10. rész

Sziasztok. Csütörtök van, így hát itt az újabb rész. Szerintem mostantól minden csütörtökön hozok újabb részt. Szeretném, ha kifejtenétek a véleményeteket, mert igen csak lecsökkent a kommentek száma. Nem is ragoznám a szót. Jó olvasást és hagyjatok nyomot magatok után! :))


Hanna szemszöge:

Reggel eléggé kényelmetlen pózban ébredtem. Kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy elaludtunk a kanapén. Fejem Ya Ou mellkasán pihent, lábaim pedig az ölében helyezkedtek el. Erős karja hátamat ölelte és még édesen szuszogott. Észrevétlenül akartam kimászni az öléből, de nem jött össze, mert felébredt.

-Jó reggelt, Manó. – dörzsölte meg szemét és ásított egyet.

-Neked is. Nem nyomtalak össze? – kérdeztem.

-Azzal a 20 kilóddal? Ne hülyéskedj már! – puszilt hajamba és felkelt.

-Akkor segítesz átpakolni? – néztem Rá.

-Persze. Csak előtte együnk valamit. – vette az irányt a konyha felé. Utána mentem és összeütöttünk egy gyors reggelit. Megettük, majd elmosogattunk és felöltöztünk.

-Mivel kezdjük? – nézett rám kérdőn.

-Szerintem a ruhákkal, aztán majd jöhet a többi. – mondtam és átvittük a bőröndömet a szomszéd szobába. A temérdek sok ruhadarabot behajtogattam a szekrénybe, a fehér neműket, zoknikat pedig a fiókba. Ezután felhúztam az ágyneműt és kicsit Hannásabbá varázsoltam a helyiséget. Plüssmacik az ágyon, néhány fotó a szekrényen és millió poszter a falon. Egészen délutánig eltartott a pakolászás, de megérte, mert nagyon helyes kis szoba lett belőle. A függöny felhelyezésében Ya Ou segítségét kértem, mert túl pici vagyok, Ő pedig egy óriás hozzám képest.

-Kész is vagyunk. – ült le újdonsült ágyamra, én pedig mellé telepedtem.

-Köszönöm a segítséget. – hálálkodtam.

-Nincs mit. Tényleg, hogy állsz a munka kereséssel? – érdeklődött.

-Nagyon sehogy. Egy csomó helyre elküldtem az életrajzom, de még nem kaptam sehonnan választ. – mondtam kicsit szomorúan.

-Nyugi. Sikerülni fog. Egy ilyen remek táncost, mint Te, biztosan fel fognak venni.

-Remélem.

-Holnap ugye jössz velem Olivérhez? – nézett rám.

-Nem is tudom. Nem is ismerek ott senkit.

-Dehogynem. A srácokat és a barátnőiket ismered, a többieket meg nagyon én sem. Gyere már! Nélküled unalmas lenne! – kérlelt.

-Jó. De csak mert ilyen szépen kéred. – egyeztem bele.

-Pöpec. – vigyorgott.

-Sütünk sütit? – kérdeztem.

-Milyen sütit?

-Nem tudom, de valamit vinnünk kéne holnap.

-Akkor menjünk. De előre szólok, hogy nem jársz jól velem. – mondta.

-A múltkori rántottádból tapasztaltam. – nevettem és kimentünk a konyhába.

-Valami könnyűt és gyorsat csináljunk.

-Oké. Kókuszkocka megfelel? – néztem Rá.

-Aha. – felelte.

-Akkor először csináljuk meg a piskótát, aztán majd a csokit. Szétválasztod a tojásokat? – kérdeztem, mire olyan „ Ezt most te sem gondoltad komolyan!” fejjel nézett rám. – Jó, akkor majd én. Addig keress valami habverő szerűséget! – adtam ki a feladatát és gyorsan szétválasztottam a tojásokat.

-Ezt még sosem használtam. – jött elő egy habverővel.

-Akkor épp itt az ideje! – mondtam és ügyesen habosra keverte a fehérjét, majd a másikat is. Ezután összekevertük és betettük sülni. Addig előkészítettem a krémet és feltettem egy kicsit melegedni.

-Ezt kevergesd, míg fel nem olvad teljesen. – adtam kezébe a kanalat. Közben elkészült a piskóta és a krém is, majd kis kockákra vágtuk és megforgattuk a csokis szirupban és kókuszreszelékben is.

-Szerintem Te pályát tévesztettél. – mosolygott.

-Mit csináljunk a maradék krémmel?  - néztem Rá.

-Együk meg. – nyúlt bele és megkóstolta.

-Ezt Te meg akarod enni így csupán? – nevettem el magam.

-Miért? – nyomta bele az ujját és az arcomra kente.

-Ne már, Te hülye! – töröltem le a ragacsos cuccot magamról.

-Ne nyafogj már! Nem halsz bele! – röhögött és ismét összekent.

-Ezt most élvezed? – húztam fel a szemöldököm.

-Nagyon is. – vigyorgott kajánul és felém hajolt. Az arcomra kent édességet lepuszilta a bőrfelületről, amibe kissé beleborzongtam.

-Onnan finomabb, mint a tálból? – néztem maszatos arcára.

-Aha. – bólogatott.

-Na jó. Én elmegyek fürödni, mert csupa ragacs lettem Tőled. – mondtam és a fürdőbe igyekeztem. Lemostam a trutyit az arcomról, gyorsan megfürödtem és egy törölközőt tekertem magam köré, majd elhagytam a helyiséget. Az ajtóban azonban egy mellkasnak ütköztem.

-Hoppá! – néztem gazdájára.

-Bocsi. – vezette végig tekintetét rajtam, majd a szememet kémlelte. Elmosolyodtam és arrébb álltam, majd bementem felöltözni. Az imént újból előjöttek azok a fura érzések. Mostanában elég gyakran bekövetkezik, mikor Vele vagyok. Elhessegettem ezeket a gondolatokat a fejemből és felöltöztem, majd ágyba bújtam. Pár perccel később lassan kinyílt az ajtó és Ya Ou dugta be az orrát rajta.

-Csak jó éjt szeretnék kívánni. – lépett beljebb és leült hozzám.

-Kicsit furi lesz egyedül aludni. – néztem Rá.

-A szobám mindig nyitva áll előtted.

-Köszi.

-Jó éjt, Manó. – nyomott egy puszit az arcomra.

-Jó éjt, Ya Ou. – köszöntem és kiment. Betakaróztam, leoltottam a lámpát és megpróbáltam elaludni. Nagy nehezen sikerült a dolog, de az éjszaka közepén egy hatalmas dörrenésre riadtam fel. Nagyon megijedtem, ugyanis kicsi korom óta rettegek a vihartól. 
Egy vidámparkban voltam a szüleimmel és a bátyámmal. Nem lehettem több 5 évesnél. Szabi eltűnt, anyáék pedig elindultak megkeresni Őt. Valahogy elkeveredtem mellőlük és hatalmas vihar csapott le. Az emberek szinte menekültek az eső elől. Óriásit dörgött és annál is nagyobbat villámlott. Sírva kerestem a szüleimet, de nem találtam sehol Őket. Hirtelen egy iszonyatosat dörrent és egy villám csapott bele a mellettem levő szemetesbe. Nagyon megrémültem akkor és azóta is rettegek, mikor vihar van. 
A takarómba burkolóztam, de azon keresztül is remegtem. Nem tudtam mást tenni, kimásztam az ágyamból és átmentem Ya Ou-hoz. Csendben nyitottam ki az ajtót, de valami világított bent. Beléptem és rám emelte laptopjából a tekintetét.

-Mi a baj, Manó?

-Aludhatok veled? Nagyon félek. – kérdeztem halkan.

-Ááá, a vihar! Gyere, bújj ide! – hívott magához.

-Te miért nem alszol? – másztam fel mellé.

-Mert nem tudok. Megszoktam, hogy itt vagy mellettem és most nem volt kit átölelni.

-Tedd le azt a vackot, kérlek. – mutattam laptopjára.

-Miért?

-Mert félek, hogy belecsap a villám.

-Dehogy csap! Ne rettegj már ennyire!

-Tedd már le, légyszi! – kérleltem tovább.

-Jó. – mondta és lecsukta, majd lerakta. – De most már aludjunk! – ölelt magához és nyugodtabban  merültem el az álmok világában.

Ya Ou szemszöge:

Reggel, vagyis pontosabban délben nyitottam ki a szemem. Manó a mellkasomon pihent és békésen szuszogott. Örülök, hogy átjött az éjjel, mert nem tudtam volna elaludni nélküle. Egyre közelebb kerülünk egymáshoz és egyre jobban ragaszkodom hozzá. Óvatosan felkeltem mellőle és kimentem a konyhába. Főztem teát és leültem a pulthoz. Épp forró italomat kortyolgattam, mikor hátulról két apró kéz ölelt át, gazdája pedig az arcomra nyomott egy puszit, mire elmosolyodtam.

-Jó reggelt, Ya Ou. – szólt álmosan és leült mellém.

-Neked is, Manó.

-Így elaludtunk, hogy már ennyi az idő? – pillantott az órára, ami 1-et mutatott.

-Ezek szerint, igen.

-Hánykor indulunk? – nézett rám.

-Négyre jönnek a többiek. – válaszoltam és leültünk tvz-ni. Bár Hanna inkább csak lustálkodott, szokásához hűen. Kettő körül elment hajat mosni, ami alig egy órát vett igénybe. Én is készülődni kezdtem, így a szekrényemet túrtam fel pár ruhadarabért. Végül egy kockás inget és egy világos farmert vettem fel. Némi hajzselével megigazítottam a hajam és indulásra készen vártam Hannára a tegnapi sütivel a kezemben. Tíz perccel később kinyílt szobája ajtaja és a lélegzetem is elállt, mikor megláttam. Gyönyörű volt.

-Azta!! – néztem végig Rajta.

-Csukd be a szád, mert belerepül a légy! – mosolyodott el.

-Jól nézel ki! – böktem ki valami értelmeset.

-Köszönöm. De azért Te is kitettél magadért. – igazította meg az ingem.

-Mehetünk? – kérdeztem.

-Aha. – válaszolt és az ajtó bezárása után lementünk. Szikiék épp akkor értek a kapuhoz. Üdvözöltük Őket és elindultunk.

-Hanna, nagyon jól áll ez a ruha. – szólt Panni.

-Köszönöm szépen. Te is csinos vagy. – válaszolt a mellettem sétáló lány. Fél óra séta után meg is érkeztünk Olivérhez. Csengettünk, az ajtó pedig azonnal kinyílt.

-Sziasztok! – köszönt vidáman volt csapattársunk. – Gyertek be! – állt el az ajtóból és bementünk. A lányok megölelték a szőke fiút, mi pedig lepacsiztunk Vele és átadtam Neki a sütit is. Megmutatta mit hol találunk és csatlakoztunk a többiekhez. A zene már dübörgött, az alkohol pedig egyre fogyott. Mi is ittunk persze, de csak mértékkel. Kezdett esteledni, a buli pedig egyre felszabadultabbá vált. A lányok mellettünk fecsegtek, mi pedig Bencével és Szikivel beszélgettünk. Szinte már mindenki táncolt, ezért mi is felkértük a lányokat. Manó mögé osontam és hátulról átöleltem, mire kissé összerezzent.

-Táncolunk? – suttogtam fülébe. Bólintott és megfogva egymás kezét, a táncoló tömegbe mentünk. Egymásra néztünk és derekára vezettem a kezem, Ő pedig nyakam körül kulcsolta össze ujjait. Közelebb húztam magamhoz és mozogni kezdtünk a zenére. Csak csodáltam, ahogy felvette a zene ritmusát, majd szinte összeforrt törékeny teste az enyémmel és nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne tegyek olyasmit, amit nem lenne szabad. Egy milliméternyi távolság sem volt köztünk és nyakamon éreztem forró leheletét, ami még jobban kínzott.

-Csókoltatom a tánctanárod! – nézett ismét  a szemembe. Felvettük a szemkontaktust és egymás tekintetében mélyültünk el. Azt hiszem, pont jókor lett vége a zenének, mert már nagyon izzott köztünk a levegő. Elhagytuk a táncteret és ittunk valamit. Közben Bencéék is visszatértek hozzánk és ismételt beszélgetésbe kezdtünk. Valaki azonban megkocogtatta Hanna vállát, mire a lány megfordult és én is így tettem.

-Szia, Márk vagyok. – szólította le Olivér egyik haverja.

-Szia, Hanna. – mutatkozott be.

-Már régóta néztelek és nagyon szimpatikus lánynak tűnsz. Esetleg felkérhetlek egy táncra? – vigyorgott nyálasan.

-Persze. – válaszolt és se szó, se beszéd, elment Vele táncolni.

-Ez meg mi volt? – szóltam mérgesen.

-Csak táncolnak, haver! Nem megy hozzá feleségül! – nézett rám Sziki.

-De Ő az én Hannám! Ezen meg látszik, hogy csak egy lány kell Neki! – ittam meg dühömben egy pohár italt.

-Ya Ou, miért nem mondod meg Neki, hogy szereted? – kérdezte Bence.

-Mert nem akarom tönkretenni a barátságunkat.

-Szerintem ezt a kapcsolatot már csak Ti nevezitek barátságnak! – csatlakozott Sziki is. Nem reagáltam rá semmit, csak folyamatosan a táncoló párt kémleltem. Márk egyre közelebb került Hannához, ami egyre jobban felidegesített. Egymás után töltöttem magamba az italokat, ami kissé a fejembe is szállt. Amikor megláttam, hogy már Manó fenekét fogdossa, Ő pedig próbálja eltolni magától, eldurrant az agyam és odamentem hozzájuk. Lerángattam a lányról és behúztam Neki egyet, mire elterült a földön.

-Ya Ou, normális vagy? – kiabált le Hanna és a földön fekvő fiúhoz ment. Szinte már remegtem az idegtől, ezért feldúltan utat törtem a tömegben és kirontottam az erkélyre. A hideg levegő hirtelen megcsapott és a korlátnak támaszkodva szitkozódtam magamban.

Hanna szemszöge:

Márk nagyon kedvesnek tűnt, mikor felkért táncolni, ezért mentem Vele. A táncparketten azonban egyre jobban nyomult és el kezdett fogdosni. Igyekeztem eltolni magamtól, mikor hirtelen megjelent Ya Ou és megütötte.

-Ya Ou, normális vagy? – néztem Rá dühösen, mire fogta magát és kiment.

-Minden rendben? – guggoltam le Márk elé, aki arcát fogta.

-Persze. De a pasid megbolondult! – állt, fel, én pedig dühösen Ya Ou után indultam.

-Hanna, ne menj most ki! Nagyon pipa! – állt elém Sziki.

-Képzeld, én is az vagyok, úgyhogy engedj ki! – kerültem ki és kimentem a levegőre. A korlátnak támaszkodva bámult a sötétségbe.

-Elárulnád, hogy mi volt ez az egész? – léptem hozzá és kérdőre vontam.

-Sajnálom. – motyogta.

-Ennyi?

-Nem akartam megütni, csak láttam ahogy össze-vissza fogdos és eldurrant az agyam. – fordult felém.

-Mi a fene ütött beléd? Te tudod a legjobban, hogy mennyire gyűlölöm az erőszakot, erre fogod magad és kiütöd azt a szerencsétlent? Nem ismerek rád! – kiabáltam Vele.

-Ne haragudj, Manó!

-Ne Manózzál itt nekem! Totál részeg vagy! Most pedig hazamegyek, mert nem akarom megvárni, amíg szétvered a népet! – mondtam mérgesen és ott hagytam.

-Hanna, hová mész? – állított meg Bence.

-Haza! – válaszoltam és sietősen elhagytam Olivér lakását.