37. rész

Sziasztok! Tartozom egy irdatlan bocsánatkéréssel, amiért több, mint egy hónapja nem jelentkeztem. Tényleg nagyon sajnálom, de nyakamon volt az érettségi és az ötletek sem úgy jöttek, ahogyan szerettem volna. Bevallom, megfordult a fejemben, hogy abbahagyom az írást, de ha már belekezdtem és még van aki olvassa/szereti a történetet, azt/azokat nem szeretném cserben hagyni. Kicsit kijöttem a rutinból és a választékos fogalmazásból, de most csak ennyire telik. Remélem annyira azért nem lett pocsék. Kérlek, ha olvassátok még a blogot, akkor írjátok le a véleményeteket, akár pozitív, akár negatív, mert nagyon szeretném tudni. Jó olvasást! :))




Hanna szemszöge:
Annyi minden történt mostanában, hogy még mindig nem fogtam fel a felét sem. Egy egész hétig voltak itthon a szüleim és rengeteg mindent kellett bepótolnunk. Szó szerint újra kezdtünk mindent, tiszta lappal. Kristóf, és a kis akciói rádöbbentettek arra, hogy semmi más nem lehet fontosabb a szeretteinknél és erre mostantól sokkal jobban oda fogok figyelni. Mielőtt tegnap kivittük apuékat a reptérre, volt időnk bocsánatot kérni és megbocsátani egymásnak mindenért. Talán az elmúlt héten éreztem igazán, hogy van családom. Szabival sem veszekedtünk, mint anno és Ya Ou is jól kijött a szüleimmel. Az tény, hogy hiányozni fognak, de megbeszéltük, hogy tartjuk  a kapcsolatot és a nyári szünetben kimegyünk Németországba. Már alig várom, hogy ott legyünk. Jót tenne a levegőváltozás, viszont a tanév még tart. Most telt le a két hét felfüggesztés, úgyhogy újra vissza kell rázódnom az iskolai életbe és be kell hoznom a lemaradásomat. Nem tudom Ricsi hogy áll a dolgokkal, de remélem nem jár előbb a tanulással, mint én. Nem akarok egyedül pótolni.
   Hétfő reggel a szokásosnál is fáradtabban ébredtem. Az utóbbi időben annyit aludtam, mint egy mormota, amit Ya Ou szóvá is tett. Apropó, Ya Ou! Olyan sokat foglalkozott velem a történtek óta, hogy amíg élek, nem lehetek elég hálás Neki mindazért, amiket értem tett. Nem tudnám nélküle elképzelni a mindennapjaimat. Egyszerűen beleőrülnék, ha nem lenne velem. De nem is tudom miért agyalok ilyesmin, elvégre itt van mellettem és boldogabbak vagyunk, mint valaha.
Ahogy kitöröltem szememből az álmot, felé fordultam és hosszú percekig néztem, ahogy szuszog, mint egy kis gyerek. Ilyenkor olyan védtelen és aranyos, de ha felébred, néha rosszabb, mint egy kamasz. Mostanában nagyon sokat csipkelődünk, amiken jókat nevetünk utána. Mintha kicseréltek volna mindkettőnket, vagy kitörölték volna a rendszerünkből a szomorúság nevű fájlt. Mondjuk nem bánom, volt részünk az elmúlt pár hétben feszültségben és negatív dolgokban bőven.
Na, de elég legyen a mesélésből, ideje felébreszteni az álomszuszékot is! Tudom mennyire nem szereti, ha a hajammal piszkálom, épp ezért megcsikiztem vele az orrát, majd a nyakát is, mire felriadt, én pedig elnevettem magam.
-Manó, nem bírsz magaddal? - nézett rám bosszúsan és cukin, álmosan.

-Jó reggelt. - néztem rá mosolyogva.
-Mondjuk, ha egy csókkal és nem a hajaddal ébresztesz az lenne! - morgott tovább, mire a szájára nyomtam egy puszit.
-Na, jobb már?
-Sokkal. - mosolygott, majd fölém hajolt és ajkaival egy finom csókban részesített.
-El fogok késni! - pillantottam az órára, ami már fél 8-at mutatott, majd gyorsan felpattantam és felöltöztem.
-Azt nem garantálom, hogy elviszlek, de érted megyek, ha szeretnéd. - mondta álmosan.
-Rendben. Kettőkor végzek. - feleltem, majd a fürdőben rendbe szedtem magam, készítettem még reggelit, aztán bepakoltam. Nagyon siettem és mikor be akartam menni a hálóba elköszönni Ya Ou-tól, akkora gázzal mentem, hogy az ajtóban szépen nekicsapódtam barátomnak. Mázli, hogy magasabb nálam, így csak a mellkasát sikerült lefejelnem.
-Lassabban szélvész kisasszony! - kapott a derekam után, nehogy még hanyatt is vágódjak.
-Bocsánat, csak sietek!
-Azért csak óvatosan!
-Jól van. Na, szia! - köszöntem el tőle és lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam. Egy hosszú, forró csók után elengedett, én pedig rohantam a suliba. 8 előtt két perccel sikerült beesnem az ajtón. Nem meglepő módon, már mindenki a teremben volt, köztük Ricsi is, aki amint meglátott, szélesen elmosolyodott.
-Nem ízlik a korán kelés, mi? - nevetett rajtam.
-Hát nagyon nem. - feleltem lihegve, miközben előkészültem az órára, majd lehuppantam mellé.
-Mesélj, minden oké azóta? - érdeklődött. Persze Ő is tudott mindenről, hiszen a barátomnak mondhatom.
-Igen. Szerencsére elült a vihar. - mondtam. - Tényleg, mit szóltak a felfüggesztésedhez? - kérdeztem, mivel eszembe jutott, hogy Ő még a szüleivel él.
-Hát nem örültek Neki, de megértették. Viszont a húgom nagyon pipa!
-Gondolom rám is.
-Hát az nem kifejezés! Szerinte te rángattál bele, holott mondtam neki, hogy az én döntésem volt. Szóval, ha meglátod, szerintem menekülj előle! - tanácsolta.
-Egyszer úgyis összefutok vele. - mondtam, amikor bejött a tanár és mind elhallgattunk. Észre sem vettem, hogy becsengettek. Az óra tartogatott némi meglepetést, hiszen két hete nem voltunk. Megtudtuk, hogy egy hónap múlva lesz a suli bál, amin minden diák fellép, kik csoportosan, kik párban, ki pedig egyénileg. Mivel csak mi ketten  maradtunk ki a gyakorlásból, azt javasolták, hogy dolgozzunk párban, hogy könnyebb legyen felkészülni. Egyetértettünk vele, de azt még ki kell találnunk, hogy mit adjunk elő. Nem lesz nehéz, mivel nagyjából hasonló a stílusunk zeneileg is és táncilag is.
Ebédszünetben megebédeltünk, aztán kimentem a mosdóba megnézni magam. Kezet is mostam, majd mikor indultam volna kifelé, az ajtón Jázmin jött be. Utamat állta, nyilván beszélni akart velem.
-Mit szeretnél? - néztem rá.
-Hogy szállj le a bátyámról! - mondta ellenségesen. Úgy látszik félre ismertem őt. Eddig olyan barátságos volt velem, most pedig, mint egy hárpia. Nem értem az embereket!
-Mi van? Már megbocsáss, de mi bajod van? - kérdeztem.
-Mi? Még te kérdezed? Majdnem kirúgták Ricsit miattad! Minek kellett a hülyeségeidbe belerángatni? - emelte fel a hangját.
-Nem rángattam bele, Ő akart beszállni, holott mondtam, hogy veszélyes!
-Na és vajon miért szállt be, mégis? Te nem látsz a szemedtől? Beléd van zúgva, ember! - olyan tagoltan mondta az utolsó mondatot, mintha egy értetlen emberhez beszélne.
-Te mégis miről beszélsz? Honnan veszed ezt az ostobaságot? - kérdeztem vissza értetlenül. Most tényleg az voltam, mert gőzöm sincs, honnan szedte ezt a marhaságot.
-Van szemem! És nem mellesleg együtt élek vele! Úgyhogy, ajánlom, hogy hagyd békén Ricsit, mert ha megbántod, kikészítelek! - fenyegetett, majd elállt az ajtóból, én pedig a lehető leggyorsabban elhagytam a lány wc-t.  Ez elképesztő! Komolyan mondom, hogy egyik ember a másik után bolondul meg! Nem tudom mi ütött Jázminba! Oké, hogy dühös Ricsi miatt, de az tiszta hülyeség, hogy belém szeretett volna. Egyáltalán nem úgy viselkedik, mint aki szerelmes! Tény, hogy sokat vagyunk együtt, meg leszünk is a próbák miatt, de egyszer sem vettem észre, hogy úgy közeledett volna felém. Fura ez az egész! Szerintem csak így akar távol tartani Ricsitől, de mi van, ha van igazságalapja? Nekem barátom van, akit mindennél jobban szeretek és soha senkiért nem hagynám el! Ricsi pedig nagyon jó barátom és nem szeretném egy ilyen miatt elveszíteni a barátságát.
Órára menet próbáltam elfelejteni azokat, amiket Jázmin mondott, bár nem nagyon sikerült, ami fel is tűnt Ricsinek, de nem szóltam semmit sem neki. Már csak az kéne, hogy összevesszen miattam a húgával, vagy velem is. A nap további része csendesen telt. Megbeszéltük, hogy holnaptól próbálunk a bálra, aztán kettőt ütött az óra és végre újra találkozhattam Ya Ou-val. Sietősen robogtam a parkoló felé, majd amint megláttam az autóját, bepattantam mellé.
-Szia, Kincsem. - köszönt mosolyogva, majd megcsókolt.
-Szia. - mondtam a jóleső puszi után.
-Milyen napod volt? - érdeklődött.
-Átlagos. - feleltem. Nem akartam Jázmin hülyeségével zaklatni, mert még a végén alaptalanul lenne féltékeny.  Nem is firtattuk tovább a napomat, hanem hazamentünk. Nagyon éhesek voltunk már mindketten, a hűtő viszont kongott az ürességtől.
-Be kéne vásárolni! - mondta.
-Vállalom, ha elmosogatsz! - ajánlottam fel.
-Oké.
-Akkor mindjárt jövök! - mondtam és elindultam a boltba pár dologért.

Ya Ou szemszöge:

Amíg Hanna leszaladt a boltba, nekifogtam a mosogatásnak. Nem nagyon szeretem, de néha meg kell csinálni. Az utóbbi időben nagyon jól kijövünk egymással, ami remélem mindig így lesz majd ezentúl is. Miközben mosolyogva az elmúlt napokról gondolkodtam, megszólalt a csengő. Fogalmam sem volt, hogy ki az, így elindultam kinyitni. Az ajtó túloldalán azonban egy szőke, szép arcú, igen csinos lány volt.
-Szia. Segíthetek valamiben? - kérdeztem, mivel nem tűnt ismerősnek.
-Szia. Én Jázmin vagyok és Hannát keresem. Itthon van?
-Per pillanat nincs, de mindjárt jön. Ha szeretnéd, várd meg nyugodtan. - ajánlottam fel.
-Rendben, köszi. - mosolygott, majd beengedtem és leültünk a kanapéra.
-De bunkó vagyok! Még be sem mutatkoztam! - kaptam észbe. - Feng Ya Ou. - nyújtottam felé a kezem.
-Mint már mondtam, Jázmin vagyok. - elfogadta a kéznyújtásomat, majd tényleg leültünk.
-Hanna osztálytársa vagy? - kérdeztem.
-Nem. Gondolom ismered Ricsit. - kezdte, mire bólintottam. - A húga vagyok.
-Komolyan? Hát, nem hasonlítotok. - mondtam, mire elmosolyodott. - És, mi járatban?
-Ma kicsit leteremtettem Hannát és bocsánatot szeretnék kérni tőle.
-Veszekedtetek? Nem is mondta.
-Igazából csak én veszekedtem, de csak azért, mert nem akarom, hogy a bátyám csalódjon. - mondta komolyan.
-Ezt hogy érted? - kérdeztem értetlenül.
-Úgy, hogy a barátnőd miatt majdnem kirúgták a testvéremet és nem akarom, hogy több bajt hozzon rá!
-Ezt értem, de én úgy tudom, hogy Ricsi önszántából ment bele a versenybe.
-Szerinted semmi hátsó szándéka nem volt vele? A vak is látja, hogy szerelmes a barátnődbe, csak ezt senki sem hajlandó beismerni! - folytatta, mire kicsit dühös lettem. Én is észrevettem már, hogy Ricsi másként néz Hannára, de nem gondoltam volna, hogy tényleg igaz lehet. Valamilyen szinten ez természetes, hiszen Manó egy gyönyörű lány, de éppen ezért nagyon féltékeny lettem. Tudom, hogy szeret engem, de nem biztos, hogy a külvilágot ez érdekli. 
-Hahó!
-Bocsi, csak elgondolkoztam. - tértem magamhoz.
-Figyelj, én nem akarok bekavarni a kapcsolatotokba és ezt lehet, hogy Hannának kellett volna elmondania, csak féltem a bátyámat.
-Jázmin, nem lehet, hogy valamit félreértettél?
-Figyelj! Ismerem a testvéremet. És még ha nem is mondta ki szavakkal, látszik rajta, hogy így van. Kérlek beszélj Hannával, hogy szakítsa meg a kapcsolatot Ricsivel. Így lesz a legjobb mindenkinek. - mondta. Szerintem igaza van és egyet értek vele. Nem lenne jó, ha Ricsi hiú ábrándokban ringatózna. Hanna az én barátnőm és még ha önzőn is hangzik, de nem fogom hagyni, hogy elvegyék őt tőlem.
-Rendben. - bólintottam.
-Köszönöm. - rám mosolygott, majd felállt. Én is követtem a példáját, majd váratlanul megölelt. Nem akartam bunkó lenni, így viszonoztam a gesztust, hiszen csak egy ártatlan ölelés és Jázmin nagyon közvetlen és barátságos lánynak tűnt így elsőre. Ám ekkor nyílt az ajtó és barátnőm toppant be rajta.
-Itt meg mi folyik? - kérdezte dühösen, mire azonnal elengedtem Jázmint. Remélem, hogy nem érti félre a dolgot, elvégre nem csináltunk semmi rosszat.