27. rész

Hát sziasztok! Itt is volnék a következő rész társaságában, amiben ismét fény derül néhány dologra. Arra még egy picit várnotok kell, hogy Hanna miként tálalja Ya Ou-nak a dolgokat, de ígérem, hogy jövő héten lehull a lepel arról is. Nem tudom elégszer megköszönni a sok kedves szót és tanácsot, amikkel elláttok. Nem is szaporítanám tovább a szót, jó olvasást és kíváncsian várom a véleményeket. :))



Ya Ou szemszöge:

-Ya Ou, mi történt? - jelentek meg mögöttem a fiúk. 
-Ez történt! - nyomtam Bence kezébe a telefonom. - Egy illegális verseny miatt hagyott cserben! Fontosabb volt Neki, mint a kapcsolatunk!
-Tesó, nyugodj már meg! Nem tudhatod mi áll a háttérben! - mondta Sziki.
-Mégis mi állna a háttérben? Látod milyen jól szórakozik Szabikával! - keltem ki magamból.
-A legjobb az lenne, ha most haza mennél és tisztáznátok a dolgokat. - bölcselkedett Bence.
-Nem akarok Vele beszélni! Látni sem bírom!
-Ya Ou, most Hannáról beszélsz! A lányról, aki állítólag életed szerelme és mindennél többet jelent Neked!
-Igen! És a lányról, aki magasról tojt a ma estére, pedig tudta nagyon jól mennyire fontos!
-Menj haza és beszélj Vele! - ismételte meg magát Benny.
-Hazaviszlek. - nézett rám Sziki. 
Az öltözőmből összeszedtem a cuccaim és beültem Sziki mellé az anyósülésre, de nem tudtam másra gondolni, csak Hannára. Na, ezt aztán nem néztem volna ki belőle! Egyszerűen nem tudom felfogni ezt az egészet! De miért nem mondta el? Miért hazudott? Soha nem hittem volna, hogy pont Ő teszi meg ezt velem. Hatalmasat csalódtam benne és fogalmam sincs mi lesz ezek után velünk.
-Ya Ou, csillapodj már le! - nézett rám egy pillanatra, majd ismét az utat kémlelte.
-Mondani könnyű. - mondtam és csak bámultam kifelé a sötét ablakon. Nem sokkal később megálltunk, majd elköszöntem csapattársamtól és bementem. Valami azt súgta, hogy senkit sem fogok otthon találni. Nos, igazam is lett. A lakás üres volt, mindenhol sötétség uralkodott. Már meg sem próbáltam felhívni Hannát, úgysem venné fel és nem is tudtam volna mit mondani Neki. Azt hiszem, kettőnk közül nem én vagyok az, akinek magyarázkodnia kellene, hanem Ő. De úgy tűnik, nem igazán hatja meg a dolog.
Nagyon dühös voltam, törni-zúzni tudtam volna mérgemben, de próbáltam visszafogni magam, ezért bementem a fürdőbe, ledobáltam magamról a ruhát és beálltam a zuhany alá. Hűvösebbre állítottam a vizet a szokásosnál és reménykedtem benne, hogy némiképp sikerül megnyugodnom, de nem így történt. Miután végeztem, bementem a szobámba, lefeküdtem és az ágyban fetrengve gondolkodtam mindenről. Arról, hogy miért csinálta, hogy miért hazudott, és hogy mivel érdemeltem ki ezt az egészet.

Hanna szemszöge:

Nyertünk. Megnyertük a Street's-et, de mégsem tudtam ennek felhőtlenül örülni. Mostanra már biztosan vége a koncertnek, Ya Ou pedig tuti, hogy óriásit csalódott bennem. Gyűlölöm magam. Gyűlölöm Kristófot és gyűlölök mindent, ami miatt így kellett lennie. Mindenki vidám volt, buliztak, még Ricsi is, csak én ültem egy sarokban és magamba fordulva gondolkodtam.
-Mit búslakodsz itt, Hanna? Nyertünk! Tessék örülni! - jött oda hozzám Kristóf.
-Akkor örülj valahol máshol, engem pedig hagyj békén! - mondtam flegmán.
-Nem értem mi bajod van! Ya Ou-ka is biztosan büszke rád!
-Ezt meg hogy érted? - néztem Rá értetlenül.
-Ja, csak úgy, hogy megosztottam Vele a győzelmünket.
-Hogy mit csináltál? - álltam fel.
-Nyugi van, kis szívem! Csak küldtem Neki egy ártatlan kis fotót.
-Te utolsó rohadék! Nem elég, hogy kényszerítettél erre a szarra, de még a kapcsolatom is tönkreteszed? - támadtam Neki.
-Megteszed Te azt egyedül is, édesem! Én csak segítettem. - mondta halál nyugodtan, nekem pedig itt lett elegem mindenből és felpofoztam.
-Gyűlöllek, Te szemét! - kiabáltam, mire Szabiék is megjelentek.
-Húgi, mi történt? - húzott el Kristóf közeléből.
-Ez a rohadék elküldte Ya Ou-nak a versenyt! - panaszkodtam dühösen.
-Mi van? Kristóf, ez komoly? Megígérted, hogy leszállsz a húgomról! - fordult felé.
-Meggondoltam magam. Amúgy is, nem értem, hogy mit keres egy ilyen jó csaj egy zenész mellett. Ha kidobna a pasi, hozzám jöhetsz nyugodtan. - nézett rám vigyorogva.
-Előbb lennék apáca, mint hogy összeszűrjem a levet a magadfajtával! - mondtam halkabban. Minden erőmmel próbáltam türtőztetni magam és egy darabig ment is.
-Gyere, Hanna. Menjünk haza. - állt elém Szabi. Igaza volt, tényleg jobb, ha eltűnünk innen. Többé látni sem akarom ezt a bandát! Felkaptam a kabátom, megvártuk Ricsit is és elindultunk.
-Szabi, nem akarok hazamenni! Nem vagyok kész egy újabb vitára. - néztem Rá.
-Nyugi! Mondtam, hogy nálam alszol.
-Köszönöm.
-Ricsi, Te? Feljössz, vagy vigyünk haza? - kérdezte a fiút.
-Inkább hazamennék. Sok volt ez mára és szerintem jobb, ha kettesben maradtok. - mondta.
-Oké. Akkor hazaviszünk. - felelte Szabi és csendben utaztunk tovább. Próbáltam elterelni a gondolataimat, de csak is az járt a fejemben, hogy mi lesz ezek után. Az biztos, hogy Ya Ou páros lábbal fog kirúgni, abba pedig belepusztulok. Időközben kitettük Ricsit, de igazából azt sem fogtam fel, hogy hol vagyok.
-Hahó! Megérkeztünk! - zökkentett vissza testvérem hangja a valóságba.
-Ó, bocsi.
-Ne szomorkodj már! Bemegyünk, megfürödsz, addig csinálok neked kakaót és utána megbeszélünk mindent, jó?
-Jól van. - bólintottam és kiszálltunk a kocsiból, majd bementünk. Levettem a kabátom és a cipőm, leraktam a cuccom és leültünk a nappaliban.
-Keresek Neked valami pizsama szerűséget. - mondta és bement a szobájába, majd pár perc múlva visszajött egy pólóval és egy nadrággal. - Remélem megfelel. Jobbat nem találtam. - nyújtotta át.
-Jó lesz, köszi.
-Zuhanyozz le, aztán beszélünk!
-Nincs kedvem beszélgetni.
-Akkor megnézünk valami filmet, oké?
-Oké. - válaszoltam halkan, majd a fürdőbe mentem. Levettem a ruháimat, forróra állítottam a vizet és hagytam, hogy a cseppek lemossák rólam a mai nap porát. Titkon abban reménykedtem, hogy talán a problémáimat is eltünteti néhány vízcsepp, de sajnos ez nem ennyire egyszerű. A könnyeim eggyé olvadtak a rám folyó folyadékkal. Miután végeztem, felvettem Szabi óriás méretű ruháit és visszamentem hozzá. A nappaliban nem találtam, ezért a szobájába mentem.
-Tessék, kakaó. Még meleg. - nyújtott felém egy bögrét.
-Biztos ne beszéljünk róla? - kérdezte.
-Ne. Most inkább ne.
-Jó. Akkor filmezzünk. Mit szeretnél nézni?
-Mindegy. - vontam vállat. Sóhajtott, aztán betett valami filmet a lejátszóba és csendben tvz-tünk. Lövésem sincs miről szólt, csak a képernyőt bámultam, míg el nem aludtam.
  Nyilván a fáradtság ütött ki ennyire, mert másnap délben riadtam fel Szabi telefonjára. Álmosan felültem az ágyban, nyújtóztam egyet, közben pedig testvérem telefonált valakivel. Be se mertem kapcsolni a mobilom, mert biztosan tele van üzenetekkel és nem fogadott hívások tömkelegével. Míg Szabi kint beszélt, addig felöltöztem és összeszedtem magam egy kicsit.
-Már mész is? - kérdezte, mikor kimentem a nappaliba.
-Igen. Épp itt az ideje helyrerakni a dolgokat.
-Elvigyelek?
-Nem kell. Nincs messze. - vettem fel a cipőmet.
-Akkor sok szerencsét. És hívj, ha bármi van!
-Úgy lesz. - megöleltük egymást, aztán elindultam. Csak tíz perc az út hazáig, de öt másodpercnek sem tűnt. Hiába, nem bujkálhatok tovább. A szeme elé kell állnom és el kell mondanom mindent, bármi is lesz a következménye. Mire gondolataim végére értem, már az ajtóban álltam a kulcsaimmal. Vettem egy mély levegőt, remegő kézzel kinyitottam a faszerkezetet és bementem. Ya Ou a nappaliban ült, majd mikor meglátott, felém fordult. Az arca egyben volt szomorú, fáradt és dühös. Nem sokat alhatott. Beljebb vonszoltam magam, összeszedtem minden bátorságom és próbáltam kinyögni valami értelmes mondatot.
-Ya Ou, én..... én... - dadogtam zavartan, Ő meg csak hideg pillantással nézett rám. Mindennek vége van! Ez már biztos!