18. rész

Halihó. Itt is a kövi rész. Mindössze annyi a mondandóm, hogy nagyon köszönöm Ebony-nak az előző komikat. Úgy tűnik már csak Te állsz velem szóba, aminek nagyon örülök, mert mindig tartalmas megjegyzéseket kapok Tőled, ami feltölt energiával. A többieknek pedig köszönöm a pipákat, mondjuk nem sértődnék meg, ha pár szóban Ti is kifejtenétek a véleményeteket. "De nem erőszak a disznótor." - Azt hiszem ezt szokták ilyenkor mondani. Mindegy is, nem zagyválok tovább össze-vissza, jó olvasást. :))


Kora reggel ismét a telefonom zenélésére ébredtem. Nagyon álmos voltam és csak jó néhány perces küszködés után sikerült elhallgattatnom azt a vackot. Ya Ou még mélyen aludt mellettem, de nem is akartam felébreszteni, mivel ma amúgy is később megy dolgozni. Óvatosan kikeltem ölelő karjaiból, majd átmentem a szobámba felöltözni. Mivel már igencsak ősz van, ezért egy hosszú szárú cicanadrágot vettem fel, egy ugyan csak hosszú ujjú felsővel. A fürdőben megfésültem kócos tincseimet és egy alig látható sminkkel eltüntettem apró bőrhibáimat, majd készítettem reggelit. Miután mindennel elkészültem, felvettem a cipőm és még egy pillanatra visszamentem Ya Ou-hoz. Csendesen az ágyához léptem és egy puszit nyomtam arcára, majd betakartam és elhagytam a helyiséget. Táskám felvétele után elindultam a suliba. Gyalogolnom kellett, de egy cseppet sem bántam. Jót tett a friss levegő, a szél pedig kellemesen fújdogált, néha bele-belekapott hosszú hajamba. Alig fél óra alatt az iskola épületéhez érkeztem és be is mentem, egyből a szekrényemhez. Bepakoltam amik egyelőre nem kellenek és kivettem, amikre szükségem volt és indultam a teremhez. Első órám tánctörténet lesz, szóval nem kellett átöltöznöm. Néhányan már a teremben tartózkodtak, ezért hangosan köszöntem Nekik, amit mosolyogva viszonoztak, majd lepakoltam az egyik üres padra. Kivettem a táskámból egy füzetet és egy tollat, ezzel előkészülve az órára. Telefonom váratlanul rezegni kezdett az asztalon, ezért megfogtam és kimentem a terem elé, hogy felvegyem. Először azt hittem, hogy Ya Ou ébredt fel, de ismeretlen számról érkezett a hívás, végül felvettem.
-Haló. - szóltam bele.
-Szia Húgi. - hallottam bátyám nem kívánatos hangját.
-Mit akarsz már megint?
-Azt, amit a múltkor is. Segítened kell!
-Felejtsd el! - feleltem határozottan.
-Hanna, kérlek! Ha nem segítesz, nekem annyi! - váltott hangnemet.
-Talán nem kellett volna hülyeséget csinálnod!
-Húgi!
-Hagyj békén! Nem fogsz belekeverni az idióta ügyeidbe! Ha eddig nem érdekeltelek, akkor ezután is tartsd magad ehhez!
-De felvágták a nyelved! Kinyíltál a főiskolán, vagy Ya Ou-ka van ilyen hatással Rád?
-Honnan tudsz Te a főiskoláról? - kérdeztem értetlenül.
-A húgom vagy, Drága! És még Te mondod, hogy nem foglalkozom Veled!
-Szabi, ne játssz az idegeimmel! Bökd ki végre, hogy mit akarsz és hagyjuk egymást élni! - mondtam idegesen.
-Ez nem telefon téma.
-Azt el ne képzeld, hogy találkozni fogok Veled!
-Most miért?
-Mert nem vagyok hülye!
-Csak nem félsz, mert most nincs melletted a kis herceged, hogy megvédjen? - nevetett.
-Pukkadj meg! - mondtam flegmán és rányomtam a telefont. Nagyon feldühített megint. Tudom, hogyha Ő bajba kerül, az nem holmi piti kis ügy, hanem valami durva dologról van szó, ezért is tartom magam ahhoz, hogy nem segítek Neki. Hiába a bátyám, nem tudok Rá úgy nézni, az után a sok rossz után, amiket megtett velem. Igazából belém szökött a félelem, hisz, ha azt tudja, hogy ide járok, akkor már csak idő kérdése, hogy rám találjon és én azt nagyon nem akarom. Zavartan ültem le a fal melletti padra és igyekeztem elfojtani a kitörni vágyó sírásomat. Az eszem azt súgja, hogy most azonnal hívd fel Ya Ou-t, de nem szeretném már kora reggel felzaklatni a hülyeségeimmel.
-Szia. - köszönt valaki, mire magamhoz tértem és felnéztem az illetőre.
-Szia. - viszonoztam halkan Ricsi gesztusát.
-Valami baj van? - nézett rám kérdőn. Nyilván az arcomra volt írva, hogy mit érzek.
-Nincs. - csóváltam meg a fejem, viszont nem néztem a szemébe.
-Biztos? Látom Rajtad, hogy valami bánt. - ült le mellém.
-Nem szeretnék beszélni róla.
-Rendben. De ha kell egy barát, én itt vagyok. - simított végig a karomon.
-Köszönöm. - néztem Rá egy halvány mosollyal az arcomon. Nem sokkal később megszólalt a csengő, jelezve, hogy kezdődik az óra, ezért bementünk a terembe. Én elfoglaltam a kiválasztott helyem, Ricsi pedig mellém telepedett.
-Nem gond, ha ideülök? - kérdezte.
-Dehogyis! - válaszoltam, majd nyílt az ajtó és a tanár is megjelent.
Mivel még nem találkoztunk Vele, bemutatkozott, majd kérte, hogy mi is meséljünk magunkról pár szót. Kíváncsian hallgattam csoporttársaimat, hiszen még nem igazán ismertük meg egymást. Ezután belekezdtünk a tananyagba. Életemben nem körmöltem annyit, mint ezen az órán, még az ujjam is lezsibbadt. Miután vége lett még következett 3 nem túl érdekes tantárgy, aztán végre jött az ebéd szünet. Mindenki megrohamozta az ebédlőt és beszélgetés, vagy épp tanulás közben fogyasztotta el elemózsiáját. Az utolsó üres asztalhoz telepedtem le, majd Ricsi is csatlakozott hozzám egy ismeretlen lánnyal az oldalán.
-Szia. - köszönt a hosszú, szőke hajú, jó megjelenésű lány, majd helyet foglaltak velem szemben.
-Hanna, ő itt Jázmin, a kishúgom. - mutatta be Ricsi az idegen személyt. Kedvesen bemutatkoztam Neki és beszélgetés közben eszegettük az ebédünket. Időközben ismét rezegni kezdett a mobilom. Már kezdtem megijedni, hogy megint Szabi az, de mikor a kijelzőre pillantottam, megkönnyebbülten láttam, hogy Ya Ou-tól érkezett üzenetem. Habozás nélkül megnyitottam és mosolyogva olvastam végig a sorokat.

"Szépségem, nagyon rossz volt egyedül ébredni. Hiányzol Babám. Mikor végzel? "

Mindig mosolyt csal az arcomra, akár néhány szava is. Lelkesen pötyögtem válaszom, miszerint már csak egy órám lesz.

"Nem akartalak felébreszteni. Amúgy már csak egy órám lesz, szóval 1 körül."

Nem kellett fél percet sem várnom, de már érkezett is a válasz.

"De jó! :) Akkor addigra ott leszek. <3"

Erre már nem válaszoltam, csak eltettem a készüléket.
-Csak nem a pasiddal beszéltél? - nézett rám Jázmin.
-Ennyire látszik? - mosolyodtam el.
-Igen. - bólogatott.
-Én nem vettem észre. - makogott Ricsi teli szájjal.
-Mert Te pasiból vagy! Nekünk csajoknak elég egy nézés és már tudjuk is, hogy mi a szitu. - oktatta ki testvérét.
-Pontosan. Ti nem értetek ehhez! - értettem egyet Jázminnal.
-Igaz. Hozzátok egy külön használati utasítás kell. - kuncogott.
-Erre csak annyit mondok, hogy nem mi vagyunk bonyolultak, hanem Ti vagytok kukák! - mondtam, mire Jázmin felnevetett, testvére pedig nagy szemekkel nézett rám.
-Na végre! Ricsikét beoltották! - röhögött tovább.
-Ez nem oltás volt, csak az általános igazság.
-Tudom, de Ricsi Úrnak eddig még senki nem szólt be. - világosított fel a szőke lány.
-Miért? Talán valami király vagy? - néztem a fiúra.
-Nem, csak kicsit fura, hogy épp egy csaj mondja meg a tutit.
-Van ez így. - vigyorogtam, majd elköszöntem Jázmintól és mentem az utolsó óránk helyszínére. Meglepően hamar eltelt, mert úgymond ez egy interaktív óra volt. Sokat mozogtunk, ami nagyon jól esett és sokkal jobban szeretem az ilyen órákat, mint amelyiken csak megállás nélkül írunk és írunk. Végre megszólalt az a bizonyos hang, ami a diákok számára a megváltást jelenti, főleg nap végén. Sietősen mindenki elhagyta  a termet, Ricsivel pedig együtt indultunk kifelé. Ya Ou-t még nem láttam sehol, viszont a kapuban feltűnt egy ismerős személy, akitől nagyon megijedtem. Azonnal megálltam, a mellettem lévő fiú pedig elég furán nézett rám.
-Mi a baj?
-Ott van a bátyám. - pillantottam az egyre közeledő személyre.
-Az tök jó. - mondta.
-Nem. Ez nagyon nem jó!
-Áruld már el, mi a baj! - faggatott, Szabi pedig megállt előttünk.
-Szia, Húgi. - ölelt volna meg, de ellöktem magamtól.
-Nem megmondtam, hogy szállj le rólam? - förmedtem Rá.
-Nyugi már! Csak nem lecserélted Mr. Kínait? - pillantott Ricsire.
-Fejezd már be és hagyj elmenni! - kerültem volna ki, de elém állt.
-Hanna! Komolyan beszélnem kell veled! - fogta meg a karom.
-De én nem akarok! - rángattam ki a kezem szorításából, majd hirtelen megjelent Ya Ou.
-Itt meg mi folyik? - nézett ránk, majd Szabira és láttam a szemében, hogy felmegy benne a pumpa.
-Már csak Te hiányoztál! - szólt Szabi.
-Te mit keresel itt? Nem voltam elég világos, hogy hagyd békén Hannát?
-Ya Ou, hagyd! Menjünk, kérlek. - néztem Rá.
-Nem hagyom! Kérlek kísérd el a kocsihoz. - szólt Ricsihez. - Nekünk van egy kis megbeszélnivalónk. - fordult vissza testvéremhez, Ricsi pedig megfogta a kezem és elvitt onnan.
-Hanna, mi ez az egész? - faggatott.
-Ne most, kérlek! - mondtam és le sem vettem a szemem a két vitatkozó fiúról.

Ya Ou szemszöge:

Rossz volt reggel Manó nélkül ébredni, de beletörődtem abba, hogy már elment és nem nagy kedvvel ugyan, de elindultam dolgozni. Ma elég laza napunk volt, párszor elpróbáltuk a dalokat és a mozdulatokat, majd fél egyre már végeztünk is. Nagyon hiányzott már Hanna, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, az iskolához siettem. Kissé nagy volt a dugó, így később értem oda, ám amikor megpillantottam barátnőmet egy idegen fiúval és velük szemben Szabit, nagyon mérges lettem. Megkértem a szőke hajú fiút, hogy vigye el Manót a közelünkből és miután elmentek, dühösen vontam kérdőre Szabit.
-Hányszor kell még elmondanom, hogy hagyd végre békén?
-Neked ehhez semmi közöd! - nézett rám.
-De van! Nem fogom hagyni, hogy érzelmileg megint tönkretedd!
-Nem akarok én semmi ilyesmit, de nagy szükségem van Rá.
-Bele ne próbáld rángatni a piszkos kis ügyeidbe, mert nem állok jót magamért! - fenyegettem.
-Hagy beszéljek Vele! - váltott hangnemet.
-Felejtsd el! - mondtam határozottan.
-Ya Ou, ne csináld ezt!
-Menj el és hagyd Őt békén! - utasítottam, majd egyszerűen ott hagytam és az autóhoz mentem.
-Jól vagy, Manó? - léptem barátnőm elé aggódva.
-Persze, nincs semmi baj. Egyébként Ő Ricsi az osztálytársam. - mutatta be a mellette álló fiút.
-Ya Ou vagyok. - nyújtottam felé a kezem, Ő pedig megrázta.
-Mit mondtál Neki? - kíváncsiskodott Hanna.
-Nem érdekes. Gyere, menjünk haza. - fogtam meg a kezét.
-Ricsi, elvigyünk? - nézett fel Rá.
-Nem kell, köszi. Még megvárom a húgomat.
-Jól van. Akkor szia.
-Sziasztok. - köszönt, majd beültünk az autóba és hazafelé vettük az irányt.
-Hogy keveredett ide az az idióta? - kérdeztem.
-Fogalmam sincs. Reggel hívott, de megmondtam neki, hogy hagyjon békén, aztán ahogy jöttünk ki Ricsivel a suliból, egyszer csak megjelent. - mesélte.
-De miért nem szóltál, hogy hívott?
-Mert nem akartalak már kora reggel a hülyeségeimmel fárasztani.
-Ez nem hülyeség, hanem totálisan komoly dolog. - álltam meg a ház előtt és felmentünk. - Ha legközelebb felkeres, azonnal szólj, rendben?
-Jó. - bólintott, aztán lepakoltunk.
-Még elég korán van. Nem megyünk el valahová? - ajánlottam fel.
-Végül is. Nincs tanulni valóm és szép az idő, szóval menjünk. - mondta. Összekulcsoltam ujjaimat az övékkel és elindultunk a városba sétálni.