29. rész

Sziasztok! Hoztam egy kis olvasnivalót ebbe a borzalom időbe. Kicsit ez a rész is depis lett, de kell ilyen is. Túl sok hozzáfűznivalóm nincs, csupán annyi, hogy jó olvasást és várom a véleményeket. :))




Hanna szemszöge:

Iszonyatosan fájt a fejem, a csuklómról nem is beszélve. A végtagjaim zsibbadtak, a szempilláim pedig olyan nehezek voltak, mintha mázsás kőtömb nehezedett volna rájuk. 
-Hanna, az Isten szerelmére! Térj már magadhoz! - rázogatott valaki, mire nagy nehezen kinyitottam a szemem.
-Mi a franc van már? - nyöszörögtem.
-Na végre! - sóhajtott Ya Ou. - Miért csináltad? - kérdezte, mire magamra néztem és véres csuklóm láttán eszembe jutott, hogy mit is műveltem néhány órája. A miértjét még mindig nem tudom, de abban a pillanatban ez tűnt a legkönnyebb megoldásnak.
-Húgi, szólalj már meg! - szólt rám Szabi.
-Jól vagyok, na ! Hagyjatok békén!
-Jól vagy? Agyonra vagdostad magad, bűzlesz a piától! Ezt nevezed Te jónak? - fakadt ki.
-Menjetek ki és hagyjatok békén! - makacskodtam tovább.
-Azt lesheted! Állj fel, megfürdesz, aztán bekötöm a kezed! Gyerünk! - utasított testvérem, majd nyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni. Mikor egyenesbe kerültem, kicsit megszédültem és beletelt némi időbe, mire elmúlt.
-Jól vagy? - nézett rám, mire bólintottam, Ya Ou meg csak állt egy helyben, mint valami szobor.
-Menjetek ki, kérlek! - mondtam.
-Rendben. De ha negyed órán belül nem jössz ki, bejövök! - nézett rám szigorúan.
-Jó. - feleltem, majd végre magamra hagytak. Egyáltalán hogy a viharba kerültek ide? Ha jól emlékszem, Ya Ou látni sem bír. Végül is, megértem. Én sem szívesen néznék szembe magammal a történtek után. 
Nagy nehezen leszenvedtem magamról a ruhát, majd beálltam a zuhany alá. A forró vízcseppek még azt a megmaradt kis energiát is kiszívták belőlem. A kezemet őrületesen csípte a víz és ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de nem tettem, csak nyeltem egy nagyot. Össze kell szednem magam, nem szabad még jobban összetörnöm. Ha nem kellek Neki, akkor azt el kell fogadnom és erős nőhöz méltón kell elviselnem a hiányát. Miután elkészültem, kimásztam a zuhanyzóból, megtörölköztem, felöltöztem, majd kimentem.
-Hanna, beszéljünk, kérlek! - lépett elém Ya Ou.
-Hagyjuk egymást! Nem Te mondtad, hogy nincs miről beszélnünk? - néztem Rá, majd kikerültem és bementem a szobámba. Sem kedvem, sem pedig erőm nem volt végighallgatni a hegyi beszédét. Éreztem, hogy nem úszom meg ennyivel a dolgot, pár perc múlva ugyanis kopogtak az ajtón, majd Szabi lépett be rajta.
-Bekötöm a kezed. - mondta és leült mellém az ágyra. Ölébe vette a csuklóm, bekente valami vacakkal, ami nagyon csípte, aztán bekötözte. Néhány percig csak csendben ültünk egymás mellett, de tudtam, hogy az a célja ezzel, hogy megtörjek és beszéljek. A megtörés sikerült, a beszéd már kevésbé. A könnyeim utat törtek maguknak és patakokban mosták az arcom. Rám nézett, kezével letörölte a nedves folyadékot a bőrömről, majd szorosan magához ölelt.
-Miért csináltad, Hanna? - kérdezte kis idő múlva.
-Elhagyott, érted? Azt mondta, hogy nem kellek Neki! - zokogtam tovább.
-De nekem igen és nem fogom hagyni, hogy még egyszer ilyesmit tegyél magaddal miatta! Holnap szépen összeszedjük a cuccaid és nálam töltöd a Karácsonyt, rendben? - nézett rám.
-Nem akarok a terhedre lenni. Jó nekem itt. - szipogtam.
-Te vagy az utolsó ember a Földön, aki a terhemre lenne és nem fogod a szobádban tölteni az ünnepeket!
-Jó. De itt maradsz éjszakára?
-Persze, hogy maradok. De ígérd meg, hogy soha többé nem csinálsz ilyet! - nézett rám komolyan.
-Megígérem.
-A frászt hoztad rám!
-Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni.
-Pedig sikerült. Most pedig tessék lefeküdni és aludd ki magad! - parancsolt rám, mire bebújtam a takaró alá, Ő pedig mellém feküdt.
-Köszönöm, hogy itt vagy.
-Hol máshol is lehetnék, mint a húgicám mellett? - mosolygott, mire az én arcom is felderült egy picit. - Jó éjt, Hannám! - egy puszit nyomott az arcomra, én pedig hozzá bújtam és elég hamar sikerült is elaludnom. Jó volt abban a tudatban lehunyni a szemem, hogy valakinek még fontos vagyok.

Ya Ou szemszöge:

 Nagyon megijedtem, mikor megláttam Hannát eszméletlenül a fürdőben. Nem hittem volna, hogy képes magával ilyesmit tenni. Ezt nem hagyhatom annyiban! Hanna nekem mindennél többet jelent és nem fogom végignézni, ahogy tönkre teszi magát, ráadásul miattam. Ma már nem lenne értelme zaklatni, had pihenje ki magát és nyugodjon meg, de holnap mindenképp beszélnem kell Vele. Tudnia kell, hogy szeretem és bocsánatot kell kérnem Tőle. Tény, hogy hazudott, de nem ér annyit a sértődöttségem, hogy elveszítsem. 
A nappaliban elmélkedtem magamban, majd kinyílt Hanna szobájának ajtaja és Szabi lépett ki rajta.
-Hogy van? - néztem Rá.
-Alszik. De nagyon kiborult, hozzáteszem miattad! Tudtam, hogy bántani fogod! - mondta dühösen.
-Nem így akartam, de azért gondolj bele az én helyzetembe is! Hónapokig hazudott nekem, nem mellesleg miattad!
-És ezért kidobod? Talán végig kellett volna hallgatnod! Fogalmad sincs mit élt át! Minden egyes nap amiatt aggódott, hogy mi történik, ha megtudod! Azért nem mondta el, mert Téged védett! Emlékszel, mikor behoztad hozzám a kórházba? - kérdezte, mire bólintottam. - Ha a húgom nem ment volna bele a versenybe, Te biztosan nem bordatöréssel feküdtél volna ott! Minden alkalommal azzal zsarolták, hogy bántani fognak Téged! - folytatta, de olyan szinten ledöbbentem, hogy le kellett ülnöm.
-Hogy én mekkora barom vagyok! - mondtam.
-Egyetértek!
-Beszélnem kell Vele!
-Eszedbe se jusson! Most alszik, reggel pedig elviszem innen!
-Mi van? Nem viheted el!
-De igen! Nem fogom itt hagyni Veled! Főleg nem Karácsonykor! - szólt határozottan.
-Legalább had kérjek Tőle bocsánatot!
-Felejtsd el! Már épp eleget bántottad! - zárta le a témát és visszament Manó szobájába. Az az egy biztos, hogy nem fogom szó nélkül hagyni, hogy elmenjen. Nagyon megdöbbentett, amit Szabi mondott és minden egyes mondata után egyre nagyobb marhának éreztem magam. Azt hittem, csak ezért mondta, hogy kényszerítették, hogy hihetőbbnek tűnjön a sztori, de most már minden világos. Csak azért csinálta, hogy a testvérét és engem védjen. Őt ismerve, biztosan szörnyű lehetett ezt titokban tartani. Jól tudom, hogy az volt, mert ismerem, mint a tenyeremet és sosem tudott semmit elhallgatni előlem. Azt pedig végképp nem gondoltam volna, hogy képes magának fájdalmat okozni. 
Egy nagy sóhajtás után vettem egy forró fürdőt, aztán lefeküdtem, de egész éjjel csak forgolódtam és sehogy nem jött álom a szememre. Vagy százszor átrágtam mit fogok reggel mondani Hannának, mert nem szabad hagynom, hogy elmenjen Szabival. 
Pár óra alvás után úgy ébredtem reggel, mint akin átment egy úthenger. Kikászálódtam az ágyból, majd kimentem a konyhába a reggeli kávémért. Még dupla adagtól sem sikerült rendesen észhez térnem, viszont Hanna ajtajának csukódása egyből felébresztett. Egy nagy táskával állt a kicsi lány az ajtó előtt, mögötte pedig Szabi volt. Ő sem alhatott valami sokat. Az arca szomorú volt, a szemei kisírtak és amint rám pillantott, egyből elvette rólam a tekintetét.
-Hanna, nem mehetsz el! - szólaltam meg végül.
-Hagyd békén! - szólt rám Szabi.
-Csak két percet kérek! - néztem a szótlan lányra.
-Egy másodperccel sem kapsz többet! Szabi, megvársz a kocsiban? - fordult felé. A fiú elvette tőle a táskát, majd kiment.
-Kérlek szépen, ne hagyj itt! - kérleltem, mire egy keserű mosoly jelent meg az arcán.
-Milyen ironikus, nem? Tegnap még én könyörögtem Neked, de nem igazán hatott meg a dolog! - nézett rám. - Mi változott azóta? - kérdezte. Akaratlanul is a bekötözött csuklójára szökött a tekintetem, mire Ő is odapillantott. 
-Hát persze! Ha erről van szó, nem kell aggódnod! Nem bolondultam meg és nem szándékozom megölni magam, úgyhogy nyugodtan alhatsz ezután is!
-Manó, nem erről van szó! - szóltam közbe.
-Hanem miről? Tegnap világosan a tudomásomra hoztad, hogy nem kellek Neked! A sajnálatodra pedig végképp nincs szükségem! - mondta könnyes szemekkel, aztán kikerült és elment. Még csak el sem tudtam mondani Neki, hogy mennyire szeretem. Fogalmam sincs mi lesz, de két nap múlva itt a Karácsony és még ennél boldogtalanabb nemigen voltam. Hannával együtt a boldogságom is kisétált azon az ajtón néhány perce.