Sziasztok! Íme itt a folytatás. Nos, ez egy elég mozgalmas rész lesz, legalább is, szerintem. Bocsánat előre is, hogy megint ott van vége, ahol, de így jött ki. Másodszor pedig köszönöm ismét a több, mint 18000 oldalmegtekintést, a 24 feliratkozót, a komikat és a pipákat is, meg sok minden mást is. Nem is fecsegnék tovább, jó olvasást, remélem tetszeni fog. :))
Egyszerűen nem tudtam mit mondani. Annyi minden kavargott a fejemben, de egy hang sem jött ki a torkomon.
-Csak egyet árulj el! Miért? - kérdezte hidegen.
-Sajnálom. - feleltem lehajtott fejjel.
-Nem azt kérdeztem, hogy sajnálod-e, vagy sem, hanem, hogy miért tetted? Miért hazudtál? Miért hagytál cserben? Ennyit jelentettem neked? - emelte fel a hangját.
-Ya Ou, kérlek, hallgass meg! - kérleltem könnyes szemekkel.
-Hallgatlak. Kíváncsian hallgatlak! - vágódott le a kanapéra és összefont karokkal várta a magyarázatomat.
-Én nem így akartam. Nem akartam ezt az egészet, de megfenyegettek, hogy bántani fognak Téged is és Szabit is. - nyökögtem zokogva.
-Szabi. Hát persze! Ő vitt bele az egészbe, igaz?
-Nem így volt. Őt is kényszerítették.
-És ilyenkor mondjuk nem a rendőrségre kellene menni?
-Nem mertem.
-Inkább arcátlanul a képembe hazudtál és felültettél! Tudtad, hogy mennyire fontos lett volna, hogy ott legyél tegnap este, ennek ellenére még délelőtt is képes voltál megjátszani magadat. Pályát tévesztettél, Hanna! Színésznek kellett volna menned! Úgy tűnik, abban nagyon tehetséges vagy! - minden egyes szava felért egy arcul csapással, de igaza volt, megérdemeltem.
-Kérlek szépen, bocsáss meg! Hibát követtem el, de mindennél jobban szeretlek és... - könyörögtem sírva, de félbe szakított.
-Ha igazán szerettél volna, nem teszed ezt velem!
-Ne beszélj múlt időben! Tudod, hogy mindig is szerettelek és szeretni is foglak. Beszéljük, meg kérlek! Helyre tudjuk hozni.
-Helyre hozni? Mit akarsz Te helyrehozni? Vége van, Hanna! Nekem ez túl sok! - állt fel dühösen.
-Ya Ou, kérlek! Nem élem túl, ha szakítasz velem! - zokogtam tovább.
-Gondolkodtál volna előbb! - került ki úgy, hogy még csak rám sem nézett és bevágva maga mögött az ajtót, elviharzott otthonról. "Vége van, Hanna!" Folyamatosan ez a három szó visszhangzott a fejemben.
Elrontottam! Gyűlöl engem és szakított velem. Nem bírom ki nélküle. Nekem Ő az életem! Ha elveszítem, nincs miért tovább élnem.
Sírástól remegő testtel rogytam le a kanapéra, majd hirtelen zajt hallottam az ajtó felől, mire egyből oda kaptam a tekintetem. Ő volt az. Visszajött. Azonnal felálltam és megindultam felé, de Ő csak megvetően rám pillantott és annyit mondott:
-Csak a kulcsaimért jöttem vissza.
-Ne hagyj itt, kérlek! - könyörögtem. Már nem tudtam mit kitalálni, letérdeltem elé és megalázkodtam előtte, de ez sem hatotta meg.
-Állj fel a földről és ne csinálj hülyét magadból! - nézett le rám.
-Maradj velem, könyörgöm!
-Ne kérj ilyet tőlem! Látni sem bírlak! Óriásit csalódtam benned! Fogd fel, hogy nincs közös jövőnk ezentúl! - köpködte a szavakat, majd leemelte kulcsait a tartóról és ismét magamra hagyott. Nem kellek Neki. Világosan közölte velem, hogy nem tart igényt a továbbiakban a társaságomra. Soha nem gondoltam volna, hogy így végezzük. Mit fogok nélküle csinálni? Kicsi korom óta az életem része és a legfontosabb személy az életemben. Viszont ez most nem számít semmit sem, ugyanis elhagyott.
Erőt vettem magamon, felkeltem és a konyhába mentem. A hűtőben találtam egy üveg vörösbort. Némi kínlódás után sikerült kinyitnom és bánatosan ültem le a pulthoz az alkohol társaságában. Abszolút nem szoktam inni, csak nagyon ritkán, de jelen pillanatban nem érdekelt semmi sem. Nem tudom meddig ülhettem ott, de egy idő után kiürült az üvegem és csalódottan vettem tudomásul, hogy még a pia sem segít rajtam. Így hát nem jutott jobb eszembe a fájdalmam kifejezésére, csak egyetlen dolog. Valahogy a fürdőbe támolyogtam, előkutattam egy pengét és néhány percig csak forgattam az ujjaim közt azon gondolkodva, hogy néhány húzás ezzel a vacakkal és minden sokkal könnyebb lesz, legalább is nekem biztosan. Döntöttem! Érezni akarom a fájdalmat nem csak lélekben, de fizikailag is. Ezért megfogtam a pengét, felhúztam a felsőmet, majd végighúztam a csuklómon egyszer, majd még egyszer és még egyszer, egészen addig, míg nem éreztem elegendő fájdalmat. A vörös vércseppek csermelyként folytak végig a kezemen le a földre, vagy a ruhámra. Megszédültem. Hogy az alkoholtól-e, vagy a vér látványától, azt nem tudom, de a falnak dőltem és lecsúszva azon a földre rogytam. Ennyit ér hát egy élet? Az én életem? Az életem szerelem nélkül, az életem Ya Ou nélkül! Egy nagy nulla az egész! Semminek nincs már értelme! Semminek!
Ya Ou szemszöge:
Egy hazugság! Egy átkozott hazugság miatt veszítettem el Hannát! A lányt, aki mindennél többet jelentett nekem! A szemebe hazudott. Ezek után mégis hogy tudnék megbízni benne? Ha kényszerítették volna erre az egész baromságra, akkor is el kellett volna mondania. Meg tudtam volna védeni. Borzalmas volt látni, hogy mennyire összetört, de képtelen voltam Vele maradni. Az lesz a legjobb, ha véget vetünk a kapcsolatunknak, így nem bántjuk egymást még jobban. Részben persze az én hibám is, mert észre kellett volna vennem rajta, hogy valami nincs rendben. De azokból az apró jelekből soha nem gondoltam volna, hogy ekkora a baj.
Miután elrohantam otthonról, felhívtam Szikit, hogy találkozzunk. Szükségem volt valakire, akivel beszélhetek a történtekről. A parkban vártam Rá és nagyjából negyed óra múlva meg is érkezett.
-Na, mi a helyzet? - ült le mellém.
-Vége van.
-Mi az, hogy vége? Mondd már mi történt!
-Mindent bevallott, érted? Még csak nem is tagadta.
-De legalább őszinte volt. - mondta.
-Előbb kellett volna őszintének lennie!
-Most nem mondod komolyan, hogy emiatt szakítasz Vele?
-De igen. Ezek után mégis hogy bízzak meg benne?
-Azt hittem, ennél azért jobban szereted.
-Az életemnél is jobban szeretem, de jelen pillanatban látni sem bírom!
-Szép Karácsonyotok lesz, úgy látom. - nézett rám, mire sóhajtottam.
-Bár elmondta volna!
-És akkor nem akadtál volna ki? Nézd, ez már megtörtént. Visszacsinálni nem lehet! Menj szépen haza és békülj ki Vele, még mielőtt késő lenne! - mondta komolyan.
-Nem tudom, Sziki. Képtelen vagyok nem haragudni Rá, de egyszerűen borzalmas volt látni mennyire kiborult.
-Épp ezért menj már! Nyomás! - utasított. Elköszöntem Tőle, mert beláttam, hogy igaza lehet és hazaindultam. Az biztos, hogy egyik percről a másikra nem tudom elfelejteni amit tett, de el kell mondanom Neki, hogy szeretem. Már a lépcsőházban jártam, mikor megpillantottam Szabit mögöttem.
-Te meg mi a francot keresel itt? Nem okoztál még így is elég problémát? - förmedtem Rá.
-Hol van Hanna? - kérdezte ingerülten.
-Nem tudom. Nyilván odafenn. - válaszoltam.
-De nem nyit ajtót senki és a telefont sem veszi fel!
-Gyerünk! - biccentettem a lépcső felé és villámgyorsan felmentünk. Kinyitottam az ajtót, majd bementünk.
-Hanna! - kiáltottam, de nem jött válasz. - Itt kell lennie, itt van a kabátja és a cipője is!
-Húgi! - szólt Szabi is, majd benéztem a konyhába, a szobájába, még az enyémbe is, de ott sem volt.
-Ya Ou, gyere gyorsan! - hallottam a fiú hangját a fürdőből, mire berohantam a helyiségbe, de a látványtól hirtelen még a szívem is megállt.
-Jézusom! Hanna! - guggoltam le az eszméletlen lány elé. A csuklója és az egész ruhája tiszta vér volt és nem reagált semmire sem.
-Húgi! Hallasz engem? - próbálta testvére magához téríteni.
-Szabi, most mi lesz? - kezdtem pánikolni.
-Ne hisztizz, hanem hozz kötszert! - utasított, mire leemeltem az elsősegélydobozt és kiszedtem belőle mindent, ami kell.
-Hanna, az Isten szerelmére, térj már magadhoz! - ráztam meg egy picit, mire kinyitotta a szemét és halkan nyöszörgött.
-Mi a franc van már? - szólt halkan.
-Na végre! - sóhajtottam megkönnyebbülten. - Miért csináltad? - néztem Rá kétségbeesetten és belegondoltam abba, hogy mi lett volna, ha nem ébred fel. Az én hibám ez az egész! Ha nem hagyom magára, akkor talán nem teszi meg!
Hát sziasztok! Itt is volnék a következő rész társaságában, amiben ismét fény derül néhány dologra. Arra még egy picit várnotok kell, hogy Hanna miként tálalja Ya Ou-nak a dolgokat, de ígérem, hogy jövő héten lehull a lepel arról is. Nem tudom elégszer megköszönni a sok kedves szót és tanácsot, amikkel elláttok. Nem is szaporítanám tovább a szót, jó olvasást és kíváncsian várom a véleményeket. :))
Ya Ou szemszöge:
-Ya Ou, mi történt? - jelentek meg mögöttem a fiúk.
-Ez történt! - nyomtam Bence kezébe a telefonom. - Egy illegális verseny miatt hagyott cserben! Fontosabb volt Neki, mint a kapcsolatunk!
-Tesó, nyugodj már meg! Nem tudhatod mi áll a háttérben! - mondta Sziki.
-Mégis mi állna a háttérben? Látod milyen jól szórakozik Szabikával! - keltem ki magamból.
-A legjobb az lenne, ha most haza mennél és tisztáznátok a dolgokat. - bölcselkedett Bence.
-Nem akarok Vele beszélni! Látni sem bírom!
-Ya Ou, most Hannáról beszélsz! A lányról, aki állítólag életed szerelme és mindennél többet jelent Neked!
-Igen! És a lányról, aki magasról tojt a ma estére, pedig tudta nagyon jól mennyire fontos!
-Menj haza és beszélj Vele! - ismételte meg magát Benny.
-Hazaviszlek. - nézett rám Sziki.
Az öltözőmből összeszedtem a cuccaim és beültem Sziki mellé az anyósülésre, de nem tudtam másra gondolni, csak Hannára. Na, ezt aztán nem néztem volna ki belőle! Egyszerűen nem tudom felfogni ezt az egészet! De miért nem mondta el? Miért hazudott? Soha nem hittem volna, hogy pont Ő teszi meg ezt velem. Hatalmasat csalódtam benne és fogalmam sincs mi lesz ezek után velünk.
-Ya Ou, csillapodj már le! - nézett rám egy pillanatra, majd ismét az utat kémlelte.
-Mondani könnyű. - mondtam és csak bámultam kifelé a sötét ablakon. Nem sokkal később megálltunk, majd elköszöntem csapattársamtól és bementem. Valami azt súgta, hogy senkit sem fogok otthon találni. Nos, igazam is lett. A lakás üres volt, mindenhol sötétség uralkodott. Már meg sem próbáltam felhívni Hannát, úgysem venné fel és nem is tudtam volna mit mondani Neki. Azt hiszem, kettőnk közül nem én vagyok az, akinek magyarázkodnia kellene, hanem Ő. De úgy tűnik, nem igazán hatja meg a dolog.
Nagyon dühös voltam, törni-zúzni tudtam volna mérgemben, de próbáltam visszafogni magam, ezért bementem a fürdőbe, ledobáltam magamról a ruhát és beálltam a zuhany alá. Hűvösebbre állítottam a vizet a szokásosnál és reménykedtem benne, hogy némiképp sikerül megnyugodnom, de nem így történt. Miután végeztem, bementem a szobámba, lefeküdtem és az ágyban fetrengve gondolkodtam mindenről. Arról, hogy miért csinálta, hogy miért hazudott, és hogy mivel érdemeltem ki ezt az egészet.
Hanna szemszöge:
Nyertünk. Megnyertük a Street's-et, de mégsem tudtam ennek felhőtlenül örülni. Mostanra már biztosan vége a koncertnek, Ya Ou pedig tuti, hogy óriásit csalódott bennem. Gyűlölöm magam. Gyűlölöm Kristófot és gyűlölök mindent, ami miatt így kellett lennie. Mindenki vidám volt, buliztak, még Ricsi is, csak én ültem egy sarokban és magamba fordulva gondolkodtam.
-Mit búslakodsz itt, Hanna? Nyertünk! Tessék örülni! - jött oda hozzám Kristóf.
-Akkor örülj valahol máshol, engem pedig hagyj békén! - mondtam flegmán.
-Nem értem mi bajod van! Ya Ou-ka is biztosan büszke rád!
-Ezt meg hogy érted? - néztem Rá értetlenül.
-Ja, csak úgy, hogy megosztottam Vele a győzelmünket.
-Hogy mit csináltál? - álltam fel.
-Nyugi van, kis szívem! Csak küldtem Neki egy ártatlan kis fotót.
-Te utolsó rohadék! Nem elég, hogy kényszerítettél erre a szarra, de még a kapcsolatom is tönkreteszed? - támadtam Neki.
-Megteszed Te azt egyedül is, édesem! Én csak segítettem. - mondta halál nyugodtan, nekem pedig itt lett elegem mindenből és felpofoztam.
-Gyűlöllek, Te szemét! - kiabáltam, mire Szabiék is megjelentek.
-Húgi, mi történt? - húzott el Kristóf közeléből.
-Ez a rohadék elküldte Ya Ou-nak a versenyt! - panaszkodtam dühösen.
-Mi van? Kristóf, ez komoly? Megígérted, hogy leszállsz a húgomról! - fordult felé.
-Meggondoltam magam. Amúgy is, nem értem, hogy mit keres egy ilyen jó csaj egy zenész mellett. Ha kidobna a pasi, hozzám jöhetsz nyugodtan. - nézett rám vigyorogva.
-Előbb lennék apáca, mint hogy összeszűrjem a levet a magadfajtával! - mondtam halkabban. Minden erőmmel próbáltam türtőztetni magam és egy darabig ment is.
-Gyere, Hanna. Menjünk haza. - állt elém Szabi. Igaza volt, tényleg jobb, ha eltűnünk innen. Többé látni sem akarom ezt a bandát! Felkaptam a kabátom, megvártuk Ricsit is és elindultunk.
-Szabi, nem akarok hazamenni! Nem vagyok kész egy újabb vitára. - néztem Rá.
-Nyugi! Mondtam, hogy nálam alszol.
-Köszönöm.
-Ricsi, Te? Feljössz, vagy vigyünk haza? - kérdezte a fiút.
-Inkább hazamennék. Sok volt ez mára és szerintem jobb, ha kettesben maradtok. - mondta.
-Oké. Akkor hazaviszünk. - felelte Szabi és csendben utaztunk tovább. Próbáltam elterelni a gondolataimat, de csak is az járt a fejemben, hogy mi lesz ezek után. Az biztos, hogy Ya Ou páros lábbal fog kirúgni, abba pedig belepusztulok. Időközben kitettük Ricsit, de igazából azt sem fogtam fel, hogy hol vagyok.
-Hahó! Megérkeztünk! - zökkentett vissza testvérem hangja a valóságba.
-Ó, bocsi.
-Ne szomorkodj már! Bemegyünk, megfürödsz, addig csinálok neked kakaót és utána megbeszélünk mindent, jó?
-Jól van. - bólintottam és kiszálltunk a kocsiból, majd bementünk. Levettem a kabátom és a cipőm, leraktam a cuccom és leültünk a nappaliban.
-Keresek Neked valami pizsama szerűséget. - mondta és bement a szobájába, majd pár perc múlva visszajött egy pólóval és egy nadrággal. - Remélem megfelel. Jobbat nem találtam. - nyújtotta át.
-Jó lesz, köszi.
-Zuhanyozz le, aztán beszélünk!
-Nincs kedvem beszélgetni.
-Akkor megnézünk valami filmet, oké?
-Oké. - válaszoltam halkan, majd a fürdőbe mentem. Levettem a ruháimat, forróra állítottam a vizet és hagytam, hogy a cseppek lemossák rólam a mai nap porát. Titkon abban reménykedtem, hogy talán a problémáimat is eltünteti néhány vízcsepp, de sajnos ez nem ennyire egyszerű. A könnyeim eggyé olvadtak a rám folyó folyadékkal. Miután végeztem, felvettem Szabi óriás méretű ruháit és visszamentem hozzá. A nappaliban nem találtam, ezért a szobájába mentem.
-Tessék, kakaó. Még meleg. - nyújtott felém egy bögrét.
-Biztos ne beszéljünk róla? - kérdezte.
-Ne. Most inkább ne.
-Jó. Akkor filmezzünk. Mit szeretnél nézni?
-Mindegy. - vontam vállat. Sóhajtott, aztán betett valami filmet a lejátszóba és csendben tvz-tünk. Lövésem sincs miről szólt, csak a képernyőt bámultam, míg el nem aludtam.
Nyilván a fáradtság ütött ki ennyire, mert másnap délben riadtam fel Szabi telefonjára. Álmosan felültem az ágyban, nyújtóztam egyet, közben pedig testvérem telefonált valakivel. Be se mertem kapcsolni a mobilom, mert biztosan tele van üzenetekkel és nem fogadott hívások tömkelegével. Míg Szabi kint beszélt, addig felöltöztem és összeszedtem magam egy kicsit.
-Már mész is? - kérdezte, mikor kimentem a nappaliba.
-Igen. Épp itt az ideje helyrerakni a dolgokat.
-Elvigyelek?
-Nem kell. Nincs messze. - vettem fel a cipőmet.
-Akkor sok szerencsét. És hívj, ha bármi van!
-Úgy lesz. - megöleltük egymást, aztán elindultam. Csak tíz perc az út hazáig, de öt másodpercnek sem tűnt. Hiába, nem bujkálhatok tovább. A szeme elé kell állnom és el kell mondanom mindent, bármi is lesz a következménye. Mire gondolataim végére értem, már az ajtóban álltam a kulcsaimmal. Vettem egy mély levegőt, remegő kézzel kinyitottam a faszerkezetet és bementem. Ya Ou a nappaliban ült, majd mikor meglátott, felém fordult. Az arca egyben volt szomorú, fáradt és dühös. Nem sokat alhatott. Beljebb vonszoltam magam, összeszedtem minden bátorságom és próbáltam kinyögni valami értelmes mondatot.
-Ya Ou, én..... én... - dadogtam zavartan, Ő meg csak hideg pillantással nézett rám. Mindennek vége van! Ez már biztos!
Sziasztok. Itt is a folytatás! Szeretném megköszönni a komikat, pipákat, feliratkozókat és a sok sok oldalmegtekintést. Ebben a részben fény derül sok mindenre, de elöljáróban csak ennyit mondanék. Aki holnap felvételizik, annak sok sikert. Nem olyan nehéz. ;) Nem is szaporítanám a szót, jó olvasást és várom a véleményeket. :))
Két hét! Olyan gyorsan eltelt, hogy ma reggel arra ébredtem, hogy vasárnap van, azaz a nagy koncert és a Street's döntőjének napja. Az elmúlt napokban olyan szinten eluralkodott rajtam a stressz és az idegesség, mint még soha. Szerencsére Ya Ou továbbra sem jött rá semmire, mert késő estig a koncertre próbáltak szinte minden nap, úgyhogy alig láttuk egymást mostanában, ami szerintem jobb is, mert nem tudnék a szemébe nézni. Az este után valószínűleg már édes mindegy lesz, hiszen, ha nem leszek ott a Barba Negrában, örökre elveszíthetem. A szívem szakad meg, ha belegondolok abba, hogy alig 8 óra múlva talán mindennek vége szakad. Nincs más választásom, a versenyen kell lennem. Inkább belepusztulok abba, ha örökre meggyűlöl, mint hogy valami baja essen miattam. Visszatérve a Street's-re, nagyon bízom benne, hogy megnyerjük, ha már ennyi mindent kockára tettem miatta. Ricsivel és Marcival éjt nappallá téve azon voltunk, hogy megtanítsuk a koreográfiát a többieknek. Őszintén szólva nem hittem, hogy sikerülni fog. A szívem mélyén kicsit azért megtetszett ez a verseny dolog, hiszen nagyon tehetségesnek nevezheti magát az a csapat, amelyik megnyeri.
-Jó reggelt, Manó! - köszönt vidáman Ya Ou, amivel megzavarta kusza gondolataimat.
-Szia. - néztem kivirult arcára. - Izgulsz? - kérdeztem.
-Nagyon. Sokkal jobban, mint először. Főleg, hogy most Te is ott leszel. - mondta lelkesen, nekem pedig már a torkomban dobogott a szívem az idegességtől. Borzalmas volt azt látni, hogy milyen boldog és hogy mennyire számít rám ma este, miközben tudtam, hogy cserben hagyom. Bár ne egy napon és egy időben lenne mindkettő!
-Hanna! - szólt rám. - Mi a baj?
-Semmi. Csak kicsit rosszul érzem magam. - mondtam. Nem hazudtam, tényleg rosszul voltam.
-Nehogy lebetegedj itt nekem estig! - lépett elém és egy puszit nyomott a homlokomra. - Babám, nekem most mennem kell és estig szerintem nem találkozunk. - vette fel a cipőjét.
-Kéz és lábtörést! - mondtam.
-Ezt későbbre tartogasd! - válaszolt, mire még szomorúbb lettem. Miután felvette a kabátját, hosszan megcsókolt, elköszönt, majd szélsebesen elviharzott itthonról. Becsuktam mögötte az ajtót és lecsúszva azon kitört belőlem a zokogás. Egyszerűen gyűlöltem magam mindenért, de legfőképpen azért, hogy a számomra legfontosabb embernek kell majd csalódnia bennem. Órákig tudtam volna az önsajnálatban fulladozni, de nekem is készülődnöm kellett. A ruhámat táskába tettem, megfürödtem, hajat vasaltam és megcsináltam a sminkemet. Ahogy mindennel végeztem, már délután 4 is elmúlt, úgyhogy indulnom kellett. Szabihoz beszéltük meg a találkozót, ezért miután bezártam az ajtót, siettem a bátyámhoz. Csak pár sarokra lakik tőlünk, tehát viszonylag hamar megérkeztem, mondjuk így is késtem. Nem meglepő módon Ő nyitott ajtót miután becsengettem.
-Na végre! Kristóf már tiszta ideg! - húzott be az ajtón.
-Neked is szia.
-Szabi, mondd, hogy a húgod jött, mert ha nem, én kicsinálom! - hallottam bentről Kristóf hangját.
-Nélkülem nehezen nyernétek! - léptem be a nappaliba.
-Végre! Muszáj neked mindig mindenhonnan elkésned?
-Ne hisztizz már! Itt vagyok, ez a lényeg, nem?
-Szerencsédre! Na nyomás öltözni, mert mindjárt indulunk! - szólt rám. Előszedtem a ruhám és bementem Szabi szobájába átöltözni. A hajam megigazítottam, majd mikor elkészültem, kimentem vissza a többiekhez. Mindenkin látszott, hogy mennyire izgatott. Ricsi Marcival beszélgetett, a többiek pedig fel-alá járkáltak.
-Ha a hercegnő is elkészült, akkor indulás! - mondta Kristóf, aztán hamar el is indultunk a verseny helyszínére. Fél órába sem telt az út, közben pedig Ricsi próbált nyugtatni, hogy minden rendben lesz és ne aggódjak, de csakis Ya Ou-ra tudtam gondolni. Rengetegen voltak már az utcán és a legtöbbjükkel nem szívesen futnék össze a sötétben, sőt még világosban sem!
-Hanna, gyere ide! - szólt rám Kristóf, mire ott hagytam a fiúkat és előre mentem hozzá. Megfogta a kezem és erősen maga mellé húzott, így közte és Marci között voltam.
-Maradj szorosan mellettünk és nem lesz baj! - parancsolt rám. Most nem ellenkeztem, hanem csendben sétáltam közöttük. Szabi elment számot húzni, addig várakoztunk és felmértük az ellenfeleket. Profinak tűntek, kissé tartottam is tőlük.
-Mi leszünk a negyedikek! - jött vissza bátyám.
-Jól van. Mindenki készen áll? - nézett végig rajtunk Kristóf, mire bólintottunk. - Akkor alázzunk le mindenkit! - mondta lelkesen, majd kezdetét vette a verseny. Az előttünk lévő három csapatot elnézve, nagyon erősnek tűnt a mezőny, de nem volt időm ezen gondolkodni, ugyanis mi következtünk. Kizártam mindent a fejemből, csak a zenére koncentráltam, ahogy mindenki más is és belecsaptunk. Elképesztően élveztem, talán most a legjobban és az is növelte az önbizalmunkat, hogy a minket körülvevő tömeg sikítozva kísérte végig a produkciónkat. Hatalmas ovációt kaptunk a végén és büszkén adtuk át a helyet a következő csapatnak.
-Gyerekek, ez állati jól sikerült! - kiáltott Kristóf.
Megkönnyebbültem, hogy vége, ugyanakkor izgultam is az eredmény miatt. Valahogy nem tudtam örülni a sikerünknek, hiszen folyamatosan az járt a fejemben, hogy már javában megy a koncert, Ya Ou pedig nyilvánvalóan csalódott bennem.
-Ne szomorkodj, Húgi! Minden rendben lesz! - lépett mellém Szabi.
-Könnyű azt mondani! Haza sem merek menni!
-Akkor aludj nálam. Majd holnap tiszta fejjel megbeszéled Vele a dolgokat. - mondta.
-Jól van. Köszönöm. - hálálkodtam, majd megöleltem, aztán vártuk az eredményhirdetést.
Ya Ou szemszöge:
Egész nap ide-oda szaladgáltam. Fodrásztól a zenekarig, aztán próba, meg miegymás. Már mindannyian nagyon izgatottak voltunk az este miatt, én pedig már alig vártam, hogy a színpadon legyünk. Akár egy pillanat, úgy telt el az egész nap és már csak azon kaptam magam, hogy a Barba Negra tele van Wayerrel, az MDC-s fiúk pedig már a színpadnál vannak. Egy valami viszont nagyon aggasztott. Hanna még nem volt sehol, pedig VIP belépője van és mondtam Neki, hogy keressen meg még mielőtt színpadra lépnénk. Nagyon szükségem lett volna az ölelésére, vagy csak szimplán azzal is beértem volna, ha láthatom. De nem jött. Még háromnegyed nyolckor sem volt sehol. Tudja, hogy mennyit jelent nekem ez az este és nem tenne olyat, hogy cserben hagyjon. De akkor mégis hol lehet? Talán történt Vele valami? És miért van kikapcsolva a mobilja? Számtalan kérdésem volt Vele kapcsolatban, amikre csak Tőle kaphatok választ.
-Ya Ou, minden oké? - kérdezte Bence.
-Nem, semmi sem oké! Mindjárt kezdünk és Hanna még nincs itt!
-Ne aggódj már! Biztosan itt lesz! Vagy az is lehet, hogy már rég itt járkál valahol, csak elkerültétek egymást. - nyugtatott.
-Remélem Neked lesz igazad. - sóhajtottam.
A buli kezdetét vette, Boti, Dani és Miki hatalmas hangulatot csináltak, utána pedig eljött az idő, hogy fellépjünk a színpadra. Eszméletlen fogadtatásban volt részünk és elmondhatatlan érzés volt végignézni a rengeteg lelkes rajongón, akik csak miattunk jöttek el. Köszöntöttük őket, aztán belecsaptunk a közepébe. A lemezünk dalai mellett néhány ismertebb feldolgozásunkat is eldaloltuk és olyan gyorsasággal repült el az a pár óra, mintha csak néhány perc lett volna. Sajnáltam, hogy hamar vége lett, de nagyon jól éreztük magunkat mi is és ahogy észrevettem a Wayerek is. Miután viszont lejöttünk a színpadról, ismét eszembe jutott Hanna. Nem jött el. Ha itt lett volna, akkor megkeres. Hatalmasat csalódtam Benne és ha nem áll elő egy épkézláb magyarázattal, akkor látni sem akarom. Pontosan tudta milyen fontos volt ez a koncert, mégsem jött el.
-Hé! Biztos nyomós oka van annak, hogy nincs itt. - lépett mellém Sziki.
-Elképzelni sem tudom, hogy hol lehet és mi van Vele. - sóhajtottam, majd rezegni kezdett a mobilom a zsebemben. Reménykedtem benne, hogy Hanna az, de ismeretlen számról érkezett üzenetem. Megnyitottam és egy kép fogadott pár sorral, amitől a szavam is elakadt.
"Egy új csapat nyerte meg a Strett's-et!"
Ez a felirat állt, a képen pedig Hanna, Szabi, Ricsi és még egy csomó ismeretlen volt.
-Ez nem lehet igaz! - szólaltam fel döbbenten. Szóval ezért hagyott cserben! Undorító ez az egész! El sem hiszem, hogy pont Ő tette ezt velem!
Sziasztok. Újra péntek, úgyhogy itt a következő fejezet. Igazából nem tudok újat mondani, csak ismét megköszönni a komikat, pipákat és a kedves szavakat, amiket kaptam Tőletek. Jó olvasást, remélem tetszeni fog. :))
Ya Ou szemszöge:
Percekig csak pislogott, majd egy egyszerű "dolgom volt"-al elintézte a választ.
-Hanna, ne csináld ezt! Hol voltál? - kérdeztem ismét.
-Mondtam már, dolgom volt. - ismételte meg magát, bennem pedig nagyon felment a pumpa.
-Van valakid? - kérdeztem komolyan, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.
-Hát Te nem vagy normális!
-Válaszolj! - sürgettem, de hirtelen megszólalt a csengő. Mivel nem jutottunk beljebb, egyből kinyitottam, a másik oldalon pedig Szabi ácsorgott.
-Te meg mit akarsz? - mondtam flegmán.
-Nem hozzád jöttem!
-Szabi, mi az? - jelent meg Hanna is.
-Csak a kocsiban hagytad a táskád. Gondolom szükséged lesz rá. - nyújtotta át Neki az iskolatáskáját.
-Uhh, köszi! Észre sem vettem. - hálálkodott.
-Szóval Vele voltál? - néztem Rá kérdőn.
-Miért, szerinted mégis kivel lettem volna?
-Én csak...
-Te csak nem bízol bennem! - támadt nekem, aztán elköszönt a bátyjától és dühösen ott hagyott a nappaliban.
-Manó, beszéljük meg! - mentem utána.
-Hagyj békén! - csapta be maga után szobája ajtaját. Jobbnak láttam, ha most nem zaklatom, hagy nyugodjon meg egy kicsit. Jogosan haragszik rám, viszont az még mindig nem világos, hogy ha Szabival volt, miért nem mondta el. És egyáltalán mi a fenét tudtak egészen estig csinálni? Nagyon reménykedek benne, hogy Hanna nem keveredett bele valami hülyeségbe, mert akkor Szabit tuti kicsinálom!
Inkább elmentem fürödni, aztán pedig beültem a szobámba. Hanna persze ki se dugta az orrát, de majd reggel, tiszta fejjel megbeszélem Vele a dolgokat.
Hanna szemszöge:
Egyszerűen éreztem, hogy le fogok bukni. Túl későn értem haza és fogalmam sincs mi lett volna, ha nem Szabi hoz haza. Ez egyszer nagy mázlim volt, de ha így megy tovább, előbb-utóbb minden ki fog derülni, annak pedig nagyon rossz vége lesz. Nem is tudom mit mondtam volna Ya Ou-nak, ha a bátyám nem csenget be. A szívem szakadt meg, mikor azt feltételezte rólam, hogy van valakim. Előbb halnék meg, mint hogy megcsaljam. Iszonyatosan rosszul esett, amit mondott, de megértem, hogy nem bízik bennem, elvégre adtam rá okot bőven. Hiába próbáltam leplezni, nagyon megbántott. Nyilván megérdemeltem a dolgot, de ezt Tőle akkor sem vártam volna. Miután kisírtam magam, halkan a fürdőbe mentem zuhanyozni, utána pedig megpróbáltam elaludni, de igen nehezen jött álom a szememre.
Fáradtan keltem fel reggel, alig aludtam néhány órát. Igyekeztem gyorsan elkészülni, hogy még véletlenül se fussak össze Ya Ou-val, de persze ez nem jött össze, ugyanis mikor kiléptem a szobámból, Ő már a konyhában volt.
-Jó reggelt. - köszönt hangosan.
-Neked is.
-Kérsz reggelit? - kérdezte.
-Nem, köszi. Sietek. - utasítottam vissza.
-Hanna, kérlek ne csináld ezt! Sajnálom a tegnapit. - nézett rám bűnbánóan.
-Tudom. Felejtsük el. - odaléptem mellé, egy puszit nyomtam az arcára, aztán kimentem a konyhából. Egyszerűen nem telt többre. Nem tudtam úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mert ez nem volt igaz. Pontosan ettől tartottam. Ez az egész titkolózás tönkre fog tenni mindent! Amilyen gyorsan csak tudtam, felöltöztem és elindultam a suliba. Biztosan hülyének nézett, amiért elvileg megbocsátottam, gyakorlatilag meg ott hagytam a fenébe, de nem tudtam mitévő legyek. Legszívesebben mindent elmondanék Neki, de nem lehet. Annyira siettem, hogy alig negyed óra alatt legyalogoltam az általában harminc percig tartó utat. Már messziről kiszúrtam Ricsit, aki a kapuban állt magányosan.
-Mit fagyoskodsz idekinn? - kérdeztem.
-Téged vártalak.
-Menjünk be, mert baromira hideg van! - mondtam, aztán rögtön be is sétáltunk egyenesen a termünkbe.
-Na, mi a helyzet? - nézett rám.
-Fejlemények vannak.
-Komoly? Na, had halljam!
-Belementek.
-Mibe?
-Hogy Te is csatlakozz.
-Most viccelsz? - csodálkozott.
-Nem. De ha meggondoltad magad, azt is megértem.
-Dehogy is! Megígértem, hogy segítek. Be is tartom. És mikor vannak a próbák?
-Kettőtől. De egyszerűbb, ha együtt megyünk. - mondtam.
-Oké. Meglátod, minden meg fog oldódni.
-Neked legyen igazad!
-Nekem mindig igazam van. - vigyorgott.
-Na persze. - mondtam, mikor becsengettek. Előpakoltunk, leültünk, aztán megkezdődött a nap sulis része.
Pontban kettőkor ismét a szokásos helyen vártam az autót, immáron Ricsivel. Látszott azért rajta, hogy fél, de szerintem én jobban paráztam kettőnk helyett is. Meglepő módon most Szabi jött értünk, aminek kifejezetten örültem. Természetesen most is elmondta, hogy viselkedjek és osztálytársamat is figyelmeztette előre. Hamar megérkeztünk, már csak ránk vártak. Mindenki alaposan végignézte az új fiút, aztán Kristóf előlépett és közöttünk váltogatta a tekintetét.
-Na, Hanna! Remélem most már elégedett vagy és végre folytathatjuk, mert két hét múlva verseny!
-Bizony. December 21.-e mindjárt itt van. - szólt, azt hiszem Levente.
-Várjatok! Mi lesz december 21.-én? - kaptam észbe.
-A Street's, Mucikám! - mondta Kristóf.
-Nee! Az nem lehet!
-Most mit rinyálsz már megint?
-Akkor lesz a fiúk nagy koncertje. Ott kell lennem.
-Na ne hülyíts kis szívem, mert nem leszünk jóban! Ha meg mered kísérelni, hogy nem jössz el, nem köszönöd meg a következményeket, azt garantálom! - fenyegetett. Tényleg nem tudom mit fogok csinálni. Nem elég, hogy titkolóznom kell, de még egy időpontra is tették a két eseményt! Ha cserben hagyom a fiúkat, azt sosem bocsájtják meg nekem, de ha a versenyt hagyom ki, annak félek, hogy durvább következményei lesznek.
-Szólalj már meg, Hanna! - rázott meg a vállamnál fogva, mire egy nagyot nyeltem.
-Ne aggódj, ott leszek. - böktem ki halkan.
-Melegen ajánlom. Na, kezdjünk bele! - kiáltott, mire mindenki elfoglalta a helyét. Próbáltam egy időre kiverni az imént történteket a fejemből és megbeszéltük Marcival és Ricsivel a koreográfiát, majd próbáltunk tovább. Három részre bontottuk a társaságot és mindhárman egy-egy kisebb csoporttal foglalkoztunk, ami jóval megkönnyítette a munkánkat. Nem mondanám, hogy profik voltak, de a nap végére sikerült egyszerre lépniük és nem is esett el senki sem. Öt óra körül abbahagytuk és Szabi ismét hazafuvarozott minket.
-Hanna, ne aggódj már! Minden rendben lesz! - nézett rám Ricsi.
-Igen? És szerinted mégis hogy legyek egyszerre két helyen? - keltem ki magamból.
-Mondd el Neki. Úgy a legtisztább.
-Nem lehet. Ha megtudja, kő kövön nem marad!
-Akkor nem tudom. Majd kitalálunk valamit, ne izgulj! - mondta, majd Szabi megállt a ház előtt. Elköszöntem Tőlük, kiszálltam és csak remélni tudtam, hogy még Ya Ou előtt hazaérek. Éppen amikor becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, megpillantottam barátom kocsiját. Nagyon megijedtem, hogy ismét lebukom előtte, épp ezért szélsebesen a liftbe siettem és megnyomtam a 3-as gombot. Mielőtt felért volna, megnyomtam a többi gombot is, hogy minden emeleten megálljon, így talán nyertem egy kis időt. Gyorsan kiszálltam a felvonóból, kinyitottam az ajtót és bementem a lakásba. Ledobáltam magamról a kabátot és a cipőt és bementem a szobámba. Kivettem pár füzetet a táskámból és tanulást színlelve lapozgattam őket az ágyamon, mikor zajt hallottam a bejárat felől, nem sokkal később pedig kopogtattak az ajtómon.
-Szia, Manó. Bejöhetek? - dugta be Ya Ou az orrát.
-Persze, gyere. - mondtam, mire beljebb lépett és becsukta maga mögött az ajtót.
-Nézd! Sajnálom, amit az este mondtam. Bunkó voltam. - húzott elő a háta mögül egy szál vörös rózsát, mire akaratlanul is elmosolyodtam. - Megbocsátasz? - nézett rám boci szemekkel.
-Gyere már, Te lüke! - húztam le magamhoz és megcsókoltam. Jól esett, hogy gondolt rám és bocsánatot kért, ezzel viszont még nagyobb lett a lelkifurdalásom, mint volt. Ha ez a titok egyszer kiderül, örökre meg fog gyűlölni, az biztos!
Sziasztok. Elnézést, hogy megint csúsztam, de nem volt jó a gépem. Most már itt vagyok és az új rész is. Nagyon szépen köszönöm a sok-sok komit és az új feliratkozóknak is nagyon örülök. Nem is fecsegnék feleslegesen tovább, jó olvasást és várom a véleményeket. :))
Hanna szemszöge:
A vasárnap tökéletesen telt Ya Ou-val. Nagyon hiányzott már, hogy eltöltsünk együtt egy kis időt. Lustán ébredtem hétfő reggel és semmi kedvem nem volt suliba menni. Nyöszörögve másztam ki a takaró alól és szomorúan vettem tudomásul, hogy Ya Ou már nincs itthon. Kicammogtam a fürdőbe, elintéztem a dolgaimat, felöltöztem, majd készítettem reggelit. Mikor visszamentem a szobámba, észrevettem, hogy világít a telefonom. Megnéztem és feltűnt, hogy üzenetem érkezett.
"Hétfő van, kis szívem! Kettőtől próba!"
Remek! Alig sikerült egy kis időre kiverni a fejemből ezt az egészet, máris zaklatnak. Sóhajtozva raktam zsebre a mobilt, felvettem a kabátom és a táskám, aztán elindultam az iskolába. Majd megfagytam, mire megérkeztem, ezért nagyon siettem. A terem előtt megpillantottam Ricsit, aki elmosolyodott ,mikor meglátott.
-Szia. - köszönt vidáman.
-Hali. - viszonoztam gesztusát, majd bementünk. Levettem magamról a vastag kabátot, előpakoltam, aztán megbeszéltük a hétvége történéseit.
-És történt valami azóta? - tette fel azt a kérdést, amit szerettem volna elkerülni. Nem tudtam mit mondjak Neki. Ha beavatom és Kristóf megtudja, annak nem lesz jó vége.
-Hahó! Föld hívja Hannát! - integetett előttem.
-Bocsi, elgondolkodtam.
-Mi a baj? - nézett rám komolyan. Úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, elmondom Neki a dolgokat. Szükségem van valakire, akire számíthatok és megbeszélhetem a történéseket.
-Menjünk ki egy picit! - álltam fel, Ő pedig követett és kimentünk a folyosóra, ami szerencsére kongott az ürességtől. Nagy vonalakban ledaráltam Neki a sztorit, Ő pedig megszólalni sem tudott utána.
-Miért nem mondtad előbb? - kérdezte.
-Mert nem voltál suliban és nem akartalak zaklatni. Amúgy sem szabadott volna elmondanom, mert ha megtudják, hogy tudod, nekem annyi!
-Ne aggódj! Bízhatsz bennem! Hogy tudok segíteni?
-Aranyos vagy, de ebben sehogy. Ezt egyedül kell megoldanom.
-És ha én is beszállnék? - mondta, mire a szám is tátva maradt.
-Ezt nem gondolhatod komolyan!
-De komolyan mondom! Így legalább nem lennél egyedül a bajban.
-Nem Ricsi! Ilyet nem kérhetek Tőled. És különben is, felfogod, hogy mindkettőnket kicsaphatnak, ha ez kiderül? - mondtam teljes komolysággal.
-De szeretnék segíteni. Túl nagy teher ez ahhoz, hogy egyedül csináld végig.
-Jó. Ha tényleg ezt akarod, akkor átgondolom. De nagyon nem szeretném, ha Te is belekeverednél. - próbáltam meggyőzni, hogy hülyeség, de olyan makacs volt, mint én. Feladtam a győzködést mikor becsengettek és inkább bementünk a terembe. Két unalmas óra után végre táncolhattunk, ami már nagyon hiányzott és elképesztően jól esett. Ebédszünetben úgy döntöttem, hogy felhívom a bátyámat a délutánnal kapcsolatban. Először nem vette fel, majd mikor másodszorra hívtam volna, csörögni kezdett a mobilom.
-Szia. - vettem fel.
-Szia, Húgi. Baj van? Miért kerestél? - kérdezte.
-Csak a délután miatt hívlak. Muszáj mennem? - kérdeztem reménykedve.
-Hanna, ne kezdjük ezt megint! Te is tudod, hogy ha lenne más választásod, akkor nem kéne, de sajnos nincs.
-Tudom. Csak semmi kedvem azokhoz az idiótákhoz.
-Nekem sincs, elhiheted, de ez van.
-És ha még valakit vinnék magammal?
-Mi van? - értetlenkedett.
-Egy barátomról lenne szó.
-Hanna, te elmondtad valakinek a dolgot?
-Igen, de Ricsi megbízható és segíteni akar.
-Felejtsd el! Ha Kristóf fülébe jut, Neked annyi!
-Szabi, kérlek!
-Nem! Verd ki a fejedből ezt az őrültséget és nehogy elmondd még valakinek! Nem tudod mivel játszol!
-Jó. Befejeztem. De ha emiatt fogok kikészülni, vagy tönkremegy a kapcsolatom Ya Ou-val, az mind a Te hibád lesz! - mondtam szemrehányóan és rányomtam a telefont.
-Minden oké? - nézett rám Ricsi, mikor visszamentem az asztalunkhoz.
-Nem! Semmi sem oké! - ültem le idegesen.
-Héé! Mi a baj? - kérdezte kedvesen.
-Most beszéltem a bátyámmal és konkrétan leüvöltötte a fejem, amiért elmondtam Neked a történteket.
-Értsd meg őt is. Csak félt Téged. Bennem pedig teljes mértékig megbízhatsz. Biztonságban van nálam a titkod.
-Köszönöm. - másztam oda mellé és megöleltem.
A nap további része is unalmasan telt. Nem volt kedvem senkihez és semmihez. Pontban kettőkor jött értem az a nyamvadt autó és bármennyire is próbáltam figyelmen kívül hagyni a piszkálódásukat, nem ment. Mikor megérkeztünk, az ajtóban megpillantottam Szabit, de csak szimplán elmentem mellette. Nagyon dühös voltam a világra, de legfőképpen magamra, amiért nem tudok kimászni ebből a trutyiból.
-Szia, Hanna. - lépett mellém Marci.
-Szia. - köszöntem halkan.
-Hé! Minden rendben lesz. - nézett rám komolyan.
-Ha egyszer vége lesz, biztosan.
-Tartok tőle, hogy ketten kevesek leszünk ehhez. - mondta.
-Nekem van egy ötletem.
-Mi? - kérdezte, mire elmondtam Neki, hogy mi lenne, ha Ricsit is beszerveznénk. Nem akartam belekeverni, de tény, hogy csak az Ő segítségével juthatunk valamire.
-Megbeszélem Kristóffal. - indult az említett személy felé.
-Ne! Ha rájön, hogy elmondtam valakinek, végem!
-Nyugi! Megoldom. - nézett a szemebe és ott hagyott.
-Húgi! - hallottam testvérem hangját.
-Hagyjál!
-Beszéljük meg, kérlek! Nem akarok veszekedni Veled.
-Én se, de mégis mindig itt kötünk ki!
-Ne haragudj! - állt meg közvetlenül előttem.
-Utállak! - néztem Rá dühösen, mire magához húzott és hosszan megölelt.
-Srácok, nem akarok zavarni, de Kristóf belement! - szólt Marci.
-Ez komoly? - engedtem el Szabit.
-Kicsit győzködni kellett, de belátta, hogy elkél a segítség.
-Csúcs vagy!
-Na mi van már! Nyomás próbálni! - csattant fel Kristóf, majd felém közeledett. - Holnap hozd magaddal a srácot! Ha bejön amit csinál, maradhat. - nézett rám komolyan, mire bólintottam. Nem hittem volna, hogy beleegyezik, azt meg végképp nem, hogy ilyen egyszerűen.
Végül belekezdtünk a gyakorlásba. Marcival mindent megtettünk, de még így is elég siralmasan nézett ki az egész. Nagyon elrepült az idő, már besötétedett, mire abbahagytuk. Aztán hirtelen eszembe jutott Ya Ou. Jézusom! Mi van, ha már hazaért? Ha nem talál otthon, nekem végem!
Ya Ou szemszöge:
Nagyon hosszú napom volt. Kora reggeltől egészen estig próbáltunk és a nagy koncert szervezésével foglalkoztunk, amin már a lemezünk slágereit is énekeljük.Újdonság lesz nekünk is és a rajongóknak is, de már izgatottan várom. Visszaemlékezve az előző nagy koncertünkre, ha legalább fele annyira jó buli lesz, már megérte.
Este hat óra is elmúlt már mikorra hazaértem és másra sem vágytam jobban, mint hogy megölelhessem Hannát. Azonban mikor beléptem a lakásba, csalódnom kellett. Minden helyiségben sötét volt, Hanna pedig sehol. Egyből hívni kezdtem, de a mobilja ki volt kapcsolva. Hirtelen elfogott az aggodalom. Soha nem csinált még ilyet, ha később is jött haza, szólt előtte. Tudtommal az óráinak már kettő előtt vége lett és elképzelni sem tudtam, hogy hol és kivel lehetett. Teljes mértékig megbízom benne, de mostanában elég furán viselkedik, mintha titkolna előlem valamit. Egyre idegesebb lettem, ahogy teltek a percek. Fel-alá járkáltam a nappaliban és vártam, hogy mikor toppan be végre az ajtón. Azt hiszem most jött el az ideje annak, hogy komolyan elbeszélgessek Vele. Hét óra előtt pár perccel kattant a zár, majd belépett az ajtón a lány, aki az idegeimen táncolt az elmúlt egy órában.
-Szia. - köszönt.
-Szia. - néztem Rá komolyan.
-Milyen napod volt? - kérdezte, mintha mi sem történt volna.
-Te most szórakozol velem, Hanna?
-Most mi van?
-Én is ezt kérdezem! Elárulnád, hogy hol a fészkes fenében voltál idáig? - emeltem fel a hangom, hogy észhez térítsem és kíváncsian vártam a válaszát.
