9. rész

Szétboldogságos Mosolynapot Mindenkinek! A mai nap egy vidám nap, úgyhogy a rész is egy kicsit bolondosra sikerült, remélem nem bánjátok. Most is arra kérlek, hogy véleményezzetek, mert csak ebből tudom leszűrni, hogy tetszik-e vagy sem. Nem is fecsegnék tovább, jó olvasást és mindenkit arra kérek, hogy ha elolvasta, LEGALÁBB EGY PIPÁT HAGYJON MAGA UTÁN! :))

Hanna szemszöge:

Csodálatos volt a délután. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy lovagolni fogunk. Először kicsit féltem a nagy testű állattól, de Ya Ou-nak köszönhetően hamar elillant ez az érzés. Teljesen elfeledtette velem a reggel történteket és csak Rá koncentráltam. Bevallom, Dávid mondata kissé összezavart. Tény, hogy legjobb barátok vagyunk, de az utóbbi időben azt hiszem, mélyültek az érzéseim iránta. Napról napra egyre inkább bebizonyosodik, hogy nem tudnék Nélküle élni. Nem mondom, hogy szerelmes vagyok, de azt sem, hogy nem. Talán pont a kettő között őrlődöm és próbálom ezeket az érzéseket visszafojtani, mert tudom, hogy Ő csak barátként tekint rám és ez nekem a világon mindennél többet jelent. Haza úton nem szóltunk egymáshoz, csak az utat kémleltük mindketten. Igencsak sötét volt már, mikorra hazaértünk, ezért gyorsan felmentünk és egyből elmentem fürödni. Kellemesen melegre állítottam a vizet és élveztem a vízcseppek pihentető hatását testemen. Negyed óra múlva elzártam, majd megtörölköztem és felöltöztem. Kifésültem kócos fürtjeimet és Ya Ou szobájába mentem, aki vörösödő karjait vizsgálta.

-Fáj? – kérdeztem.

-Inkább ég.

-Fürödj meg, addig megkeresem a csodakenőcsömet.

-Oké. – állt fel és elhagyta a helyiséget. Addig előkutattam a táskámból a krémet. Pár perc múlva Ő is visszajött és illatozva állt meg előttem.

-Gyere, Te hadirokkant! – húztam fel pólója ujját.

-Levegyem? – nézett rám, majd meg sem várva válaszomat, lekapta magáról a ruhadarabot. Letekertem a doboz tetejét és a hűsítő krémet az irritált bőrfelületre vittem és alaposan belemasszíroztam a bőrébe, mindkét karján.

-Köszönöm, Manó. – húzott magához egy ölelésre és váratlanul a nyakamba puszilt. Mivel eléggé csikis vagyok, reflexszerűen elhúztam a fejem.

-Holnap is dolgozol? – kérdeztem.

-Nem. Úgyhogy arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valamit a srácokkal.

-Jó ötlet.

-De most már feküdjünk le, mert fáradt vagyok és ahogy elnézem, Te is.

-Igen. – mondtam, majd bemásztunk az ágyba. Magunkra húztuk a takarót és szorosan Ya Ou-hoz bújtam.

-Jó éjt, Manó. – puszilt a hajamba.

-Neked is. – öleltem át hasánál és lassacskán álomba szenderültünk.

     Reggel ugyanúgy Ya Ou mellkasán ébredtem, mint ahogy az éjjel elaludtam. Ő még édesen szuszogott mellettem. Feljebb kúsztam arcához és egy puszit nyomtam rá, mire mosolyra húzódtak ajkai és kinyitotta a szemét.

-Szeretek így felébredni. – szólalt meg rekedtesen és magához ölelt.

-És, mi a terv mára? – néztem Rá.

-Először is, csinálunk valami fincsi reggelit és aztán felhívom a srácokat. Elmehetnénk csavarogni a városban. Legalább jobban megismered a környéket.

-Jól hangzik. – nyújtózkodtam.

-Keljünk fel. – ült fel.

-Egy kicsit még nem lustizunk? – néztem Rá kiskutya szemekkel.

-Nem!

-Légyszi. – kérleltem.

-Nem hiszem el, hogy milyen lusta vagy! Rosszabb vagy, mint egy lajhár.

-De nem is. – nyújtottam ki a nyelvem.

-Na jól van. Felkelni! – utasított.

-De gonosz vagy! – másztam ki az ágyból.

-Nem gonosz, csak éhes. – lépett mögém és kinyitotta az ajtót, majd egyenesen a konyhába tolt. – Csinálok rántottát. Addig megterítesz?

-Aha.- mondtam és elővettem két tányért és villákat, majd az asztalra helyeztem. Elég hamar végeztem vele, de közben megszólalt a csengő.

-Manó, kinyitod? – szólt a tűzhely mögül. Az ajtóhoz indultam és elfordítottam a kulcsot a zárban, majd kinyitottam. Meglepő módon Ákos állt a túloldalon.

-Szia. – köszönt csodálkozva. – Csordás Ákos. – nyújtotta felém a kezét.

-Szia. Szentesi Hanna. – fogadtam el kéznyújtását.

-Te Ya Ou barátnője vagy? – kérdezte.

-Nem. A barátja vagyok.

-Áááá. Te vagy Manó? – mosolyodott el.

-Igen.

-Sokat hallottam már Rólad. És hol ez a betyár gyerek?

-A konyhában. – mondtam és bementünk.

-Csá, Tesó! – ugrott ki a konyhából Ya Ou.

-Heló.

-Mi a helyzet?

-Csomagolni jöttem. Találtunk lakást, úgyhogy költözünk.

-Máris? – csodálkozott.

-Aha. Találtál már másik bérlőt?

-Itt áll előtted. – nézett rám.

-Ennek örülök.

-Ya Ou, úgy hagytad a kaját? – éreztem valami égett szagot.

-Hupszi.

-Gratulálok! – mondtam és a konyhába siettem. A rántotta konkrétan felismerhetetlenségig megégett, a füstről és a bűzről nem is beszélve.

-Ez nagyon büdös! – jöttek Ők is a közelbe.

-Ennyit a férfiak főzőtudományáról! – kapartam ki a serpenyő tartalmát a kukába.

-Hééé! Én igenis tudok főzni! – szólt felháborodva.

-Vettem észre. – mosolyodtam el.

-Csinálsz másikat? – nézett rám kérlelve.

-Mi lenne veled nélkülem?

-Éhen halna. – kuncogott Ákos.

-Üljetek le! Mindjárt viszem. – vettem elő egy újabb doboz tojást és felütöttem őket. Gyorsan elkészítettem, majd kivittem Nekik. Mindenki szedett magának, aztán csendben megreggeliztünk.

-Legalább egy olyan lakótársat fogtál ki, aki tud főzni. – nézett Rá Ákos.

-Nem pont ezért választottam, de ez sem hátrány.

-Amúgy én is itt vagyok ám! – szólaltam fel.

-Tudjuk Manó.

-Na gyerekek. Köszönöm a reggelit, de most már tényleg pakolnom kell.

-Oké. Én meg felhívom Szikiéket. – mondta Ya Ou.

-Akkor kizárásos alapon, én mosogatok. – szedtem össze a tányérokat és visszarobogtam velük a konyhába. Gyorsan elmosogattam és elpakoltam őket, közben pedig Ya Ou is megjelent.

-Na, mizu? – kérdeztem.

-Ha kész vagy, akkor öltözz, mert nem sokára itt lesznek.

-Rendben. – vágtam hozzá a konyharuhát és ott hagytam.

-Nem vagy Te egy kicsit szemtelen? – húzott vissza.

-Nem. Van két szép barna szemem. – pislogtam.

-Az már igaz, hogy szépek.

-Jól van, Feng! Ezeket tartogasd a csajaidnak!

-De nincs is csajom!

-Én azt nem tudhatom. – hagytam ott tényleg és bementem felöltözni. Egy rövidnadrágot és egy spagetti pántos pólót vettem magamra, majd megigazítottam a hajam. Eközben Ya Ou is felöltözött, és elköszönve Ákostól, elhagytuk a házat.

Ya Ou szemszöge:

Kicsit meglepődtem azon, hogy Ákos ilyen hamar elköltözik, de szerencsére Hanna itt maradt nekem. A tegnapi nap csodálatos volt és szerintem a mai is hasonlóképpen fog telni. Reggeli után gyorsan átöltöztünk, aztán lementünk, ahol Sziki és Bence már ránk vártak, barátnőikkel az oldalukon.

-Sziasztok. – köszöntünk.

-Sziasztok. – tettek Ők is így.

-Hanna, Ők itt Zsófi és Panni, lányok, Ő pedig Hanna. – mutatta be egymásnak Őket Bence. Mosolyogva üdvözölték egymást, aztán elindultunk várost nézni. Igyekeztem Pest jó néhány nevezetességét megmutatni Hannának, de ebből délutánra már csak park körüli sétálás maradt. Nagyon sokat beszélgettünk és a lányokkal is egész jól összebarátkozott. Elképesztő milyen apró dolgokon képesek órákat csacsogni. Bencével és Szikivel hagytuk Őket érvényesülni, néha-néha pedig felkuncogtunk Rajtuk, amire legtöbbször egy-egy mérges pillantást kaptunk és folytatták tovább. Időközben észrevették, hogy Mi is ott vagyunk, a két lány barátaik mellett sétált kézen fogva, Hanna pedig mellém csapódott és szórakoztatott a különböző sztorijaival.

-Szomjas vagyok. – szólalt fel mellettem.

-Én is. – mondta a két lány, szinte egyszerre, majd otthagyva Minket, elmentek innivalót venni. Pár perccel később egy-egy pohár hideg jégkásával tértek vissza.

-Kérsz? – nyújtotta felém Manó a piros löttyöt.

-Nem.

-Pedig finom. – szürcsölte tovább.

-Srácok! – szólt Bence. – Olivér reggel szólt, hogy tart egy ilyen buliszerűséget és meghívott mindannyiunkat.

-Mikor? – kérdeztem.

-Pénteken.

-Akkor megyünk. – karoltam át a mellettem álló lányt.

-Mi az? – nézett rám.

-Jössz Te is!

-Én? De minek?

-Mert azt mondtam!

-És miért lenne az, amit Te mondasz?

-Mert én vagyok az idősebb!

-Meg a hülyébb is! – nevetett ki és arrébb állt.

-Mit mondtál? – húztam vissza és a kezében lévő hideg ital a nyakamban landolt. – Basszus Hanna! – kiáltottam fel, mert nem volt túl kellemes a jeges folyadék.

-Te csináltad magadnak! Minek kellett visszarántani? – nevetett.

-Viccesnek találod?

-Nagyon is. – kuncogott tovább, mire a többiekből is kitört a nevetés

-Van még benne, kéred? – nyújtotta felém a poharat.

-Nem, köszi.

-Pedig a piros szín jól mutat a fehér pólódon. – mutatott rám és megnéztem, hogy az a vacak befogta a felsőmet.

-Ez a kedvenc pólóm! – mondtam mérgesen.

-Most mit izélsz? Tök jól néz ki. Olyan, mint akit nyakon öntöttek egy pohár jégkásával! – szemtelenkedett.

-Szentesi Hanna! Most véged! – néztem Rá, mire futni kezdett. Utána eredtem és hamar utol is értem. Nem tudott hova menekülni, ugyanis csak egy hatalmas szökőkút volt előttünk. És mit csinált a bolond lány? Hát persze, hogy belement. Nem is Ő lett volna.

-Manó, gyere ki onnan! – szóltam Rá kintről.

-Nem megyek! – nyújtotta ki a nyelvét.

-Ne akard, hogy bemenjek utánad!

-Mert mi lesz? – kérdezte provokálva.

-Én szóltam. – fogtam magam és bemásztam én is. A cipőm természetesen azonnal megtelt vízzel, de ez cseppet sem érdekelt. Egy darabig kergetőztünk a medence szerűségben, végül sikerült elkapnom.

-Megvagy te őrült! – húztam magamhoz derekánál.

-Nem vagyok őrült, jó?

-Rosszabb vagy, mint egy gyerek! – söpörtem el arcából rakoncátlan hajtincseit.

-És ezt pont Te mondod! – mosolygott.

-Ha már az én pólóm tönkrement, akkor Te sem úszod meg ennyivel! – néztem Rá, mire ki akart szabadulni karjaim közül, de nem engedtem. Hátánál erősen megtartottam és a víz felé döntöttem. Ujjait hirtelen nyakam köré fonta és erősen kapaszkodott.

-Ya Ou, ha elengedsz, nem tudom mit csinálok Veled! – fenyegetett.

-Én a helyedben csendben maradnék! – engedtem lejjebb, haja pedig már a víz felszínét érintette.

-Azt ugye vágod, hogyha én vizes leszek, akkor Te is!

-Na jó. Most az egyszer megúszod. – húztam vissza álló helyzetbe, de nem engedtem el. Egymás csillogó szemeit fürkésztük, egyre közelebb kerülve egymáshoz. Esküszöm, hogy megőrjít ez a lány! A puszta tekintetével olyan érzéseket ébreszt fel bennem, mint még soha senki.

-Ebből csók lesz! – hallottuk Bence hangját kintről.

-De paraszt vagy! – szólt Rá barátnője. Hanna jót mosolygott Rajtuk és egy cuppanós puszit nyomott arcomra. Szorosan magamhoz öleltem, legszívesebben el sem engedtem volna. Egy apró puszit leheltem nyakára, mire éreztem, hogy kirázza a hideg.

-Menjünk ki. – suttogta édesen a fülembe. Elengedtem, majd kikászálódtunk a hideg vízből. Először kiugrottam, majd kiemeltem Őt is. A többiekre néztünk, akik vigyorogva bámultak minket.

-Mi az? – kérdezte Hanna.

-Olyan aranyosak vagytok együtt. – szólt Zsófi.

-Inkább nevezném idiótának magunkat, mint aranyosnak, de azért köszi. – mondta elpirulva.

-Ha kibohóckodtátok magatokat, akkor ideje lenne hazaindulni. – szólalt meg Sziki.

-Felőlem mehetünk. – mondtam és lassacskán hazaindultunk. Út közben megbeszéltük, hogy együtt megyünk majd Olivérhez és kis idő múlva elváltak útjaink. Hannával kettesben folytattuk tovább a sétálást.

-Csucsog a víz a cipőmbe. – nyafogott.

-Te csak ne szóljál semmit! Miattad az enyémben is.

-Nem mondtam, hogy gyere be utánam. – nézett rám, miközben beszálltunk a liftbe.

-Ja. Viszont, ha nem megyek utánad, még most is ott dekkolnál! – nyomtam meg a 3-as gombot és elindultunk felfelé. Mikor felértünk, kinyitottam az ajtót és bementünk. Azonnal levettük vizes lábbelinket és a nappaliban egy cetli várt Ránk.

„Gyerekek! Végeztem a pakolással. Hanna, hivatalosan is Tiéd a szoba.

Ölelés, Ákos.

U.I. : Szépen rosszalkodni!!!”

-Ez bolond! – nevettem fel.

-Végre lesz saját ágyam!

-Az enyém talán nem jó? – néztem Rá.

-Dehogynem. Sőt. Túl jó. – mosolygott.

-Holnap majd átpakolunk. – mondtam Neki.

-Oké. – bólintott, majd levágódtunk a kanapéra tvz-ni. Valami vígjáték ment benne, ezért kényelmesen elhelyezkedtünk és a képernyőt figyeltük. Hanna időközben hatalmasakat ásítozott és egyszer csak azt vettem észre, hogy hozzám bújt és egyenletesen szuszogott. A mellettünk lévő pléddel betakartam és néztem tovább a tv-t. Az én szempilláim is elnehezedtek, és lassan lecsukódtak.