2. rész

Sziasztok! Megérkeztem a második résszel. Köszönöm a sok kedves szót a pipákat és a 7 feliratkozót. Remélem tetszeni fog a rész. Jó olvasást és kérlek komizzatok! :))

Hanna szemszöge:

Péntek van. Végre! Végre! Végre! Kész szenvedés volt túlélni ezt a három napot. Már nyolc órakor fenn kukorékoltam, mert képtelen voltam nyugton maradni az ágyamban. Az egész délelőttöt végigvergődtem, mert nem volt semmi tennivalóm és totálisan be voltam zsongva a délután miatt. Délben gyorsan megebédeltem és készülődni kezdtem, mert 1-kor indul a busz. Egy fehér sortot és egy fekete bő fazonú felsőt választottam ki magamnak. Kivasaltam a hajam, sminknek pedig csak egy kis szempillaspirált tettem fel. Egy utolsó pillantás után a tükörben, felhúztam a tornacipőm és táskámmal a vállamon a buszmegállóba indultam. Nem volt túl messze a háztól, csak néhány métert kellett sétálnom. Idegőrlőek voltak azok a percek, amíg a buszra vártam. Óráknak tűntek, pedig csak tíz perc volt. Már épp ujjaimat tördeltem, mikor megláttam bekanyarodni a fehér  járművet. A sofőr megállt és kinyitotta az ajtót, én pedig felszálltam.

-Jó napot!  Egy diákjegyet szeretnék az állomásig.- néztem Rá, majd bepötyögött valamit a gépbe és a kezembe nyomta a jegyet. Kifizettem és megköszöntem, majd leültem egy üres helyre. A szemben lévő ülésen két 13 év körüli lány beszélgetett, akiken piros póló volt, ByTheWay felirattal.  Nagyon izgatottnak tűntek, de át tudtam érezni a helyzetüket. Elmosolyodtam rajtuk, majd fülhallgatómat a fülembe helyeztem és unaloműzésként zenét hallgattam az utazás ideje alatt. Fél órával később megérkeztünk a buszpályaudvarra és mindenki elhagyta a járművet. Szerencsére volt egy várostérkép a közelben, így meg tudtam nézni, merre találom a Deák teret, ugyanis ott lesz a koncert. Volt itt Kossuth tér, Széchenyi tér, mindenféle tér, de Deák az pont nem. Nem volt mit tenni, leszólítottam egy járókelőt, hátha útba tud igazítani. Egy kedvesnek tűnő középkorú nőhöz léptem oda reménykedve, hogy Ő tudja mit keresek.

-Elnézést kérek. Meg tudná mondani, merre találom a Deák teret?

-Természetesen. Itt ezen az úton menj, míg bal oldalt meg nem látsz egy szökőkutat. Ha az megvan, ott fordulj balra és ott lesz.- mondta kedvesen.

-Köszönöm szépen a segítséget.- mosolyogtam.

-Igazán nincs mit.- mondta, majd ment tovább. Elindultam azon az útvonalon, amit hallottam és néhány méter után megpillantottam a szökőkutat. Balra fordultam és egy hatalmas színpaddal találtam szemben magam, ami előtt az első sorokban már rengetegen álltak. Hihetetlen, hogy még egy óra van a kezdésig, de már alig lehetett elférni a sok lánytól, akiknél plakátok és ajándéktáskák voltak. A színpad jobb oldalánál árválkodott egy üres pad és mivel nem igazán akartam a tömeg közepén ácsorogni, így leültem. Úgy gondoltam, hogy meghagyom a helyet a rajongóknak és nem mellesleg innen ki lehetett látni az utcára, mivel a színpad mögött volt a parkoló. Nagyszerű! Remélem látni fogom, mikor érkeznek meg és lesz esélyem odamenni Ya Ou-hoz. Egy zöld pólót és fekete cicanadrágot viselő lány bámult hosszú ideig, majd odajött hozzám.

-Szia. Leülhetek?- kérdezte félénken.

-Szia. Persze.- mosolyogtam, majd helyet foglalt mellettem.

-Lilla vagyok.- nyújtotta felém a kezét.

-Hanna.- tettem én is így.

-Te is a koncertre jöttél?- érdeklődött.

-Úgy is mondhatjuk.

-És ki a kedvenced?- kíváncsiskodott.

-Igazából Ya Ou-n kívül nem ismerem egyiküket sem, így erre nem tudok mit mondani.

-Az meg hogy lehet?- csodálkozott.

-Hát még egyszer sem találkoztam velük és már Ya Ou-t sem láttam egy éve, pedig Ő a legjobb barátom.

-Na persze. Nekem meg Olivér a férjem.- nevetett.

-De ez az igazság.

-Valószínű. De oda nézz! Megjöttek.- mutatott az épp leparkoló szürke kisbuszra.

-Végre!- álltam fel.

-Ne menj oda! Nem szeretik, ha letámadják őket!- húzott vissza.

-De látnom kell Ya Ou-t!- húztam el a kezem és egy pillanatra lefagytam, mikor kiszálltak a kocsiból. Elképesztő érzés volt megpillantani. Fekete izompólót viselt, farmer rövidnadrággal és fekete tornacipővel. Na meg persze az elmaradhatatlan napszemüvegét. Mikor kicsit jobban megnéztem a körülötte levő embereket, megpillantottam egy igencsak ismerős fiúcskát. Bálint volt az. Ilyen is csak a mesében van! Mindkettőjüket újra láthatom. Percekig bambultam, aztán arra eszméltem, hogy egy épület felé igyekeznek. Nem tudtam mit csináljak, így szaladni kezdtem utánuk.

-Ya Ou!- kiáltottam hangosan, de túl távol voltak. Szélsebesen szaladtam és végül utolértem őket.

-Ya Ou!- ordítottam még egyszer, mire Bálint hátrafordult, majd megbökte bátyját, aki szintén így tett. Tátott szájjal nézett mindkét fiú, én pedig egy hatalmas lendülettel Ya Ou nyakába ugrottam.

Ya Ou szemszöge:

Újra péntek van, úgyhogy kezdődik a koncertek zápora. Már javában úton voltunk az első helyszínre, de még este lesz egy másik koncertünk, ami persze hogy az ország túloldalán van. Az út viszonylag gyorsan eltelt, főleg, hogy jött velünk az öcskös is. Most úgymond nálam nyaral egy pár hétig, úgyhogy hoztam magammal. Miután leparkoltunk egy kisebb épülethez igyekeztünk, ahol a szervezők vártak minket. Hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja, de először azt hittem, hogy egy rajongó. Aztán az öcsém megállt, majd megbökött és én is megfordultam.  A látvány viszont megdöbbentett. Hanna állt velem szemben teljes életnagyságban és édesen mosolygott, majd felém rohant és azonnal a nyakamba ugrott. Majd összeroppantottam az apró lányt, olyan erősen szorítottam magamhoz. Lábait derekam köré fonta, puha kezeivel pedig nyakamba kapaszkodott.

-Manó, hogy kerülsz Te ide?- tettem le és kezeim közé fogtam gyönyörű arcát.

-Hát…. Öhmm…. hiányoztál.- dadogott zavartan és közben le sem vettük egymásról a tekintetünk.

-Úristen! El sem hiszem, hogy itt vagy!- öleltem szorosan magamhoz.

-Szépen vagyunk! A kisebbet meg már észre sem veszi!- szólt morcosan testvérem.

-Dehogynem.- bújt ki ölelésemből és öcsikémet is megszorongatta.- Hiányoztál prücsök.- borzolta össze a haját.

-Khm..- krákogott Bence, mire észbe kaptam.

-Uhh. Bocsi. Manó. Ők itt a csapattársaim, Bence, Sziki és Olivér. Fiúk, Ő itt Hanna.- mutattam be őket egymásnak.

-Már sokat hallottunk rólad.- mondta Sziki.

-Feri folyton rólad beszél.- vigyorgott Olivér.

-Pofa be Patocska!- néztem Rá mérgesen.

-Nem akarok ünneprontó lenni, de be kéne mennünk, mert lassan kezdünk.- szólt Benny.

-Menjünk.- mondtam, majd húztam magam után Hannát. – Te is jössz velünk!- néztem Rá boldogan. – Szóval ez volt a meglepid, igaz?- lépkedtünk fel a lépcsőn, majd bementünk.

-Igen. És úgy látom, hatásos volt.

-Abszolút. Ennél nagyobb ajándékot kérve sem kaphattam volna.- csúsztattam kezem vékony derekára. Bent üdvözöltek minket és átbeszéltük a szokásos dolgokat. Mondjuk én nem igazán figyeltem, mert folyamatosan a mellettem ülő teremtést csodáltam. Sokat változott ez alatt az egy év alatt. Kész nő lett belőle. Haja szép hosszú és egyenes, gesztenyebarna szemei pedig tökéletessé varázsolják hibátlan arcát. Eldöntöttem, hogy többé nem fogom elengedni.

-Akkor 10 perc múlva a színpadon.- mondta a szervező, majd kimentünk.

-Ugye velünk jössz a szegedi koncertünkre?- néztem Rá kérlelően.

-Nem lehet Ya Ou.- mondta szomorúan.

-De miért? Hisz a szüleid sincsenek otthon, hogy számon kérjenek.

-Tudom, de szerinted hogy jutok haza az éjszaka közepén az ország másik feléből?- kérdezte, mire elmosolyodtam.

-Nálam alszol. Ha kell, akkor holnap haza viszlek, de muszáj velem maradnod.- kérleltem tovább.

-Majd még meglátom.

-Öcsi!!!- szóltam Rá. – Van 1 órád, rávenni Manót, hogy jöjjön velünk haza.

-Meglesz.- mondta és a színpadhoz értünk.

-Kéz és lábtörést!- nyomott egy puszit arcomra, majd Bálinttal elmentek. Annyi energiát adott a jelenléte, hogy akár egy iskolát felépítenék a puszta kezemmel.

Hanna szemszöge:

Nem hittem volna, hogy ilyen hatásos lesz a meglepetésem. Kicsit fura és váratlan volt Ya Ou kérése, de tény, hogy nagyon szeretnék együtt tölteni vele egy kis időt. Miután sok sikert kívántam a fellépésükhöz, Bálinttal egy kevésbé zsúfolt helyet kerestünk, ahonnan jól láthatjuk őket.

-Hanna, mondd, hogy velünk jössz, különben a bátyám kicsinál.- nézett rám.

-Nem tudom.- tétováztam.

-Gyere már. Én is ott leszek és már nagyon hiányoztál mindkettőnknek.

-Ti is nekem. El sem tudod képzelni, mennyire.

-Akkor meg?

-Na jó.- adtam be a derekam és a fiúk is megjelentek a színpadon, a rajongók pedig szó szerint megőrültek. Vidáman köszöntötték a közönséget és a Trouble maker című dallal kezdtek. Elképesztően jó hangjuk van. Külön-külön is csodásan dalolnak, de együtt tökéletesek. Ez után még jó pár nótát hallhattunk és megismerhettem Olivér kitűnő tánctudását is. Mikor vége lett az Embertelen dalnak, Ya Ou odasúgott valamit Bencének, majd a többieknek is és előrébb lépett egy kicsit.

-Most pedig következzen egy olyan dal, amit eddig még nem énekeltünk sűrűn koncerteken, de ez egy különleges alkalom, ugyanis egy hosszú év után, ma újra találkozhattam a legjobb barátommal.- ennél a szónál rám nézett és megvillantotta ezerwattos mosolyát, majd mindenki engem bámult, ami eléggé zavarba ejtő volt. – Manó, tudom, hogy ez a kedvenc dalod, szóval ez most neked szól. Következzen a Scream! – mondta hangosan, majd elindult a zene.  Imádom ezt a számot. Hatalmas vigyorral az arcomon hallgattam, ám amikor Ya Ou része következett és éneklés közben rám nézett, szemeim megteltek könnyekkel és elsírtam magam. A dal végén persze óriási tapsot kaptak.

-Ya Ou, nem tetszett neki.- szólt Bence.- Nézd meg! Olyan rossz volt, hogy elsírta magát rajta.- nevetett, mire minden szempár rám szegeződött. Zavaromban a mellettem álló Bálintot öleltem át.

-Már csúnyák is vagyunk, mert elbújt.- folytatta Benny.

-Csak a magad nevében beszélj!- szólt Rá Olivér.

-Hagyjátok már szegény Hannát. Teljesen zavarba hozzátok.- hallottam Sziki hangját és elengedtem a mellettem álló fiút, majd Ya Ou-ra néztem és Rá mosolyogtam. Ezután folytatták az éneklést és végül a Létezemmel zárták műsorukat. Elköszöntek, majd a színpad megtelt aláírásért és képért várakozó rajongóval. Bálint utat tört köztük és felment a bátyjához. Addig én a színpad mellett várakoztam. Láttam, hogy lepacsiznak egymással, majd visszajött hozzám.

-Gyere, várjuk meg őket a kocsiban.- mondta majd a szürke járműhöz indultunk és beültünk.

-Na mesélj, mi van veled mostanában?- érdeklődtem.

-Zajlik az élet. Vége a sulinak és most Ya Ou-nál vagyok egy kis ideig. Veled mizu? - kérdezett vissza.

-Semmi. A szó szoros értelmében. Most, hogy nincs suli, egyedül unatkozom otthon és fogalmam sincs mit kezdjek az életemmel.

-Költözz fel Pestre.- mondta.

-Az kéne még!

-Miért? Legalább közel lennél hozzánk. Ne tudd meg, hogy mit össze hallgattam a bátyám mindennapos siránkozását miattad!

-Komoly?- mosolyodtam el.

-Aha.- bólogatott, majd kinyílt az ajtó és a srácok szálltak be. Ya Ou pedig egyből lehuppant mellém.

-Indulhatunk?- nézett hátra a sofőr. Sziki jelezte, hogy igen és útnak indultunk.

-Na Manó mesélj! Mindent tudni akarok.- ölelt magához.

-De hisz tudsz mindenről!- nevettem el magam.

-Akkor csak bújj ide.- mondta, mire így tettem. – Olyan jó, hogy itt vagy!- suttogta mély hangján.

-Nagyszerűek voltatok odafenn a színpadon. Az a rengeteg szeretet és vidámság, amit a rajongóknak adtok, irigylésre méltó. – dicsértem meg őket.

-Köszönjük.- mosolygott Bence.

-És Hanna, mi a terved most, hogy befejezted a sulit?- érdeklődött Oli.

-Igazából fogalmam sincs. Nem jelentkeztem egyetemre, mert minden álmom, hogy koreográfus legyek, de így egyedül nehéz érvényesülni.- adtam választ a kérdésére.

-Pedig Manó te vagy a legprofibb táncos, akit ismerek.

-Na persze. És azt komolyan gondoltad, hogy nálad fogok aludni?- néztem Rá.

-A legkomolyabban. Most, hogy újra visszakaptalak, nem szabadulsz tőlem! – mondta fülig érő szájjal és a hajamba puszilt.