32. rész

Sziasztok! Itt lenne a folytatás. Előre felhívom a figyelmet, hogy 18+-os tartalmak találhatók a fejezetben. Jó olvasást és várom a véleményeket. :))




Hanna szemszöge:

Végre egy nyugodt reggelre ébredtem. Ennek oka pedig a mellettem szuszogó személy volt, aki tegnap éjjel ismét fényt hozott az életembe. Nem emlékszem pontosan az este minden egyes percére, viszont arra a felejthetetlen csókra igen. Tudom, hogy ezzel még semmi sincs rendben, de bízom benne, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat, hiszen nem szeretnék nélküle élni, sőt, nem is tudnék. Jó lecke volt ez a néhány nap távolság, hogy belássam, mi összetartozunk. Mosolyogva néztem rá az édesen alvó fiúra, majd óvatosan felkeltem mellőle, mert iszonyatosan fájt a fejem. A konyhába battyogtam és kerestem fájdalomcsillapítót és közben bevillant néhány homályos emlék a tegnap estéről. Fura is, hogy nem emlékszem dolgokra, hiszen nem is ittam szinte semmit. Addig világos, míg Kristóf meg nem jelent, de aztán csak foszlányok vannak meg. Rémlik, hogy táncoltam Ya Ou-val, aztán mintha az utcán lettünk volna és nagyjából ennyi. Nem értem mi történhetett, de majd ha felébred, kifaggatom. Leültem a pulthoz a poharammal és mindenfélén gondolkodtam, vagyis leginkább Ya Ou-n és kettőnkön. Ha tegnap nem hagyott csak úgy elmenni, az azt jelenti, hogy még szeret és vissza akar kapni, nem? Legalább is nagyon remélem, mert én így érzek vele kapcsolatban. Nem gondoltam volna, hogy legjobb barátságból ennyire mély szerelem is kialakulhat. Nem szoktam káromkodni, de bassza meg, szeretem! Mindennél és mindenkinél jobban. És ha tehetném, visszaforgatnám az időt és teljesen másképp csinálnék mindent. De felesleges ilyeneken törnöm a fejem, hiszen történt, ami történt és nincs olyan dolog, amit ne lehetne megbeszélni felnőtt emberek módjára. Olyannyira elgondolkodtam, hogy nagyon megijedtem, mikor két kéz fonódott a derekam köré. Szó szerint felsikoltottam, mire a kezek tulajdonosa egy jót kuncogott rajtam.
-Hé, csak én vagyok! - motyogta fülembe.
-Most már rájöttem. De azért szólhattál volna, hogy ne kapjak szívbajt! - mérgelődtem.
-Hogy érzed magad? - váltott témát és leült mellém.
-Fáj a fejem, bár nem tudom, hogy miért.
-Szóval nem emlékszel semmire? - nézett rám kérdőn.
-Nem. Mi történt? - kérdeztem vissza.
-Addig megvan, amíg nem jött Kristóf?
-Igen. - bólintottam.
-Utána, valószínűleg valamit beletett a poharadba, mert rosszul lettél és haza kellett hoznom téged. - mondta.
-Hogy mi? De én nem vettem észre, hogy a poharamhoz nyúlt volna.
-Egy másodpercbe telik az egész.
-Ezt nem hiszem el! Hogy lehet valaki ennyire rohadék? - mondtam dühösen.
-Nem tudom, de ha Szabi nem oldja meg, én teszem helyre a fejét!
-Na, azért higgadj le! Nem akarom, hogy bajod essen! - csitítottam.
-Ahogyan én sem szeretném, hogy téged zaklasson!
-Szerintem tegyük félre most ezt a témát. Szabi majd elrendezi. - javasoltam.
-Igaz is, most sokkal fontosabb dologról kell beszélnünk. - szólt, majd leszállt a székéről és a karjaiba vett.
-Hééé!
-Talán valami problémája van, kedves Hanna? - vigyorgott. Jó volt ismét ilyen vidámnak és kisfiúsan szemtelennek látni.
-Hát mondjuk. - feleltem, de nem tett le, hanem a nappaliba kanyarodott és leült velem együtt a kanapéra.
-Na, ha kényelembe helyezted magad, akkor akár el is kezdhetnénk. - nézett rám, miután lábaimat az ölébe húzta.
-Jó. - bólintottam, de beszélgetés helyett kínos csend állt be közénk. Percekig nézelődtünk a szobában, majd mikor összeakadt a tekintetünk, a lélegzetem is elakadt. Nem tudtam levenni Róla a szemem, de nem is akartam.
-Öhm... - kezdett bele valamibe. - Figyelj, én tudom, hogy hibáztam, vagyis mindketten hibásak vagyunk, de Hanna, én nagyon szeretlek és egy örökkévalóság volt nélküled az utóbbi néhány nap. Kezdjük újra! - nézett végig a szemembe. Hirtelen megszólalni sem tudtam, de repesni tudtam volna örömömben, annyira jól esett amit mondott.
-Szeretlek, Ya Ou! - mindössze ezt az egy mondatot sikerült kinyögnöm, de a lényeg azt hiszem benne volt. Szélesen elmosolyodott, majd az ölébe húzott és hosszan megcsókolt. Nyaka köré fontam ujjaimat és közelebb húztam magamhoz, hogy ismét érezzem magamon testének melegét. Derekamnál magához húzott úgy, hogy egy papírlapot sem lehetett volna közénk préselni és így csókolt tovább. Nyelve tökéletesen egymásra talált az enyémmel és addig ízlelgettük egymást, míg volt levegő a tüdőnkben. Aztán puha ajkai nyakamat kényeztették pici puszikkal, amit nagyon is élveztem. Ujjaim haját túrták, míg Ő forró csókokkal borította be bőrömet. Egy pillanatra egymás szemébe néztünk, majd ismét összetapadtak ajkaink. Egyszerűen lehetetlenség betelni Vele. Olyan hosszú ideig kellett hiányolnom az érintését és a csókjait, hogy most olyan volt, mintha egy éhező gyerek kapott volna egy szelet kenyeret. Mohón követeltem egyre többet és többet belőle, amit meg is kaptam. Mikor egy picit meghúztam sötét haját, belenyögött a csókunkba, ezzel félbeszakítva azt.
-Na, gyere, Szépségem! - vett ismét a karjaiba és bevitt a hálóba. Finoman az ágyra fektetett, majd fölém mászott és mélyen a szemembe nézett. Egy pici puszit nyomott a számra, majd az arcomra és a homlokomra is.
-Ha nem szeretnéd, akkor most állíts meg! - nézett rám komolyan. Nem válaszoltam, csak lehúztam magamhoz és hosszan megcsókoltam. Pimaszul elmosolyodott, aztán a szó szoros értelmében nekem esett. Telhetetlenül csókoltuk egymást, miközben egyre feljebb húzta a rajtam lévő hatalmas pólóját, míg végül levette rólam.  Én sem tétlenkedtem, hasonlóképpen cselekedtem a rajta lévő fekete ruhadarabbal, majd az is a földön landolt a másik mellett. Gyengéden végighúzta ujjait a hasamon, amibe az egész testem beleremegett és olyan csodálattal nézett rám, mint amennyire férfi egy nőre nézni tud. Soha senki iránt nem éreztem még ilyesmit, ami szerintem már a szerelemnél is több. Nem is tudnám definiálni, egyszerűen csak érezni kell. Nem is tudom hogyan sikerült kiügyeskednem, hogy én kerüljek felülre, de öntelten rávigyorogtam, mikor összejött a dolog, mire megcsikizett. Mondanom sem kell, hogy ismét Ő nyert és már fordult is a helyzetünk. Nem ellenkeztem, nekem így is tökéletes volt. Ajkait ismét az enyémeken éreztem és lassan, minden pillanatot kiélvezve csókoltuk egymást. Szép lassan minden egyes ruhadarab lekerült rólunk és megtörtént, aminek meg kellett történnie. 

Ya Ou szemszöge:

Egyszerűen tökéletes. Nem is tudnám máshogy jellemezni Hannát és az együtt töltött reggelt. Olyan régóta vágytam már Rá és most, hogy minden szempontból megkaptam, többre nincs is szükségem, csupán arra, hogy soha ne kelljen többé nélkülöznöm Őt. Annyira gyönyörű, erős és közben törékeny, mint egy porcelán baba. Órákig, sőt napokig sorolhatnám, hogy mit szeretek benne, de az a lista rövidebb, amit nem, de olyan viszont nincs. Szeretem, hogy néha olyan rossz, mint egy gyerek, máskor pedig bölcsebb, mint a nagyim. Még azt is csípem, mikor egy kicsit hisztis, mert olyankor elég egy ölelés, vagy egy csók és megnyugszik. Azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni ezt a reggelt, ahogy a Vele töltött többi percet sem. Ahogy a karjaimban szuszogott ebben a pillanatban is, a látvány semmihez sem fogható. Elsimítottam pár kósza hajtincset gyönyörű arcából, mire ajkai mosolyra húzódtak, de szemei továbbra is csukva voltak.
-Nem alszok ám! - motyogott.
-Persze. Csak pihenteted a szemed, igaz? - kérdeztem kuncogva.
-Pontosan. - bólogatott, majd feljebb kúszott és egy pici puszit nyomott az arcomra. 
-Mondtam már, hogy szeretlek? - néztem rá.
-Azt hiszem, említetted már.
-De nem elégszer. - húztam magamhoz.
-Szerintem vissza kellene hozni a ruháimat. - mondta.
-Szerintem meg el sem kellett volna vinned őket.
-Jó, ne kezdjük újra! Eljössz velem Szabihoz? - kérdezte.
-Persze, hogy el! - válaszoltam. Kicsit még lustálkodtunk egymás mellett, aztán felkeltünk és felöltöztünk. Hanna nem vette észre, de végig csak Őt néztem, míg elfedte ruhákkal tökéletes testét.
-Feri! Ha azt hiszed, hogy nem látom, hogy bámulsz, akkor hatalmasat tévedsz! - fordult felém immáron felöltözve.
-Ha még egyszer le Ferizel, rosszul jársz, Szépségem! - fenyegettem, de csak kinevetett.
-Nem félek Tőled! - nyújtotta ki a nyelvét.
-Ezt nem kellett volna mondanod! - mondtam sejtelmesen és közelebb mentem hozzá. Érezte, hogy jobb, ha menekül és így is tett. Nem csalódtam magunkban, mert vagy fél óráig kergetőztünk a lakásban, mire a fürdőben végre sikerült elkapnom.
-Szóval, nem félsz tőlem? - néztem Rá, mire a zuhanyzóba bújt.
-Nem ám! - felelt magabiztosan, mire utána mentem és megnyitottam a csapot, Ő pedig sikítozni kezdett.
-Te hülye! Ez hideg! - csapkodott, mikor az összes víz ráfolyt.
-Hoppá! - szabadkoztam és megnyitottam a meleget is. Addig nem engedtem ki a zuhanyzóból, míg tiszta víz nem lett mindene.
-Ezt még kamatostól visszakapod! - fenyegetett morcosan.
-Hiszem, ha látom! - nevettem. 
Miután percekig szitkozódott, sikerült megszárítkoznia és ismét felöltöznie, majd elindultunk Szabihoz. Egész úton tettette a sértődöttet, de persze nem dőltem be Neki. Annyira azért már ismerem, hogy tudjam mikor játszik és mikor nem. Amikor megérkeztünk, csengettünk és nem sokkal később nyílt is az ajtó.
-Szia. - köszöntünk.
-Hát Ti? Nem a legjobbkor jöttetek. - mondta.
-Csak a cuccaimért jöttünk és már itt sem vagyunk. - mondta Hanna.
-Öhm... Most dolgom van, de később átviszem. 
-Szabi, két perc az egész!
-Jó, de ne balhézzatok, légy szíves! - figyelmeztetett, aztán beengedett minket, a nappaliban viszont megpillantottuk Kristófot, mire egyből ökölbe szorult a kezem.
-Te meg mi a jó büdös francot keresel itt? - támadt Neki Hanna dühösen.
-De mérges vagy!
-Még jó, hogy mérges vagyok, mikor bedrogoztál, Te idióta! - csattant fel.
-Nyugi már! Semmi bajod nem lett tőle! - csitította.
-De lehetett volna, te nem normális! - szóltam én is közbe.
-Téged nem kérdeztelek!
-Hallod, szállj le a barátnőmről, mert kicsinállak! - néztem Rá fenyegetően.
-Vicces vagy!
-Srácok, hagyjátok abba! - mondta Szabi.
-Hagyd békén Hannát! - ismételtem meg.
-Talán inkább Te hagyd Őt békén!
-Mi van? - kérdeztem értetlenül.
-Ez! - mondta, majd a következő pillanatban már a földön feküdtem. Minden olyan gyorsan történt, hogy csak azon kaptam magam, hogy a fejem egy nagyot koppan a padlón.