10. rész

Sziasztok. Csütörtök van, így hát itt az újabb rész. Szerintem mostantól minden csütörtökön hozok újabb részt. Szeretném, ha kifejtenétek a véleményeteket, mert igen csak lecsökkent a kommentek száma. Nem is ragoznám a szót. Jó olvasást és hagyjatok nyomot magatok után! :))


Hanna szemszöge:

Reggel eléggé kényelmetlen pózban ébredtem. Kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy elaludtunk a kanapén. Fejem Ya Ou mellkasán pihent, lábaim pedig az ölében helyezkedtek el. Erős karja hátamat ölelte és még édesen szuszogott. Észrevétlenül akartam kimászni az öléből, de nem jött össze, mert felébredt.

-Jó reggelt, Manó. – dörzsölte meg szemét és ásított egyet.

-Neked is. Nem nyomtalak össze? – kérdeztem.

-Azzal a 20 kilóddal? Ne hülyéskedj már! – puszilt hajamba és felkelt.

-Akkor segítesz átpakolni? – néztem Rá.

-Persze. Csak előtte együnk valamit. – vette az irányt a konyha felé. Utána mentem és összeütöttünk egy gyors reggelit. Megettük, majd elmosogattunk és felöltöztünk.

-Mivel kezdjük? – nézett rám kérdőn.

-Szerintem a ruhákkal, aztán majd jöhet a többi. – mondtam és átvittük a bőröndömet a szomszéd szobába. A temérdek sok ruhadarabot behajtogattam a szekrénybe, a fehér neműket, zoknikat pedig a fiókba. Ezután felhúztam az ágyneműt és kicsit Hannásabbá varázsoltam a helyiséget. Plüssmacik az ágyon, néhány fotó a szekrényen és millió poszter a falon. Egészen délutánig eltartott a pakolászás, de megérte, mert nagyon helyes kis szoba lett belőle. A függöny felhelyezésében Ya Ou segítségét kértem, mert túl pici vagyok, Ő pedig egy óriás hozzám képest.

-Kész is vagyunk. – ült le újdonsült ágyamra, én pedig mellé telepedtem.

-Köszönöm a segítséget. – hálálkodtam.

-Nincs mit. Tényleg, hogy állsz a munka kereséssel? – érdeklődött.

-Nagyon sehogy. Egy csomó helyre elküldtem az életrajzom, de még nem kaptam sehonnan választ. – mondtam kicsit szomorúan.

-Nyugi. Sikerülni fog. Egy ilyen remek táncost, mint Te, biztosan fel fognak venni.

-Remélem.

-Holnap ugye jössz velem Olivérhez? – nézett rám.

-Nem is tudom. Nem is ismerek ott senkit.

-Dehogynem. A srácokat és a barátnőiket ismered, a többieket meg nagyon én sem. Gyere már! Nélküled unalmas lenne! – kérlelt.

-Jó. De csak mert ilyen szépen kéred. – egyeztem bele.

-Pöpec. – vigyorgott.

-Sütünk sütit? – kérdeztem.

-Milyen sütit?

-Nem tudom, de valamit vinnünk kéne holnap.

-Akkor menjünk. De előre szólok, hogy nem jársz jól velem. – mondta.

-A múltkori rántottádból tapasztaltam. – nevettem és kimentünk a konyhába.

-Valami könnyűt és gyorsat csináljunk.

-Oké. Kókuszkocka megfelel? – néztem Rá.

-Aha. – felelte.

-Akkor először csináljuk meg a piskótát, aztán majd a csokit. Szétválasztod a tojásokat? – kérdeztem, mire olyan „ Ezt most te sem gondoltad komolyan!” fejjel nézett rám. – Jó, akkor majd én. Addig keress valami habverő szerűséget! – adtam ki a feladatát és gyorsan szétválasztottam a tojásokat.

-Ezt még sosem használtam. – jött elő egy habverővel.

-Akkor épp itt az ideje! – mondtam és ügyesen habosra keverte a fehérjét, majd a másikat is. Ezután összekevertük és betettük sülni. Addig előkészítettem a krémet és feltettem egy kicsit melegedni.

-Ezt kevergesd, míg fel nem olvad teljesen. – adtam kezébe a kanalat. Közben elkészült a piskóta és a krém is, majd kis kockákra vágtuk és megforgattuk a csokis szirupban és kókuszreszelékben is.

-Szerintem Te pályát tévesztettél. – mosolygott.

-Mit csináljunk a maradék krémmel?  - néztem Rá.

-Együk meg. – nyúlt bele és megkóstolta.

-Ezt Te meg akarod enni így csupán? – nevettem el magam.

-Miért? – nyomta bele az ujját és az arcomra kente.

-Ne már, Te hülye! – töröltem le a ragacsos cuccot magamról.

-Ne nyafogj már! Nem halsz bele! – röhögött és ismét összekent.

-Ezt most élvezed? – húztam fel a szemöldököm.

-Nagyon is. – vigyorgott kajánul és felém hajolt. Az arcomra kent édességet lepuszilta a bőrfelületről, amibe kissé beleborzongtam.

-Onnan finomabb, mint a tálból? – néztem maszatos arcára.

-Aha. – bólogatott.

-Na jó. Én elmegyek fürödni, mert csupa ragacs lettem Tőled. – mondtam és a fürdőbe igyekeztem. Lemostam a trutyit az arcomról, gyorsan megfürödtem és egy törölközőt tekertem magam köré, majd elhagytam a helyiséget. Az ajtóban azonban egy mellkasnak ütköztem.

-Hoppá! – néztem gazdájára.

-Bocsi. – vezette végig tekintetét rajtam, majd a szememet kémlelte. Elmosolyodtam és arrébb álltam, majd bementem felöltözni. Az imént újból előjöttek azok a fura érzések. Mostanában elég gyakran bekövetkezik, mikor Vele vagyok. Elhessegettem ezeket a gondolatokat a fejemből és felöltöztem, majd ágyba bújtam. Pár perccel később lassan kinyílt az ajtó és Ya Ou dugta be az orrát rajta.

-Csak jó éjt szeretnék kívánni. – lépett beljebb és leült hozzám.

-Kicsit furi lesz egyedül aludni. – néztem Rá.

-A szobám mindig nyitva áll előtted.

-Köszi.

-Jó éjt, Manó. – nyomott egy puszit az arcomra.

-Jó éjt, Ya Ou. – köszöntem és kiment. Betakaróztam, leoltottam a lámpát és megpróbáltam elaludni. Nagy nehezen sikerült a dolog, de az éjszaka közepén egy hatalmas dörrenésre riadtam fel. Nagyon megijedtem, ugyanis kicsi korom óta rettegek a vihartól. 
Egy vidámparkban voltam a szüleimmel és a bátyámmal. Nem lehettem több 5 évesnél. Szabi eltűnt, anyáék pedig elindultak megkeresni Őt. Valahogy elkeveredtem mellőlük és hatalmas vihar csapott le. Az emberek szinte menekültek az eső elől. Óriásit dörgött és annál is nagyobbat villámlott. Sírva kerestem a szüleimet, de nem találtam sehol Őket. Hirtelen egy iszonyatosat dörrent és egy villám csapott bele a mellettem levő szemetesbe. Nagyon megrémültem akkor és azóta is rettegek, mikor vihar van. 
A takarómba burkolóztam, de azon keresztül is remegtem. Nem tudtam mást tenni, kimásztam az ágyamból és átmentem Ya Ou-hoz. Csendben nyitottam ki az ajtót, de valami világított bent. Beléptem és rám emelte laptopjából a tekintetét.

-Mi a baj, Manó?

-Aludhatok veled? Nagyon félek. – kérdeztem halkan.

-Ááá, a vihar! Gyere, bújj ide! – hívott magához.

-Te miért nem alszol? – másztam fel mellé.

-Mert nem tudok. Megszoktam, hogy itt vagy mellettem és most nem volt kit átölelni.

-Tedd le azt a vackot, kérlek. – mutattam laptopjára.

-Miért?

-Mert félek, hogy belecsap a villám.

-Dehogy csap! Ne rettegj már ennyire!

-Tedd már le, légyszi! – kérleltem tovább.

-Jó. – mondta és lecsukta, majd lerakta. – De most már aludjunk! – ölelt magához és nyugodtabban  merültem el az álmok világában.

Ya Ou szemszöge:

Reggel, vagyis pontosabban délben nyitottam ki a szemem. Manó a mellkasomon pihent és békésen szuszogott. Örülök, hogy átjött az éjjel, mert nem tudtam volna elaludni nélküle. Egyre közelebb kerülünk egymáshoz és egyre jobban ragaszkodom hozzá. Óvatosan felkeltem mellőle és kimentem a konyhába. Főztem teát és leültem a pulthoz. Épp forró italomat kortyolgattam, mikor hátulról két apró kéz ölelt át, gazdája pedig az arcomra nyomott egy puszit, mire elmosolyodtam.

-Jó reggelt, Ya Ou. – szólt álmosan és leült mellém.

-Neked is, Manó.

-Így elaludtunk, hogy már ennyi az idő? – pillantott az órára, ami 1-et mutatott.

-Ezek szerint, igen.

-Hánykor indulunk? – nézett rám.

-Négyre jönnek a többiek. – válaszoltam és leültünk tvz-ni. Bár Hanna inkább csak lustálkodott, szokásához hűen. Kettő körül elment hajat mosni, ami alig egy órát vett igénybe. Én is készülődni kezdtem, így a szekrényemet túrtam fel pár ruhadarabért. Végül egy kockás inget és egy világos farmert vettem fel. Némi hajzselével megigazítottam a hajam és indulásra készen vártam Hannára a tegnapi sütivel a kezemben. Tíz perccel később kinyílt szobája ajtaja és a lélegzetem is elállt, mikor megláttam. Gyönyörű volt.

-Azta!! – néztem végig Rajta.

-Csukd be a szád, mert belerepül a légy! – mosolyodott el.

-Jól nézel ki! – böktem ki valami értelmeset.

-Köszönöm. De azért Te is kitettél magadért. – igazította meg az ingem.

-Mehetünk? – kérdeztem.

-Aha. – válaszolt és az ajtó bezárása után lementünk. Szikiék épp akkor értek a kapuhoz. Üdvözöltük Őket és elindultunk.

-Hanna, nagyon jól áll ez a ruha. – szólt Panni.

-Köszönöm szépen. Te is csinos vagy. – válaszolt a mellettem sétáló lány. Fél óra séta után meg is érkeztünk Olivérhez. Csengettünk, az ajtó pedig azonnal kinyílt.

-Sziasztok! – köszönt vidáman volt csapattársunk. – Gyertek be! – állt el az ajtóból és bementünk. A lányok megölelték a szőke fiút, mi pedig lepacsiztunk Vele és átadtam Neki a sütit is. Megmutatta mit hol találunk és csatlakoztunk a többiekhez. A zene már dübörgött, az alkohol pedig egyre fogyott. Mi is ittunk persze, de csak mértékkel. Kezdett esteledni, a buli pedig egyre felszabadultabbá vált. A lányok mellettünk fecsegtek, mi pedig Bencével és Szikivel beszélgettünk. Szinte már mindenki táncolt, ezért mi is felkértük a lányokat. Manó mögé osontam és hátulról átöleltem, mire kissé összerezzent.

-Táncolunk? – suttogtam fülébe. Bólintott és megfogva egymás kezét, a táncoló tömegbe mentünk. Egymásra néztünk és derekára vezettem a kezem, Ő pedig nyakam körül kulcsolta össze ujjait. Közelebb húztam magamhoz és mozogni kezdtünk a zenére. Csak csodáltam, ahogy felvette a zene ritmusát, majd szinte összeforrt törékeny teste az enyémmel és nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne tegyek olyasmit, amit nem lenne szabad. Egy milliméternyi távolság sem volt köztünk és nyakamon éreztem forró leheletét, ami még jobban kínzott.

-Csókoltatom a tánctanárod! – nézett ismét  a szemembe. Felvettük a szemkontaktust és egymás tekintetében mélyültünk el. Azt hiszem, pont jókor lett vége a zenének, mert már nagyon izzott köztünk a levegő. Elhagytuk a táncteret és ittunk valamit. Közben Bencéék is visszatértek hozzánk és ismételt beszélgetésbe kezdtünk. Valaki azonban megkocogtatta Hanna vállát, mire a lány megfordult és én is így tettem.

-Szia, Márk vagyok. – szólította le Olivér egyik haverja.

-Szia, Hanna. – mutatkozott be.

-Már régóta néztelek és nagyon szimpatikus lánynak tűnsz. Esetleg felkérhetlek egy táncra? – vigyorgott nyálasan.

-Persze. – válaszolt és se szó, se beszéd, elment Vele táncolni.

-Ez meg mi volt? – szóltam mérgesen.

-Csak táncolnak, haver! Nem megy hozzá feleségül! – nézett rám Sziki.

-De Ő az én Hannám! Ezen meg látszik, hogy csak egy lány kell Neki! – ittam meg dühömben egy pohár italt.

-Ya Ou, miért nem mondod meg Neki, hogy szereted? – kérdezte Bence.

-Mert nem akarom tönkretenni a barátságunkat.

-Szerintem ezt a kapcsolatot már csak Ti nevezitek barátságnak! – csatlakozott Sziki is. Nem reagáltam rá semmit, csak folyamatosan a táncoló párt kémleltem. Márk egyre közelebb került Hannához, ami egyre jobban felidegesített. Egymás után töltöttem magamba az italokat, ami kissé a fejembe is szállt. Amikor megláttam, hogy már Manó fenekét fogdossa, Ő pedig próbálja eltolni magától, eldurrant az agyam és odamentem hozzájuk. Lerángattam a lányról és behúztam Neki egyet, mire elterült a földön.

-Ya Ou, normális vagy? – kiabált le Hanna és a földön fekvő fiúhoz ment. Szinte már remegtem az idegtől, ezért feldúltan utat törtem a tömegben és kirontottam az erkélyre. A hideg levegő hirtelen megcsapott és a korlátnak támaszkodva szitkozódtam magamban.

Hanna szemszöge:

Márk nagyon kedvesnek tűnt, mikor felkért táncolni, ezért mentem Vele. A táncparketten azonban egyre jobban nyomult és el kezdett fogdosni. Igyekeztem eltolni magamtól, mikor hirtelen megjelent Ya Ou és megütötte.

-Ya Ou, normális vagy? – néztem Rá dühösen, mire fogta magát és kiment.

-Minden rendben? – guggoltam le Márk elé, aki arcát fogta.

-Persze. De a pasid megbolondult! – állt, fel, én pedig dühösen Ya Ou után indultam.

-Hanna, ne menj most ki! Nagyon pipa! – állt elém Sziki.

-Képzeld, én is az vagyok, úgyhogy engedj ki! – kerültem ki és kimentem a levegőre. A korlátnak támaszkodva bámult a sötétségbe.

-Elárulnád, hogy mi volt ez az egész? – léptem hozzá és kérdőre vontam.

-Sajnálom. – motyogta.

-Ennyi?

-Nem akartam megütni, csak láttam ahogy össze-vissza fogdos és eldurrant az agyam. – fordult felém.

-Mi a fene ütött beléd? Te tudod a legjobban, hogy mennyire gyűlölöm az erőszakot, erre fogod magad és kiütöd azt a szerencsétlent? Nem ismerek rád! – kiabáltam Vele.

-Ne haragudj, Manó!

-Ne Manózzál itt nekem! Totál részeg vagy! Most pedig hazamegyek, mert nem akarom megvárni, amíg szétvered a népet! – mondtam mérgesen és ott hagytam.

-Hanna, hová mész? – állított meg Bence.

-Haza! – válaszoltam és sietősen elhagytam Olivér lakását.

9. rész

Szétboldogságos Mosolynapot Mindenkinek! A mai nap egy vidám nap, úgyhogy a rész is egy kicsit bolondosra sikerült, remélem nem bánjátok. Most is arra kérlek, hogy véleményezzetek, mert csak ebből tudom leszűrni, hogy tetszik-e vagy sem. Nem is fecsegnék tovább, jó olvasást és mindenkit arra kérek, hogy ha elolvasta, LEGALÁBB EGY PIPÁT HAGYJON MAGA UTÁN! :))

Hanna szemszöge:

Csodálatos volt a délután. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy lovagolni fogunk. Először kicsit féltem a nagy testű állattól, de Ya Ou-nak köszönhetően hamar elillant ez az érzés. Teljesen elfeledtette velem a reggel történteket és csak Rá koncentráltam. Bevallom, Dávid mondata kissé összezavart. Tény, hogy legjobb barátok vagyunk, de az utóbbi időben azt hiszem, mélyültek az érzéseim iránta. Napról napra egyre inkább bebizonyosodik, hogy nem tudnék Nélküle élni. Nem mondom, hogy szerelmes vagyok, de azt sem, hogy nem. Talán pont a kettő között őrlődöm és próbálom ezeket az érzéseket visszafojtani, mert tudom, hogy Ő csak barátként tekint rám és ez nekem a világon mindennél többet jelent. Haza úton nem szóltunk egymáshoz, csak az utat kémleltük mindketten. Igencsak sötét volt már, mikorra hazaértünk, ezért gyorsan felmentünk és egyből elmentem fürödni. Kellemesen melegre állítottam a vizet és élveztem a vízcseppek pihentető hatását testemen. Negyed óra múlva elzártam, majd megtörölköztem és felöltöztem. Kifésültem kócos fürtjeimet és Ya Ou szobájába mentem, aki vörösödő karjait vizsgálta.

-Fáj? – kérdeztem.

-Inkább ég.

-Fürödj meg, addig megkeresem a csodakenőcsömet.

-Oké. – állt fel és elhagyta a helyiséget. Addig előkutattam a táskámból a krémet. Pár perc múlva Ő is visszajött és illatozva állt meg előttem.

-Gyere, Te hadirokkant! – húztam fel pólója ujját.

-Levegyem? – nézett rám, majd meg sem várva válaszomat, lekapta magáról a ruhadarabot. Letekertem a doboz tetejét és a hűsítő krémet az irritált bőrfelületre vittem és alaposan belemasszíroztam a bőrébe, mindkét karján.

-Köszönöm, Manó. – húzott magához egy ölelésre és váratlanul a nyakamba puszilt. Mivel eléggé csikis vagyok, reflexszerűen elhúztam a fejem.

-Holnap is dolgozol? – kérdeztem.

-Nem. Úgyhogy arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valamit a srácokkal.

-Jó ötlet.

-De most már feküdjünk le, mert fáradt vagyok és ahogy elnézem, Te is.

-Igen. – mondtam, majd bemásztunk az ágyba. Magunkra húztuk a takarót és szorosan Ya Ou-hoz bújtam.

-Jó éjt, Manó. – puszilt a hajamba.

-Neked is. – öleltem át hasánál és lassacskán álomba szenderültünk.

     Reggel ugyanúgy Ya Ou mellkasán ébredtem, mint ahogy az éjjel elaludtam. Ő még édesen szuszogott mellettem. Feljebb kúsztam arcához és egy puszit nyomtam rá, mire mosolyra húzódtak ajkai és kinyitotta a szemét.

-Szeretek így felébredni. – szólalt meg rekedtesen és magához ölelt.

-És, mi a terv mára? – néztem Rá.

-Először is, csinálunk valami fincsi reggelit és aztán felhívom a srácokat. Elmehetnénk csavarogni a városban. Legalább jobban megismered a környéket.

-Jól hangzik. – nyújtózkodtam.

-Keljünk fel. – ült fel.

-Egy kicsit még nem lustizunk? – néztem Rá kiskutya szemekkel.

-Nem!

-Légyszi. – kérleltem.

-Nem hiszem el, hogy milyen lusta vagy! Rosszabb vagy, mint egy lajhár.

-De nem is. – nyújtottam ki a nyelvem.

-Na jól van. Felkelni! – utasított.

-De gonosz vagy! – másztam ki az ágyból.

-Nem gonosz, csak éhes. – lépett mögém és kinyitotta az ajtót, majd egyenesen a konyhába tolt. – Csinálok rántottát. Addig megterítesz?

-Aha.- mondtam és elővettem két tányért és villákat, majd az asztalra helyeztem. Elég hamar végeztem vele, de közben megszólalt a csengő.

-Manó, kinyitod? – szólt a tűzhely mögül. Az ajtóhoz indultam és elfordítottam a kulcsot a zárban, majd kinyitottam. Meglepő módon Ákos állt a túloldalon.

-Szia. – köszönt csodálkozva. – Csordás Ákos. – nyújtotta felém a kezét.

-Szia. Szentesi Hanna. – fogadtam el kéznyújtását.

-Te Ya Ou barátnője vagy? – kérdezte.

-Nem. A barátja vagyok.

-Áááá. Te vagy Manó? – mosolyodott el.

-Igen.

-Sokat hallottam már Rólad. És hol ez a betyár gyerek?

-A konyhában. – mondtam és bementünk.

-Csá, Tesó! – ugrott ki a konyhából Ya Ou.

-Heló.

-Mi a helyzet?

-Csomagolni jöttem. Találtunk lakást, úgyhogy költözünk.

-Máris? – csodálkozott.

-Aha. Találtál már másik bérlőt?

-Itt áll előtted. – nézett rám.

-Ennek örülök.

-Ya Ou, úgy hagytad a kaját? – éreztem valami égett szagot.

-Hupszi.

-Gratulálok! – mondtam és a konyhába siettem. A rántotta konkrétan felismerhetetlenségig megégett, a füstről és a bűzről nem is beszélve.

-Ez nagyon büdös! – jöttek Ők is a közelbe.

-Ennyit a férfiak főzőtudományáról! – kapartam ki a serpenyő tartalmát a kukába.

-Hééé! Én igenis tudok főzni! – szólt felháborodva.

-Vettem észre. – mosolyodtam el.

-Csinálsz másikat? – nézett rám kérlelve.

-Mi lenne veled nélkülem?

-Éhen halna. – kuncogott Ákos.

-Üljetek le! Mindjárt viszem. – vettem elő egy újabb doboz tojást és felütöttem őket. Gyorsan elkészítettem, majd kivittem Nekik. Mindenki szedett magának, aztán csendben megreggeliztünk.

-Legalább egy olyan lakótársat fogtál ki, aki tud főzni. – nézett Rá Ákos.

-Nem pont ezért választottam, de ez sem hátrány.

-Amúgy én is itt vagyok ám! – szólaltam fel.

-Tudjuk Manó.

-Na gyerekek. Köszönöm a reggelit, de most már tényleg pakolnom kell.

-Oké. Én meg felhívom Szikiéket. – mondta Ya Ou.

-Akkor kizárásos alapon, én mosogatok. – szedtem össze a tányérokat és visszarobogtam velük a konyhába. Gyorsan elmosogattam és elpakoltam őket, közben pedig Ya Ou is megjelent.

-Na, mizu? – kérdeztem.

-Ha kész vagy, akkor öltözz, mert nem sokára itt lesznek.

-Rendben. – vágtam hozzá a konyharuhát és ott hagytam.

-Nem vagy Te egy kicsit szemtelen? – húzott vissza.

-Nem. Van két szép barna szemem. – pislogtam.

-Az már igaz, hogy szépek.

-Jól van, Feng! Ezeket tartogasd a csajaidnak!

-De nincs is csajom!

-Én azt nem tudhatom. – hagytam ott tényleg és bementem felöltözni. Egy rövidnadrágot és egy spagetti pántos pólót vettem magamra, majd megigazítottam a hajam. Eközben Ya Ou is felöltözött, és elköszönve Ákostól, elhagytuk a házat.

Ya Ou szemszöge:

Kicsit meglepődtem azon, hogy Ákos ilyen hamar elköltözik, de szerencsére Hanna itt maradt nekem. A tegnapi nap csodálatos volt és szerintem a mai is hasonlóképpen fog telni. Reggeli után gyorsan átöltöztünk, aztán lementünk, ahol Sziki és Bence már ránk vártak, barátnőikkel az oldalukon.

-Sziasztok. – köszöntünk.

-Sziasztok. – tettek Ők is így.

-Hanna, Ők itt Zsófi és Panni, lányok, Ő pedig Hanna. – mutatta be egymásnak Őket Bence. Mosolyogva üdvözölték egymást, aztán elindultunk várost nézni. Igyekeztem Pest jó néhány nevezetességét megmutatni Hannának, de ebből délutánra már csak park körüli sétálás maradt. Nagyon sokat beszélgettünk és a lányokkal is egész jól összebarátkozott. Elképesztő milyen apró dolgokon képesek órákat csacsogni. Bencével és Szikivel hagytuk Őket érvényesülni, néha-néha pedig felkuncogtunk Rajtuk, amire legtöbbször egy-egy mérges pillantást kaptunk és folytatták tovább. Időközben észrevették, hogy Mi is ott vagyunk, a két lány barátaik mellett sétált kézen fogva, Hanna pedig mellém csapódott és szórakoztatott a különböző sztorijaival.

-Szomjas vagyok. – szólalt fel mellettem.

-Én is. – mondta a két lány, szinte egyszerre, majd otthagyva Minket, elmentek innivalót venni. Pár perccel később egy-egy pohár hideg jégkásával tértek vissza.

-Kérsz? – nyújtotta felém Manó a piros löttyöt.

-Nem.

-Pedig finom. – szürcsölte tovább.

-Srácok! – szólt Bence. – Olivér reggel szólt, hogy tart egy ilyen buliszerűséget és meghívott mindannyiunkat.

-Mikor? – kérdeztem.

-Pénteken.

-Akkor megyünk. – karoltam át a mellettem álló lányt.

-Mi az? – nézett rám.

-Jössz Te is!

-Én? De minek?

-Mert azt mondtam!

-És miért lenne az, amit Te mondasz?

-Mert én vagyok az idősebb!

-Meg a hülyébb is! – nevetett ki és arrébb állt.

-Mit mondtál? – húztam vissza és a kezében lévő hideg ital a nyakamban landolt. – Basszus Hanna! – kiáltottam fel, mert nem volt túl kellemes a jeges folyadék.

-Te csináltad magadnak! Minek kellett visszarántani? – nevetett.

-Viccesnek találod?

-Nagyon is. – kuncogott tovább, mire a többiekből is kitört a nevetés

-Van még benne, kéred? – nyújtotta felém a poharat.

-Nem, köszi.

-Pedig a piros szín jól mutat a fehér pólódon. – mutatott rám és megnéztem, hogy az a vacak befogta a felsőmet.

-Ez a kedvenc pólóm! – mondtam mérgesen.

-Most mit izélsz? Tök jól néz ki. Olyan, mint akit nyakon öntöttek egy pohár jégkásával! – szemtelenkedett.

-Szentesi Hanna! Most véged! – néztem Rá, mire futni kezdett. Utána eredtem és hamar utol is értem. Nem tudott hova menekülni, ugyanis csak egy hatalmas szökőkút volt előttünk. És mit csinált a bolond lány? Hát persze, hogy belement. Nem is Ő lett volna.

-Manó, gyere ki onnan! – szóltam Rá kintről.

-Nem megyek! – nyújtotta ki a nyelvét.

-Ne akard, hogy bemenjek utánad!

-Mert mi lesz? – kérdezte provokálva.

-Én szóltam. – fogtam magam és bemásztam én is. A cipőm természetesen azonnal megtelt vízzel, de ez cseppet sem érdekelt. Egy darabig kergetőztünk a medence szerűségben, végül sikerült elkapnom.

-Megvagy te őrült! – húztam magamhoz derekánál.

-Nem vagyok őrült, jó?

-Rosszabb vagy, mint egy gyerek! – söpörtem el arcából rakoncátlan hajtincseit.

-És ezt pont Te mondod! – mosolygott.

-Ha már az én pólóm tönkrement, akkor Te sem úszod meg ennyivel! – néztem Rá, mire ki akart szabadulni karjaim közül, de nem engedtem. Hátánál erősen megtartottam és a víz felé döntöttem. Ujjait hirtelen nyakam köré fonta és erősen kapaszkodott.

-Ya Ou, ha elengedsz, nem tudom mit csinálok Veled! – fenyegetett.

-Én a helyedben csendben maradnék! – engedtem lejjebb, haja pedig már a víz felszínét érintette.

-Azt ugye vágod, hogyha én vizes leszek, akkor Te is!

-Na jó. Most az egyszer megúszod. – húztam vissza álló helyzetbe, de nem engedtem el. Egymás csillogó szemeit fürkésztük, egyre közelebb kerülve egymáshoz. Esküszöm, hogy megőrjít ez a lány! A puszta tekintetével olyan érzéseket ébreszt fel bennem, mint még soha senki.

-Ebből csók lesz! – hallottuk Bence hangját kintről.

-De paraszt vagy! – szólt Rá barátnője. Hanna jót mosolygott Rajtuk és egy cuppanós puszit nyomott arcomra. Szorosan magamhoz öleltem, legszívesebben el sem engedtem volna. Egy apró puszit leheltem nyakára, mire éreztem, hogy kirázza a hideg.

-Menjünk ki. – suttogta édesen a fülembe. Elengedtem, majd kikászálódtunk a hideg vízből. Először kiugrottam, majd kiemeltem Őt is. A többiekre néztünk, akik vigyorogva bámultak minket.

-Mi az? – kérdezte Hanna.

-Olyan aranyosak vagytok együtt. – szólt Zsófi.

-Inkább nevezném idiótának magunkat, mint aranyosnak, de azért köszi. – mondta elpirulva.

-Ha kibohóckodtátok magatokat, akkor ideje lenne hazaindulni. – szólalt meg Sziki.

-Felőlem mehetünk. – mondtam és lassacskán hazaindultunk. Út közben megbeszéltük, hogy együtt megyünk majd Olivérhez és kis idő múlva elváltak útjaink. Hannával kettesben folytattuk tovább a sétálást.

-Csucsog a víz a cipőmbe. – nyafogott.

-Te csak ne szóljál semmit! Miattad az enyémben is.

-Nem mondtam, hogy gyere be utánam. – nézett rám, miközben beszálltunk a liftbe.

-Ja. Viszont, ha nem megyek utánad, még most is ott dekkolnál! – nyomtam meg a 3-as gombot és elindultunk felfelé. Mikor felértünk, kinyitottam az ajtót és bementünk. Azonnal levettük vizes lábbelinket és a nappaliban egy cetli várt Ránk.

„Gyerekek! Végeztem a pakolással. Hanna, hivatalosan is Tiéd a szoba.

Ölelés, Ákos.

U.I. : Szépen rosszalkodni!!!”

-Ez bolond! – nevettem fel.

-Végre lesz saját ágyam!

-Az enyém talán nem jó? – néztem Rá.

-Dehogynem. Sőt. Túl jó. – mosolygott.

-Holnap majd átpakolunk. – mondtam Neki.

-Oké. – bólintott, majd levágódtunk a kanapéra tvz-ni. Valami vígjáték ment benne, ezért kényelmesen elhelyezkedtünk és a képernyőt figyeltük. Hanna időközben hatalmasakat ásítozott és egyszer csak azt vettem észre, hogy hozzám bújt és egyenletesen szuszogott. A mellettünk lévő pléddel betakartam és néztem tovább a tv-t. Az én szempilláim is elnehezedtek, és lassan lecsukódtak.