22. rész

Szépséges napot kívánok mindenkinek! :) Örömmel mondhatom, hogy hivatalosan is megkezdődött a téli szünet. Élvezzétek ki minden pillanatát. Itt is lenne a kövi rész, igazából nem is mondanék többet. Jó olvasást. :))



Hanna szemszöge:

-Manó, áruld már el mi történt! - faggatott tovább Ya Ou. Egyszerűen nem voltam képes elmondani neki az igazat és tulajdonképpen nem is tehettem. Inkább hazudok, minthogy Őt is bajba sodorjam.
-Nem történt semmi. - próbáltam elhitetni vele, mintha olyan könnyen elhinné.
-Ezt ne nekem próbáld meg bemesélni! Nem láttalak ennyire kiborulva azóta,.....- itt elhallgatott egy pillanatra, majd folytatta. - Mondd, hogy nem a bátyád keze van a dologban! - nézett rám szigorúan.
-Nem! Vagyis igen, de nem úgy. - beszéltem össze-vissza.
-Ne terelj, hanem bökd ki végre, hogy mi van! - emelte fel a hangját. - Ha csinált Veled valamit, én esküszöm,.....
-Hagyd már abba! - szakítottam félbe. - Azt sem tudod mi történt, de máris Szabit okolod!
-Talán, mert nem vagy hajlandó beavatni!
-Mondjuk, ha nem ordítoznál velem és hagynál szóhoz jutni, már rég tudnál mindenről! - keltem ki magamból én is.
-Jó, befogtam. Hallgatlak. - ült le mellém a kanapéra.
-Szóval, annyi az egész, hogy tegnap feljött Szabi és megbeszéltük a dolgokat. - igyekeztem hihetően tálalni a dolgokat. Végül is, igazat mondtam, csak épp nem emiatt borultam ki.
-Komolyan felengedted a lakásba? - nézett rám nagy szemekkel.
-Igen. És kibékültünk.
-Hát ez remek! Na és vajon meddig? - kérdezte cinikusan.
-Ya Ou, ne kezdjük ezt megint! Megbánta, amit tett, bocsánatot kért, felejtsük el!
-Persze. Te lehet, hogy könnyen elnézed Neki, mert naiv fejjel azt hiszed, hogy minden szép és jó lesz, de nekem kellett végignézni régen is, ahogy szenvedtél miatta és ne haragudj, de ilyet többször nem játszunk!
-Nem is kell! És örülnék, ha lezárnánk a vitát. Ő a testvérem! Nem tilthatod meg, hogy találkozzak Vele!
-Jó, én itt befejeztem! De ha megint a padlóra küld, ne mondd, hogy én nem figyelmeztettelek! - zártuk le a témát. Nem szeretek Vele veszekedni, de ha csak hazugság árán tudom megvédeni, akkor legyen.
-Ne legyél már ilyen mérges! Nem akarok veszekedni. - néztem Rá, mire megenyhült a tekintete.
-Tudod nagyon jól, hogy én sem, csak féltelek.
-De nem kell! Ha baj van, szólni fogok.
-El is várom!
-Ma itthon maradsz? - kérdeztem.
-Nem lehet. Koncertünk van.
-Ezt nem hiszem el!
-Tudod, hogy a hétvége a koncerteké.
-Igen. A hétköznap pedig a próbáké, interjúké, edzéseké, én meg már lassan csak képről látlak!
-Ne haragudj! De megígérem, hogy holnap csak a Tiéd vagyok. - húzott magához.
-És meddig? Reggel kilencig?
-Nem. Egész nap. Még a telefonom is kikapcsolom.
-Jó, de ha le mersz lépni, véged! - néztem Rá fenyegetően.
-Nem fogok. És most mit csináljunk? Még van pár órám indulásig.
-Bújjunk vissza az ágyba és lustálkodjunk! - másztam az ölébe és egy puszit nyomtam az arcára.
-Fel se kellett volna kelni, ha nem kapsz hisztirohamot! - mosolyodott el, majd felvett és bevitt a szobámba. Óvatosan az ágyra fektetett és bebújt mellém.
-Mikor jössz haza? - kérdeztem.
-6 körül. - simogatta az arcom. Kicsit elszomorodtam, de ugyanakkor meg is könnyebbültem, mert így le tudok lépni feltűnésmentesen. Egy darabig csak lustálkodtunk, összebújtunk és élveztük egymás közelségét. Hamar eltelt az idő, Ya Ou-nak pedig készülnie kellett. Én is rávettem magam és kimásztam az ágyból, majd felöltöztem.
-Sietek haza, életem. - fogta kezei közé az arcom.
-Jó bulizást!
-Nélküled nem az igazi. Na szia! - nyomott egy csókot a számra, majd elviharzott. Fél egy múlt, úgyhogy nekem is muszáj volt kezdeni magammal valamit, mivel egykor jelenésem lenne, de őszintén szólva semmi kedvem nem volt hozzá. Végül összeszedtem magam, elkészültem és elindultam. Ugyanarra a helyre érkeztem, mint tegnap és épp akkor állt meg a fekete BMW is.
-Gyere, kis szívem, dolgunk van! - húzta le az ablakot Kristóf.
-Seggfej! - mondtam flegmán, majd beültem. Nem szóltam hozzájuk és szerencsére ők sem zaklattak. Miután megérkeztünk, kiszálltunk és bementünk, ahol megpillantottam a bátyámat. Kissé megkönnyebbültem és rögtön meg is öleltem.
-Szia, Húgi. - nyomott egy puszit a fejem búbjára.
-Félek. - néztem Rá.
-Nincs mitől. Itt vagyok. - ölelt szorosan, én pedig mellkasába fúrtam a fejem.
-Na, kezdjünk bele! - kiabált Kristóf, mire elengedtem Szabit.
-Szóval, Hanna! - hangsúlyozta ki a nevem. - Öt hetünk van, hogy megtanítsatok minket táncolni, úgyhogy a helyedben máris belekezdenék.
-Mi lenne, ha nem parancsolgatnál? Egy ilyen szedett-vedett csürhét mégis hogy a francba tanítsak meg táncolni? A profik is megszenvednek a Street's-el, nem még ti! - néztem végig rajtuk.
-Na, idefigyelj! - ragadta meg a karom. - Ha nem szeretnéd, hogy a kis barátod balesetet szenvedjen útközben, akkor kapd össze magad! - fenyegetett, nekem pedig teljesen elborult az agyam.
-Ha valami baja esik, az biztos, hogy kicsinállak! Ne merd Ya Ou-t még egyszer a szádra venni, mert a saját kezemmel fojtalak meg! - kiabáltam, miközben a mellkasát püföltem, de még csak meg se rezzent.
-Szabi, vidd ki innen a húgodat és rakd helyre, mert ha én fogom, azt nem teszi zsebre! - utasította a bátyámat, aki megfogta a kezem és kihúzott az udvarra.
-Hanna, te magadnál vagy? Azt akarod, hogy kicsináljon? - vont kérdőre dühösen.
-Nem fogom hagyni, hogy Ya Ou-val fenyegessen!
-Pont azért csinálja, mert tudja, hogy erre ugrasz! Azért teszi, mert így rávehet bármire! Türtőztesd magad, kérlek!
-De nem megy! Gyűlölöm ezt a barmot és nem fogok jó képet vágni hozzá!
-Minden rendben? - jött ki  a fekete hajú srác, akinek még mindig nem tudtam a nevét.
-Igen. - válaszolt Szabi.
-Beszélhetek Vele? - nézett a bátyámra, majd rám.
-Persze. - engedett el.
-Szabi, ne hagyj itt! - fogtam meg a karját.
-Nyugi, Marci nem olyan, mint ők. - nyomott egy puszit a homlokomra és egyedül hagyott minket.
-Mit akarsz? - kérdeztem flegmán.
-Először is, bemutatkoznék. Marci vagyok. - nyújtotta felém a kezét. Sokkal barátságosabban festett, mint a többi és a hangjában is volt valami.
-Hanna, de gondolom ezt már tudod. - fogadtam el a kéznyújtását.
-Nézd! Én nem akarok okoskodni, de én sem önszántamból vagyok itt, ezért gondoltam, hogy beszélhetnénk pár szót.
-Mi az,  hogy nem önszántadból? - néztem Rá furán.
-Kristóf a bátyám, én pedig táncos vagyok. Innentől kezdve nem nehéz összerakni a sztorit. Engem is megfenyegetett, úgyhogy nem volt más választásom. - mondta, mire teljesen elképedtem. Ez az ember tényleg beteg, ha még a saját testvérét is képes belerángatni.
-Nem irigyellek a seggfej bátyád miatt!
-Én se magamat, de most nem ez a lényeg. Kettőnknek kell  ezt a sok szerencsétlent megtanítani táncolni. Szinte lehetetlen feladat, de nincs más választásunk, úgyhogy mi lenne, ha összefognánk és kitalálnánk valamit?
-Van ötleted? - kérdeztem.
-Van néhány.
-Gyertek már! Nem érünk rá egész nap! - ordított Kristóf, mire összenéztünk.
-Menjünk, mert mindjárt felrobban! - biccentett Marci, majd visszamentünk. Némi vita után sikerült beállítani őket és mivel nekem semmi ötletem nem volt, Marcival megbeszéltük az övét és megmutattuk nekik a lépéseket. Szerintem mondanom sem kell mennyire bénák voltak. A fele nem tudta melyik a jobb lába, a másik fele meg nem tudott számolásra lépni. Fogalmam sincs hogy akarnak egy ilyen kemény versenyt megnyerni, ha néhány lépést sem képesek hibátlanul megtenni. Három órás kemény gyakorlás után is rettenetesen festett az egész és nagyon kételkedtem benne, hogy lehet ez még jobb is.
-Mára ennyi! Holnap folytatjuk! - szólt Kristóf.
-Holnap biztos nem! Nem érek rá! - vágtam közbe.
-Rá fogsz érni kis szívem, mert azt mondtam!
-Én meg azt, hogy holnap dolgom van! Tőlem a hét minden napján próbálhatunk, de a vasárnapomat nem adom! - álltam ki az igazamért.
-Tudod mit? Legyen, csak ne hisztizz itt nekem! - egyezett bele, mire öntelten elmosolyodtam. - Marci, vidd haza a hercegnőt! Nekünk még dolgunk van! - szólt a fiúra. Szabitól elköszöntem, aztán amilyen gyorsan csak lehetett ott hagytam őket. Beültem Marci mellé az autóba és elindultunk.
-Azért nem semmi csaj vagy te! - mondta.
-Miért?
-Még a többiek sem mernek visszaszólni Kristófnak, te meg úgy kiosztod, hogy csak pislogok. Mellesleg hatásos is.
-Nem szeretem, ha ilyen egoista barmok parancsolgatnak.
-Azt én sem, de hát nincs mit tenni.
Az út további része csendben telt, végül megálltunk és kiszálltam. Elköszöntem Tőle és igyekeztem minél hamarabb hazaérni. Szerencsére Ya Ou még nem ért haza, úgyhogy nem buktam le. Gyorsan szétnéztem a hűtőben és összedobtam néhány melegszendvicset vacsorára. Csináltam kakaót is és megterítettem, mikor nyílt az ajtó és Ya Ou lépett be rajta.
-Szia Manó! - lépett elém és egy gyors csókot nyomott a számra.
-Éhes vagy? - néztem Rá.
-Nagyon. - fogta a hasát.
-Akkor csüccs le! - mondtam, mire helyet foglalt az asztalnál, én pedig hoztam a szendvicseket és evés közben mesélt a koncertről. Miután befejeztük, elmentünk fürödni, aztán bedőltünk az ágyba.
-Holnap mit csinálunk? - kérdeztem.
-Nem tudom, de nem szabadulsz tőlem. - simított el egy hajtincset az arcomból, én pedig hozzá bújtam.
-Baj van? - ölelt magához.
-Nincs, csak hiányoztál. - suttogtam a mellkasába.
-Te is nekem, Babám. - nyomott egy puszit a homlokomra és nem sokkal később el is aludt. Csak csodáltam milyen édesen szuszog és az járt a fejemben, hogy a szemébe hazudok nap mint nap. Ő nem ezt érdemli, de nem tudok mást tenni. Beleőrülnék, ha baja esne miattam. Gyötört a lelkiismeret furdalás és csak nagyon nehezen nyomott el az álom.