25. rész

Sziasztok. Újra péntek, úgyhogy itt a következő fejezet. Igazából nem tudok újat mondani, csak ismét megköszönni a komikat, pipákat és a kedves szavakat, amiket kaptam Tőletek. Jó olvasást, remélem tetszeni fog. :))



Ya Ou szemszöge:

Percekig csak pislogott, majd egy egyszerű "dolgom volt"-al elintézte a választ.
-Hanna, ne csináld ezt! Hol voltál? - kérdeztem ismét.
-Mondtam már, dolgom volt. - ismételte meg magát, bennem pedig nagyon felment a pumpa.
-Van valakid? - kérdeztem komolyan, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.
-Hát Te nem vagy normális!
-Válaszolj! - sürgettem, de hirtelen megszólalt a csengő. Mivel nem jutottunk beljebb, egyből kinyitottam, a másik oldalon pedig Szabi ácsorgott.
-Te meg mit akarsz? - mondtam flegmán.
-Nem hozzád jöttem!
-Szabi, mi az? - jelent meg Hanna is.
-Csak a kocsiban hagytad a táskád. Gondolom szükséged lesz rá. - nyújtotta át Neki az iskolatáskáját.
-Uhh, köszi! Észre sem vettem. - hálálkodott.
-Szóval Vele voltál? - néztem Rá kérdőn.
-Miért, szerinted mégis kivel lettem volna?
-Én csak...
-Te csak nem bízol bennem! - támadt nekem, aztán elköszönt a bátyjától és dühösen ott hagyott a nappaliban.
-Manó, beszéljük meg! - mentem utána.
-Hagyj békén! - csapta be maga után szobája ajtaját. Jobbnak láttam, ha most nem zaklatom, hagy nyugodjon meg egy kicsit. Jogosan haragszik rám, viszont az még mindig nem világos, hogy ha Szabival volt, miért nem mondta el. És egyáltalán mi a fenét tudtak egészen estig csinálni? Nagyon reménykedek benne, hogy Hanna nem keveredett bele valami hülyeségbe, mert akkor Szabit tuti kicsinálom!
Inkább elmentem fürödni, aztán pedig beültem a szobámba. Hanna persze ki se dugta az orrát, de majd reggel, tiszta fejjel megbeszélem Vele a dolgokat.

Hanna szemszöge:

Egyszerűen éreztem, hogy le fogok bukni. Túl későn értem haza és fogalmam sincs mi lett volna, ha nem Szabi hoz haza. Ez egyszer nagy mázlim volt, de ha így megy tovább, előbb-utóbb minden ki fog derülni, annak pedig nagyon rossz vége lesz. Nem is tudom mit mondtam volna Ya Ou-nak, ha a bátyám nem csenget be. A szívem szakadt meg, mikor azt feltételezte rólam, hogy van valakim. Előbb halnék meg, mint hogy megcsaljam. Iszonyatosan rosszul esett, amit mondott, de megértem, hogy nem bízik bennem, elvégre adtam rá okot bőven. Hiába próbáltam leplezni, nagyon megbántott. Nyilván megérdemeltem a dolgot, de ezt Tőle akkor sem vártam volna. Miután kisírtam magam, halkan a fürdőbe mentem zuhanyozni, utána pedig megpróbáltam elaludni, de igen nehezen jött álom a szememre.
   Fáradtan keltem fel reggel, alig aludtam néhány órát. Igyekeztem gyorsan elkészülni, hogy még véletlenül se fussak össze Ya Ou-val, de persze ez nem jött össze, ugyanis mikor kiléptem a szobámból, Ő már a konyhában volt.
-Jó reggelt. - köszönt hangosan.
-Neked is.
-Kérsz reggelit? - kérdezte.
-Nem, köszi. Sietek. - utasítottam vissza.
-Hanna, kérlek ne csináld ezt! Sajnálom a tegnapit. - nézett rám bűnbánóan.
-Tudom. Felejtsük el. - odaléptem mellé, egy puszit nyomtam az arcára, aztán kimentem a konyhából. Egyszerűen nem telt többre. Nem tudtam úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mert ez nem volt igaz.  Pontosan ettől tartottam. Ez az egész titkolózás tönkre fog tenni mindent! Amilyen gyorsan csak tudtam, felöltöztem és elindultam a suliba. Biztosan hülyének nézett, amiért elvileg megbocsátottam, gyakorlatilag meg ott hagytam a fenébe, de nem tudtam mitévő legyek. Legszívesebben mindent elmondanék Neki, de nem lehet. Annyira siettem, hogy alig negyed óra alatt legyalogoltam az általában harminc percig tartó utat. Már messziről kiszúrtam Ricsit, aki a kapuban állt magányosan.
-Mit fagyoskodsz idekinn? - kérdeztem.
-Téged vártalak.
-Menjünk be, mert baromira hideg van! - mondtam, aztán rögtön be is sétáltunk egyenesen a termünkbe.
-Na, mi a helyzet? - nézett rám.
-Fejlemények vannak.
-Komoly? Na, had halljam!
-Belementek.
-Mibe?
-Hogy Te is csatlakozz.
-Most viccelsz? - csodálkozott.
-Nem. De ha meggondoltad magad, azt is megértem.
-Dehogy is! Megígértem, hogy segítek. Be is tartom. És mikor vannak a próbák?
-Kettőtől. De egyszerűbb, ha együtt megyünk. - mondtam.
-Oké. Meglátod, minden meg fog oldódni.
-Neked legyen igazad!
-Nekem mindig igazam van. - vigyorgott.
-Na persze. - mondtam, mikor becsengettek. Előpakoltunk, leültünk, aztán megkezdődött a nap sulis része.
  Pontban kettőkor ismét a szokásos helyen vártam az autót, immáron Ricsivel. Látszott azért rajta, hogy fél, de szerintem én jobban paráztam kettőnk helyett is. Meglepő módon most Szabi jött értünk, aminek kifejezetten örültem. Természetesen most is elmondta, hogy viselkedjek és osztálytársamat is figyelmeztette előre. Hamar megérkeztünk, már csak ránk vártak. Mindenki alaposan végignézte az új fiút, aztán Kristóf előlépett és közöttünk váltogatta a tekintetét. 
-Na, Hanna! Remélem most már elégedett vagy és végre folytathatjuk, mert két hét múlva verseny!
-Bizony. December 21.-e mindjárt itt van. - szólt, azt hiszem Levente.
-Várjatok! Mi lesz december 21.-én? - kaptam észbe.
-A Street's, Mucikám! - mondta Kristóf.
-Nee! Az nem lehet!
-Most mit rinyálsz már megint?
-Akkor lesz a fiúk nagy koncertje. Ott kell lennem.
-Na ne hülyíts kis szívem, mert nem leszünk jóban! Ha meg mered kísérelni, hogy nem jössz el, nem köszönöd meg a következményeket, azt garantálom! - fenyegetett. Tényleg nem tudom mit fogok csinálni. Nem elég, hogy titkolóznom kell, de még egy időpontra is tették a két eseményt! Ha cserben hagyom a fiúkat, azt sosem bocsájtják meg nekem, de ha a versenyt hagyom ki, annak félek, hogy durvább következményei lesznek.
-Szólalj már meg, Hanna! - rázott meg a vállamnál fogva, mire egy nagyot nyeltem.
-Ne aggódj, ott leszek. - böktem ki halkan.
-Melegen ajánlom. Na, kezdjünk bele! - kiáltott, mire mindenki elfoglalta a helyét. Próbáltam egy időre kiverni az imént történteket a fejemből és megbeszéltük Marcival és Ricsivel a koreográfiát, majd próbáltunk tovább. Három részre bontottuk a társaságot és mindhárman egy-egy kisebb csoporttal foglalkoztunk, ami jóval megkönnyítette a munkánkat. Nem mondanám, hogy profik voltak, de a nap végére sikerült egyszerre lépniük és nem is esett el senki sem. Öt óra körül abbahagytuk és Szabi ismét hazafuvarozott minket. 
-Hanna, ne aggódj már! Minden rendben lesz! - nézett rám Ricsi.
-Igen? És szerinted mégis hogy legyek egyszerre két helyen? - keltem ki magamból.
-Mondd el Neki. Úgy a legtisztább.
-Nem lehet. Ha megtudja, kő kövön nem marad!
-Akkor nem tudom. Majd kitalálunk valamit, ne izgulj! - mondta, majd Szabi megállt a ház előtt. Elköszöntem Tőlük, kiszálltam és csak remélni tudtam, hogy még Ya Ou előtt hazaérek. Éppen amikor becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, megpillantottam barátom kocsiját. Nagyon megijedtem, hogy ismét lebukom előtte, épp ezért szélsebesen a liftbe siettem és megnyomtam a 3-as gombot. Mielőtt felért volna, megnyomtam a többi gombot is, hogy minden emeleten megálljon, így talán nyertem egy kis időt. Gyorsan kiszálltam a felvonóból, kinyitottam az ajtót és bementem a lakásba. Ledobáltam magamról a kabátot és a cipőt és bementem a szobámba. Kivettem pár füzetet a táskámból és tanulást színlelve lapozgattam őket az ágyamon, mikor zajt hallottam a bejárat felől, nem sokkal később pedig kopogtattak az ajtómon.
-Szia, Manó. Bejöhetek? - dugta be Ya Ou az orrát.
-Persze, gyere. - mondtam, mire beljebb lépett és becsukta maga mögött az ajtót.
-Nézd! Sajnálom, amit az este mondtam. Bunkó voltam. - húzott elő a háta mögül egy szál vörös rózsát, mire akaratlanul is elmosolyodtam. - Megbocsátasz? - nézett rám boci szemekkel.
-Gyere már, Te lüke! - húztam le magamhoz és megcsókoltam. Jól esett, hogy gondolt rám és bocsánatot kért, ezzel viszont még nagyobb lett a lelkifurdalásom, mint volt. Ha ez a titok egyszer kiderül, örökre meg fog gyűlölni, az biztos!