Hahó! Remélem még senki nem fagyott meg ebben a nagy hidegben. :) Elkészültem a folytatással és csak annyit szeretnék mondani, hogy elképesztően hálás vagyok az előző részhez érkezett temérdek mennyiségű hozzászólásnak. Tényleg nagyon boldoggá tettetek vele és remélem megtartjátok ezt a jó szokásotokat. Nem is szaporítanám a szót, jó olvasást és kíváncsian várom a véleményeket.
Hanna szemszöge:
Telnek, múlnak a napok, a suli pedig egyre jobban beindul. Egész jól sikerült beilleszkednem, a csoporttársaim nagyon jó fejek, élükön Ricsivel, aki egy igazi bolond, persze jó értelemben. Elkezdődött a nagybetűs tanév, kemény tanulás, annál is keményebb táncórákkal és különféle edzésekkel. Kicsit ellustultam a nyáron, ezért nehéz volt felvenni a tempót, de most már meg sem kottyan egy egész napos táncpróba. Sok újat tanítanak és igyekszem elsajátítani a mozdulatokat. Társastáncnál meglepő módon Ricsit kaptam partnernek, bár nem néztem volna ki Belőle, hogy ennyire tehetséges.
Egyszóval az iskolával nincs semmi probléma. Ya Ou-val is minden rendben közöttünk, mondjuk kicsit kevesebb időt töltünk egymással mostanában, köszönhető ez a fellépéseinek és a késő délutánig tartó óráimnak. Szerencsére Szabiról sem hallottam már egy jó ideje, úgy látszik, hatásosak voltak barátom szavai. Reggel egyedül mentem suliba, ugyanis Ya Ou-éknak jelenésük volt a 08:08-ban. Az idő már eléggé lehűlt, ezért magamra vettem egy fekete bőrkabátot és elindultam. Elég sokat kellett sétálnom, de így legalább felébredtem a friss levegőn. Már majdnem megérkeztem, mikor egy idegen kéz érintette meg a vállam és a falhoz nyomott. Kicsit megijedtem, majd ránéztem a kéz tulajdonosára, aki nem meglepő módon a testvérem volt.
-Már meg sem lepődöm, hogy megint Te vagy az! - néztem Rá.
-Hagyjuk a felesleges "hagyj békén" szöveget, mert Te is tudod, hogy nem mész vele semmire!
-Mit akarsz?
-Segíts!
-És mégis miben? Pénzt nem kapsz, másban pedig nem hinném, hogy a hasznodra válnék.
-Tévedsz, Drágám!
-Kibököd végre, mert el fogok késni? - sürgettem.
-Arról van szó, hogy elég nagy zűrbe keveredtem. - kezdte.
-Ez nem újdonság.
-A részletek nem tartoznak Rád, de annyi a lényeg, hogy sok pénzt buktunk, amit csak úgy tudunk visszaszerezni, ha indulunk egy versenyen.
-Mégis miféle versenyen?
-A Street's-en.
-Hogy hol? Te teljesen hülye vagy? - néztem Rá döbbenten.
-Várj! Ez még nem minden. Mivel a banda szerint az én hibám ez az egész, így nekem kell helyrehoznom, különben kicsinálnak. És valahonnan kiderítették, hogy a húgom profi táncos és most minden áron Téged akarnak! - mondta, mire egy nagyot nyeltem.
-Mi van? Na azt már nem! Felejtsd el, hogy én valaha is szóba állok a gengszter haverjaiddal! - adtam határozott választ.
-Ez nem kérés volt! Ha nem jössz magadtól, akkor visznek! Hanna, ez nagyon komoly dolog. Hogyha nem mész bele, mindkettőnket nagy bajba sodrod!
-Én? Nem tudom kettőnk közül ki az, aki megint valami őrültséget csinált! Ahelyett, hogy megoldanád egyedül, engem is belekeversz! Szép kis testvér vagy, mondhatom! - kiabáltam Vele.
-Halkabban már, légy szíves! - csitított. - Figyelj, tudom, hogy soha nem voltam olyan báty, amilyet megérdemelnél, de Te vagy az utolsó esélyem, hogy élve megússzam ezt az egészet. - nézett mélyen a szemembe. Az eddigiekkel ellentétben azt láttam rajta, hogy valóban fél és szüksége van rám, viszont én még Nála is jobban rettegek. Nem akarom megismerni azokat a sötét alakokat, akikkel benne van ebben az ügyben és azt végképp nem szeretném, ha bármi közöm lenne hozzájuk.
-Sajnálom, de ezt egyedül kell helyrehoznod. - toltam távolabb magamtól.
-Hanna, ne csináld ezt, kérlek! - húzott vissza.
-Hagyj elmenni, légy szíves! - néztem Rá. Percekig nem mozdult előlem, csak engem bámult. Szemei könnybe lábadtak, arca kétségbeesettséget árasztott. Komolyan megsajnáltam, de ez az érzés nem változtat semmit a tényeken.
-Sziasztok. - hallottam meg Ricsi hangját, mire megtörtem a bátyámmal való szemkontaktust és felé fordultam.
-Szia. - köszöntem vissza.
-Minden rendben? - váltogatta közöttünk a tekintetét.
-Igen, de menjünk, mert elkésünk. - ragadtam meg a kezét és szó nélkül hagytuk magára Szabit. Nem mondom, pont jókor érkezett Ricsi.
-Biztos, hogy jól vagy? Zaklatottnak tűnsz. - nézett rám.
-Persze, nincs semmi baj. - próbáltam hihetően mondani, de még én magam sem hittem el.
-Ez nem volt túl meggyőző, de látom nem szeretnél beszélni róla. - mondta és nem kérdezősködött tovább. Csendben sétáltunk be az iskolába és közeledtünk a termünkhöz. Köszöntünk a többieknek és leültünk a helyünkre. Még volt pár perc becsöngőig, úgyhogy gondolataimba merülve a padra feküdtem. Még csak most jutott el a tudatomig, amiket Szabi mondott. Ha tényleg ilyen nagy a baj, mint ahogy leszűrtem szavaiból, akkor kezdhetek parázni. Ismerem a testvéremet, így képzelem, hogy milyenek lehetnek az állítólagos haverjai. Nagyon nem szeretnék belekeveredni a dolgaiba, de attól tartok, ez elkerülhetetlen. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha ezek rám találnak. Nem hinném, hogy kesztyűs kézzel bánnának velem, főleg, hogy Szabi húga vagyok. A Street's egy nagyon durva táncverseny, ahol nem pont gimis csapatok indulnak. Már maga a tudat is elkeserít, hogy egy bűnöző bandát kellene felkészítenem az összecsapásra. És még itt van a következő feladat is. Még is hogy mondjam el ezt az egészet Ya Ou-nak? Fogalmam sincs. Eltitkolni nem tudom előre, hisz jobban ismer saját magamnál is és hazudni sem tudok Neki. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem fognak Szabi szavai beigazolódni és élhetem tovább nyugodtan az életem. Éreztem arcomon végigcsordogáló könnycseppjeimet, de most ez érdekelt a legkevésbé. A csengő megszólalt, az ajtó csapódott, Ricsi pedig végigsimított hátamon, jelezve, hogy keljek fel. Lassan felemeltem a fejem és igyekeztem eltüntetni sírásom összes nyomát, de padtársamnak sikerült észrevennie. Felálltunk, üdvözöltük a tanárt, majd helyet foglaltunk és kezdetét vette az óra. Nem igazán tudtam a tananyagra figyelni, mert máshol jártak a gondolataim. Céltalanul firkálgattam a füzetem, mikor Ricsi az orrom elé csúsztatott egy papírlapot.
"Mi a gond? Látom, hogy magad alatt vagy és nagyon szeretnék segíteni, de ha magadban őrlődsz, nem lesz könnyebb."
Igaza volt, de valahogy nem tudnék beszélni róla. Neki meg még nehezebb lenne, hisz nem tud semmit az előzményekről. Végül összeszedtem magam és írtam pár sort válaszként, majd visszatoltam elé.
"Nagyon kedves Tőled, hogy próbálsz segíteni, de nem ilyen egyszerű a dolog. Félek, hogy ezen senki nem tud segíteni."
Láttam, hogy végigvezeti szemeit a sorokon, majd kék színű tollával írni kezdett és újra visszakaptam a levelet.
"Tudom, hogy nem ismerjük olyan régóta egymást, de bennem megbízhatsz és talán ki tudunk találni valamit."
Mosolyra húzódtak ajkaim, miután elolvastam kedves szavait, majd pár szót írtam még válaszul.
"Köszönöm. Szünetben elmesélem."
Rápillantottam és egy bólintással jelezte, hogy rendben, majd próbáltam az órára koncentrálni, bár mivel az elejéről lemaradtam, nem igazán értettem semmit. Alig vártam, hogy vége legyen. Fogalmam sincs miért, de azt érzem, hogy megbízhatok Ricsiben, annak ellenére, hogy alig pár hete ismerjük egymást. Szükségem van egy barátra és bízom benne, hogy nem fogok csalódni Benne. Végre megszólalt az a nyavalyás csengő és elhagyhattuk a termet. Második óránk nincs, ezért nem kellett sietnünk sehová.
-Na, hová menjünk? - nézett rám kérdőn.
-Nem tudom, valami nyugis helyre.
-Gyere. - fogta meg a kezem és húzott maga után. Egyenesen az iskola udvarra vitt, ahol most járok életemben másodszor. Nem túl érdekes, csak egy egyszerű sportpálya. Megkerülve a hatalmas területet, az épület mögé jutottunk, ahol egy pár fokos lépcső volt és egy ráccsal védett ajtó. Jól ismerheti a sulit, ha rátalált erre a helyre. Csendes volt az egész, sehol egy diák, vagy egy tanár. Táskánkat letettük, majd leültünk egymás mellé az egyik lépcsőfokra.
-Mesélj, mi a baj? - nézett rám kíváncsian.
-Jól van, de készülj fel, hosszú lesz!
-Ráérünk. Van egy teljes óránk. - mondta. Összeszedtem minden gondolatomat és egy nagy sóhaj után, nem könnyen, de elmondtam Neki részletesen mindent, töviről-hegyire, kezdve a gyerekkorunkkal egészen a ma reggel történtekig. Csendben hallgatta végig a történetem, néha kikerekedett szemekkel figyelt, nekem pedig olykor elcsuklott a hangom, de igyekeztem visszafojtani a sírást.
-Huhhh, Csajszi! Te aztán rendesen belekeveredtél a pácba! - nézett rám komoly tekintettel.
-Tudom és fogalmam sincs hogy mihez kezdjek. - feleltem lesütött fejjel.
-Konkrét ötletem még nekem sincs, de ha bármi van, azonnal szólj és együtt megoldjuk.
-Köszönöm. - néztem Rá hálásan, majd megöleltem. - Kérlek, ezt ne mondd el senkinek!
-Bízhatsz bennem. - simított végig a hátamon. - A barátod tudja?
-Nem. És gőzöm nincs hogy mondjam el Neki. Ha megtudja, tuti kicsinálja a bátyámat.
-Szerintem mondd el Neki. Ő mégis csak jobban tud Rád vigyázni.
-Megpróbálkozok vele. - sóhajtottam, mikor megszólalt a csengő. Feltápászkodtunk, majd indultunk is a következő órára. Egész nap figyelmetlen és használhatatlan voltam, így nagyon megkönnyebbültem, mikor végre az utolsó órámnak is vége lett. A kapunál elköszöntem Ricsitől és az ismerős fekete BMW felé vettem az irányt, aminek a sofőrje Ya Ou volt. Kinyitottam az ajtót, bedobtam hátra a táskám, majd beültem mellé.
-Szia, Szépségem. - húzott magához és egy finom csókot hagyott ajkaimon. Nagyon hiányzott már és elképesztően jól esett csókja.
-Milyen napod volt? - érdeklődött.
-Átlagos. - válaszoltam. Leszámítva, hogy egy bűnöző bandának fáj rám a foga, egész jó kis nap ez. Próbáltam kitörölni ezt az egészet a fejemből, de nem ment.
-Mi a baj, Babám? Olyan szótlan vagy. - nézett rám egy pillanatra, majd ismét az utat kémlelte.
-Nincs semmi, csak fáradt vagyok. - találtam ki valami hihetőt.
-Akkor majd otthon főzök Neked valami finomat. - villantotta meg ezerwattos mosolyát, amitől az én arcomra is halvány mosoly kúszott. Telefonom váratlanul rezegni kezdett a zsebemben. Nem voltam benne biztos, hogy tudni akarom, ki van a vonal túlsó végén. Remek Hanna! Már a telefont sem mered felvenni! Gratulálok! - szitkozódtam magamban, miközben a készülék még mindig rezgett. Végül rászántam magam és kivettem a zsebemből. Ismeretlen szám volt megint, de végül felvettem.
-Haló.
-Jó napot! A központi kórházból hívom. Ön Szentesi Szabolcs hozzátartozója? - kérdezett egy női hang.
-Igen, a húga vagyok. Mi történt? - kérdeztem vissza ijedten.
- A testvérét kisebb-nagyobb zúzódásokkal hozták be az imént. Valószínűleg elesett, vagy verekedésbe keveredett. - közölte.
-Úristen! De ugye nincs komoly baja?
-Sajnálom, többet nem mondhatok, csak személyesen.
-Rendben. Azonnal indulok. - tettem le idegesen.
-Mi a baj? kérdezte Ya Ou.
-Szabi kórházban van!
-És én ezen miért nem lepődök meg? - mondta cinikusan.
-Ya Ou, hagyjuk ezt most! Oda kell mennem!
-Te tényleg be akarsz menni hozzá?
-Igen! Ő a testvérem! Elviszel, vagy hívjak taxit?
-Elviszlek. - sóhajtott dühösen és a kórház felé vettük az irányt. Ha tényleg megverték, már pedig ez nagyon valószínű, akkor veszélyesebb a helyzet, mint gondoltam. Ha Szabit nem kímélték, akkor egy gyenge lánnyal miért tennének kivételt? Nagyon félek. Elmondani nem tudom, mennyire!
Halihó. Itt is a kövi rész. Mindössze annyi a mondandóm, hogy nagyon köszönöm Ebony-nak az előző komikat. Úgy tűnik már csak Te állsz velem szóba, aminek nagyon örülök, mert mindig tartalmas megjegyzéseket kapok Tőled, ami feltölt energiával. A többieknek pedig köszönöm a pipákat, mondjuk nem sértődnék meg, ha pár szóban Ti is kifejtenétek a véleményeteket. "De nem erőszak a disznótor." - Azt hiszem ezt szokták ilyenkor mondani. Mindegy is, nem zagyválok tovább össze-vissza, jó olvasást. :))
Kora reggel ismét a telefonom zenélésére ébredtem. Nagyon álmos voltam és csak jó néhány perces küszködés után sikerült elhallgattatnom azt a vackot. Ya Ou még mélyen aludt mellettem, de nem is akartam felébreszteni, mivel ma amúgy is később megy dolgozni. Óvatosan kikeltem ölelő karjaiból, majd átmentem a szobámba felöltözni. Mivel már igencsak ősz van, ezért egy hosszú szárú cicanadrágot vettem fel, egy ugyan csak hosszú ujjú felsővel. A fürdőben megfésültem kócos tincseimet és egy alig látható sminkkel eltüntettem apró bőrhibáimat, majd készítettem reggelit. Miután mindennel elkészültem, felvettem a cipőm és még egy pillanatra visszamentem Ya Ou-hoz. Csendesen az ágyához léptem és egy puszit nyomtam arcára, majd betakartam és elhagytam a helyiséget. Táskám felvétele után elindultam a suliba. Gyalogolnom kellett, de egy cseppet sem bántam. Jót tett a friss levegő, a szél pedig kellemesen fújdogált, néha bele-belekapott hosszú hajamba. Alig fél óra alatt az iskola épületéhez érkeztem és be is mentem, egyből a szekrényemhez. Bepakoltam amik egyelőre nem kellenek és kivettem, amikre szükségem volt és indultam a teremhez. Első órám tánctörténet lesz, szóval nem kellett átöltöznöm. Néhányan már a teremben tartózkodtak, ezért hangosan köszöntem Nekik, amit mosolyogva viszonoztak, majd lepakoltam az egyik üres padra. Kivettem a táskámból egy füzetet és egy tollat, ezzel előkészülve az órára. Telefonom váratlanul rezegni kezdett az asztalon, ezért megfogtam és kimentem a terem elé, hogy felvegyem. Először azt hittem, hogy Ya Ou ébredt fel, de ismeretlen számról érkezett a hívás, végül felvettem.
-Haló. - szóltam bele.
-Szia Húgi. - hallottam bátyám nem kívánatos hangját.
-Mit akarsz már megint?
-Azt, amit a múltkor is. Segítened kell!
-Felejtsd el! - feleltem határozottan.
-Hanna, kérlek! Ha nem segítesz, nekem annyi! - váltott hangnemet.
-Talán nem kellett volna hülyeséget csinálnod!
-Húgi!
-Hagyj békén! Nem fogsz belekeverni az idióta ügyeidbe! Ha eddig nem érdekeltelek, akkor ezután is tartsd magad ehhez!
-De felvágták a nyelved! Kinyíltál a főiskolán, vagy Ya Ou-ka van ilyen hatással Rád?
-Honnan tudsz Te a főiskoláról? - kérdeztem értetlenül.
-A húgom vagy, Drága! És még Te mondod, hogy nem foglalkozom Veled!
-Szabi, ne játssz az idegeimmel! Bökd ki végre, hogy mit akarsz és hagyjuk egymást élni! - mondtam idegesen.
-Ez nem telefon téma.
-Azt el ne képzeld, hogy találkozni fogok Veled!
-Most miért?
-Mert nem vagyok hülye!
-Csak nem félsz, mert most nincs melletted a kis herceged, hogy megvédjen? - nevetett.
-Pukkadj meg! - mondtam flegmán és rányomtam a telefont. Nagyon feldühített megint. Tudom, hogyha Ő bajba kerül, az nem holmi piti kis ügy, hanem valami durva dologról van szó, ezért is tartom magam ahhoz, hogy nem segítek Neki. Hiába a bátyám, nem tudok Rá úgy nézni, az után a sok rossz után, amiket megtett velem. Igazából belém szökött a félelem, hisz, ha azt tudja, hogy ide járok, akkor már csak idő kérdése, hogy rám találjon és én azt nagyon nem akarom. Zavartan ültem le a fal melletti padra és igyekeztem elfojtani a kitörni vágyó sírásomat. Az eszem azt súgja, hogy most azonnal hívd fel Ya Ou-t, de nem szeretném már kora reggel felzaklatni a hülyeségeimmel.
-Szia. - köszönt valaki, mire magamhoz tértem és felnéztem az illetőre.
-Szia. - viszonoztam halkan Ricsi gesztusát.
-Valami baj van? - nézett rám kérdőn. Nyilván az arcomra volt írva, hogy mit érzek.
-Nincs. - csóváltam meg a fejem, viszont nem néztem a szemébe.
-Biztos? Látom Rajtad, hogy valami bánt. - ült le mellém.
-Nem szeretnék beszélni róla.
-Rendben. De ha kell egy barát, én itt vagyok. - simított végig a karomon.
-Köszönöm. - néztem Rá egy halvány mosollyal az arcomon. Nem sokkal később megszólalt a csengő, jelezve, hogy kezdődik az óra, ezért bementünk a terembe. Én elfoglaltam a kiválasztott helyem, Ricsi pedig mellém telepedett.
-Nem gond, ha ideülök? - kérdezte.
-Dehogyis! - válaszoltam, majd nyílt az ajtó és a tanár is megjelent.
Mivel még nem találkoztunk Vele, bemutatkozott, majd kérte, hogy mi is meséljünk magunkról pár szót. Kíváncsian hallgattam csoporttársaimat, hiszen még nem igazán ismertük meg egymást. Ezután belekezdtünk a tananyagba. Életemben nem körmöltem annyit, mint ezen az órán, még az ujjam is lezsibbadt. Miután vége lett még következett 3 nem túl érdekes tantárgy, aztán végre jött az ebéd szünet. Mindenki megrohamozta az ebédlőt és beszélgetés, vagy épp tanulás közben fogyasztotta el elemózsiáját. Az utolsó üres asztalhoz telepedtem le, majd Ricsi is csatlakozott hozzám egy ismeretlen lánnyal az oldalán.
-Szia. - köszönt a hosszú, szőke hajú, jó megjelenésű lány, majd helyet foglaltak velem szemben.
-Hanna, ő itt Jázmin, a kishúgom. - mutatta be Ricsi az idegen személyt. Kedvesen bemutatkoztam Neki és beszélgetés közben eszegettük az ebédünket. Időközben ismét rezegni kezdett a mobilom. Már kezdtem megijedni, hogy megint Szabi az, de mikor a kijelzőre pillantottam, megkönnyebbülten láttam, hogy Ya Ou-tól érkezett üzenetem. Habozás nélkül megnyitottam és mosolyogva olvastam végig a sorokat.
"Szépségem, nagyon rossz volt egyedül ébredni. Hiányzol Babám. Mikor végzel? "
Mindig mosolyt csal az arcomra, akár néhány szava is. Lelkesen pötyögtem válaszom, miszerint már csak egy órám lesz.
"Nem akartalak felébreszteni. Amúgy már csak egy órám lesz, szóval 1 körül."
Nem kellett fél percet sem várnom, de már érkezett is a válasz.
"De jó! :) Akkor addigra ott leszek. <3"
Erre már nem válaszoltam, csak eltettem a készüléket.
-Csak nem a pasiddal beszéltél? - nézett rám Jázmin.
-Ennyire látszik? - mosolyodtam el.
-Igen. - bólogatott.
-Én nem vettem észre. - makogott Ricsi teli szájjal.
-Mert Te pasiból vagy! Nekünk csajoknak elég egy nézés és már tudjuk is, hogy mi a szitu. - oktatta ki testvérét.
-Pontosan. Ti nem értetek ehhez! - értettem egyet Jázminnal.
-Igaz. Hozzátok egy külön használati utasítás kell. - kuncogott.
-Erre csak annyit mondok, hogy nem mi vagyunk bonyolultak, hanem Ti vagytok kukák! - mondtam, mire Jázmin felnevetett, testvére pedig nagy szemekkel nézett rám.
-Na végre! Ricsikét beoltották! - röhögött tovább.
-Ez nem oltás volt, csak az általános igazság.
-Tudom, de Ricsi Úrnak eddig még senki nem szólt be. - világosított fel a szőke lány.
-Miért? Talán valami király vagy? - néztem a fiúra.
-Nem, csak kicsit fura, hogy épp egy csaj mondja meg a tutit.
-Van ez így. - vigyorogtam, majd elköszöntem Jázmintól és mentem az utolsó óránk helyszínére. Meglepően hamar eltelt, mert úgymond ez egy interaktív óra volt. Sokat mozogtunk, ami nagyon jól esett és sokkal jobban szeretem az ilyen órákat, mint amelyiken csak megállás nélkül írunk és írunk. Végre megszólalt az a bizonyos hang, ami a diákok számára a megváltást jelenti, főleg nap végén. Sietősen mindenki elhagyta a termet, Ricsivel pedig együtt indultunk kifelé. Ya Ou-t még nem láttam sehol, viszont a kapuban feltűnt egy ismerős személy, akitől nagyon megijedtem. Azonnal megálltam, a mellettem lévő fiú pedig elég furán nézett rám.
-Mi a baj?
-Ott van a bátyám. - pillantottam az egyre közeledő személyre.
-Az tök jó. - mondta.
-Nem. Ez nagyon nem jó!
-Áruld már el, mi a baj! - faggatott, Szabi pedig megállt előttünk.
-Szia, Húgi. - ölelt volna meg, de ellöktem magamtól.
-Nem megmondtam, hogy szállj le rólam? - förmedtem Rá.
-Nyugi már! Csak nem lecserélted Mr. Kínait? - pillantott Ricsire.
-Fejezd már be és hagyj elmenni! - kerültem volna ki, de elém állt.
-Hanna! Komolyan beszélnem kell veled! - fogta meg a karom.
-De én nem akarok! - rángattam ki a kezem szorításából, majd hirtelen megjelent Ya Ou.
-Itt meg mi folyik? - nézett ránk, majd Szabira és láttam a szemében, hogy felmegy benne a pumpa.
-Már csak Te hiányoztál! - szólt Szabi.
-Te mit keresel itt? Nem voltam elég világos, hogy hagyd békén Hannát?
-Ya Ou, hagyd! Menjünk, kérlek. - néztem Rá.
-Nem hagyom! Kérlek kísérd el a kocsihoz. - szólt Ricsihez. - Nekünk van egy kis megbeszélnivalónk. - fordult vissza testvéremhez, Ricsi pedig megfogta a kezem és elvitt onnan.
-Hanna, mi ez az egész? - faggatott.
-Ne most, kérlek! - mondtam és le sem vettem a szemem a két vitatkozó fiúról.
Ya Ou szemszöge:
Rossz volt reggel Manó nélkül ébredni, de beletörődtem abba, hogy már elment és nem nagy kedvvel ugyan, de elindultam dolgozni. Ma elég laza napunk volt, párszor elpróbáltuk a dalokat és a mozdulatokat, majd fél egyre már végeztünk is. Nagyon hiányzott már Hanna, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, az iskolához siettem. Kissé nagy volt a dugó, így később értem oda, ám amikor megpillantottam barátnőmet egy idegen fiúval és velük szemben Szabit, nagyon mérges lettem. Megkértem a szőke hajú fiút, hogy vigye el Manót a közelünkből és miután elmentek, dühösen vontam kérdőre Szabit.
-Hányszor kell még elmondanom, hogy hagyd végre békén?
-Neked ehhez semmi közöd! - nézett rám.
-De van! Nem fogom hagyni, hogy érzelmileg megint tönkretedd!
-Nem akarok én semmi ilyesmit, de nagy szükségem van Rá.
-Bele ne próbáld rángatni a piszkos kis ügyeidbe, mert nem állok jót magamért! - fenyegettem.
-Hagy beszéljek Vele! - váltott hangnemet.
-Felejtsd el! - mondtam határozottan.
-Ya Ou, ne csináld ezt!
-Menj el és hagyd Őt békén! - utasítottam, majd egyszerűen ott hagytam és az autóhoz mentem.
-Jól vagy, Manó? - léptem barátnőm elé aggódva.
-Persze, nincs semmi baj. Egyébként Ő Ricsi az osztálytársam. - mutatta be a mellette álló fiút.
-Ya Ou vagyok. - nyújtottam felé a kezem, Ő pedig megrázta.
-Mit mondtál Neki? - kíváncsiskodott Hanna.
-Nem érdekes. Gyere, menjünk haza. - fogtam meg a kezét.
-Ricsi, elvigyünk? - nézett fel Rá.
-Nem kell, köszi. Még megvárom a húgomat.
-Jól van. Akkor szia.
-Sziasztok. - köszönt, majd beültünk az autóba és hazafelé vettük az irányt.
-Hogy keveredett ide az az idióta? - kérdeztem.
-Fogalmam sincs. Reggel hívott, de megmondtam neki, hogy hagyjon békén, aztán ahogy jöttünk ki Ricsivel a suliból, egyszer csak megjelent. - mesélte.
-De miért nem szóltál, hogy hívott?
-Mert nem akartalak már kora reggel a hülyeségeimmel fárasztani.
-Ez nem hülyeség, hanem totálisan komoly dolog. - álltam meg a ház előtt és felmentünk. - Ha legközelebb felkeres, azonnal szólj, rendben?
-Jó. - bólintott, aztán lepakoltunk.
-Még elég korán van. Nem megyünk el valahová? - ajánlottam fel.
-Végül is. Nincs tanulni valóm és szép az idő, szóval menjünk. - mondta. Összekulcsoltam ujjaimat az övékkel és elindultunk a városba sétálni.
Sziasztok. Nos nincs túl sok időm mostanában, de azért sikerült összehoznom a részt. Szeretném itt is mondani, hogy a héten nem tudok a Szikis blogra új részt hozni. Remélem megértitek. Az előző részhez kapott kommentekért ezer hála és várom őket továbbra is. Tudom, hogy nem ide tartozik, de szombaton lesz a szalagavatóm és kérlek szurkoljatok, hogy ne bukjak orra xDD. Nem is fecsegnék tovább. jó olvasást. :))
Sajnos szempillantás alatt eltelt ez az egy hét, aminek szinte minden egyes pillanata tökéletesen telt. Egy napsütéses hétfő reggelre ébredtünk, de ez más lesz, mint eddig, hisz Ya Ou-nak újra dolgoznia kell, nekem pedig megkezdődik a suli, amitől kissé félek, mint úgy általában mindentől. Egyszerre ébredtünk fel fél 8 körül és egy jó reggelt puszi után rögtön fel is keltem, ugyanis 9-kor kezdek és még be sem pakoltam. Bár azt sem tudom igazán, hogy mit kellene magammal vinnem. Miután elintéztem reggeli teendőimet, a konyhába mentem és összedobtam néhány szendvicset magamnak és Ya Ou-nak is. Eléggé be voltam sózva, de ez azt hiszem érthető, hiszen ez lesz az első napom. Teljesen ismeretlen épület, új emberek, új kihívások és egy újabb esély az álmaim megvalósítására. A szobámban eltettem néhány dolgot, amire úgy gondoltam, hogy szükségem lehet, majd elkezdtem felöltözni. Épp pólómat húztam volna magamra, mikor két hűvös kéz fedetlen hasamra csúszott, amitől rendesen kirázott a hideg.
-Ya Ou, drága! Ha nem zavar, épp öltözöm! - fordultam szembe Vele.
-Nem zavar. Nyugodtan öltözz csak. - vigyorgott. Megráztam a fejem, majd egy pici puszit nyomtam arcára, mire szorosan derekam köré fonta karjait, így fejem csupasz mellkasába fúrhattam. Percekig álltunk tétlenül, egymást ölelve, majd kezével felemelte a fejem, hogy találkozzon a tekintetünk és őrületes lassúsággal
közelített arcával az enyém felé. Ajkaimon éreztem lélegzetvételét, mégsem csókolt meg. Teljesen elvesztem különlegesen sötét és csillogó szemeiben, majd nem bírtam tovább és én tapasztottam ajkaimat az övéihez és mohón megcsókoltam. Nem ellenkezett, hanem kezébe vette az irányítást és szenvedélyesen faltuk egymást. Nyelvünk forró táncot lejtett, testem pedig tiszta libabőr lett. Hasamban ismét felébredtek azok a pillangónak nevezett nyavalyás szörnyek és hevesen csatáztak odabenn. Ujjaival végigsimított csupán melltartóval fedett testemen, amibe ismét beleborzongtam. Levegőnk vészesen fogyott, ezért lassan elszakadtunk egymástól.
-Szeretlek, Manó. - simogatta meg az arcom.
-Én is Téged. - mosolyodtam el. Egy kicsit eltávolodtam Tőle, majd folytattam az öltözködést. Éreztem magamon a tekintetét, épp ezért sietősen kapkodtam magamra a ruhadarabokat.
-Ezt direkt csináltad, igaz? - nézett rám.
-Még szép. De ha tovább bámulsz, el fogsz késni! - figyelmeztettem, mire észbe kapott és gyors léptekkel elhagyta a szobámat. A fürdőben elviselhető kinézetet varázsoltam magamnak, majd felvettem a cipőm és vártam Ya Ou-ra. Végszóra Ő is megérkezett és az ajtó bezárása után az autóhoz indultunk. Beültünk és a fősuli felé vettük az irányt. Nagyon izgultam, ezért elég szótlan voltam egész idő alatt. Alig 15 perc alatt megérkeztünk, majd kiszedtem a táskám és a hatalmas épületre pillantottam.
-Ügyes leszel. - jelent meg barátom előttem. Szorosan megöleltük egymást és egy nagy puszit nyomott a homlokomra. - Csörögj rám, hogy mikor végzel és érted jövök. - hagyott egy finom csókot ajkaimon, majd visszaült az autóba és elment. Egy nagy sóhajtás után a bejárathoz indultam. Kissé bizonytalanul léptem be, de ahogy beértem, megláttam a sok nyüzsgő emberkét és egyből elmúlt a félelmem, hisz senkit nem érdekelt, hogy új vagyok. A 19-es termet kerestem mindenhol, mert ott tartják az eligazítást a gólyáknak. Kicsit elbóbiskoltam és össze-vissza nézelődtem, aminek az lett az eredménye, hogy véletlenül nekimentem valakinek.
-Bocsánat. Figyelmetlen voltam. - néztem fel az illetőre, miután rendesen lefejeltem a mellkasát.
-Semmi gond. - nézett rám egy tengerkék szempár. - Ricsi vagyok. - nyújtotta felém a kezét mosolyogva. Egy meglehetősen jóképű srácot sikerült elgázolnom. Szőke, tökéletesen beállított haj, kék szemek, mosolygós arc és ehhez még társult a jó stílus is.
-Hanna. - fogadtam el a kéznyújtást, miután alaposan szemügyre vettem.
-Új vagy? - kérdezte.
-Igen. Hatalmas ez a suli. Már fél órája járkálok, de gőzöm sincs merre van a 19-es terem.
-Én is azt keresem, úgyhogy ha gondolod, mehetünk együtt, hátha hamarabb megtaláljuk. - villantotta meg hófehér fogait.
-Jól van. - helyeseltem és a folyosón torlódó tömeget kikerülve keresgéltünk. Hamar megtaláltuk az elveszett termet és be is mentünk. Sokan voltak és már a tanár is bent volt, legalábbis én tanárnak néztem. Csendben leültünk egy-egy székre és figyelmesen hallgattuk, miket mond. Mint kiderült, csoportokra osztottak és majd párokba fognak állítani, ha épp nem modern táncot tanulunk. 10-en kerültünk egy csoportba, 5 fiú és 5 lány. Ricsi is az én csoportomba került, aminek azért örültem, mert legalább nem lesz annyira idegen mindenki. Elmondták azt is, hogy mit hol találunk és kézhez kaptuk az órarendünket is. Az első óra kezdetéig még volt fél óránk, ezért leültem a terem előtti kis padra és írtam Ya Ou-nak egy sms-t, hogy kettőre jöhet értem és pár szóban leírtam az első benyomásomat, ami eddig igencsak pozitív.
-Leülhetek? - hallottam egy "ismerős" hangot, mire felnéztem a telefonomból.
-Persze. - mosolyogtam, majd eltettem kütyümet és Ricsire néztem.
-Mesélsz magadról?
-Mit szeretnél tudni? - kérdeztem vissza.
-Mondjuk, hogy miért jelentkeztél?
-Igazából a barátomnak köszönhetem, hogy most itt vagyok, mert nem mertem jelentkezni.
-De miért? - nézett rám csodálkozva.
-Mert nem tartom magam olyan jó táncosnak, mint akik idejárnak.
-Ők is elkezdték valahol. És mióta táncolsz?
-Amióta az eszemet tudom. Vagyis elég rég óta. - válaszoltam.
-Akkor ebben nagyon hasonlítunk. - nézett rám mosolyogva.
-Most Te jössz. Miért jelentkeztél?
-Ez egy jó kérdés. Talán, mert szeretem a kihívásokat.
-Ebben viszont különbözünk.
-Gondoltam. Mármint nem tűnsz ilyen minden lében kanál lánynak, mint úgy általában a csajok.
-Ezt jól látod. Nem szeretek a középpontban lenni. - mondtam, mikor megszólalt a csengő. Bevonultunk a terembe és vártunk a tanárra. Mindenki egész csendes volt, hiszen alig ismertük egymást. Néhány perccel később nyílt az ajtó és egy 30 év körüli férfi lépett be rajta. Bemutatkozott, majd elmondta, hogy mire számíthatunk és a teremben szétszóródva nyújtani és bemelegíteni kezdtünk. Miután ezzel végeztünk, sorba állított minket és alaposan végignézett rajtunk.
-Nos, mielőtt bármibe is belefognánk, kíváncsi vagyok, hogy ki mit tud, szóval egy-egy perces koreográfiát szeretnék látni mindenkitől. - váltogatta közöttünk a tekintetét. - Te kezded. - mutatott a mellettem álló lányra, aki azonnal a terem közepére ment és miután elindult a zene, mozogni kezdett. Mindenki nagyon jól táncolt, bár különböző stílust képviselünk, mégis tetszett. Én voltam az utolsó, így kicsit könnyebb dolgom volt. Megmutattam röviden, hogy mit tudok, aztán leültem.
-Remek. Úgy érzem, nem lesz gond a közös munkával, viszont mindenkit arra kérek, hogy figyeljen oda az órákon, mert keményen kell dolgoznunk, főleg, hogy újak vagytok. - sétálgatott előttünk, miközben mondta a mondókáját. Nem sokkal később megszólalt a csengő, majd siettünk a következő órára. Az egész nap szinte így telt, nem igazán tanultunk még semmit, csak felkészítettek minket a továbbiakra. Egész jól összeismerkedtem a csoporttársaimmal, Ricsi pedig rendkívül barátságos és közvetlen volt velem egész nap. Lassan telt az idő, de végül eljött a két óra és indulhattunk haza. Ahogy kiléptem az ajtón, már messziről kiszúrtam Ya Ou-t, aki a kocsijának támaszkodva várt rám. Amint odaértem hozzá, ellökte magát az autótól és fülig érő mosollyal tárta szét karjait, én pedig azonnal hozzá is bújtam. Szorosan megöleltük egymást, majd egy könnyű csókot lehelt ajkamra.
-Na, milyen volt? - simított végig arcomon.
-Nagyon jó. - válaszoltam vidáman.
-Gyere, menjünk haza. - nyitotta ki nekem az ajtót, majd beült mellém és elindultunk hazafelé. Egész úton be nem állt a szám annyi mindent meséltem Neki, amit csendben végighallgatott. Még a felénél sem tartottam, mikor már a nappaliban ültünk.
-És képzeld, teljesen véletlenül belebotlottam reggel egy srácba, akiről később kiderült, hogy a csoporttársam. - folytattam.
-Várj! Mi az, hogy belebotlottál? - nézett rám értetlenül.
-Hát véletlenül nekimentem a folyosón.
-És neve is van ennek a titokzatos embernek?
-Igen. Ricsinek hívják és nagyon jó fej.
-Na, Te csak vigyázz Vele. Ki tudja, mit akar Tőled.
-Most féltékeny vagy? - néztem szikrázó íriszebe.
-Dehogy vagyok féltékeny! - próbálta elhitetni velem, de nekem nem tud hazudni.
-Nem versz át! Ya Ou féltékeny! - mosolyodtam el.
-Mondtam már, hogy nem vagyok az!
-Nincs is rá semmi okod. - másztam az ölébe. - Én csak Téged szeretlek. - nyomtam egy puszit az arcára, mire széles mosoly kúszott szájára. Közelebb húzott magához, majd ajkait finoman az enyémekhez érintette és puhán csókolni kezdett. Kezeim nyaka köré csavarodtak, az övék pedig combomon, majd fenekemen siklottak végig. Nyelve hamar átjutott az enyémhez és forrón kényeztették egymást. Hosszú és szenvedélyes csókcsaták zajlottak le közöttünk, miközben szinte minden testrészünk összeért, szívem pedig össze-vissza kalapált. Ujjaimat finoman végighúztam izmos mellkasán, mire egy apró nyögés hagyta el ajkait, ezzel félbeszakítva eddigi talán legforróbb csókunkat.
-Nagyon szeretlek, Babám. - suttogta nyakamba, majd egy apró puszit hagyott a csupasz bőrfelületen.
-Én is szeretlek. - fúrtam fejem a mellkasába és mélyen beszívtam illatát. Teljesen alaptalanul féltékenykedik, hisz olyan sokáig vágytam arra, hogy Vele lehessek és most, hogy végre ez teljesült, soha többé nem akarom elengedni. Nincs szükségem senki másra, mert nekem Ő a tökéletes férfi.
-Mit szólnál, ha csinálnánk valami kaját, aztán néznénk egy filmet? - nézett rám kérdőn.
-Jól hangzik. - mondtam, majd visszafeküdtem a mellkasára.
-Látom nagyon aktív vagy. - kuncogott.
-Elfáradtam. - motyogtam.
-Jó. Akkor majd én csinálok kaját, de ne számíts nagy dologra. - emelt fel és letett maga mellé, majd kiment a konyhába. Negyed óra múlva szendvicsekkel tért vissza hozzám.
-Nem kerestél filmet? - tette le a tálcát az asztalra.
-Nem mondtad. - rántottam meg a vállam.
-Azt hittem, nem kell mondanom. - sóhajtott egyet, aztán kikapott egy DVD-t és betette a lejátszóba. Amíg elindult a film, kényelmesen elhelyezkedtünk és enni kezdtünk. Ahogy felcsendült a zene, egyből tudtam, hogy ez nem egy vígjáték lesz.
-Mondd, hogy ez nem horror! - néztem Rá, mire lemosolyodott.
-De az. Választhattál volna, de lusta voltál. - folytatta tovább az evést. Az eleje még nem is volt olyan szörnyű, de aztán besötétedett és az események is beindultak. Volt abban fűrész, kés, gyilkolászás, egyszóval minden, ami szem-szájnak ingere. Ya Ou szemrebbenés nélkül kémlelte a képernyőt, én meg azt sem tudtam hova nézzek. Egyre közelebb csúsztam hozzá, végül már szorosan mellé bújtam és onnan néztem azt a borzalmat.
-Kapcsold már ki! - szóltam Rá.
-Mindjárt vége. - vigyorgott.
-Jó, akkor addig elmegyek fürödni. - keltem fel és inkább a fürdőbe indultam. Nem értem mit lehet az ilyen filmeken szeretni. Miután levettem piszkos ruháimat, beálltam a kellemesen meleg vízcseppek alá és alaposan megmosakodtam. Mikor végeztem, megtörölköztem, majd felvettem a pizsamám és fogat mostam. Épp indultam volna ki, mikor az ajtóban egy sötét alak elém ugrott, én pedig egy hatalmasat sikítottam, majd rájöttem, hogy Ya Ou az.
-Te nem vagy normális! - boxoltam bele a vállába, Ő meg csak röhögött. Egy nagy puszit nyomott az arcomra, majd bement a helyiségbe. Addig birtokba vettem a szobáját és kényelmesen elhelyezkedtem az ágyában. Beállítottam az ébresztőt, közben pedig Ő is visszaérkezett.
-Látom szeretsz az ágyamban aludni. - vigyorgott öntelten.
-El is mehetek, ha gondolod.
-Eszedbe se jusson! - mászott be mellém, majd fölém hajolt és egy hosszú csókot lehelt ajkaimra. Ezután visszafeküdt és egymáshoz bújva merültünk el az álmok világában.
Halihó. Csütörtök van, így itt a folytatás. Az előző részhez konkrétan egyetlen komment sem érkezett, ami nem esett valami jól, de remélem, hogy most kapni fogok néhányat. Nincs különösebb hozzáfűznivalóm, csak tényleg annyi, hogy örülnék a véleményeknek. Jó olvasást. :))
Ya Ou szemszöge:
Kora reggel Hanna zenélő telefonjára ébredtem, persze Ő ezt észre sem vette.
-Manó! - keltegettem, mire nyöszörögve kinyitotta a szemét.
-Mi az?
-Csörög a telefonod. - nyomtam a kezébe a kütyüt, majd felvette.
-Haló. - szólt bele rekedtesen. - Mit akarsz már megint?..... Felejtsd el! Hagyj ki a piszkos kis ügyeidből! - szólt mérgesen, majd kinyomta és az ágyra dobta a mobilt.
-Mi a baj, Életem? - néztem Rá kérdőn.
-Semmi, csak már elegem van az idióta bátyámból! - dühöngött.
-Ő hívott? - kérdeztem, mire egy bólintással válaszolt. - Mit akart már megint?
-Szerinted? Belekeveredett valamibe és azt akarja, hogy én húzzam ki belőle.
-Szó sem lehet róla! - jelentettem ki.
-Én is ezt mondtam Neki, de Te is tudod, hogy milyen.
-Igen tudom. De nem fogom hagyni, hogy Téged is belerángasson a hülyeségeibe! - húztam magamhoz. A kissé kócos hajú gyönyörűség az ölembe mászott és szorosan hozzám bújt. Apró mosoly kúszott arcomra és védelmezően a karjaimba zártam pillekönnyű testét.
-Ígérd meg, hogy nem dőlsz be Neki! - suttogtam nyakába.
-Megígérem. - motyogta.
-És, ha megint hívna, azonnal szólj! - fogtam kezeim közé kissé ijedt arcát. Egy aprót bólintott, majd pici kezével végigsimított meztelen hátamon, amitől tiszta libabőr lettem. Percekig üldögélt csendesen a karjaimban, közben pedig eszembe jutott milyen szép is volt a tegnapi nap. A kutyasétáltatás, amiből mindketten fülig sarasan jöttünk haza, az a kis csipkelődés a fürdőben és amikor boldogan a nyakamba ugrott, hisz teljesült egy álma. Vidáman újságolta el anyáéknak is, akik megdicsérték és gratuláltak Neki. Semmi gond nem volt eddig, de persze a hülye bátyjának közbe kellett avatkoznia! Láttam Rajta, hogy megijedt a hívástól és, hogy hosszú percek óta szorongat, az is ezt bizonyítja. Mindentől szeretném megvédeni, de ez sajnos nem olyan egyszerű, főleg, ha Szabiról van szó. Lassan felemelkedett a mellkasomból és rám emelte igéző tekintetét. Homlokomat az övéhez érintettem és csak élveztük egymás közelségét. Ajkaimon éreztem lélegzetvételét, amin elmosolyodtam, majd lágyan megcsókoltam. Csak egy leheletnyi csók volt, de éreztetni akartam Vele, hogy rám mindenben számíthat.
-Menjünk reggelizni! - törtem meg a hosszú csendet. Kimászott az ölemből, én pedig felvettem egy pólót és egy nadrágot, majd lementünk a többiekhez, akik már az asztalnál ültek.
-Jó reggelt. - köszöntünk egyszerre.
-Jó reggelt. - érkezett a válasz. Leültünk melléjük és csendben megreggeliztünk.
-Mit szólnátok, ha ti fiúk főznétek bográcsban valami finomat, mi pedig Hannával sütnénk sütit? - vetette fel ötletét anya.
-Miénk a kemény munka, mi? - szóltam közbe.
-Szerintem a múltkori rántottád után csak maradj csendben! - csatlakozott Hanna is a beszélgetéshez.
-Milyen rántotta? - kíváncsiskodott testvérem.
-Ya Ou múltkor sikeresen leégetett egy adag rántottát serpenyőstől együtt. - mesélte barátnőm, mire mindenki kinevetett.
-Kösz szépen, Manó! - tettettem a sértődöttet.
-Most mi az? Vicces volt. - kuncogott. Miután jól kipoénkodták magukat, elpakoltunk. Apával és az öcsémmel előkerestük a bográcsot és kivittük. Ameddig én megpróbáltam tüzet gyújtani, Ők kihozták az alapanyagokat. Sikeresen lángra lobbant a tűz is, majd feltettük a hagymát pirítani. Szép sorjában minden hozzávaló belekerült, ezután pedig nem volt más feladatunk, csak néha-néha megkeverni és kóstolgatni. Kicsit unalmas volt egy idő után a tűz mellett ücsörögni és már hiányzott Hanna csiripelő hangja is, ezért úgy döntöttem, megnézem miben mesterkednek odabent. Fel is álltam eddigi helyemről és a konyha felé vettem az irányt, ahonnan hangos nevetés hallatszott. Észrevétlenül megálltam az ajtóban és mosolyogva figyeltem, hogy milyen jól kijön Hanna anyával. Bár ez mindig is így volt.
-Ya Ou, nem illik ám hallgatózni! - szólt rám Manó.
-De nem is hallgatóztam! Csak kíváncsi voltam mit csináltok.
-Na persze.
-Kint hogy állnak a dolgok? - kérdezősködött anya.
-Egész jól. Már csak főnie kell. - válaszoltam.
-Akkor jó.
-Kijössz velem egy picit? - néztem szépséges barátnőmre.
-Menjetek csak nyugodtan. - mosolygott anya, majd kimentünk a konyhából, egyenesen az udvarra. Apró ujjait összefontam az enyémekkel és a kert felé sétáltunk.
-Mit szeretnél? - állt meg és felém fordult.
-Semmit, csak egy kicsit kettesben akarok lenni Veled.
-Ya Ou! - szólt rám, mivel tudta, hogy nem csak ezért hívtam ki.
-Csak frusztrál ez a reggeli dolog. Nagyon féltelek. - böktem ki végül.
-Nem kell így túlreagálni! Szabi is tudja, hogy esélytelen, hogy szóba álljak Vele, úgyhogy nincs mitől tartanod.
-Azért mindketten ismerjük a bátyádat és nem adja fel egykönnyen!
-Nem lesz baj, ne aggódj! - simogatta meg az arcom és átölelt. Szorosan magamhoz húztam és beszívtam különleges illatát.
-Úúúú! Van medencétek? - pillantott a hátam mögött lévő nagy vízzel teli medencére.
-Van ám. Szeretnél pancsolni?
-Nem hoztam fürdőruhát.
-Na és? Minek az? - mosolyodtam el.
-Na ugyan minek? Szerinted?
-Ha rossz leszel, ruhástól foglak beledobni! - mondtam, mire felkuncogott.
-Csak szeretnéd!
-Szerinted nem merem?
-Nem ám!
-Hát ezt rosszul gondoltad, Édesem! - közeledtem Felé, mire persze futni kezdett. Utána iramodtam és fel-alá kergetőztünk a ház körül. Apa és Bálint értetlenül nézett ránk, majd mikor Hanna el kezdett kiabálni, hogy "Ya Ou be akar dobni a medencébe!", hangos nevetés tört ki belőlük. Láttam, ahogy a ház mögé bújik, ezért a másik oldalról mögé osontam és végül elkaptam.
-Megvagy! - zártam a karjaim közé, mire ijedten összerezzent.
-Ugye nem akarsz beledobni? - nézett rám ártatlanul.
-Óóóó, dehogy nem! - mondtam, majd felkaptam a könnyű lányt és a medencéhez indultam Vele.
-Ya Ou, tegyél már le! - ütögette a hátam.
-Mindjárt leteszlek, ne izgulj! - nevettem és megálltam a medence előtt.
-Ha beledobsz, nem állok Veled többé szóba! - fenyegetett.
-Azt azért megnézném. De tekintettel arra, hogy baromi hideg a víz és nem szeretném, hogy megfázz, egy csókért cserébe szabad vagy. - tettem le magam elé. Morcosan rám nézett, majd tökéletes ajkait az enyémekhez érintette és finoman megcsókolt. Imádom,
hogy ilyen gyengéd és törékeny. Persze nem hagytam ilyen könnyen szabadulni, derekánál közelebb húztam magamhoz és kezembe vettem az irányítást. Szenvedélyesen faltam ajkait, amit készségesen viszonzott is. Nyelvünk hamar egymásra talált és forró táncot lejtett. Ujjai hajamban kószáltak, kezem pedig formás fenekére csúszott és finoman belemarkoltam, mire egy apró nyögés szaladt ki a száján, ezzel félbeszakítva csókunkat. Elmosolyodtam rajta, hogy ilyen érzelmeket tudok kiváltani Belőle és ahogy észrevettem, kicsit zavarba is jött. Egy hosszú puszit hagytam ajkain, majd ismét magamhoz öleltem.
-Ebéd után elmegyünk a városba? Itt van a gördeszkám, Te pedig korizhatnál. - vetettem fel ötletemet.
-Menjünk. - egyezett bele, majd bementünk, ahol már megterítve várt ránk az asztal. Leültünk és kis beszélgetés után megebédeltünk. Evés után Hanna segített anyának elpakolni, majd egy hatalmas tálca finom süteményt tettek le az asztalra. Túl sokat nem tudtam enni belőle, de azért megkóstoltam. Isteni íze volt, bár nem is vártam mást, hisz mindketten kész konyhatündérek. Egy fél órára leültünk a nappaliba, aztán előkotortam a rég nem használt görkorimat és odaadtam Manónak. A gördeszkám is előkerült, ezután pedig elindultunk a csendes városba. Szerencsére nem volt nagy forgalom, ezért viszonylag kényelmesen gurulhattunk.
-Izgulsz már a suli miatt? - néztem Rá.
-Nagyon. Kíváncsi vagyok milyen lesz. - felelt lelkesen.
-Biztosan jó. Te pedig nagyon ügyes vagy, úgyhogy nincs okod félni. - léptem le a deszkáról és egy csókot loptam Tőle.
Hanna szemszöge:
Annyira, de annyira szeretem Ya Ou-t. Mindig mindenben támogat és próbál segíteni. Szabi reggeli hívása kicsit felkavart, viszont láttam Ya Ou-n, hogy próbálja elterelni a figyelmem erről az egészről, ami ügyesen sikerült is Neki. Jelen pillanatban is önfeledten korcsolyáztunk és beszélgettünk mindenféle dologról, többek közt a főiskoláról is, ami hétfőtől kezdetét veszi. Kissé tartok tőle, hogy helyt tudok-e majd állni, de majd elválik. Olyannyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, hogy kigurulok a főútra. Egy nagy autó közeledett felém egyre gyorsabban, de olyan szinten
lefagytam, hogy moccanni sem tudtam.
-Manó, vigyázz!!! - hallottam barátom hangját, a következő pillanatban pedig egy hatalmas lökést éreztem és a földre zuhantam. Nem tudtam eldönteni, hogy mi is történt velem. Az tűnt logikusnak, hogy elütöttek, de nem éreztem fájdalmat.
-Úristen, jól vagy? - szólt Ya Ou mély és kétségbeesett hangja a fülemben, majd testem könnyebb lett és megfordultam. Ijedten néztem körbe és rájöttem, hogy az út szélén vagyunk, Ya Ou pedig aggódó tekintettel meredt rám.
-Megütötted magad? - guggolt le elém.
-Nem, de Te megmentetted az életem! - néztem Rá könnyes szemekkel.
-Életem, nagyon megijesztettél. - fogta kezei közé arcomat.
-Köszönöm. - motyogtam remegő hangon és sírni kezdtem. Szorosan magához ölelt és próbált megnyugtatni. Lassan kezdtem felfogni, hogy az imént kis híján meghaltam volna, ha nem lök félre. Az egész testem remegett az ijedtségtől és erősen Ya Ou-t szorongattam.
-Kicsikém, Te vérzel! - nézett lehorzsolt lábamra. Nem tudtam ezzel foglalkozni, mert még mindig az előbb ért sokk hatása alatt voltam.
-Biztos, hogy jól vagy? Gyere, beviszlek a kórházba. - állított fel.
-Nem kell. Nincs semmi bajom. - poroltam le magam és levettem azt a gurulós vackot.
-Menjünk vissza. - kulcsolta össze ujjainkat és visszaindultunk. Egyikünk sem szólalt meg, csak némán lépkedtünk egymás mellett. Alig fél óra alatt vissza is érkeztünk.
-Ezt ne mondd el senkinek se, jó? - néztem Rá.
-Miért?
-Nem szeretném, ha aggódnának.
-Jól van. Bőven elég, ha én aggódom érted. - nézett rám komolyan.
-Kutya bajom. - legyintettem és bementünk az ajtón. A bentiek nagy szemekkel néztek vérző lábamra, de annyival elintéztük, hogy elestem és felmentünk.
-Hozok sebtapaszt és fertőtlenítőt. - hagyott magamra, majd 5 perc múlva az említett dolgokkal tért vissza. Leültem az ágyra, Ő pedig elém guggolt.
-Ez picit csípni fog. - nyomta a sebemre az átitatott vattát és sikítani tudtam volna, annyira fájt. Ezután még bekente valamivel, majd leragasztotta.
-Köszönöm. - hálálkodtam.
-Nincs mit, de ígérd meg, hogy ezentúl jobban odafigyelsz! Beleőrülnék, ha valami bajod esne. - ült le mellém és átölelt.
-Vigyázni fogok. - mondtam halkan és hozzá bújtam.
-Szerintem fürödjünk meg, aztán feküdjünk le. - mondta.
-Jól van. - engedtem el és megkerestem a pizsamám. Ő is jött velem és bementünk a fürdőbe. Bezárta az ajtót, majd féloldalas mosollyal rám nézett, amíg a kád megtelt vízzel és habbal.
-Fürdünk együtt? - kérdezte reménykedve. Elmosolyodtam, végül beadtam a derekam és egy bólintással jeleztem pozitív válaszomat. Elém lépett és először tekintetét az enyémbe mélyesztette, majd egy apró csók után megfogta pólóm két sarkát és lassan lehúzta rólam.Én is így tettem a Rajta pompázó fekete ruhadarabbal, majd közelebb húzott magához és nadrágomat kezdte kigombolni. Hamar sikerült Neki a feladat, így már csak bugyiban és melltartóban álltam előtte, míg rajta is csak egy alsónadrág volt. Sötét íriszei csillogóan szikráztak, ajkai pedig az enyémekre tapadtak és gyengéden csókolni kezdett. Semmi mohóság és hevesség nem volt benne, csak színtiszta érzelem. Ujjai melltartómhoz értek és kicsatolásával foglalatoskodtak, ami sikerült is. Bevallom, nagyon gátlásos és szégyellős vagyok még előtte is, és nem kicsit éreztem magam zavarban.
-Gyönyörű vagy. - suttogta ajkaimba. Eltávolodtunk egymástól, majd levette magáról az utolsó ruhadarabot is és beült a habok közé.
-Nem jössz? - nézett rám.
-Takard el a szemed. - mondtam.
-Hjajj. Jól van. - tette kezét a szeme elé, addig levettem a bugyimat és bemásztam Hozzá. A hideg rázott mikor meztelen hátam a mellkasához ért. Hátulról szorosan magához ölelt és apró puszikat hagyott a vállamon és nyakamon is. Csendesen ültünk a kellemesen meleg vízben, nem volt szükség szavakra, csak a másik közelségére. Közben megfürödtünk, majd lassacskán kimásztunk a kihűlni készülő vízből. Törölközés után felöltöztünk és mentünk lefeküdni. Bebújtunk a takaró alá, én pedig rögtön a karjaiba fészkelődtem.
-Nagyon szeretlek Ya Ou. - néztem Rá.
-Én is Téged, Manó. - simított végig arcomon, majd leoltotta a lámpát és egymást ölelve aludtunk el.
