24. rész

Sziasztok. Elnézést, hogy megint csúsztam, de nem volt jó a gépem. Most már itt vagyok és az új rész is. Nagyon szépen köszönöm a sok-sok komit és az új feliratkozóknak is nagyon örülök. Nem is fecsegnék feleslegesen tovább, jó olvasást és várom a véleményeket. :))


Hanna szemszöge:

A vasárnap tökéletesen telt Ya Ou-val. Nagyon hiányzott már, hogy eltöltsünk együtt egy kis időt. Lustán ébredtem hétfő reggel és semmi kedvem nem volt suliba menni. Nyöszörögve másztam ki a takaró alól és szomorúan vettem tudomásul, hogy Ya Ou már nincs itthon. Kicammogtam a fürdőbe, elintéztem a dolgaimat, felöltöztem, majd készítettem reggelit. Mikor visszamentem a szobámba, észrevettem, hogy világít a telefonom. Megnéztem és feltűnt, hogy üzenetem érkezett.

"Hétfő van, kis szívem! Kettőtől próba!"

Remek! Alig sikerült egy kis időre kiverni a fejemből ezt az egészet, máris zaklatnak. Sóhajtozva raktam zsebre a mobilt, felvettem a kabátom és a táskám, aztán elindultam az iskolába. Majd megfagytam, mire megérkeztem, ezért nagyon siettem. A terem előtt megpillantottam Ricsit, aki elmosolyodott ,mikor meglátott.
-Szia. - köszönt vidáman.
-Hali. - viszonoztam gesztusát, majd bementünk. Levettem magamról a vastag kabátot, előpakoltam, aztán megbeszéltük a hétvége történéseit.
-És történt valami azóta? - tette fel azt a kérdést, amit szerettem volna elkerülni. Nem tudtam mit mondjak Neki. Ha beavatom és Kristóf megtudja, annak nem lesz jó vége.
-Hahó! Föld hívja Hannát! - integetett előttem.
-Bocsi, elgondolkodtam.
-Mi a baj? - nézett rám komolyan. Úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, elmondom Neki a dolgokat. Szükségem van valakire, akire számíthatok és megbeszélhetem a történéseket.
-Menjünk ki egy picit! - álltam fel, Ő pedig követett és kimentünk a folyosóra, ami szerencsére kongott az ürességtől. Nagy vonalakban ledaráltam Neki a sztorit, Ő pedig megszólalni sem tudott utána.
-Miért nem mondtad előbb? - kérdezte.
-Mert nem voltál suliban és nem akartalak zaklatni. Amúgy sem szabadott volna elmondanom, mert ha megtudják, hogy tudod, nekem annyi!
-Ne aggódj! Bízhatsz bennem! Hogy tudok segíteni?
-Aranyos vagy, de ebben sehogy. Ezt egyedül kell megoldanom.
-És ha én is beszállnék? - mondta, mire a szám is tátva maradt.
-Ezt nem gondolhatod komolyan!
-De komolyan mondom! Így legalább nem lennél egyedül  a bajban.
-Nem Ricsi! Ilyet nem kérhetek Tőled. És különben is, felfogod, hogy mindkettőnket kicsaphatnak, ha ez kiderül? - mondtam teljes komolysággal.
-De szeretnék segíteni. Túl nagy teher ez ahhoz, hogy egyedül csináld végig.
-Jó. Ha tényleg ezt akarod, akkor átgondolom. De nagyon nem szeretném, ha Te is belekeverednél. - próbáltam meggyőzni, hogy hülyeség, de olyan makacs volt, mint én. Feladtam a győzködést mikor becsengettek és inkább bementünk a terembe. Két unalmas óra után végre táncolhattunk, ami már nagyon hiányzott és elképesztően jól esett. Ebédszünetben úgy döntöttem, hogy felhívom a bátyámat a délutánnal kapcsolatban. Először nem vette fel, majd mikor másodszorra hívtam volna, csörögni kezdett a mobilom.
-Szia. - vettem fel.
-Szia, Húgi. Baj van? Miért kerestél? - kérdezte.
-Csak a délután miatt hívlak. Muszáj mennem? - kérdeztem reménykedve.
-Hanna, ne kezdjük ezt megint! Te is tudod, hogy ha lenne más választásod, akkor nem kéne, de sajnos nincs.
-Tudom. Csak semmi kedvem azokhoz az idiótákhoz.
-Nekem sincs, elhiheted, de ez van.
-És ha még valakit vinnék magammal?
-Mi van? - értetlenkedett.
-Egy barátomról lenne szó.
-Hanna, te elmondtad valakinek a dolgot?
-Igen, de Ricsi megbízható és segíteni akar.
-Felejtsd el! Ha Kristóf fülébe jut, Neked annyi!
-Szabi, kérlek!
-Nem! Verd ki a fejedből ezt az őrültséget és nehogy elmondd még valakinek! Nem tudod mivel játszol!
-Jó. Befejeztem. De ha emiatt fogok kikészülni, vagy tönkremegy a kapcsolatom Ya Ou-val, az mind a Te hibád lesz! - mondtam szemrehányóan és rányomtam a telefont.
-Minden oké? - nézett rám Ricsi, mikor visszamentem az asztalunkhoz.
-Nem! Semmi sem oké! - ültem le idegesen.
-Héé! Mi a baj? - kérdezte kedvesen.
-Most beszéltem a bátyámmal és konkrétan leüvöltötte a fejem, amiért elmondtam Neked a történteket.
-Értsd meg őt is. Csak félt Téged. Bennem pedig teljes mértékig megbízhatsz. Biztonságban van nálam a titkod.
-Köszönöm. - másztam oda mellé és megöleltem.
 A nap további része is unalmasan telt. Nem volt kedvem senkihez és semmihez. Pontban kettőkor jött értem az a nyamvadt autó és bármennyire is próbáltam figyelmen kívül hagyni a piszkálódásukat, nem ment. Mikor megérkeztünk, az ajtóban megpillantottam Szabit, de csak szimplán elmentem mellette. Nagyon dühös voltam a világra, de legfőképpen magamra, amiért nem tudok kimászni ebből a trutyiból.
-Szia, Hanna. - lépett mellém Marci.
-Szia. - köszöntem halkan.
-Hé! Minden rendben lesz. - nézett rám komolyan.
-Ha egyszer vége lesz, biztosan.
-Tartok tőle, hogy ketten kevesek leszünk ehhez. - mondta.
-Nekem van egy ötletem.
-Mi? - kérdezte, mire elmondtam Neki, hogy mi lenne, ha Ricsit is beszerveznénk. Nem akartam belekeverni, de tény, hogy csak az Ő segítségével juthatunk valamire.
-Megbeszélem Kristóffal. - indult az említett személy felé.
-Ne! Ha rájön, hogy elmondtam valakinek, végem!
-Nyugi! Megoldom. - nézett a szemebe és ott hagyott.
-Húgi! - hallottam testvérem hangját.
-Hagyjál!
-Beszéljük meg, kérlek! Nem akarok veszekedni Veled.
-Én se, de mégis mindig itt kötünk ki!
-Ne haragudj! - állt meg közvetlenül  előttem.
-Utállak! - néztem Rá dühösen, mire magához húzott és hosszan megölelt.
-Srácok, nem akarok zavarni, de Kristóf belement! - szólt Marci.
-Ez komoly? - engedtem el Szabit.
-Kicsit győzködni kellett, de belátta, hogy elkél a segítség.
-Csúcs vagy!
-Na mi van már! Nyomás próbálni! - csattant fel Kristóf, majd felém közeledett. - Holnap hozd magaddal a srácot! Ha bejön amit csinál, maradhat. - nézett rám komolyan, mire bólintottam. Nem hittem volna, hogy beleegyezik, azt meg végképp nem, hogy ilyen egyszerűen.
Végül belekezdtünk a gyakorlásba. Marcival mindent megtettünk, de még így is elég siralmasan nézett ki az egész. Nagyon elrepült az idő, már besötétedett, mire abbahagytuk. Aztán hirtelen eszembe jutott Ya Ou. Jézusom! Mi van, ha már hazaért? Ha nem talál otthon, nekem végem!

Ya Ou szemszöge:

Nagyon hosszú napom volt. Kora reggeltől egészen estig próbáltunk és a nagy koncert szervezésével foglalkoztunk, amin már a lemezünk slágereit is énekeljük.Újdonság lesz nekünk is és a rajongóknak is, de már izgatottan várom. Visszaemlékezve az előző nagy koncertünkre, ha legalább fele annyira jó buli lesz, már megérte. 
Este hat óra is elmúlt már mikorra hazaértem és másra sem vágytam jobban, mint hogy megölelhessem Hannát. Azonban mikor beléptem a lakásba, csalódnom kellett. Minden helyiségben sötét volt, Hanna pedig sehol. Egyből hívni kezdtem, de a mobilja ki volt kapcsolva. Hirtelen elfogott az aggodalom. Soha nem csinált még ilyet, ha később is jött haza, szólt előtte. Tudtommal az óráinak már kettő előtt vége lett és elképzelni sem tudtam, hogy hol és kivel lehetett. Teljes mértékig megbízom benne, de mostanában elég furán viselkedik, mintha titkolna előlem valamit. Egyre idegesebb lettem, ahogy teltek a percek. Fel-alá járkáltam a nappaliban és vártam, hogy mikor toppan be végre az ajtón. Azt hiszem most jött el az ideje annak, hogy komolyan elbeszélgessek Vele. Hét óra előtt pár perccel kattant a zár, majd belépett az ajtón a lány, aki az idegeimen táncolt az elmúlt egy órában.
-Szia. - köszönt.
-Szia. - néztem Rá komolyan.
-Milyen napod volt? - kérdezte, mintha mi sem történt volna.
-Te most szórakozol velem, Hanna?
-Most mi van?
-Én is ezt kérdezem! Elárulnád, hogy hol a fészkes fenében voltál idáig? - emeltem fel a hangom, hogy észhez térítsem és kíváncsian vártam a válaszát.