26. rész

Sziasztok. Itt is a folytatás! Szeretném megköszönni a komikat, pipákat, feliratkozókat és a sok sok oldalmegtekintést. Ebben a részben fény derül sok mindenre, de elöljáróban csak ennyit mondanék. Aki holnap felvételizik, annak sok sikert. Nem olyan nehéz. ;) Nem is szaporítanám a szót, jó olvasást és várom a véleményeket. :))



Két hét! Olyan gyorsan eltelt, hogy ma reggel arra ébredtem, hogy vasárnap van, azaz a nagy koncert és a Street's döntőjének napja. Az elmúlt napokban olyan szinten eluralkodott rajtam a stressz és az idegesség, mint még soha. Szerencsére Ya Ou továbbra sem jött rá semmire, mert késő estig a koncertre próbáltak szinte minden nap, úgyhogy alig láttuk egymást mostanában, ami szerintem jobb is, mert nem tudnék a szemébe nézni. Az este után valószínűleg már édes mindegy lesz, hiszen, ha nem leszek ott a Barba Negrában, örökre elveszíthetem. A szívem szakad meg, ha belegondolok abba, hogy alig 8 óra múlva talán mindennek vége szakad. Nincs más választásom, a versenyen kell lennem. Inkább belepusztulok abba, ha örökre meggyűlöl, mint hogy valami baja essen miattam. Visszatérve a Street's-re, nagyon bízom benne, hogy megnyerjük, ha már ennyi mindent kockára tettem miatta. Ricsivel és Marcival éjt nappallá téve azon voltunk, hogy megtanítsuk a koreográfiát a többieknek. Őszintén szólva nem hittem, hogy sikerülni fog. A szívem mélyén kicsit azért megtetszett ez a verseny dolog, hiszen nagyon tehetségesnek nevezheti magát az a csapat, amelyik megnyeri.
-Jó reggelt, Manó! - köszönt vidáman Ya Ou, amivel megzavarta kusza gondolataimat.
-Szia. - néztem kivirult arcára. - Izgulsz? - kérdeztem.
-Nagyon. Sokkal jobban, mint először. Főleg, hogy most Te is ott leszel. - mondta lelkesen, nekem pedig már a torkomban dobogott a szívem az idegességtől. Borzalmas volt azt látni, hogy milyen boldog és hogy mennyire számít rám ma este, miközben tudtam, hogy cserben hagyom. Bár ne egy napon és egy időben lenne mindkettő!
-Hanna! - szólt rám. - Mi a baj?
-Semmi. Csak kicsit rosszul érzem magam. - mondtam. Nem hazudtam, tényleg rosszul voltam.
-Nehogy lebetegedj itt nekem estig! - lépett elém és egy puszit nyomott a homlokomra. - Babám, nekem most mennem kell és estig szerintem nem találkozunk. - vette fel a cipőjét.
-Kéz és lábtörést! - mondtam.
-Ezt későbbre tartogasd! - válaszolt, mire még szomorúbb lettem. Miután felvette a kabátját, hosszan megcsókolt, elköszönt, majd szélsebesen elviharzott itthonról. Becsuktam mögötte az ajtót és lecsúszva azon kitört belőlem a zokogás. Egyszerűen gyűlöltem magam mindenért, de legfőképpen azért, hogy a számomra legfontosabb embernek kell majd csalódnia bennem. Órákig tudtam volna az önsajnálatban fulladozni, de nekem is készülődnöm kellett. A ruhámat táskába tettem, megfürödtem, hajat vasaltam és megcsináltam a sminkemet. Ahogy mindennel végeztem, már délután 4 is elmúlt, úgyhogy indulnom kellett. Szabihoz beszéltük meg a találkozót, ezért miután bezártam az ajtót, siettem a bátyámhoz. Csak pár sarokra lakik tőlünk, tehát viszonylag hamar megérkeztem, mondjuk így is késtem. Nem meglepő módon Ő nyitott ajtót miután becsengettem.
-Na végre! Kristóf már tiszta ideg! - húzott be az ajtón.
-Neked is szia.
-Szabi, mondd, hogy a húgod jött, mert ha nem, én kicsinálom! - hallottam bentről Kristóf hangját.
-Nélkülem nehezen nyernétek! - léptem be a nappaliba.
-Végre! Muszáj neked mindig mindenhonnan elkésned?
-Ne hisztizz már! Itt vagyok, ez a lényeg, nem?
-Szerencsédre! Na nyomás öltözni, mert mindjárt indulunk! - szólt rám. Előszedtem a ruhám és bementem Szabi szobájába átöltözni. A hajam megigazítottam, majd mikor elkészültem, kimentem vissza a többiekhez. Mindenkin látszott, hogy mennyire izgatott. Ricsi Marcival beszélgetett, a többiek pedig fel-alá járkáltak.
-Ha a hercegnő is elkészült, akkor indulás! - mondta Kristóf, aztán hamar el is indultunk a verseny helyszínére.  Fél órába sem telt az út, közben pedig Ricsi próbált nyugtatni, hogy minden rendben lesz és ne aggódjak, de csakis Ya Ou-ra tudtam gondolni. Rengetegen voltak már az utcán és a legtöbbjükkel nem szívesen futnék össze a sötétben, sőt még világosban sem!
-Hanna, gyere ide! - szólt rám Kristóf, mire ott hagytam a fiúkat és előre mentem hozzá. Megfogta a kezem és erősen maga mellé húzott, így közte és Marci között voltam.
-Maradj szorosan mellettünk és nem lesz baj! - parancsolt rám. Most nem ellenkeztem, hanem csendben sétáltam közöttük. Szabi elment számot húzni, addig várakoztunk és felmértük az ellenfeleket. Profinak tűntek, kissé tartottam is tőlük.
-Mi leszünk a negyedikek! - jött vissza bátyám.
-Jól van. Mindenki készen áll? - nézett végig rajtunk Kristóf, mire bólintottunk. - Akkor alázzunk le mindenkit! - mondta lelkesen, majd kezdetét vette a verseny. Az előttünk lévő három csapatot elnézve, nagyon erősnek tűnt a mezőny, de nem volt időm ezen gondolkodni, ugyanis mi következtünk. Kizártam mindent a fejemből, csak a zenére koncentráltam, ahogy mindenki más is és belecsaptunk. Elképesztően élveztem, talán most a legjobban és az is növelte az önbizalmunkat, hogy a minket körülvevő tömeg sikítozva kísérte végig a produkciónkat. Hatalmas ovációt kaptunk a végén és büszkén adtuk át a helyet a következő csapatnak.
-Gyerekek, ez állati jól sikerült! - kiáltott Kristóf. 
Megkönnyebbültem, hogy vége, ugyanakkor izgultam is az eredmény miatt. Valahogy nem tudtam örülni a sikerünknek, hiszen folyamatosan az járt a fejemben, hogy már javában megy a koncert, Ya Ou pedig nyilvánvalóan csalódott bennem.
-Ne szomorkodj, Húgi! Minden rendben lesz! - lépett mellém Szabi.
-Könnyű azt mondani! Haza sem merek menni!
-Akkor aludj nálam. Majd holnap tiszta fejjel megbeszéled Vele a dolgokat. - mondta.
-Jól van. Köszönöm. - hálálkodtam, majd megöleltem, aztán vártuk az eredményhirdetést.

Ya Ou szemszöge:

Egész nap ide-oda szaladgáltam. Fodrásztól a zenekarig, aztán próba, meg miegymás. Már mindannyian nagyon izgatottak voltunk az este miatt, én pedig már alig vártam, hogy a színpadon legyünk. Akár egy pillanat, úgy telt el az egész nap és már csak azon kaptam magam, hogy a Barba Negra  tele van Wayerrel, az MDC-s fiúk pedig már a színpadnál vannak. Egy valami viszont nagyon aggasztott. Hanna még nem volt sehol, pedig VIP belépője van és mondtam Neki, hogy keressen meg még mielőtt színpadra lépnénk. Nagyon szükségem lett volna az ölelésére, vagy csak szimplán azzal is beértem volna, ha láthatom. De nem jött. Még háromnegyed nyolckor sem volt sehol. Tudja, hogy mennyit jelent nekem ez az este és nem tenne olyat, hogy cserben hagyjon. De akkor mégis hol lehet? Talán történt Vele valami? És miért van kikapcsolva a mobilja? Számtalan kérdésem volt Vele kapcsolatban, amikre csak Tőle kaphatok választ.
-Ya Ou, minden oké? - kérdezte Bence.
-Nem, semmi sem oké! Mindjárt kezdünk és Hanna még nincs itt!
-Ne aggódj már! Biztosan itt lesz! Vagy az is lehet, hogy már rég itt járkál valahol, csak elkerültétek egymást. - nyugtatott.
-Remélem Neked lesz igazad. - sóhajtottam.
A buli kezdetét vette, Boti, Dani és Miki hatalmas hangulatot csináltak, utána pedig eljött az idő, hogy fellépjünk a színpadra. Eszméletlen fogadtatásban volt részünk és elmondhatatlan érzés volt végignézni a rengeteg lelkes rajongón, akik csak miattunk jöttek el. Köszöntöttük őket, aztán belecsaptunk a közepébe. A lemezünk dalai mellett néhány ismertebb feldolgozásunkat is eldaloltuk és olyan gyorsasággal repült el az a pár óra, mintha csak néhány perc lett volna. Sajnáltam, hogy hamar vége lett, de nagyon jól éreztük magunkat mi is és ahogy észrevettem a Wayerek is. Miután viszont lejöttünk a színpadról, ismét eszembe jutott Hanna. Nem jött el. Ha itt lett volna, akkor megkeres. Hatalmasat csalódtam Benne és ha nem áll elő egy épkézláb magyarázattal, akkor látni sem akarom. Pontosan tudta milyen fontos volt ez a koncert, mégsem jött el.
-Hé! Biztos nyomós oka van annak, hogy nincs itt. - lépett mellém Sziki.
-Elképzelni sem tudom, hogy hol lehet és mi van Vele. - sóhajtottam, majd rezegni kezdett a mobilom a zsebemben. Reménykedtem benne, hogy Hanna az, de ismeretlen számról érkezett üzenetem. Megnyitottam és egy kép fogadott pár sorral, amitől a szavam is elakadt.

"Egy új csapat nyerte meg a Strett's-et!"

Ez a felirat állt, a képen pedig Hanna, Szabi, Ricsi és még egy csomó ismeretlen volt.
-Ez nem lehet igaz! - szólaltam fel döbbenten. Szóval ezért hagyott cserben! Undorító ez az egész! El sem hiszem, hogy pont Ő tette ezt velem!