úgyhogy beértük müzlivel is. Kényelmesen megettük a finomságot, majd leültünk a tv elé. Épp az egyik kedvenc mesém ment, ezért nézni szerettem volna. Igen, hiába múltam el már 20 éves is, még mindig szeretem a rajzfilmeket. Tekintetem a képernyőre tapadt, de Ya Ou-t úgy látszik nem igazán kötötte le a mese, mert folyamatosan engem piszkált.
-Csak egyszer hagynál nyugodtan tvz-ni! - néztem Rá, de csak vigyorgott.
-Olyan nem lesz. - csúszott közelebb hozzám és apró puszikat hagyott arcomon és nyakamon is.
-Te már kora reggel nem bírsz magaddal?
-Ilyen gyönyörű lány mellett ne csodálkozz! - lehelt egy apró csókot számra.
-Akkor majd én megnevellek. - nevettem el magam.
-Sok sikert. De előre szólok, hogy nem fog sikerülni. - nézett a szemembe, majd hirtelen ajkait az enyémekre tapasztotta és először lágyan, majd egyre mohóbban csókolt. Lábaim az ölében kötöttek ki, kezeim pedig nyaka körül fontam össze. Nyelvünk egyből megtalálta az összhangot és egészen levegőnk elfogyásáig kényeztették egymást. Fülig belezúgtam ebbe a fiúba, de nem szeretnék semmit sem elsietni Vele. Kicsit még engedtem a csábításnak, de mikor ujjai már a pólóm alá tévedtek, megszakítottam szenvedélyes csókcsatánkat és eltoltam magamtól.
-Ez még korai lenne. - néztem Rá.
-Ne haragudj, csak nehéz ellenállni. - kért bocsánatot.
-Nem haragszom. - nyomtam egy puszit arcára és hozzá bújtam. Csendesen néztük tovább a tv-t, ujjaim pedig fedetlen felsőtestén rosszalkodtak.
-Babám, én próbálom visszafogni magam, de így csak megnehezíted a dolgot!
-Sajnálom. - hagytam abba simogatását, Ő pedig összekulcsolta ujjainkat.
-Úúú, tényleg! Tegnap elfelejtettem odaadni a meglepidet. - szólalt meg hirtelen, majd felkelt mellőlem és eltűnt a szobájában. Két perccel később egy nagy méretű, fehér borítékkal a kezében tért vissza hozzám.
-Remélem örülni fogsz neki. - nyújtotta át.
-Mi van benne? - kérdeztem kíváncsian.
-Nyisd ki és megtudod. - mosolyodott el. Gyorsan kibontottam a borítékot és kivettem a tartalmát. Egy kisebb köteg papír volt benne, amit azonnal olvasni kezdtem, amint a kezembe került. Elképedve futtattam végig a szemem a sorokon, a végét pedig már tátott szájjal olvastam. Soha senkinek nem beszéltem erről az álmomról, még Ya Ou-nak sem, erre Ő mégis megvalósította. Amióta az eszemet tudom, a Táncművészeti Főiskolára szerettem volna járni, de soha nem mertem jelentkezni, mert közel sem tartom magam olyan jó táncosnak, mint akik oda járnak. Erre most tessék! Itt tartom a kezemben a felvételi papírokat és ezt mind  Ya Ou-nak köszönhetem.
-Úristen! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ugrottam a kanapén keresztül  a nyakába és a lehető legszorosabban öleltem magamhoz.
-Azért nem hittem volna, hogy ennyire örülni fogsz. - nevetett és lassan letett.
-De honnan tudtad? Vagy hogy intézted el? - kérdezősködtem.
-Honnan tudtam? Jobban ismerlek, mint a tenyeremet, Manó! És bátorkodtam megnézni a gépeden néhány fellépésed és az önéletrajzoddal együtt elküldtem a sulinak. Viszont szeretnének élőben is megnézni.
-Úristen! Még mindig nem fogom fel! Soha nem fogom tudni meghálálni. - néztem Rá boldogan.
-Nekem annyi bőven elég, hogy velem vagy. - fogta meg a kezem és magához húzott. A kezemben lévő papírokat az asztalra tettem  és minden figyelmem Ya Ou-nak szenteltem. 
-Szeretlek. - néztem mélybarna szemeibe és lassan összeértek ajkaink. Gyengéden kezdtük ízlelgetni

egymást és egyre szenvedélyesebbé bonyolódott a helyzet. Kezei derekam köré csavarodtak, majd lassan a fenekemre csúsztatta őket. Enyéim egy darabig mellkasán tétlenkedtek, majd végigsimítva a csupasz bőrfelületen, nyaka köré fontam ujjaim. Finoman a combom alá nyúlt és megemelt, jelezve, hogy ugorjak. így is tetem és dereka körül fontam össze lábaim. Erős karjaival stabilan tartott, majd elindult velem a szobája felé. Óvatosan lefektetett az ágyra, fölém mászott és folytattuk tovább egyre forróbb csókcsatánkat. Minél többet adtunk egymásnak, annál többre vágytunk mindketten. Kissé túlzásba estünk, de még nem itt és nem most volt itt az ideje. Épp meg akartam szakítani, de Ő megelőzött.
-Ne haragudj! Megint elszaladt velem a ló. - mászott le rólam és hevesen lélegezve mellém feküdt.
-Azért engem se kellett kényszeríteni. - pusziltam arcon.
-Holnap akkor bemegyünk a suliba, azután pedig megyünk a szüleimhez, rendben? - nézett rám.
-Jól van. Ya Ou? - pillantottam Rá.
-Igen?
-Köszönöm.- mondtam, mire szélesen elmosolyodott.
-Nincs mit megköszönnöd, Manó. - ölelt magához. Csendben feküdtem a karjai közt  és csak azon gondolkodtam, hogy mivel érdemeltem ki, hogy egy ilyen csodálatos ember van mellettem. Annyi mindent tett már értem, hogy amíg élek, nem tudom meghálálni Neki. Ő az egyetlen ember, akiért érdemes élnem és bele sem erek gondolni, hogy mi lenne velem Nélküle.