1. rész

Sziasztok! Először is, szóhoz sem jutok, hogy alig két nap alatt közel 300 oldalmegtekintéssel és 6 feliratkozóval bővült a blog. Egyszerűen nagyszerűek vagytok. Remélem a továbbiakban is olvasóim lesztek. Köszönet a kedves szavakért és a pipákért. És nem is mondanék többet. Jó olvasást az első részhez. Kicsit mesélős lett, de ígérem a következőben már beindulnak az események. Komizzatok és pipáljatok, ha tetszett. :))

Június vége. A sulinak vége és a héten letudtam a szóbelik utolsó részét is. Eredmény még nincs, de úgy érzem jól teljesítettem. Itthon unatkozom egyedül ebben a hatalmas házban, ugyanis a szüleim több hónapja külföldön élnek. Nem igazán izgatja őket, hogy mi történik velem, de az érzés kölcsönös. Mindig is egy kolonc voltam a nyakukon és ezt rendesen éreztették is velem. Néha érkezik egy sms, nagy ritkán egy telefonhívás hogy élek-e még. Minden hónapban utalnak egy bizonyos összeget a számlámra, hogy éreztessék velem a  „szülői törődést”. Bár én ezt úgy könyvelem el, mintha kötelességből csinálnák. Olyan,mint mikor be kell fizetni minden hónapban a villanyszámlát, vagy a tv-t. Fizetéskor letudják a dolgot és a következő hónapig csend van. Mindegy is, legalább nem szólnak bele az életembe. Sajnos van egy bátyám is Szabi, aki jelenleg Londonban él. Azért mondtam, hogy sajnos, mert rendkívül agresszív és lobbanékony. Nem egyszer bántott szavakkal, vagy ami rosszabb, pofonokkal. Eleinte nem mertem szólni senkinek, de Ya Ou ismer és tudja milyen vagyok, mikor valamit titkolok. Borzalmas érzés minden nap úgy felkelni, hogy egy hatalmas lyuk tátong a szívemben. Szinte lehetetlen összehozni egy rövid találkozót is, ugyanis nekem eddig az iskola és a tánc töltötte ki a mindennapjaimat, Neki pedig az X faktor, a ByTheWay és a rajongók.  Egyedül a téli szünetben láthattam volna, de persze a szüleim ezt is megakadályozták. Az egész karácsonyt Németországban töltöttük. Persze nagyon szép volt, meg minden, de szívesebben töltöttem volna ezt az időt Ya Ou-val. Annyira jól esne hallani mély hangját, ahogy Manónak szólít. Igen, tökéletes becenév. Nem is tudom honnan szedte. És ott van Bálint is, Ya Ou öccse. Fiatalabb nálunk pár évvel,de mindig köztünk volt. Ha kitaláltunk valami hülyeséget, Őt is bele kellett avatnunk, különben elmondta volna a szüleinknek. Sajnos már Őt is rég láttam, mert Ya Ou után a családja is elköltözött innen. Egyedül maradtam. Jelenleg úgy érzem, én vagyok a legmagányosabb ember a földön. Viszont ezen változtatni fogok! Tombol a nyár, lett egy kis szabadidőm, úgyhogy semmi nem tántoríthat el a céljaimtól. Ebéd közben laptopomba mélyülve böngésztem a ByTheWay eseményeit, amikor megakadt a szemem egy ismerős városkán. Itt van tőlünk 20 kilométerre, busszal csak fél óra az út és most lesz pénteken.

-Úristen!- kiáltottam fel örömömben. Ez hihetetlen! Olyan hosszú ideje szeretném látni, erre itt a tökéletes lehetőség. Három nap múlva lesz. 72 óra és újra hallhatom mély hangját, érezhetem férfias illatát és elmerülhetek mélybarna tekintetében. És ami a legtöbbet jelenti számomra, hogy megölelhetem és érezhetem derekam körül erős karjait, amikkel védelmezően húz magához. Istenem! Bár már ott lennék. Viszont ezt a hírt nem fogom Vele megosztani. Szeretném meglepni és remélem sikerül is. Sajnos még nem volt alkalmam személyesen találkozni a csapat másik három tagjával, de amiket látok és hallok Róluk, ugyanolyan tehetségesek és barátságosak lehetnek, mint Ya Ou. Neki köszönhetően benne vagyok néhány ByTheWay-es csoportban, így első kézből értesülhetek a koncertek élményeiről. Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt mennyi rajongóval büszkélkedhetnek. Ez lett az eredménye a kitartó és kemény munkájuknak. Emlékszem, mikor felhívott az éjszaka közepén, hogy öt koncerten van túl, de még lenyomna legalább ennyit. Hatalmas benne a lelkesedés és a kitartás. Ezt mindig is irigyeltem és csodáltam benne. Soha nem adja fel, még akkor sem, mikor már mindenki feladta körülötte. Büszke vagyok, hogy a legjobb barátomnak mondhatom és határozottan állíthatom, hogy a siker nem vette el az eszét. Sőt, ez még jobban motiválja a munkájában. Kicsit megdöbbentem, mikor egyik nap elmondta, hogy szakított a barátnőjével. Bár nem ismertem, de ha Ya Ou-val járt, csak normális lehet. Éreztem a hangján, hogy szomorú és nyomasztja ez a dolog, de azt mondta, hogy ennek így kellett történnie. Mosolyogva olvastam az élménybeszámolóit az első nagy koncertjükről és a Sose múló nyár videoklip forgatásáról. Sajnos az érettségi miatt ki kellett hagynom a koncertet, de nagyon büszke vagyok Rá és megnyugtat a tudat, hogy pár nap múlva újra magam mellett tudhatom. Ha csak pár perc erejéig is, de már nagyon szükségem van Rá.

Olyan mélyen elmerültem a gondolataimban, hogy alig vettem észre a hangosan zenélő telefonomat. Egyből mosolyra húztam ajkaimat, mikor megpillantottam a kijelzőn a nevét. Fogadtam hívását és a fülemhez emeltem a készüléket.

-Szia Ya Ou!- szóltam bele boldogan.

-Szia Manó! Mi ez a vidámság?- kérdezte.

-Öhmm… Semmi.- mondtam zavartan. Nem kotyoghatom ki, hogy mire készülök.

-Na mesélj csak!- mondta érdeklődve. Hihetetlen mennyire ismer.

-Na jó. Annyit mondok, hogy lesz egy meglepim számodra.

-Meglepi? Milyen meglepi? Mondd el!- kérlelt aranyos hangon.

-Nem-nem. Majd idejében megtudod.- húztam az agyát.

-Ne csináld már Manó! Tudod milyen kíváncsivá tettél?

-Igen tudom, de még pár napot várnod kell! Egyébként mi újság? Mesélj!- tereltem a témát.

-Ez ügyes volt!- nevetett. – Amúgy nincs semmi. Most értem haza a próbáról. Nagyon hiányzol.

-Te is nekem.

-Próbálok legalább egy napra elszabadulni, de nem megy. Hétköznap tele vagyunk próbákkal és interjúval, hétvégén meg koncertek tömkelege vár ránk.

-Tudom és megértem, de egy év, az csak egy év és már nagyon rossz, hogy csak képről látlak.- mondtam szomorúan.

-Nekem is nehéz, de igyekszem. Ne haragudj, de le kell tennem.

-Jól van. Puszi.

-Jó legyél. Szia Manó!

-Szia Ya Ou.- nyomtam ki a hívást. Annyira jó volt hallani a hangját, viszont ilyenkor mindig szomorú leszek. Előkerestem a fülhallgatóm és elindítottam a ByTheWay albumot. Imádom minden dalukat és elképesztően jól énekelnek.

Ya Ou szemszöge:

Eszméletlen érzés, mikor meghallom Manó hangját a telefonban. Nagyon hiányzik már a kicsi lány és iszonyú bűntudatom van, amiért egy éve nem találkoztunk, főként az én hibámból. Folyamatosan tartjuk egymással a kapcsolatot, de ez akkor sem ugyanaz. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire szoros barátságban leszek egy lánnyal ,de Ő elérte, hogy szorosan a szívembe zárjam és szüntelenül Rá gondoljak. Tisztán emlékszem, minden együtt töltött pillanatra. A sok csíntevésre, amit kiskorunkban elkövettünk, a filmezős estékre és azokra a napokra, mikor szerelmi bánata volt. Ilyenkor mindig énekeltem Neki és a szeméből eltűntek a könnycseppek. Határozottan állíthatom, hogy még talán magamnál is jobban ismerem. Tudom, hogy mikor hazudik, milyen, amikor valami bántja, és hogy viselkedik, ha valamit titkol. Hiába én vagyok az idősebb, van amikor szükség van rá, hogy helyrerázzon és Ő tökéletesen tudja mit kell tennie. Néha van, hogy megmakacsolom magam, vagy csak szimplán magam alatt vagyok. Ilyenkor elég Tőle néhány kedves szó, de ha látja, hogy reménytelen a helyzet, kőkeményen kioszt és észhez térít. Amilyen pici, olyan nagy szíve van és ha kell, rendesen kinyitja a száját, hogy megvédje magát. Mindig mondja, hogy ne féltsem, de nem tehetek róla, úgy érzem felelősséggel tartozom érte. Már csak azért is, mert Ő a legjobb barátom és mert a családjától nem sok szeretetet és törődést kapott. A szülei sosem foglalkoztak vele annyira, amennyire megérdemelné, a bátyja pedig egy igazi állat. Az a szerencséje, hogy több száz kilométerre van innen. Nagyon kíváncsi vagyok milyen meglepetést tartogat számomra, bár nekem az okozná a legnagyobb örömet, ha végre újra láthatnám és erősen a karjaimba zárhatnám.