21. rész

Sziasztok. Meghoztam a folytatást. Köszönöm szépen az előzőhöz érkezett komikat és a plusz feliratkozót is. Jó olvasást, remélem tetszeni fog. :))



Tompa hangok bántották a fülem, a fejem lüktetett és valakinek a mellkasa emelkedett alattam. Biztos voltam benne, hogy nem Ya Ou-é. Az övé sokkal izmosabb és különleges illatát sem lehet máséval összetéveszteni. Már pedig akin feküdtem ezer százalék, hogy  nem Ő volt. Borzasztó nehéz volt kinyitni a szemem és megbarátkozni a fénnyel. Szép lassan felemeltem a fejem, szétnéztem és egy idegen autóban hevertem, idegen pasikkal.
-Nézzétek! Csipkerózsika felébredt! - szólt a mellettem ülő, barna hajú, rossz arcú fazon.
-Mit akartok tőlem? - nyöszörögtem halkan.
-Mindjárt megtudod, szívi. - vigyorogtak és pár perc múlva megálltunk.Mindenki kiszállt, engem pedig szó szerint kirángattak az ülésről. Nagyon kába voltam még és alig tudtam megállni a saját lábamon. A fekete hajú, kissé barátságosabb kinézetű srác ezt észrevette és segített a járásban. Valami elhagyatott épületbe mentünk be, azon belül is egy szobába. Engem lelöktek az ágyra, hárman mellém ültek, ugyancsak hárman pedig velem szemben. Iszonyatosan hasogatott a fejem, viszont meglepő módon nem féltem tőlük. Ha igaz, amit Szabi mondott, akkor szükségük van rám és nem hülyék, hogy kárt tegyenek bennem. Néhány percig sutyorogtak valamit, majd a legellenszenvesebb az összes közül megállt  előttem és belekezdett a mondókájába.
-Na, most jól figyelj, kiscica! - kezdte, mire azonnal félbeszakítottam.
-Hannának hívnak! - kértem ki magamnak.
-Én a helyedben befognám a csiripelőmet! - szólt rám. Majd pont Ő fogja megmondani, hogy mit tegyek! Na akkor játszunk egy kicsit az idegeivel. Végül is, ennél már nem történhet rosszabb.
-Gondolom, a bátyád már elmondta, hogy mire számíthatsz, de csak, hogy tiszták legyenek a szabályok, elmondok néhány dolgot. Mostantól minden egyes délután szépen velünk jössz és felkészítesz minket a versenyre! És a helyedben nem törném olyan butaságokon a fejem, hogy esetleg nem jössz el, vagy eljár a szád, különben Szabika sem fogja pár zúzódással megúszni, nem beszélve a kis szupersztár pasidról! - nézett rám fenyegetően.
-Na, most te figyelj ide, te seggfej! - csattantam fel és olyan hirtelen felpattantam a helyemről, hogy mindegyik csak pislogott.
-Nem elég, hogy a nyílt utcán rám támadtok, bedrogoztok és akaratom ellenére elraboltok, de még fenyegetsz is? Kicsit nem ártana bővíteni a szókincsedet néhány olyan hétköznapi szóval, mint például a kérlek, vagy a légy szíves! Alapvető műveltség, ember! Bár hiába, messziről sikít rólad, hogy egy tapló köcsög vagy! - vágtam az arcába a szavakat.
-Mégis mit képzelsz magadról, te ribanc? Felfogod, hogy itt helyben kinyírhatlak? - ragadott meg erősen a vállamnál fogva.
-Nem mondom el még egyszer, hogy Hannának hívnak! Öt betű, ha nehéz megjegyezni, akkor ismételgesd, hátha menni fog! - húztam tovább az idegeit.
-Ti vágjátok ezt? - nézett a többiekre. - Ez a kis csaj totál hülyének néz! - járkált fel-alá.
-Nem nehéz. - mondtam, mire a mellettem ülők felkuncogtak.
-Most bátornak hiszed magad, igaz?
-Nem. Csak utálom az ilyen egoista tuskókat, mint amilyen te vagy! Most pedig díjaznám, ha szépen hazafuvaroznátok!
-Azt lesheted! Addig innen nem mész sehova, míg meg nem beszéltünk mindent!
-Mit kell még megbeszélni? Van más választásom, mint belemenni ebbe az egészbe? Nem vagyok hülye, hogy kockára tegyem a szeretteim életét! - emeltem fel a hangom.
-Okos kislány. - vigyorgott.
-Viszont most mondom el először és utoljára! Ha valami bántódása esik Ya Ou-nak, vagy Szabinak, esküszöm, hogy a börtönben fogsz megrohadni a csicskáiddal együtt! - fenyegetőztem én is.
-Amíg betartod a játékszabályokat kiscica, nem lesz bajuk.
-Te tényleg akkora analfabéta vagy, hogy nem vagy képes felfogni, hogy Hannának hívnak? - néztem Rá, a többiek pedig már hangosan röhögtek.
-Komolyan nem vagy tisztában azzal, hogy elraboltunk? Más könyörögne, hogy ne bántsuk, Te meg az idegeimen táncolsz!
-Még jó, hogy táncos vagyok, igaz? Amúgy meg tudom, hogy nem fogtok bántani. Kellek nektek! - vigyorogtam öntelten, mire nagy szemekkel bámultak rám.
-Nem vagy semmi, szívi! - mondta, mire egy ölni tudó pillantást vetettem Rá. - Akarom mondani, Hanna.
-Ugye, hogy nem nehéz? Hazamehetek? - kérdeztem.
-Gyere. - biccentett, mire mindenki felállt és az autóhoz mentünk. Ismét a fekete hajú srác és a fő tuskó között ültem. Van bennük valami fura. Látszott rajtuk, hogy nem ma született bárányok, de azért nem nézném ki belőlük, hogy bérgyilkos gengszterek lennének. Egész úton nem szólaltam meg, így is kissé elvetettem a sulykot. Ahol rám támadtak, ott megálltak, a fekete hajú pasi kiszállt, majd én is így tettem.
-Holnap kettőre legyél itt! Ne késs, mert még nem ismered őket! - nézett rám komolyan. Egy aprót bólintottam, majd szó nélkül hagytam ott és elindultam haza. Kapkodósan szedtem magam után a lábam. Csak arra vágytam, hogy végre otthon legyek és lehiggadjak. Viszont egyedül megbolondultam volna, úgyhogy amint hazaértem, felhívtam Szabit és megkértem, hogy jöjjön át. Ha két nappal ezelőtt valaki azt mondja, hogy a bátyámtól kérek segítséget, körberöhögöm az illetőt. Viszont most nincs más választásom. Ya Ou-nak nem mondhatom el, Ricsi nincs otthon és különben sem szeretném belekeverni a hülyeségeimbe, így csak Szabira támaszkodhatok. Ő legalább ismeri őket és fel tud készíteni, hogy mire számítsak. Pár perccel később már szólt is a csengő, én pedig azonnal felpattantam és ajtót nyitottam.
-Jól vagy? Nem bántottak? - rontott be köszönés nélkül.
-Megtisztelő, hogy ennyire aggódsz, de kutya bajom. - bementünk a szobámba és elhelyezkedtünk az ágyamon.
-Hanna! Kristóf felhívott és elmondta mit csináltál!
-Az melyik?
-Az, amelyiket leseggfejezted!
-Mert az is!
-Húgi, nem tudod még, hogy milyenek! Most mázlid volt, mert nem drogoztak, viszont ha be vannak tépve, jobb a közelükbe se menni! Nagyon sajnálom, hogy belekevertelek, de ne teszteld a tűrőképességüket! - nézett rám komolyan.
-Igazából fogalmam sincs mi ütött belém, de nem féltem tőlük. Most meg visszagondolva rá, hogy elraboltak és bedrogoztak, elég ijesztő a dolog. Szabi, én ezt egyedül képtelen vagyok végigcsinálni! - mondtam kétségbeesetten.
-Nem is kell. Nem hagylak velük egyedül. Végig ott leszek melletted. - húzott magához.
-Itt maradsz egy kicsit? Ya Ou csak késő este jön haza és nem akarok egyedül lenni.
-Persze, maradok.
Lefeküdtünk egymás mellé, néhány percig csak fürkésztük a másikat, majd a régi időkről beszélgettünk, mikor még minden rendben volt. Nem is tudom hogy fajulhattak el így a dolgok köztünk. Nem tudok megbízni benne, de azt hiszem, jó úton indultunk el ahhoz, hogy normalizálódjon a kapcsolatunk. Mindig is egy olyan testvérre vágytam, aki most velem szemben feküdt. Talán valami megtört, vagy kezd leomlani a Mount Everest-hez hasonló kemény sziklafal közöttünk. Nem tudom, csak azt, hogy hosszú órákon át beszélgettünk és nevetgéltünk. Mintha mindig is ilyen lett volna a viszonyunk egymással. Este hat körül azonban mennie kellett. Úgy elrepült az idő, hogy fel sem tűnt, hogy már kezd sötétedni. Elköszöntünk egymástól, aztán újra egyedül maradtam a gondolataimmal. Nem is az bánt igazán, hogy így alakult a helyzet, hanem leginkább az, hogy hazudnom kell Ya Ou-nak. Tényleg nem akarom megkockáztatni, hogy bajba sodorjam, úgyhogy bármennyire is nehéz lesz, muszáj eltitkolnom előle a dolgot. Ha ez egyszer a fülébe jut, tuti, hogy soha nem bocsájtja meg. Könnyes szemekkel a fürdőbe mentem és vettem egy forró zuhanyt, majd bebújtam a takaró alá és próbáltam kizárni mindent a gondolataimból és elaludni.

Ya Ou szemszöge:

Elérkeztünk az utolsó koncert végéhez is. Néhány aláírás és kép után beültünk a kocsiba és végre indultunk haza. Nem mondom, Istenesen elfáradtam. Négy koncert egy nap alatt azért le tudja szívni az ember energiáját. Bár, ha még ötöt le kéne nyomnunk, az is simán menne. Hiába vagyunk fáradtak, amint felmegyünk a színpadra és meghalljuk a rajongók sikítását, vagy ahogy az egyik dalunkat dúdolják, elszáll minden, megtelünk energiával és felfrissülten csapunk egy újabb fergeteges bulit. Több, mint egy év után sem fogom fel teljesen, hogy ennyien szeretnek minket és azt, amit csinálunk. Soha nem azért zenéltünk, hogy híresek legyünk, hanem, mert szeretjük csinálni, viszont most már értük is csináljuk. Hisznek bennünk, ami mindennél többet jelent.
Alig egy óra alatt hazaértünk és alig vártam, hogy végre átöleljem az én kicsi Hannámat. Halkan osontam be a házba, gyorsan megfürödtem és Manó szobájába mentem, aki édesen aludt az ágyában fülig takaróba burkolózva. Óvatosan bebújtam mellé, magamhoz öleltem könnyű testét és szinte azonnal el is nyomott az álom.
     Fáradtan és lustán ébredtem, szorosan Hannát ölelve. Ásítottam egyet, majd apró puszikkal próbáltam felébreszteni alvó barátnőmet. Nyöszörögve felém fordult, a mellkasomhoz bújt és aludt tovább.
-Jó reggelt, Szépségem. - simogattam arcát.
-Hagyj aludni! - mérgelődött.
-Ébresztő! - suttogtam a fülébe, mire ellökött magától.
-Ya Ou, hagyjál már!
-Most mi van?
-Semmi, csak szeretnék aludni! - förmedt rám.
-Én meg szeretnék egy kicsit foglalkozni Veled!
-Ezt nem hiszem el! - csattant fel és dühösen kicaplatott a szobából. Komolyan mondom, Rá sem ismerek! Mindig olyan nyugodt és bújós, most meg majdnem leharapta a fejem. Habozás nélkül felkeltem és kimentem utána. A konyhában találtam Rá, ahol egy egész bögre kávét ivott meg egy húzásra.
-Manó, mi a baj? - léptem oda hozzá.
-Semmi! - válaszolt foghegyről.
-De látom, hogy bánt valami. Mindig mosolyogsz, csillognak a szemeid, most meg forrongsz a dühtől.
-Nem kelhetek fel egyszer az életben rosszul? Muszáj nekem mindig mosolyogni? Nem lehet rossz napom néha ebbe a kibaszott életbe? - kelt ki magából.
-Hanna, mi a fene ütött beléd? - húztam vissza, mikor ott akart hagyni.
-Hagyjál! - próbált szabadulni, de nem engedtem.
-Mi baj van? - fogtam kezeim közé arcát kényszerítve, hogy nézzen a szemembe. Könnyfátyolba borult a gyönyörű szempár, de láttam rajta, hogy igyekszik visszafojtani a kitörni kívánkozó sós cseppeket.
-Ne haragudj! - szólt halkan, majd lesütötte szemét. Fejét a mellkasomba fúrta, pici kezeit pedig derekamnál kulcsolta össze és szorosan ölelt magához. Én sem voltam rest a karjaimba zárni és a hátát simogattam, hátha megnyugszik egy picit. Tudtam, hogy valami bántja, mert már rég láttam így kiborulni, de inkább nem kérdeztem semmit, csak szorosan öleltem, simogattam, puszilgattam, hogy éreztessem vele, én mindenben mellette állok. Viszont ha megnyugodott, ki fogom belőle szedni, hogy mi történt, ha addig élek is!