20. rész

Sziasztok. Csütörtök van, így itt az újabb rész ideje. Egy közérdekű közleményem azért lenne. Jövő héttől szerintem péntekenként fogok részt hozni, mert elég sűrűek a hétköznapjaim. Mindössze egy nap csúszásról van szó.  Köszönöm szépen a visszajelzéseket, mind kommentben, mind pedig facebook-on, nagyon sokat jelentenek. Nem nagyon van mit hozzáfűznöm a részhez, úgyhogy jó olvasást. :))


Egy örökkévalóságnak tűnt az idő, amíg a kórházhoz értünk. Nagyon ideges voltam, amit nyilván Ya Ou is észrevett rajtam, mert jobb kezét az enyémre helyezte, amivel már vagy 5 perce folyamatosan a lábamat ütögettem. Alig vártam meg, hogy leparkoljon, máris kiugrottam a járműből és loholtam befelé.
-Manó, várj már! - hallottam sietős lépteit, majd mellém keveredett. Ahogy beléptünk, egyből megcsapott az a tipikus kórház szag, ami nem éppen kellemes. Rögtön a recepcióhoz mentünk, ahol elnavigáltak a bátyám kórterméhez. Nagy nehezen odataláltunk és az ablakból megláttam az ágyon fekvő testvéremet.
-Menj be hozzá! Itt megvárlak. - simított végig arcomon barátom. Ő is tudta, hogy nem lenne túl jó ötlet, ha bejönne. Senkinek sincs szüksége egy újabb vitára. Kezem végighúztam mellkasán, majd lassan benyitottam a rideg szobába. Csak Szabi tartózkodott a hófehér falú helyiségben és rögtön az ajtó felé kapta tekintetét.
-Húgi! - nézett rám csillogó szemekkel.
-Jól vagy? - léptem közelebb és leültem az ágy szélére.
-Persze. Csak néhány zúzódás. Holnap haza is mehetek. - mondta nyugodt hangon.
-Ők tették ezt veled, igaz? - néztem Rá komolyan, mire csak egy bólintással válaszolt.
-Mondtam, hogy nem viccelnek. Figyelj ide! - nyúlt a kezemért és összekulcsolta sajátjával. - Nem akartalak belekeverni, de most biztos, hogy téged is zaklatni fognak. Maradj mindig Ya Ou mellett, Ő vigyázni fog rád! - nézett a szemembe.
-Mégis hogy tudna vigyázni rám, ha még csak nem is tud az egészről semmit?
-Ne is szólj neki róla! Minél kevesebben tudják, annál jobb!
-Szabi, én nagyon félek. - buggyant ki egy könnycsepp a szememből.
-Ne sírj, kérlek! - csúszott feljebb és magához húzott. - Tudom, hogy szinte soha nem bántam Veled, úgy, ahogyan kellett volna és azt is tudom, hogy nem lehet mindent egyik percről a másikra helyrehozni, de még ha nem is hiszed el, akkor is nagyon szeretlek és büszke vagyok rá, hogy Te vagy a kishúgom. - mondta könnyes szemekkel. Húsz év alatt soha, egyetlen egyszer sem hallottam ehhez hasonlót a szájából és ez most elképesztően jól esett. Ujjaimat szorosan összefontam nyaka körül és hozzá bújtam. Karjait derekam kör fonta és erősen magához ölelt. Eddigi életünk talán első igazi ölelése történt meg közöttünk. Fura volt ilyen közelről érezni a jelenlétét, de ugyanakkor megnyugtatott egy picit. Néhány percig csendesen szorongattuk egymást, majd lassan elengedett. Könnyeim még mindig az arcomat mosták, de kezével finoman letörölte őket.
-Hanna! - szólított meg, mire a szemébe néztem. - Én megértem, hogy haragszol rám és azt is elfogadom, ha soha többé nem bocsátasz meg, de most az egyszer hallgass rám! - kezei közé fogta az arcom, majd folytatta. - Ezeket nem érdekli, hogy lány vagy, sem az, hogy gyengébb vagy náluk. Ha ne adj Isten rád találnak, ne ellenkezz velük, csak csináld, amit mondanak, érted? - magyarázta, én meg csak bólogattam, mint a hülye gyerek.
-Nem fogom hagyni, hogy bántsanak! - nyomott egy puszit a homlokomra. - Most pedig menj, mert vár a lovagod! - pillantott az ablakra, ahonnan lehetett látni, hogy Ya Ou fel-alá járkál a folyosón. Elmosolyodtam, majd újra testvéremre néztem, akinek szintén felfelé görbültek ajkai. Még utoljára hosszan megöleltük egymást, aztán elköszöntem Tőle és elhagytam a szobáját.
-Na? - nézett rám Ya Ou kérdőn.
-Pár zúzódás, de rendbe jön. - válaszoltam, majd átkarolt és indultunk is ki az épületből.

Ya Ou szemszöge:

Kicsit megijesztett a hívás, amit barátnőm kapott, bár nem lepődtem meg, hogy Szabi a kórházban kötött ki. Hanna elég zaklatottnak tűnt azután is, miután kijött testvérétől. A hazaút csendben telt és otthon sem szóltunk egymáshoz. Láttam rajta, hogy bántja valami, már akkor is, mikor kijött a suliból.
-Nem főzünk valami vacsit? - kérdeztem.
-Jó lenne, de tanulnom kell. - felelt szomorúan.
-Akkor menj! Elboldogulok egyedül is. - simítottam végig arcán, majd eltűnt a szobájában, én pedig a konyhába mentem. Szétnéztem a hűtőben és eszembe jutott, hogy imádja a brassóit, ezért neki is fogtam. Nem vagyok valami nagy szakács, de azért ez nem fog ki rajtam. Szép sorjában minden hozzávalót serpenyőbe tettem és már csak főnie kellett. Addig krumplit pucoltam és az is a tűzhelyre került. Míg elkészült az étel, megterítettem és megnéztem Hannát. Csendben benyitottam a szobájába és mosolyogva figyeltem, milyen szorgalmasan tanul. Bár látszott rajta, hogy már unja és hulla fáradt, mégis folytatta.
-Mindjárt kész vagyok. - nézett fel egy pillanatra a jegyzeteiből.
-Jól van, Babám. - küldtem felé egy széles mosolyt, majd magára hagytam. Visszamentem a konyhába, ahol pont elkészült a vacsora. Szedtem mindkét tányérra és az asztalhoz vittem őket, közben pedig Hanna is kibújt a szobájából.
-De jól néz ki. - kémlelte tányérját.
-Az íze is az. - mondtam, majd csendesen megvacsoráztunk. Nem egoizmusból, de nagyon finom lett, amit barátnőm is szóvá tett. Miután befejeztük, elmosogattunk és elpakoltuk az edényeket.
-Elmegyek zuhanyozni. - nyomott egy puszit az arcomra, de nem engedtem.
-Én is mehetek? - húztam vissza magamhoz.
-Ya Ou, fáradt vagyok.
-Tudom, de mostanában alig voltunk együtt. Nagyon hiányzol. - vallottam be, mire hozzám bújt.
-Lezuhanyzom és utána a Tiéd vagyok. - engedett el, majd eltűnt a fürdőben. Megvártam míg elkészül, addig megágyaztam a szobámban és a fürdő előtt vártam Rá. Nem sokára nyílt az ajtó és frissen és üdén lépett ki rajta.
-Várj meg a szobámban. - pusziltam homlokon, majd birtokba vettem a zuhanyzót. Kellemesen melegre állítottam a vizet és igyekeztem gyorsan elkészülni. Fogat is mostam, majd megfésülködtem, aztán siettem vissza Manóhoz. Ahogy benyitottam, megpillantottam a szépséges lányt, aki kényelmesen elhelyezkedett az ágyamban. Szélesen elmosolyodtam látványán és habozás nélkül lefeküdtem mellé. Automatikusan hozzám bújt, én pedig szorosan a karjaimba zártam. Amióta újra dolgozom, Ő meg fősulira jár, nagyon kevés időnk van egymásra, ami nagyon nem jó. Hosszú percekig feküdt a karjaimban, majd fölé hajoltam és csodaszép szemeiben mélyültem el. Nem csillogtak úgy, mint szoktak, zavartságot és félelmet olvastam ki belőlük. Talán megijesztette a dolog, ami a bátyjával történt, legalább is remélem, hogy csak ennyi a baj. Ujjaival finoman megsimogatta az arcom, mibe beleborzongott az egész testem. Arcommal lassan közelítettem felé, végül összetapasztottam ajkainkat és gyengéden csókolni kezdtem. Kicsi kezeit nyakam köré kulcsolta és úgy húzott közelebb magához. Teljesen semmissé vált a külvilág, csak az alattam fekvő lányra figyeltem. Finom ajkai hagyták, hogy szenvedélyesen a magamévá tegyem őket, mégis visszacsókolt. Lágyan és puhán

viszonozta gesztusomat, mint mindig. Megőrjít ez a lány! A puszta jelenlététől borsódzik a hátam. Imádom a haját, az illatát, a csókolni való ajkait. És azok a szemek! Elég egy pillanatra elkapnom a tekintetét, olyan erővel magával ragad, hogy lehetetlenség levenni róla a szemem. Az érzés, amikor a karjaimba zárhatom törékeny testét, semmihez sem fogható.
Lehunyt szemekkel élveztem, ahogy nyelvünk érzelmes csatát lejtett, miközben kezünk a másik testét simogatta. Egy pillanat alatt fordult a helyzetünk. Én kerültem alulra, Ő pedig kiügyeskedte, hogy pillekönnyű testével rám üljön. Kezénél fogva lehúztam magamhoz és ismét szenvedélyes csókcsatákba bonyolódtunk. Kezemet fenekére csúsztattam, majd belemarkoltam, mire egy aprót felnyögött. Elmosolyodtam rajta, Ő pedig egy szúrós pillantás után nyakamhoz hajolt és hosszú, nedves csókokkal hintette be a szabad bőrfelületet, ezzel hasonló reakciót kiváltva belőlem, mint én belőle az előbb. Mélyen a szemembe nézett és pimaszul elmosolyodott, élvezte, hogy revansot vehetett rajtam. Ezek után az eddiginél is mohóbban csaptam le ajkaira, amit hagyott is. Magam alá gyűrtem falatnyi testét, így megint a kezembe került az irányítás. Illatos bőrének minden egyes pontját apró puszikkal záporoztam, amit behunyt szemekkel élvezett. Tudtam nagyon jól, hogy még nem akarja a dolgot, csak szerettem volna egy kicsit kényeztetni és éreztetni Vele, hogy mennyire is szeretem. Egy hosszú, forró csók után lassan váltunk el egymástól és ismét gyönyörű szemeibe néztem. Puha ujjaival tarkómat simogatta, én pedig arcától egészen hasáig végigsimítottam testén, amibe érezhetően beleremegett. Visszafeküdtem mellé, szorosan magamhoz öleltem, ujjait pedig összekulcsoltam az enyémekkel.
-Szeretlek, Szépségem. - pusziltam hajába.
-Én is szeretlek. - simított végig mellkasomon. Magunkra húztam a takarót és egymás karjaiban ért el minket az édes álom.

Hanna szemszöge:

Reggel kivételesen nem az ébresztőórára, hanem Ya Ou szuszogására ébredtem. Elmosolyodtam az alvó fiú láttán és eszembe jutott, ami az este történt. Mindig tudja hogyan feledtesse el velem a hétköznapok problémáit. Óvatosan kikeltem ölelő karjai közül és átmentem a szobámba felöltözni. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és bedobáltam a táskámba a könyveimet, majd a fürdőbe igyekeztem, viszont az ajtóban egy mellkasaba ütköztem.
-Lassabban, Szépségem! A végén még elgázolsz! - hallottam álmos hangját.
-Te miért nem alszol? - néztem Rá.
-Elviszlek a suliba, mert délután nem tudok érted menni. Péntek van és késő estig koncertezünk. - mondta.
-Akkor ma nem is látlak? - kérdeztem szomorúan.
-Maximum este. Azért akarlak elvinni.
-Jó, de igyekezz, mert sietek. - nyomtam egy apró puszit szájára és a fürdőbe mentem. Elintéztem a dolgaim és mire végeztem, Ő is elkészült. Kézen fogva hagytuk el a lakást, majd autóba ültünk és indultunk az iskolába. Az út csendesen és gyorsan eltelt, amit nagyon bántam. Az épület előtt megállt és mindketten kiszálltunk. Hatalmas kezébe csúsztattam a sajátomat és egészen a kapuig kísért. Szorosan hozzá bújtam, nem akartam, hogy elmenjen.
-Manó, el fogsz késni! - törte meg a csendet.
-Nem fogok. Van még tíz percem. Ha meg mégis elkésnék, akkor majd rád fogom. - néztem Rá vigyorogva.
-Persze. Utána meg majd engem csesznek le!
-Inkább Téged, mint engem. - kuncogtam.
-Ne pimaszkodj, Kisasszony! - fenyegetett.
-Mert mi lesz?
-Azt nem fejteném ki itt a nyílt utcán. Túl sok a szemtanú. - mosolygott, majd kezét a fenekemre csúsztatta és magához húzott. Ujjaimat nyaka köré fontam és hosszan megcsókoltuk egymást. Nem értem be ennyivel, elvégre egész nap nem láthatom. Nem lepődött meg mohóságomon, hanem készségesen visszacsókolt. Nyelvünk eggyé olvadt, testünk egymáshoz simult, ujjai pedig oldalamat simogatták. Az enyémek tökéletesen beállított hajában kószáltak, majd egy picit meghúztam, mire belenyögött csókunkba.
-Kikészítesz, te lány! - suttogta ajkaimba, majd rövid puszikat nyomott rájuk,  végül elváltunk egymástól.
-Sipirc, mert tényleg elkésel! - utasított.
-Csak még egyet! - néztem Rá boci szemekkel. Öntelten elmosolyodott, majd ismét egy hosszú csókot hagyott a számon.
-Hiányozni fogsz. - öleltem meg.
-Te is nekem. De reggel mire felébredsz, ott leszek melletted. - simított végig arcomon, majd egy utolsó puszi után tényleg elköszöntünk egymástól és bementem. Ma elég uncsi lesz a napom, mert Ricsi sem jön. Őrületesen lassan teltek az órák és kicsit egyedül éreztem magam. Szerencsére hamar eljött a nap vége és végre indulhattam haza. Így is tettem és sietősen szedtem magam után a lábaimat. Út közben azonban meg kellett állnom bekötni a cipőmet és mikor indultam volna tovább, hirtelen egy csapat nem pont jó fiúnak titulálható pasi gyűlt körém. Nagyon megijedtem tőlük, de nem hagytak elmenni.
-Szia, kiscica! - közelített az egyik, mire hátrálni kezdtem, de mögöttem is volt valaki, aki az utamat állta.
-Nem is tudtam, hogy Szabikának ilyen dögös kishúga van! 
-Hagyjatok békén! - ficánkoltam.
-Nem-nem! Te most szépen velünk jössz! - mondták, aztán már csak egy szúrást éreztem a karomban és mindenütt úrrá lett a sötétség.