Sziasztok. Először is bocsánat a késésért, de tegnap nem voltam valami jó állapotban. Mindegy nem is ez a lényeg. Meghoztam a folytatást, bár szerintem nem lett a legjobb, de most ennyire futotta. Köszönöm a több mint 10.000 oldalmegtekintést és a visszajelzéseket. Nem is fecsegnék tovább, jó olvasást. :))
-Jó reggelt, Édesem. - éreztem Ya Ou ujjait az arcomon.
-Jó reggelt. - nyitottam ki a szemem és mosolygós, kissé álmos arcával találtam szemben magam.
-Hogy aludtál?
-Melletted csak jól lehet. - válaszoltam, mire magához húzott és egy apró csókot lehelt a számra.
-Keljünk fel, mert ma sok dolgunk lesz! - bújt ki a takaró alól és felült.
-Micsoda? - néztem Rá kíváncsian.
-Először is, összepakolunk néhány cuccot, mert két napot Óváron leszünk, aztán bemegyünk a fősulira, elintézzük, amit kell, utána pedig megyünk anyáékhoz. - sorolta a mai teendőinket.
-Jól van. - sóhajtottam, majd én is kimásztam az ágyból. Szedtem ki néhány ruhadarabot a szekrényből és egy közepes méretű táskába dobáltam őket.
-Kimész egy kicsit? Szeretnék felöltözni. - néztem Rá.
-Persze. Addig én is összekapom magam. - puszilt homlokon és elhagyta a szobámat. A kiválasztott ruháimat felvettem és rendbe szedtem a hajam. Ezt követően a fürdőben próbáltam elviselhető kinézetet varázsolni magamnak. Villámgyorsan elkészültünk, bepakoltunk a kocsiba és el is indultunk. Csendesen telt el az iskoláig az út, így hamar oda is értünk. Kiszálltunk és a nagy épület felé vettük az irányt. A portán eligazítottak minket és egy hosszú folyosón keresztül egy terem felé közeledtünk, az ajtóban viszont megtorpantam.
-Mi a baj? - emelte rám sötét íriszeit.
-Félek. - motyogtam.
-De mitől? Minden rendben lesz. - fogta kezei közé az arcom és lágyan megcsókolt. Szorosan összefontam ujjainkat és benyitottunk. Két 40 körüli nő és két hasonló életkorú férfi ült egy asztalnál. Illedelmesen köszöntünk és kissé bátortalanul ugyan, de odamentem hozzájuk.
-Szóval Ön lenne Szentesi Hanna. - nézett rám egy rövid, vörös hajú, kedvesnek tűnő hölgy.
-Igen. - bólintottam.
-Nos, nem sűrűn csinálunk ilyet, de az önéletrajza és a videója nagyon felkeltette az érdeklődésünket. Mi több, ösztöndíjon is elgondolkodtunk. - mondta a mellette ülő kissé őszes hajú férfi, mire teljesen elképedtem.
-Ezt el sem hiszem! - dadogtam.
-Azt szeretnénk kérni, hogy ha már itt van, akkor mutasson valamit a tudásából és ez alapján fogjuk meghozni a döntésünket.
-Rendben. - helyeseltem és odaadtam Ya Ou-nak a telefonom és mondtam, hogy a kettes számot indítsa el. Ezután kissé félénken, de felmentem a kisebb méretű színpadra. A négy ember tekintete rám tapadt, barátom pedig elindította a zenét. Vettem egy mély levegőt és testemet elragadta a zene ritmusa és mindent kizárva végigtáncoltam a dalt. Amint az utolsó dallam is elhallgatott, rögtön a közönségemre néztem, akik egymáshoz hajolva sutyorogtak. Szélsebesen elhagytam az emelvényt és visszamentem az asztalhoz, Ya Ou pedig biztatóan rám mosolygott.
-Azt kell, hogy mondjam Hanna, hogy Ön rendkívül tehetséges táncos. - dicsért meg az egyikük.
-Köszönöm szépen.
-Még át kell beszélnünk, hogy mi legyen, de még a mai nap folyamán értesíteni fogjuk.
-Rendben. Viszont látásra. - köszöntünk, majd kéz a kézben elhagytuk a termet. Kint az ajtó előtt kifújtam az eddig benntartott levegőt és szorosan megöleltem a mellettem álló fiút.
-Nagyon ügyes voltál. Büszke vagyok rád! - zárt a karjai közé és a hajamba puszilt.
-Még most is remegek. - engedtem el és reszkető kezemre néztem.
-Most már nincs miért izgulnod. Biztos vagyok benne, hogy fel fognak venni. - szorította meg biztatásképp a kezem.
-Köszönöm. Nélküled nem ment volna. - nyomtam egy puszit az arcára.
-Mondtam már, hogy ne hálálkodj! De most már menjünk, mert várnak az otthoniak. - csúsztatta kezét a derekamra és a kocsihoz igyekeztünk. Beültünk, majd folytattuk tovább az utunkat. Egész idő alatt a telefonom szorongattam és vártam, hogy végre megszólaljon, de csak hallgatott.
-Életem, nyugi! Nem sokára úgy is hívni fognak. - simított végig a lábamon, majd tovább kémlelte az utat. Egy bő órán keresztül még utaztunk, néha-néha váltottunk egy-két szót, de viszonylag csendben voltunk. Végül megálltunk egy gyönyörű kertes ház kapuja előtt. Ya Ou kivette a kulcsot, majd mindketten kiszálltunk és kihorgásztuk a cuccainkat. Kicsit félénken követtem barátomat, hisz már hosszú hónapok óta nem láttam a szüleit. A kulcsait használva bejutottunk a kapun, majd a bejárati ajtón is.
-Hahó! Megjöttünk! - kiabált, miközben becsukta az ajtót. Zajt hallottunk a bal oldali ajtó mögül, majd Bálint rontott ki rajta és a nyakunkba ugrott.
-Végre! - ölelt meg szorosan.
-Anyáék? - nézett Rá Ya Ou.
-Konyhában. Gyertek. - letettük a táskánkat és követtük a legkisebb Feng-et. Amint beléptünk az ajtón, megpillantottam a fiúk gyönyörű anyukáját, aki az ebéddel szorgoskodott, apukájuk pedig az asztalt terítette meg.
-Sziasztok. - köszönt hangosan Ya Ou.
-Csókolom. - tettem így én is, mire felénk fordultak.
-Hát sziasztok! Olyan régen láttunk már titeket. Hanna, te pedig kész nővé cseperedtél! - néztek végig mosolyogva rajtam majd szorosan megöleltek.
-Ez csak a látszat. Ugyanolyan gyerek, mint volt. - röhögött Ya Ou.
-Na, te csak maradj csendben! - szóltam Rá.
-Meséljetek, mi van veletek? - ültettek le minket az asztalhoz és kíváncsian várták a válaszunkat.
-Igazából nem történt velünk semmi érdekes.
-Összejöttek! - bökte ki Bálint, mire kikerekedett szemekkel néztek ránk.
-Ez igaz? - kérdezte az anyukája, mire bólintottunk. - Én mindig is tudtam, hogy titeket egymásnak teremtettek! - mondta büszkén, amin elmosolyodtam és kicsit zavarba is jöttem.
-Végre egy rendes lány! De aztán vigyázz Rá! - mutatott Ya Ou-ra az apukája.
-Mindig vigyázok. - nézett rám fülig érő szájjal.
-Kész az ebéd. Együnk. - elhelyezkedtünk az asztalnál és mindenki szedett magának a finom levesből és jó étvágyat kívánva, enni kezdtünk. Imádom az anyukája főztjét. Régen is Istenien főzött és ez mostanra sem változott semmit. Miután befejeztük, segítettem elpakolni és kimentünk a nappaliba.
-Ya Ou, gondolom a szobádban alszotok. - nézett a fiúra az anyukája, mire bólintott.
-Gyere, vigyük fel a cuccainkat. - fogta meg a kezem és táskánkkal együtt az emeletre mentünk. Ahogy beléptünk, egyből szétnéztem és egy lassú 360 fokos fordulatot tettem a tengelyem körül.
-Hűűű. - jártattam végig a szemem a helyiség minden egyes pontján. Az egész olyan Ya Ou-s volt.
-Mi az? - nézett rám.
-Semmi. Csak annyira látszik, hogy ez a te szobád volt.
-Egyedi az biztos. - huppant le az ágyra és az ölébe húzott. Homlokom az övének támasztottam és mindkét kezemmel végigsimítottam puha arcán. Ujjait végighúzta oldalamon, majd ajkait lassan az enyémekhez érintette és puhán megcsókolt.
-Csak megsúgom, hogy Rajtad kívül még egyetlen lány sem járt ebben a szobában.
-Na persze. És ezt most higgyem is el? - kérdeztem homlok ráncolva.
-Igen, mert így van!
-Akkor megtisztelve érzem magam Feng Úr, hogy beengedett a birodalmába. - néztem Rá mosolyogva.
-Nagyon humoros kedvében van, Szentesi Kisasszony! - puszilt nyakamba.
-Neked hány gitárod van? - pillantottam a sarokban lévő hangszerre.
-Ez a régi. De itt hagytam arra az esetre, ha itthon rám jönne a zenélhetnék.
-Akkor énekelsz nekem? - néztem Rá boci szemekkel.
-Tudok én neked ellenállni? - mosolyodott el, majd kimásztam az öléből, Ő pedig elment a gitárért, majd velem szemben helyezkedett el, én pedig kíváncsian vártam, hogy mit fog énekelni. Már az első dallamnál tudtam. hogy a Scream lesz az, hisz nagyon jól tudja, hogy az a kedvencem. Irigylésre méltó, varázslatos hangjával énekelte a sorokat, közben pedig végig egymás szemébe néztünk. Mosolyogva néztem, ahogy minden egyes pillanatát élvezi az éneklésnek és bevallom kissé elszomorodtam, mikor vége lett.
-Még mindig imádom. - szólaltam meg.
-Én meg téged. - tette le a hangszert az ágy mellé és magához ölelt. Egy kopogás törte meg a csendet, majd Bálint dugta be az orrát az ajtón.
-El jöttök kutyát sétáltatni? - nézett ránk kérlelve.
-Menjünk. Úgy sem ismerem még a környéket. - mondtam, majd felálltunk és lementünk. Szóltunk a szüleiknek, hogy hová megyünk, majd megkerestük a kutyust, aki egyből letámadta Ya Ou-t és össze-vissza nyalta az egész fiút. Velem is barátkozni kezdett, a fiúk pedig rátették a pórázt és elindultunk. Lassan sétáltunk a város utcáin, közben pedig millió dologról beszélgettünk. Egy rendezett és tiszta parkhoz érkeztünk, ahol rajtunk kívül még jó néhányan élvezték a friss nyári levegő pihentető hatását. Bálint átadta nekem egy kicsit a pórázt, így én vezettem a kutyát, vagyis néha inkább ő engem. Egyszer csak elment mellettünk egy szintén kutyát sétáltató srác, a felügyeletem alatt lévő állat pedig megbolondult és magával rántva engem is, őrült rohanásba kezdett. Nem akartam elengedni, nehogy elszökjön, de nem sokáig bírtam már tartani. A fiúk persze rákiabáltak, hogy álljon meg és futottak utánunk, de a kutyus mit sem törődve velük, szaladt tovább. Hirtelen azonban egy pocsolyába léptem és megcsúsztam. Szerintem mondanom sem kell, hogy mi történt. Természetesen Hanna elterült és fülig sarasan díszelgett a tócsa közepén. A fiúk azonnal hozzám siettek, de ahelyett, hogy segítettek volna, udvariasan kinevettek.
-Örülök, hogy ilyen jól szórakoztok, de ha meguntátok, igazán segíthetnétek! - néztem Rájuk mérgesen.
-Jól áll a barna. - röhögött Ya Ou.
-Feri, ha nem húzol ki ebből a trutyiból, nem leszünk jóban!
-Jól van már! - nyújtotta felém a kezét és mielőtt felhúzott volna, Ő is megcsúszott és hasonlóképpen végezte mint én. Bálint már a hasát fogta a röhögéstől, közben pedig a tettes is visszatért és mindkettőnket körbenyaldosott. Kínomban már én is csak nevettem, majd nagy nehezen feltápászkodtunk.
-Ennyit a békés kutyasétáltatásról! - fogta meg Ya Ou erősen a pórázt és nyakig sarasan elindultunk visszafelé. A mellettünk elhaladó járókelők igencsak idiótán néztek ránk, néhányan el is mosolyodtak rajtunk. Bő fél óra alatt visszaérkeztünk, a rosszcsont ebet a helyére vittük, majd bementünk.
-Hát veletek meg mi történt? - néztek ránk meglepődve a fiúk szülei.
-Volt egy kis vitánk a kutyával. - szólt Ya Ou.
-Fürödjetek meg, aztán gyertek le! Van süti. - mondta az anyukája, majd felmentünk. Kiszedtem a táskámból néhány tiszta ruhát és a fürdőbe indultam volna, ha tudtam volna, hogy hol van.
-Ya Ou, merre van a fürdő? - néztem Rá.
-Várj egy picit. Mindjárt megmutatom. - kutakodott Ő is a cuccai között. - Gyere! - fogta meg a kezem és elhagyva a szobát a szomszéd helyiségbe mentünk. Leraktam a ruhaneműket a szárítóra és értetlenül néztem a velem szemben álló fiúra.
-Kimennél? - szóltam Rá.
-Ne már!
-De már!
-Légyszí! Ígérem, nem nézek oda! - kérlelt.
-Na persze! Te meg pont az a fajta vagy!
-Hagy maradjak már! A barátnőm vagy. Egyszer úgyis látni foglak ruha nélkül.
-De nem ma! - mondtam határozottan. - Kifelé! - szóltam Rá ismét, mire lehajtott fejjel kikullogott az ajtón. Gyorsan levettem a piszkos ruhákat magamról és a kellemesen meleg víz alatt alaposan megmosakodtam. Törölközés után felöltöztem és visszamentem a szobába.
-Mehetsz. - néztem az ágyon ülő fiúra, aki felpattant és magamra hagyott. Hirtelen eszembe jutott, hogy bent hagytam a piszkos ruháimat a szárítón, ezért visszamentem értük. Lassan benyitottam, Ya Ou-n pedig már csak egy szál alsónadrág volt.
-Manó, te mit csinálsz itt? - nézett rám.
-Itt hagytam a ruháimat.
-Persze. Nekem ki kell mennem, de te nyugodtan bámulhatsz, igaz?
-Jó. Már itt sem vagyok. - mentem volna ki, de visszahúzott.
-Azt nem mondtam, hogy menj el. - vigyorgott és közelebb lépett hozzám. - Még zuhanyozhatunk együtt. - pillantott rám pimaszul és apró csókokat nyomott a nyakamra.
-Majd legközelebb. - simítottam végig mellkasán, majd ott hagytam.
-Szavadon foglak. - szólt utánam, majd a szobájában vártam Rá. Épp, hogy beértem, telefonom azonnal zenélni kezdett. Félve emeltem fel a készüléket, végül felvettem.
-Haló. - szóltam bele.
-Szentesi Hanna?
-Igen, én vagyok.
-A főiskoláról hívom Önt. A kollégáimmal átbeszéltük a helyzetet és arra jutottunk, hogy nagy hiba lenne egy ilyen tehetséges táncost elszalasztani. - mondta egy női hang, mire hatalmas mosoly ült ki arcomra.
-Ez azt jelenti, hogy felvettek?
-Igen, azt. Hétfőn reggel 9-kor várjuk. - mondta, mikor Ya Ou belépett a szobába.
-Rendben. Köszönöm, viszhall. - nyomtam ki, majd az ágyra dobtam a mobilt és azonnal barátom nyakába ugrottam.
-Hééé! Mi történt? - tartott erősen én pedig szorosan kapaszkodtam.
-Felvettek! - közöltem boldogan, mire letett és nagy mosollyal nézett rám.
-Én mondtam, hogy sikerülni fog. - szólalt meg, én pedig azonnal megcsókoltam. Ajkaink finoman ízlelgették egymást, minél több érzelmet átadva a másiknak. Kezeim nyaka köré csavarodtak, övéi pedig fenekemen siklottak végig, majd finoman belemarkolt. Lassan elszakadtunk egymástól és hozzá bújtam.
-Nagyon szeretlek. - néztem csillogó szemeibe.
-Én is téged, Manó. - puszilt homlokon. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy ennél tökéletesebb életet nem is kívánhatnék magamnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése